Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1927-11-19 / 47. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1927 november 19. Ráillik vegyileg legszebben festetnek és tlsztittatnak. Plissérozás. - Gouwrérozás. Gallértisztitás. Zalakovits János műkelmefestő és vegytisztító mester ipartelepén, Pakson. säg nemeslelktt barátjának, Rother- mere lordnak arcképével ajándékoz* zák meg. A „Trianoni hét“ soroza­tot a TESz. felkérésére a Corvin Araház „Trianoni hete“ vezette be Budapesten, melyet hétfőn délután ünnepélyes keretek között nyitott meg dr. József Perenc főherceg, a TESz. kormányzó elnöke. — Helyreigazítás. L'apunk utolsó számában dr. Leopold Kornél tollá­ból „Kossuth-képek“ cim alatt meg­jelent közlemény utolsó mondata helyreigazítást igényel, amennyiben Kossuth halhatatlan érdemeinek tör­vénybe iktatása nem 1927. évi már­cius hó 7-én, hanem 1927. évi no­vember hó 7-én történt. — HalálOZá8. Óra ve ez István, az Appónyi-uradalom bátaapátii intézője hosszú szenvedés után, életének 62-ik évében, f. hó 11-én elhunyt. Teme tése 13-án d. u. 3 órakor volt nagy részvét mellett. A palatincai temető­ben helyezték örök nyugalomra. A megboldogultban Diósy Endre fő­intéző és Léstyán Lajos intéző apósu­kat gyászolják. Felső-Eőri Nagy László a szek­szárdi pénzügyigazgatóság mellé ren­delt számvevőség nyugalmazott főnöke 67 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 17-én volt, amelyen megjelentek: Tolnavár­megye tisztikara, a szekszárdi pénz- Ugyigazgatóság mellé rendelt szám­vevőség és az állampénztár tisztvi­selői. A megboldogultban Nagy Ist­ván nyug. főszolgabíró bátyját gyá­szolja. —- A bejáró tanulóifjúságért. A ne héz gazdasági viszonyok egyik látható jele az is, hogy mind nagyobb lesz az iskolába vasúton bejáró ifjúság száma. Szekszárdon is reggelenkint egész diák felvonulás van a vonattól a különböző iskolákig. A tanulóknak ez a bejárása sok nehézségbe ütközik és az ifjúságra, valamint a szülőkre nézve is sok kellemetlen következ­ménnyel jár. Szekszárdon a bejáró tanulók szempontjából főleg az a körülmény teremtett súlyos helyzetet, hogy d. u. 1 órakor nem indul vonat Budapest felé. A tanulók 2—3 órán át felügyelet nélkül tétlenül várakoz­nak nekik éppen nem való környe­zetben a vasútállomáson. Ugyanis némely iskola részéről nehézségekbe ütközik az, hogy a tanulók az elő­adások után is a tantermekben marad­janak. A vasútállomáson töltött hosszú időnek az ifjúság erkölcsi, egészségi és tanulmányi állapotára gyakorolt káros hatása a téli idő beáltával még CBak fokózódik, mert az ifjúság kénytelen melegedő helyet keresni. Ezek a nehézségek arra bírták a bejáró tanulók szüleit, hogy a MÁV pécsi üzletvezetőségéhez forduljanak azzal a kéréssel, hogy a d. e. fél 12 érakor Budapest felé induló teher- vonatot, mely személykocsikat is visz magával újabban, innen d. u. 1 óra­kor indítsa. Ez esetben a fölfelé menő tanulók aránylag rendes időben jut­nának haza. A szülök kérvényét az iskolák igazgatóságai is aláírták, mert a kérdésnek ilymódon való megoldása az iskoláknál is sok bajnak venné elejét nem is említve az ifjúságra rendkívül ártalmas egyéb körűimé­SZIGETI ÖDÖN ♦ SZEKSZÁRD <“> Szállítmányozás • Bútorszállítás • Beraktározás IRODA: MOZIVAL SZEMBEN • TELEFON: 36. I I nyék megszűnését. Sőt mint értesü­lünk a szülőknek ezen akcióját mele­gen támogatja Szévald Oszkár alispán is, aki már a múltban is többször járt el sikeresen a MÁV pécsi üzlet- vezetőségénél a megyeszékhely éB a vármegye lakosságának fontos érde­keiben. Reméljük, hogy a pécsi üzlet­vezetőség ezt a méltányos kérést is azzal a nagy jóakarattal fogja elintézni, mellyel a múltban a vármegye és Szekszárd lakosságának több kérése nyert kedvező megoldást. — Lelkész beiktatás Baján. Fel­emelő ünnepség keretében iktatták be november 6-án a bajai református egyház uj lelkészét: Sebestyén Sándor volt zengővárkonyi lelkészt. A beik­tatást Kerecsényi Zoltán esperes vé­gezte, aki magas szárnyalása beszéd­del szólott a Krisztus hű szolgájának hivatásáról s a felekezetek egymás- közötti békességének szükségességé­ről. A vidéki lelkészek közül Loson- czy Géza és Tóth Bálint, valamint Kemény Gábor ev. lelkész üdvözölték az uj pásztort. Az uj lelkész tartotta ezután szívből jövő és szívhez szóló köszöntő beszédét, mely szeretetnek és munkás hitnek bizonyságtétele volt. Az istentisztelet után az ev. egyház, a testületek és egyesületek üdvözlése következett, melyet közebéd követett. Ezen számos felköszöntő hangzott el s a résztvevők a délutáni órákig maradtak együtt. — Kópkiállitás. A szekszárdi szár­mazású festő és szobrászművészek december hóban Szekszárdon kiállí­tást rendeznek. Az ünnepélyes meg nyitás a vármegyeház nagytermében december hó 10 én lesz. Reméljük, hogy művészeink nagyszabású kiállí­tását teljes erkölcsi és anyagi siker fogja kisérni. — Papválasztás. Mészöly Győző alsónyéki ref. pap örökébe faddi lel késszé meghívás utján Szallonás Já­nos egri hitoktató választatott meg. — Mérlegek gyártása és Javítása hitelesítve. - Titte Testvérek, Szek- szárd. Telefon 91. — A magyarok külföldön. Nem elég a trianoni ítélet, amely ezer éves hazánkat darabokra tépte, de a konc­hoz jutottak fiai lépten nyomon gya- lázzák a magyar nemzetet, annak ki­váló vezéralakjait és igy ennek gyak­ran összetűzés és párbaj a vége. Grác a régi időkben is hires volt diák párbajairól, de mióta a szót a jugoszláv diákok viszik, azóta még gyakoribbak az összeütközések kü­lönösen az ott tartózkodó magyarok­kal. A napokban vettünk hirt arról, hogy Kende János orvosnövendék, aki egy Kossuthtot gyalázó diákot inzultált, pisztolypárbajban halálosan megsérült. — Ez a párbaj juttatja eszünkbe, hogy ez év tavaszán egy szekszárdi fiatal embernek is volt súlyos kimenetelű párbaja egy szerb diákkal, aki hangosan gyalázta a magyarokat. Ez a súlyos feltételű párbaj azonban szerencsésebben vég ződött, mint a szegény székesfehér­vári Kende Jánosé, mert a szerb diákot a fülétől a szájáig húzódó széles sebe hosszú ideig fogja emlé­keztetni, hogy ne bántsd a magyart. — Uj kaszinói vendéglős. Tóth Heurik miniszteri tanacaos, a kaszinó igazgatója a kaszinó vendéglősi ál­lásra Haspell Józsefet alkalmazta, aki december hó elsejével veszi át a ven- I déglő vezetését. — A bonyhádi tájfajta szarvas- marhatenyésztós fejlesztésére meg­indult mozgalom újabb támogatása a törvényhatóság részéről. A folyó hó 15-én megtartott vármegyei közgyű­lés a vármegye népies tenyésztését közelről érdeklő határozatot hozott, amennyiben a vármegyei gazdálkodás fejlesztését mindenkor lelkesen fel­karoló Szévald Oszkár alispán elő­terjesztésére a Tolnamegyei Gazdasági Egyesületnek jelentékeny összeget bocsájtott rendelkezésére oly célból, hogy a vármegyeszerte megindalt népies tejellenőrzés szervezete a kö­vetelményeknek megfelelőleg képzett tejellenőrök alkalmazásával rendsze­resebbé tehető legyen, továbbá, hogy engedmények, illetve segélyek adá­sával a községek és közbirtokosságok arra buzdittassanak, hogy minél ki­válóbb apaállatokat szerezzenek be a köztenyésztés céljaira, amelynek a szükségességét az alispán a maga részéről is minden ilyen iránya gaz dasági mozgalomnál hangsúlyozott, s az érdekelteknek lelkére kötött, mert ez az egyedüli mód állattenyésztésünk színvonalának emelésére. — Pótvásár IS8Z Szekszárdon. Tol­navármegye alispánja Szekszárd vá­rosnak folyó hó 28-ára, hétfőre pót­vásárt engedélyezett. — A vármegyei pénzek elhelye­zése. Tolna vármegye törvényható­sági bizottsága folyó hó 15-én tar­tott rendes évi közgyűlésén két nem szavazattal szemben úgy döntött, hogy a vármegyei pénzeket, mint évek hosszú sora óta a szekszárdi intézeteknél és pedig a Magyar Ál­talános Hitelbarik szekszárdi fiókjá­nál, a Szekszárdi Takarékpénztárnál és a Szekszárdi Népbanknál helyezi el továbbra is. — Sárközi Muzeum. Rengeteg nép­rajzi, népművészeti és egyéb értékes régiség hevert és kallódott el eddig Sárközben. Ezt megakadályozandó Deci község képviselőtestülete egy­hangú határozattal kimondta, hogy a sárközi népművészeti, néprajzi és régészeti dolgok összegyűjtésére mú­zeumot létesít. A múzeumot az uj községháza egyik tágas termében helyezik el. A muzeum rendezésére Kovách Aladárt, a tolnavármegyei muzeum igazgatóját kérték fel és ezúttal lapunk utján is kérik a sár­közi községek vezetőit és lakóit, hogy a múzeumban elhelyezhető tárgyakat Decs község elöljáróságához eljut­tatni szíveskedjenek. — Budapesti kárpitosmester ügy­védi mükedvelősköűóse Dunaföldvá- ron. Santa József budapesti kárpitos- mester megunván a mostani időkben kevéssé jövedelmező mesterségét, mel­lékfoglalkozásként irnoki munkát vál­lalt egy budapesti ügyvédi irodában. Ott azután annyira megtetszett neki az ügyvédi foglalkozás, hogy mint kárpitos és nyerges, az ügyvédi pályára akart átnyergelni és ezen a téren akarta magát önállósítani. Le­utazott Duoaföldvárra és ott azt hiresz- telve, hogy ő nyugalmazott tábla- biró, jelenleg pedig ügyvéd: külön­böző peres és perenkivüli ügyekben mintegy tiz dunafőidvári asszonytól megbízást vállalt és fejenként pár százezer korona ügyvédi honoráriumot fel is vett. A felek ügyeit természe tesen nem tudta előbbre vinni és mikor az egyik asszony Budapestre utazott, hogy az ügyét sürgesse, meglepetve olvasta az »ügyvéd ur« lakásán a Személyautófuvarozást vállal a Dohánynagyáruda, Szekszárd. Telefon 119 Telefon 119 cim tábla szövegét, amely szerint Sánta József „kárpitosmester.“ Az asszony látva, hogy csalóval van dolga, azonnal feljelentette Sánta Józsefet, akit letar­tóztattak és Szekszárdra szállítottak. A bíróság az álügyvédet, akiről meg­állapították, hogy nagy mértékben terhelt, degenerált, korlátolt elme­állapotú és nagyzási hóbortban is szenved, csalásért csupán egy évi börtönre ítélte. — Hölgyeim I Uraim! A leg. jobb minőségű szarvasbőr és kutya- bőr (Nappa) keztyük egyedül a Kron- cégnói kaphatók! Alapítási év 1832. — Beiratkozások. A Pécsett elhe lyezett m. kir. Erzsébet tudomány- egyetemen az 1927—28. tanév II. felére szóló rendes beiratkozások 1928. évi január hó 7-től 18-ig tartanak. Az utólagos beiratkozás 1928. évi ,február 10 ig dékáni, azontúl február 18 ig bezárólag rektori engedéllyel eszközölhető. Az egyetemnek ideigle- lenesen Sopronban működő evengé- likus hittudományi kara hallgatóinak beírása a kar székhelyén fog meg- ejtetni. Azok akik nem voltak még ezen egyetemnek hallgatói, kérvénye zés utján nyert felvételi engedély alapján 1928. évi január hó 24-tŐl 28-ig irathozhatnak be. A felvételi kérvények 1928. évi január hó 7-ig, a tandijmentességi és a köztisztviselői tandíjkedvezmény iránti kérvények pedig a rendes beiratkozási határidőn belül nyújthatók be az illető kar dékáni hivatalába. — Felhívjuk olvasóink figyelmét a világhírű Meinei és Herold hangszer-, beszélőgép- és harmonika­gyár főárjegyzékéne* mai lapunkhoz mellékelt kivonatára. Rendelés esetén arra kérjük olvasóinkat, hogy az ár­jegyzék utolsó oldalán található meg­rendelőlapra, amely kivágva bekül­dendő egyenesen a hang szergyárnak, tessék beleírni a megfelelő rovatba, hogy ezt az árjegyzőket a mi la­punkban találták meg. — A szőlők termésének fokozása. A m. kir. Szőlő- és Borgazdasági Központ kísérleti állomása évek óta kísérleteket végez annak kikutatá­sára, hogy miként lehetne a szőlők termését fokozni. Az eddigi eredmé­nyek azt mutatják, hogy a termés­eredményt leginkább a műtrágyák alkalmazása fokozza. A kísérleteket homokon és hegyi szőlőkben végez­ték s ezek azt eredményezték, hogy a műtrágya hegyi szőlőkben mindig nagyobb terméBt adott, mint a homoki szőlőkön. Bebizonyosodott az is, hogy az egyszer alkalmazott műtrágya három éven fokozta a szőlőtermest és pedig leginkább a második és harmadik évben volt jelentékeny a terméstöbblet. E kísérleteknél kát. boldankint 200—600 kg. szuperfosz­fátot, 100—200 kg. káli és 100—400 kg. kénsavas ammóniákat használtak, amelyek 3—4 szeres terméstöbbletet eredményeztek. A műtrágyák alkal­mazásánál először azt kell megállapí­tani, hogy a talaj milyen műtrágyát kíván. — Gyermek a szecskavágó gép körül. Reinspach Ferenc alsónauai kisfia balkezét a szecskapágó gép elvágta. A szekszárdi közkórházba szállították.

Next

/
Oldalképek
Tartalom