Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1924-12-24 / 51. szám
Ara 4000 korona. VI. évfolyam. _____________' Szekszárdi 1924 december 24 51. szám. TO LNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztik ég és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefon szám 85 és 102. — Egyes szám ára: 2000 korona. Befizetési dij egy évnegyedre 20000 korona. — Postaköltség 2000 korona. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések érái: A legkisebb hirdetés dlje 10000 koros.. A hirdetés tfg 00 milliméter síéles beié bos »11 Iliiét er soroskési 1000 korosé. Kéz gyi lést része és ytérssségl stb. hirdetések IZOOkor. — Alléit keresd ka sk 10 széte- lék esgedmésy. A blrroralben elkslyezeH rekléaktr, sljegyzésl Mr, Melléi hír, Tel aalst a ayQHér «oromként 0000 körösébe kerti. beretet és béke lesz az ur! Közel kétezer esztendővel ezelőtt megszületett a Hit. Egyszerű volt a hely, a környezet, minden, ami körülvette és ebben az egyszerűségben volt a mélység, az igazság, az erő, amely ellenállhatatlanná, fenségessé és elterjedetté tette. Megfeszítették a Hitet emberi alak- jában, de a lélek hatalmasan szállt tovább, azon se a zsidók ármánykodása, sem a rómaiak kegyetlensége, nem tudott hatalmaskodni. Ezer és kilencszázhnszonnégy esztendő vihara száguldott végig az emberiségen, itt-ott, egyszer*másszor elhomályosult pillanatokig Krisztus hite, de azután ismét diadalmasan tört fel a gyarló emberi lelkekből, mert enól- kül élni nem tudtak. Sötétség volt! Az embertömegek állati életet éltek. A nagy római' birodalom kiváltságosai a dorbézolás undokságaiban sülyedtek az állatokkal egy sorba, a rabszolgákat uraik g«gj* és kegyetlensége nyomta le oAa. Judea nemzetsége is eltévely- gett Mózes tanításaitól és parancsaitól, kevesen voltak, akik hittek a jóslatban, a több ezeréves hagyományban, hogy Dávid nemzetségéből sarjadni fog valaki, aki megváltja bűneitől a bűnben fogamzott embert és felemeli, bogy meglássa önmagán Isten orcáját. És jött egy téli, még kelet vidékén is hideg éjszaka, olyan, mint máskor és mégis, skik hitték az Istent, azok messze vidéken megérezték, hogy ez az éjszaka a világ- történelem legnagyobb éjszakája, mért ezen született meg a keresztény hitnek forrása, az örök szeretet fenséges apostola: az Isten-ember. Ezerkilencszázbuezonnégy év! Mily mérhetetlen távoltság az emberiség történetében és mégis mily szent melegség árad ebből a bethlehemi éjszakából most íb felénk. Úgy érezzük, hogy ez a nap megállít ben nünket az anyag hajszájában, azt érezzük, hogy szivünk feldobog és testünk nem érzi az anyag súlyát, szemünk önkéntelenül az Ég felé tekint és nem látjuk a testünkre fröcs- csent föld sarát, njra születetteknek érezzük magunk és máskor tán paj- zánkodó ajkunkról száll a fohász: Én erős Jézusom! Egy rettenetes vihar száguldott keresztül újból az emberiségen. Milliók élete pusztult el a pokoli tűzben, milliók bénán, még többen megtévedt lélekkel kerültek . ki a nemzetek hatalmi küzdelméből. A győzők diadaltól mámorosok még mindig, a mámor átkos mérge ott ül lelkiismeretükön, a legyőzöttek, legázoltak szivében az elkeseredés és bosszú pokla ég. Mindkét oldalon az erkölcsi világrend felfordulásán diadalmas vigyorgással ül a sárga ördög, az arany és teszi szolgájává minden bűnökön keresztül az embert. Mérhetetlen mélységre sülyedt ismét az Isten fia, az ember. A kétezer év előtti leállatiasodás mélységébe. Milliók és milliók újra rabszolgák, az araDy és a bűn rabszolgái. Vájjon annak a ssent éjszakának fénye be tud e ismét hatolni a kicsiny istálló jászoljából a büszke paloták és szennyes putrik bűnnel le- fUggöuyzött helyiségébe ? Vájjon a királyok és a pásztorok szeme meglátja e a csillagot, amely hirdeti a bit és a szeretet érkezését ? Bt ág erős e a kétezer éves jáasoly fénye, bogy magukba ssálljanak ismét az eltévedt, lesülyedt emberek ? Látom derengni a keleti elodáz fényt, győz az embereken a kétezer éves csoda, megszületik újra a lelkekben a hit, a szeretet és a béke lesz az ur ismét e világon. S. Olvasóközönségünk meleg támogatása és munkatársaink lelkes munkássága lehetővé tette, hogy lapunk a közeli napokban megjelenő számával a hetedik évfolyamot nyithatjuk meg, hogy bátor szóval, de mindig Ízléses hangon harcolhassunk azokért a nemzeti ideálokért, amelyek hirdetéséért a kommun bukása után a „Tolnamegyei Újság“ megalakult. Hisszük, hogy vármegyénk közönsége a jövőben is támogatni fog nehéz, fáradságos küzdelmünkben. Sokszor elfáradunk és már-már megakad a toll kezünkben, de azért nem tesszük le, mert úgy érezzük, hogy kul- turkötelességet teljesítünk és hogy munkánkra szükség van. És ha jön egy-egy elismerő szó elvétve, ez feledteti velünk a sok gáncsot, az elfogult kritikát, megyünk uj életkedvvel ri- gös utunkon tovább, hisz tudtuk, mikor kitűztük zászlónkat, hogy a kultúráért harcolva több sebet kapunk, mint elismerést és ami sorsunk nem a könnyt boldogulás, hanem a verejtéke« küzdelem. Isten nevében kezdtük, annak segítségével és kegyelmével küzdünk tovább hármas ideálunkért: Isten, Király és Haza. Midőn olvasóinknak, előfizetőinknek és külső munkatársainknak a közelgő szent ünnepekre sok örömet és boldogságot kívánunk, kérjük, hogy bennünket becsületes törekvésünkben továbbra is támogatni szíveskedjenek. Karácsonyi emlék. Valamikor régen két emléktárgy állett a szalónunk „etagére“ jén, mely éveken át izgatta gyermekfautáziám és kíváncsiságomat. Az egyik egy kis zenélő óramű volt, lapos, négy- szegletes ébenfadobozkába rejtve, fedele alatt egy belső üveg zárólappal, melyen át sóváran bámultuk a tüskés, apró rézhengert s az általa forgás közben megpengetni hivatott fcanglemezkék ragyogó sürüfésüjét. Szerettem volna a hengert működésben látni, a hangját hallani. Ám a mű néma voltj felhúzó kulcsa rég elkallódott s ba apám rajta kapott, begy az édesanyjától maradt emléket aggályos technikai ambícióval „reparálni“ akarom vagy az üveglapot feszegetve piszkálgatom, kezének gyanús felemelése mindig elriasztott a további kísérletezéstől. A másik tárgy egy exotikus cu- korszelence volt, nagy kókuszdióból készítve : a sima sötétbarnára fényeseit dióhéj gömbölyűbb vége kehelyszerű, ezüst talpazaton nyugodott, a derékon kettévágott dióhéj vékony eaüstpánttal foglalt szélei skatulya- snerüen záródva borultak egymásra, a dió felfelé néző, CBÜcskösebb végét pedig kis filigrán ezüst rózsa dmzité. Édesanyám kapta a régiséget nászajándékul egy nagyon öreg nénitől a miután ezüstértéke kevés veh arra, hogy szekrényben őrizzék, ahhoz pedig túlságosan szép és különös volt, hogy lomtárba rakják, igy a szálén etagére j ára került. A szelence kulcscsal zárható volt, sőt he is volt zárva gondosan, de maga a kulcs — takarítás közben — régen elveszett. Iszonyatosan szerettem volna belekukkantani, de nem lehetett, pedig ha megráztuk, zörgött benne valami. Mi lehet az ? Senki sem tudta megmondani, nekem pedig sohasem volt elég felügyeletnél- küli időm és alkalmam az izgató rejtély zártörő megoldására. Kénytelen lemondásban múltak igy az évek, kezdtem felcseperedni, már irni-olvasni is megtanultam, midőn bekövetkezett gyermekéveim egyik legemlékezetesebb, boldog élménye, egy szent karácsonyest, melyen a Jézuska — többek között — egy irémappával lepett meg, szép piros bőrből, sárgaréz zárral s benne egy kis kulcsocskával, bogy Írásos titkaimat avatatlan szemek elől biztosíthassam A szülei szeretet valósággal a boldogság kulcsával ajándékozott meg s én örömömben annyiszor nyitogattam csnkogattam a mappát, hogy csodaszámba megy, hogy a zár még azon szent este el nem romlott! ? De a gyermekiélek hamar betelik b mindig újat kíván. Midőn a családi kör a karácsonyfa alól már az ünnepi asztal mellé vonult és vacsora után a puncsos poharak is felsorakoztak, hogy azok derűje mellett a „nagyok“ aranyozott dióban „huszoneggyezzenek“ éjféli miséig, nekem a Jézuska pompás ötletet sngallt. Csendesen visBzalopóztam a karácsonyfa alá ajándékaimhoz és irómap- pám pici kulcsát magamhoz véve, próbálgatni kezdtem, nem lehetne e azzal kinyitni a régi cnkorszelencét ? És ime, némi döccenéssel valóban sikerült ? Am milyen nagy volt a meglepetésem, midőn felnyílván a kókusz- szelence rejtélyes fedele, abban egy régi, rozsdás kis óraknlcsot s egy összehajtogatott levélkét pillantottam meg. Egyik gondolat szüli a másikat 8 én ösztönös sejtelemmel fogtam a talált kulcsot és kíváncsiságom másik célpontja — a régi óramű felé fordulva, ennek felhúzó nyílásába próbáltam azt illeszteni. Belement, hát egyre bátrabban csavargatni kezdtem. Egyszerre cBak bűvös, finom zenei haBgok csilingeltek a fülembe. A szomszéd szobában ülők hirtelen elhallgatva, figyeltek. Apám felugrott és szigorú arceal sietett felém. — Mit csinálsz gyerek ? ? Szinte megdermedtem az ijedtségtől, szólni Bem mertem. De azután láttam, ma is látom, hogyan simultak, hogyan lágyultak el a szigorú voná sok és szemében könnyek csillogtak. — Szegény boldogult anyám kedvenc darabja — mondta merengve — ... a „lammermoori Lucia“ ... Istenem ... de régen is hallottam! ? Anyám is bejött és érdeklődve nézte mnnkámat. Csak arra emlékszem, hogy hirtelen, mohón nyúlt a meggyürődött levél után és a lámpához szaladva felkiáltott: — Nézd öreg, itt van a levél, amit tizennyolc éve keresek... a Te utolsó vőlegényi leveled, mit esküvőnk előtt kaptam Tőled, melyben érkezésedet közlöd !... Mennyit kerestem ... tűvé tettem érte mindent... csak ez az egy hiányzik a teljes gyűjteményből! ?... Most már emlékszem ... persze ... Nálam volt s midőn mint menyasz- szonyt öltöztettek, ott álltak az ajándékok és én hamaijában ebbe a szelencébe zártam, de a menyasszonyi izgalmak között utóbb teljesen megfeledkeztem róla.... s azután ... később .......a kulcs elveszett.... Hála Is ten, hogy megvan!... És könnyekre fakadva, boldogan ölelte át apámat b forró csókot nyomott arcára. Én pedig — magam sem tndom miért — egyszerre CBak keserves sírásba fulladtam. — Gyengédszivtt öregapám. becézgetése alig tudott elhallgattatni, elcsititani. — No, ne sírj no, hiszen nem csináltál semmi rosszat.... csak egy kedves krisztkindlit szereztél a szüleidnek 1... De a társalgás élénksége nem tért vissza többé. Szelíd, halk zene tölté be a szobát: a karácsony, a szeretet, a boldog visszaemlékezés zenéje. — n.
