Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1924-11-01 / 44. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1924 november 1. séget, a mi hősernk kihullott vére révén. naggyá teszi a mi nemzetün- két, a mi népünkét, a mi hazánkat is. ha neki tetsző életet élttnk. j I A sok százezer hős, aki életét adta érttlnk a világháborúban, kell, hogy lelkűnkben nemzeti életünk koronája legyen és nekünk, mostani nemzedéknek Isten segedelmével erős gyökereket kell vernünk, hogy a nemzet íjÖvŐ törzse hatalmassá legyen. Gsu- j dásan hatalmassá, mint amilyen csu- I idásan hatalmassá lett a kereszténység ^vetése a mártírok vére révén. Nemzeti életünk minden megnyilvánulásában Isten nevével kezdjük és az ő segedelmével végezzük munkánkat, mert csak úgy tehetjük ismét naggyá (hazánkat, ha Neki tetBZŐ, az O parancsaihoz alkalmazkodó életet élünk. ,Az ő védelmét kérjük mindig, mert »ha Isten nem védi az államot, hiába védi az, aki nélküle védi*. Pl Hazánk nagyságát újból csak a ■hősök áldozatos lelke alapozhatja meg ■és a mindenfejői ránk leselkedő veszedelmeket csak áldozatos lelkű hő- sük verhetik vissza: csodák, amelyekkel történelmünk lapjai ékesek. lŐsodákat azonban az Isten segedelme lés áldása nélkül nem várhatunk. Épen Mezért minden gondolatunk a jóságos ■Istené legyen, mert ha ő nem segít, Ihiába minden vitézség: örökre le- ■tűnünk a világtörténelem színpadáról. Hőseinkhez, akiknek emlékét or* Iszágszerte a hála meleg szeretetéve' lápoljuk, akkor leszünk legméltóbbak» Hha Istennek tetsző életet élünk és ligy készülünk fel a nagy feltárna Hdásra. Bízzunk Benne, mert meg- ligérte, hogy naggyá teszi ezt a népet, |mert szent kövek élnek falvai közt. A nagy szónoki lendülettel előadott |beszédet, amelynek itt csak az eszmeimenetét közöljük, követte Tóth Lajos ref. lelkész beszéde. Ez a szobor ércbeöntött mutatója ■ellenállhatatlan és örök igazságoknak, ■melyek mint zuhogó áradat hömpö- Slyögnek történelmünk mélységeiben. HlMutatója igazságoknak, melyek ke Klményebbek ennél a bronznál s örökké- Slvalók, mint Isten, aki utjokra indi - ■tóttá őket; igazságoknak, melyek ta- ■nitanak és megítélnek, mikor oda- ütodnek a sziveinkhez. Mutatja ör- vény lő tragédiánkat, mely ezer év óta jjijátömlött ezen a tépett magyar földön ■és hősi dicsőségünket, mely átcsillog la történelem távolságain. Jelenti, hogy lennek a földnek múltja van: fájó, ■könnyes, sugárzó, magasztos. Ez a szobor emlékeztet arra, hogy itt sok ■időn — ezer esztendőn — át folyton ■tartó áldozatok oltárára drága életek ■hullottak. Tanítja, hogy él az a nép, j jamelyik ilyen hősi múltba gyökerezve |Tnéz a jövendő félé s érette életekkel Ifáldozni úgy tud. Nézzetek erre a ’szoborra. Nézzétek, hogy tartja az ■erős a gyöngét. Nézzétek, hogy su- -gárzik annak orcájáról sok hősi erény. ■Nézzétek, milyen komoly, hűséges, ■ milyen kémény. Nézzétek mennyire [Mmagyar. Halljátok-e, hogy kiáltja ■felétek : legyen hű a szivetek és karijaitok erősek ? Németh Gyula ev. lelkész beszéde. Királyi fenség! Magyar Testvéreim! Áll hát az emlek! Talapzatával, ■hideg kemény kövével beleépült,szinte Ibelegyökerezett ennek a városnak Iföldjeb', S ahogy most könnytől fa Htyolos szemmel elnézem, ahogy ev. ■egyházam nevében elfogódott hangon '^megáldani kezdem, uuadságos sóhaj itásra tyilik ajkam: úgy épüljön, »gyökerezzen bel-? e városnak szivébe |a művészieteknek t z a hatalmas gondolata, megrázó erejű élménye, a mi harcunk ezerszer megismétlődött fájó emlékű s mégis szent,' csodás és áldott mozzanata, amely ez emlékben' örökül t érccé l Gondolat... élmény .... valóság : Magyar, jzmok ernyedése — feszülése ! Magyar szemek halódása, le csukódása — magyar bajtársi szivek hűségre, önfeláldozásra késztő feldob bánása I a hősök mellett, kik össze roBkadtak, lerogytak, összeomlottak, a hősök, akik röskadókat, összeomlókat felemeltek, felöleltek ! ... ... Magyar testvéreim ! Nem va gyünk még — a háború retteneteB- ségei, szörnyű áldozatai, veszteségei, szégyenletes vége után és óta — annyira, hogy a költő szavaival azt mondhatnók: „a könny nem éget már, csupán ragyog“. De annyira sem vagyunk már, hogy „enyésző nép volnánk, ki méla kedvvel csak múltján borong“. Oh 1 most van az ideje a magyar lélek ez állapotában, hangulatában, hogy testvéreivel együtt ez az emlék is beszéljen szent, titkos erővel a szívünkhöz s munkáljon a lelkiismeretűnkön, jövőnkön ! Áldjon meg hát Istenünk, hogy beszélj, hogy munkálkodj 1 Légy hely, hol áldozatainkra, mártírjainkra leboruljunk mi s leboruljanak unokáink is I Légy oltár, amely előtt a magyar szív „áldó imádságával mondjuk el szent neveiket!u Vitéz ! Merev ércszemednek legyen könnye, hogy alápermeteszen atyjuk- vesztett árvák, finkveBZtett atyák és aoyák, bús özvegyek szive sebére, amely felszakad és megnyílik előtted ! Könnye, hogy megfürössze, megtisztítsa, megenyhitse, meggyógyítsa azt, ami múlni, hegedni nem akar! Mártír! összeomló, leroskadó ércembernek legyen vére! Mit honi rögre, idegen földre tékozlón, pazarlón hullattatok, hulljon, csurogjon szünetlen a hálátlanok, a fásultak, az önzők, a viszályszitók és gyüiölködők, a sirontáncolók kezére, ruhájára, útjára, szivére, hogy perzselje, égesse azt! Haldokló! Súgd meg minden ma gyár szívnek, hogy tragédiád, sorsod ma is leselkedik nemzetére, hazájára! Elő! érttesd meg minden magyar lélekkel, hogy egymást felemelni, fel . ölelni, támogatni, tartani kész szere tetért ád még az Isten feltámadást, megmaradást! Ha ércajkatok egymásnak nem mondja is: „bajtárs, nem hagylak!“, „bajtárs, köszönöm!“ csak nékünk prédikálja nap nap után feddőn, intőn, biztatón : «Az nem lehet, hogy milliók fohásza Örökké visszaszálljon rólad, ég i És annyi vér — a szabadság kovásza — Posvány maradjon, hol elönteték! Támadni kell mindig nagyobb körökben Életnek ott, hol a martirtetem Magát kiforrja csendes földi rögben: Légy hfi és bízzál jövődben nemzetem I» Or. Rubinstein Mátyás beszéde. Az Ur templomában vagyunk, melynek épülete a mindenség, boltozata az ég, alapzata a föld, ahol minden ÁUelujah, mely emberi kebelből fel fakad, egyetlen zsolozsmába olvadva száll az ég felé. Ehhez a templom hoz méltó oltárul szolgál a kegyelet létesítette ez alkotás, amely körül most a hazafiak, egyetlen vallásos gyülekezetté válva, végzik a hazaszeretet istentiszteletét. És a haza- szerei etnek ez az oltára a rajta tűn döklő minden vallásu nevekkel arra tanít mnket, hogy miképpen szeressük a h«zái : egységbe forrva, eggyé válva hűségben, odaadásban, önfel- a dozásbau .... így harcoltatok ti/ dicsőül! hősök, együtt tűrve? együtt szenvedve, együtt ontva véreteket, együtt feláldozva ifjú véreteket a hazáért, — a hazárt, mely romokban hever, darabokra tépve, szétmarcan golva r . . de a ti véretekből újra kivirágozhat az,, újra naggyá, hatalmassá terebélyesedhetik, ha mi a ti példátokat szivünkbe zárva, osztatlanul, egy szívvel-lélekkel szeretjük a hazát. Egy szivvel lélekkel dolgo zunk érte, s ha hív bennünket, egy szivvel lélekkel harcolunk érte, ontjuk vérünket érte s ha kell, egy szivvel- lélekkel odaadjuk életünket is érte. így újra feltámadhat a haza, ismét nagy lesz, ismét hatalmas s dicsőséges lesz — s az a ti müvetek lesz, dicsőült hősök ! Áldott legyen emléketek 1 Ámen. Op. Úrffy Imre beszéde. A papok szoboravató beszéde után dr. őrffy Imre nemzetgyűlési képviselő lépett a dobogóra és messze hallható harsány hangon a következő beszédet tartotta: Mint a város szülötteinek egyike, akit az isteni Gondviselés kegyelme a háború vérzivatarából szerencsésen hazavezérelt, a kinek tehát kétszeres oka van ma itt ünnepet ülni, az Isten szolgáinak fenkölt szavai után, hadd áldozzak én is néhány bajtársi szóval elesetteink emlékének. Szekszárdiak! Megérhettük végre mi is a mai napot. Nem egy okunk van ezért büszkéknek lenni. Első, legnagyobb és egyúttal legszomorubb büszkeségünk elesett hőseinknek az a rendkívülien nagy száma, mely a háborús statisztikák átlagszámát jóval meghaladja. Büszke örömünk van ebben a gyönyörű ércszoborban is, mely méltán sorakozik az ország legszebb hősi emlékművei közé. Úgy érzem, szekszárdiak, a mai ünnepünk nagy lépéssel előbbre hozott bennünket az újjászületéshez. Én úgy érzem hős fődieink és testvéreink, hogy a Rólatok való mai megemlékezésünk s mindaz, ami annak nyomán lelkűnkben fakad, meghozza végre-valahára olyannyira szükséges megvigasztalódásunkat s megerősödésünket. Még ez egyszer hadd legyen szabad sírnunk, keseregnünk miattatok. Hiszen annyi okunk van erre ! Fiatalon pusztultatok el s legtöbben váratlanul, gyorsan és nyomorultul. Lelki szemeink előtt fe!ujul minden szenvedéstek, Láttuk azt sokszor a harctereken, de láthatták azt nem egyBzer az itthonmaradottak is. Fáj, nagyon fáj nekünk minderre gon dőlni is. De ami ennél is jobban fáj, ami a legszomorubb, legelviselhetet lenebb : az a gondolat, hogy sokan közületek — biztosan ? a többség — idegenben, messze az édes magyar haza mindnyájunkat szeretettel befogadó rögétől, egyedül, árván mentetek el, hagytatok itt bennünket. Sirhalmotokon nem volt, ma sincs szerető kéz nyoma, sírkeresztetek, fejfátok nem vo't, vagy ha állított is a bajtársi szeretet, itt-ott egy egy cernzairásos szerény kis faemléket, nyom nélkül tűntek el azok virág nélkül, koszorú nélkül, a messze orosz síkságokon, a karszt sziklái között. Mily szívfacsaró látvány messze el lenséges földön egy-egy magános, pusztuló katonasir, egy egy elhagyott katonatemető! Ezekhez nem jár ki a kegyelet virágokat vinni, ezek mellett legfeljebb az ellenséges gyűlölet, vagy közöny ballag el sötéten ... Minderre gondolván, valóban keseregnünk, sírnunk kell. Sírjunk is, de csak ma és utoljára! Sírjatok és zokogjatok mégegyszer, Ti szekszárdi anyák, hitvesek, gyér-. ÍH mekek ennél az emléknél, boruljatok le előtte és engedjétek át magatokat mégegyszer a telketek legmélyéből jövő nagy, nagy fájdalomnak, de azután derüljön fel telketek, ragyogjon fel könnyes szemetek az örök megdicsőülés, a hazafiui mártirság mindenek felett álló nagy gondolatától. Hiszen nincs szerető hitves, gondos szülő, odaadó testvér s gyermek, kinek fájdalmára az idő gyógyító írként ne hatna. Csak egy fájdalmunk van magyar testvérim, csak egy nagy keserűségünk, mely egyformán megújult erővel hasit bele lelkűnkbe, egy gyötrő désüDk, melyet sem az idő múlása, sem a politika hideg ésszel tett semminő sakkhuzása nem gyógyíthat meg: a haza pusztulása feletti bánatunkat, mely ez előtt a szobor előtt is felsír lelkűnkben. Nem Titeket fogunk hát Siratni ezentúl ennél a szobornál vértanú testvéreink 1 Ha fel is fog zokogni itt-ott a feledni nehezen tudó hitves, édesanya, gyermek hangja, az, amit ezentúl ez emlék előtt éreznek az emberek, az az lesz, amit ma itt mindnyájan érezünk; hiszen az a tömeglélek, melynek szive itt együtt dobban, együtt érez, már ma sem a Ti pusétulástok, nem az egyéni halál, hanem a nemzetpusztulás gondolatán kesereg. A hazáért való élés- halásnak ez a gondolat és érzésbeli felülemelkedése az egyéni el múlás gondolatán légyen ennek a napnak a legnagyobb tanúsága és azt hiszem elhalt dicsőinknek akkor hozzuk a legszebb áldozatot, ha ezt a nagyszerű gondolatot s az annak nyomán fakadó nagyszerű érzést Nekik szenteljük. Lehetetlen rá nem jönnünk, hogy nem tudtuk eddig igazán: mi a haza- szeretet. Mint ahogy egész valónk felett úrrá válik a hozzánk közelálló családtag, jóbarát iránti érzésünk akkor, ha végleg itt készülnek hagyni bennünket: ugyanígy válik bennünk óriásivá, heroikussá a hazaszeretet, ha a hazát pusztulni, elveszni látjuk. Ez az érzés : eleven, aktiv lelki élménnyé nem vált bennünk. Ma tudjuk, érezzük, hogy eleven erővé vált bennünk, mely keresztül tört a katasztrófa után érzett ájult tehetetlenségünkön is! Ma tudjuk mi a haza, mert érezzük, féltjük azt! És ezzel a tanulsággal, lelkűnknek ezzel a meggazdagodottságával bátran nézhetünk azoknak a szemébe, akik csak lemondani, keseregni tudnak! De bátran szemébe nézhetünk ellenségeinknek is 1 ők csak a jóllakottság örömét érezhetik, de nem a keserű, kemény elszántságét, melyet a szenvedések során támadó megtisztulás okoz a lelkekben . . . Erőt ad immár nekünk az, ami eddig zsib- basztott, vergődő lelkünk a mai ünnepség hatása alatt végleg meggyógyul és keményebb erősebb lesz, mint valaha . . . S mindezt nektek köszönjük, drága jó, testvéreink ! Mert bár egy naimi iQn sincs közietek, akit az Ur a halálból visszahozott, mégis úgy érzem, ma felkeltetek jeltelen sirgödreitekből, közénk jöttetek s mély hazafias érzések keltésével mégegyszer jót tettetek velünk. Talán nagyobbat, mint hősi halá lótokkal! Köszönet, áldás, hála Nektek érte 1 Áldjon meg érte Benneteket az Úristen haló poraitokban 1 Ezután következett Taksonyi János kisgazda beszéde. Ha Magyarország felett az égboltozatot csillagok helyett a magyar nemzeti hősök, a magyar nemzeti vértanuk neveivel lehetne fölékesiteni, azok a
