Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1924-01-05 / 1. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1924 január 5. pásztor szavaira. Utána a főpásztor udvari papjai és a vendégek kisére- tóben be szentelte a Dunántúl kibővített otthonát. Azután Zichy Gyula gróf megyéspüapök a szerkesztőség helyiségeit kereste fel. Wessely Károly műszaki igazgató, az üzem, a munkásság és a kiadóhivatal hálája jeléül átnyújtotta a vállalatot naggyá fejlesetŐ 'Wessely Antal vezérigazgató arcképét, amelyet lelepleztek. A munkásság nevében Krausz Adolf művezető biztosította a meghatott vezérigazgatót szeretetük- ről és munkási hűségükről és egyben ígéretet tett, hogy a vállalat szolgálatában annak érdekeit előbbre viszik és a vezetőségre és az igazgatóságra Isten áldását kérte. Wessely vezérigazgató szerényen elhárította az érdemeket magától és kiemelte, hogy amit a vállalat elért, az a munkások munkájának köszönhető. Szt. Hubertus íénynnpjni. A vadászidény tetőpontját érte el. Mindenütt durrannak a puskák, piros lesz a hó a vad vérétől, pirosak a vadászok orcái a csillogó szemmel Űzött férfias passziótól; mikor pedig kora este bíborba bukik a parázsló napkorong és kirakják ez utszélre a barna teriték hosszú sorát, rózsaszín gyémántok szikráznak a kristályos hótakarón és szinte gyászfeketének látszanak a vértócsák. Olvasóink jelentékeny része vadászember, nem csoda, ha lapunkban ilyenkor sűrűén jelennek a va- dászhirek. De talán a laikus is érdeklődéssel olvassa, hogy főispánunk két „coup double“ ra négy őzet' lőtt, Kovács Dénes pedig szürüs kertje ben hatalmas vaddisznót ejtett el. Jól hangzik az a nagydorogi hir is, hogy gróf Széchényi Domonkosnál «sgy kis házi vadászaton, hol mind össze 180 nyúl esett, ebből maga Sztankovánszky Tibor 75 darabot ejtett el. Általában, mint minden téren, a vadállományban is mintha javulás mutatkoznék. A konszolidáció jele az is, hogy állítólag fogy a róka Például gróf Apponyi Gézánál 3 napi erdei vadászat alkalmával, prec z haj tás mellett nem találtak rókát. A hasonlókép kitünően rendezett gógai vadászat alkalmával sem esett a tu dósitás szerint róka. Reich Oszkár páii erdei területén, ahol máskor két- három róka esett és még ugyanannyit láttak, az idén nem mutatkozott egy sem. Igaz, hogy a mérgezés kezd általános lenni. A simontornyai járásban például eddig Sulkowski Viktor herceg Gyünkre és Miszlára, dr. Bér- náth Béla Kölesdre, Fördős Lajos Uzdborjádra, Muth Henrik Nagyszékelyre és Schaab Bálint kisszekelyi főerdőméi nők kapott mérgezési engedélyt. (Tragikus kutyasors, hogy Sal- koweki hercegnél egy kitűnő kopó, amely már számos rókát, egy alka lommal tizenegyet két óra alatt haj tott ki egy nádasból, vette fel az első méregfalatot és elpusztult.) De már kifelé megyünk a szezonból. Kevesbednek a vadászatok, ki vált január 15-ike után az erdeiek, mert akkor már nem szabad őzet lőni. Január 31 én pedig végleg fogasra kerülnek a puskák. Tavaly februárban nagyon sok nyestet csapáztak és ejtettek el a hóban. A mai prémárak mellett ki vánatos volna, hogy az idén is úgy legyen. Közben lassan majd csak elfogy a tél. Egy este észrevesszük, hogy a ház déli oldalán zörgeti a szél az ablakokat és egyszerre csak bugyborékol az olvadás az ereszcsatornában. Három napig tart a langyos szél, aztán egy napos oldalon hirte len kidugja fejét egy kivácsi hóvirág, felette pedig halkfélénken megszólal az első pinty. Aztán nemsokára kimegyünk estefelé a vágásba a léniára, sokszor hiába, de végül íb megjönnek a „latin vasárnapok“ vándorai. Visszakozz fantásiám! Addig még sok szénszagot kell szívni, lámpánál írni, olvasni! 0 H. Hegyeinkhez! Van ember, puszta rónaság — imádó — Más, zord hegyóriásokért beteg, Soknak a zúgó tenger a szerelme Vagy a sötétlő, erdős rengeteg; Szép mind, de egy a kedves, drága nékem: Az én szelid hullámú hegyvidékem, Ez ringatá a bölcsőm sima lágyan -- Itt vesse meg a sors a végső ágyam! — Szép ívben domborul a megye testén, Miként egy áldott anyai kebel, Melyet a magdús. gabnatermő róna Meleg bennsőséggel körülölel S titokzatos mélységiből eredve Tejként fakad e szent kebelnek nedve, Amit szív-vérével vörösre festett: Hevíti lelked’ és üdíti tested. E földből tört elő — megsokszorozva — A búzaszem. mit szorgalom vetett S mely mint „kenyér“ erővé szelleműivé Nev’elt, táplált két kedves életet S e két szivet — a zöld lugasban járva — E hegyvidék varázsa fonta párba, Hogy leíköket a szerelem betöltse És életem — az Ö frigyök gyümölcse. A régi nemzedékek munka-harcát Beh sokszor látta ez a föld-darab: Viaskodának itt ezernyi gonddal,- Amely veszett ebként tép, mar, harap; | S ha rásüt a szőlőhegy oldalára Az ébredő nap első fénysugára, Hol fáradalmak cseppjeit leejtek Harmatgyöngygyé dicsőül a verejték. Szőlő fakad e szent rögök porából S zölddel borit minden kopár teret; Ember nyüzsög a zöldbe vont hegy alján, Ott fárad, alkot, szenved és szeret: S kiadva dús levét a fürt a borba, Száraz csutája visszahull' a porba; Bennünket is kisajtolván az élet, Mi megmarad belőlünk porrá széled. Szülőföldem porában egyesülnek A múlt, jelen s a rejtelmes jövő: Emlékeink, a gyermek minden álma S mi férfiterveink üstjébe’ fő; A gondolat égnek törő virága Is a cserép földjéből bújt világra S ha égi napfény kell is, hogy kinyílhat, Mit tőle kap, csupán a szín, az illat. Szeretlek szép vidék, mint nyomorékká Csonkúlt szegény hazánk meleg szívét, Amely a béna, dermedő tagokban Az éltető bor-vért röpíti szét — És önfeláldozóan kész, a messze Beteg népekbe is, hogy átőmlessze; Talán, ha így magába oltja vérünk’ Izgalmasabb lesz majd a külföld vélünk ?!? —n A HAHSZ. szekszárdi Szilveszter-estje. A M. A. N. Sz. szekszárdi szervezete a megyeszékhely közönségének kellemes, kedves Szilveszter estet rendezett, amelynek a Szekszárd Szállónak az elöregedett esztendőt, sajnos, a megszólalásig hűen kifejező nagyterme volt a színhelye. A kopott festésű, ietöredezett vakolatu vénhedt falak mintha a hátuk megett. levő ó esztendőt, s a dísztelen ablakokat elfedő hófehér csipkefüggönyök s a csinos világos fúggönyü színpad mintha a magujhodó évet jelképezték volna. Reméljük azonban, hogy Szekszárd nemes városának jóvoltából az idén az egész terem külső képében is megifjodik, aminek, valljuk be őszintén, itt volna már a leg főbb ideje! Szükségesnek tartottuk mindezeket külön is megjegyezni, mert egy rendes, tiszta és ezekekkel is felszerelt nagyterem városunkban valósággal közszükséglet! — Közben a termet sziuültig megtöltötte az estély úri közönsége. A beszélgetés halk zsongását éles csengetés szelte ketté, fellebbent a függöny és Wallacher László tanár iz . leses diszleteiv 1 ékített színpadán Ujaághy Gézáné műkedvelő gárdája eleire keltette Bakonyi—Kálmán régi kedves operet'jet; Áa Obsitost. Egy háromfelvonásos operette szin- rehozasát műkedvelőkkel, kissé két kedve néztük, de minden bizalmat lanságunk már a darab elején eloszlott, mert láttuk, hogy a kitűnő rendező finom érzékkel minden szerepre megtalálta a rátermett meg- személyesitőj -t, s a játék, az énekszámok, a jelenetek egymásalánja a műkedvelőktől ritkán észlelt biztossá got árult el. Ez annál is inkább dicséretet éidemei, mert a szereplők jó része ez alkalommal első ízben mozgott a világot jelentő deszkákon. Wo'ff Elly méltóságteljes megjelenésű s kellemes, csengőhangu nemzetes | asszony volt, akinek tökéletes biztos sággal előadott szép énekszámait gyönyörködve hallgattuk; Wallacher Magda Piroska szerepében kellemes hangú énekesnek bizonyult, játéka és tánca egyaránt tehetséges műkedvelőre vallott. Bajos eladó lányka volt Málcsi szerepében Janosits Klárika. Igazán nem Csoda, hogy a jó megjelenésű és kedvesszavu Jóska gyerek — dr. Ottinger László — úgy eibusult, hogy lángoló érzelmei nala viszonzásra nem leltek s megértettük, hogy a daliás alakú Andris obsitos vitéz — Horváth 'Át pád — Heiedhétországból is eljött érte. Kár, hogy Horváth hangján rekedtsége érezhető volt, de ezt a fogyatékos ságot kifejező arcjátékával es szerepének egyébként jó megjátszásával feledtette. — Jóizü, tőről metszett falusi alakok keltek életre a Bálint ispán — dr. Augusztinovics Nándor — és Buzogány Márton — Csapó Jenő — személyében, akiknek beszéde csupa természetesség s moz dulataik az életből ellesettek voltak. — Pompásan alakított dr. Barcsay Károly a Százszorszép boltos szerepé ben. Tökéletes biztossággá! mozgott a színpadon s minden szavával s moz dalataval, táncával, énekével általános derültséget keltve, igen nagy hatást ért el. Személyében vérbeli műkedvelővel ismerkedtünk meg. — Flettner Manci kedves természetes séggel adta a Kati szakácsnő szerepét. Jól beleilleszkedtek az együttesbe Koszorús Károly a Tihamér, Huber Antal pedig a bezirker szerepében s kis szerepében Sógora Miklós. Helye sek voltak Stockinger Maria, Janosits Böske, Albers Panni Börzsönyi Panni s a kis Halmi Aranka a mellek- szerepekben. Az énekszámok gondos betanítása s azok fiaom, sima ékony zongorakisérete ismert jeles zenészünknek, dr. Deák Ferencnek, már többször méltatott munkája volt. Az egész előadás gördülékenyen siklott, az egyes énekszámokat (Wolff Elly Wallacher Magda dalait, Barcsay-^ Wallacher Magda—Koszorús trióját) a nyílt szinen is megtapsolja a kö zönség, amely az egyes felvonásók végén lelkes tapssal hívta a lámpák elé a szereplőket s ünnepelte az előadás végén a darab kiváló, ügyes kezű rendezőjét, Ujságby Gézánót és dr. Deák Ferencet, az énekszámok betanítóját és kísérőjét. A nagyszerűen sikerült előadást amint halljuk, legközelebb közkívánatra megismétlik. Az volna az óhajunk, ha a derék műkedvelő gárda gyakrabban lepne meg bennünket hasonló élvezetes előadásokkal ! Az előadás után Jónás Laci bandájának muzsikájára a fiatalság táncra perdült s a reggéli nap bágyadt fénye már a termekbe tévedt, mire véget ért a vidám kedvű Szilveszter est. Az estély anyagilag is jól sikerült 3 bőven megjutalmazta a M. A. N. Sz. tevékeny vezetőségének buzgó fáradozását. —p. Rési ujsűs olvasásakor. E cim alatt lapunk 52. számában megjelent cikkre a következő sorokat kaptuk: Nagy élvezettel olvastam dr. Teveli János kitűnő cikkét és igen sokban igazat adok neki. De néhány megjegyzést talán nem fog rossz néven venni a szerző. Azt írja többek közt, hogy „a levegő hősei, az Immel- mannok, Bölschek és Richthofenek végül maguk is áldozatai lettek hősi vállalkozásaiknak.“ Tudtommal mind a három német repülőtiszt volt, engedtessék meg tehat nekem, hogy én is egy német költőnek szavait idézzem: „Warum in die Ferne schweifen ? Sich, das Gute liegt so nah’!“ Én nem kalandozom a távolba, mikor a jó olyan közel fékszik és a három német légi hős után egy gyorsan, elfelejtett magyar, sőt dunántúli madárkatona emlőkét frissítem fel, Tauszig főhadnagyét, aki elsőnek repült be fontos iratokkal a körülzárt Przemysl vá rába, miközben a nagy magasság téli, rettenetes hidegjében, a mozdulatlan üléstől mindkét lába elfagyott és rokkanttá vált. Azt hiszem méltán említem őt a felhők rettenthetetlen német bajnokai után, sőt előttük szeretném említeni, mert hiszen a mienk! Vagy talán a pécsi születésű és illetőségű, pécBÍ háziezredbeli (52.) főhadnagy nem épen olyan magyar katona, mint a cikkben később felsorolt ravaruszkai, arangyelováci stb. hősök ? ! Meg vagyok győződve, hogy a cikkíró nem is tudott a mi szárnyas hősünkről, — aki nem is áll egyedül, — hiszen mi nem szoktunk sokat törődni a saját kivaló embereinkkel. Azt mondja tovább a különben nagyon szép közlemény: „. .. Olvasom, hogy 1902 julius hó 19-én a komáromi 12. gyalogezrednek Bilekben levő zászlóalja rekkenő hőségben gyakorlatozott a vizetlen völgykatlanban. A halál angyala megsuhogatia szárnyát a szegény ma gyár fiuk fölött; itt is kidől egy, amott is; aki ivott a pocsolyából, tífuszba esik ; de Grünzweig ezredes nem ismer kíméletet, a menetelés tovább tart, a halottak elmaradnak .... Azóta . .-. Azóta a magyar katona végigjárta a ravaruszkai síkságot, kérésziül gázolta az arangyelovaci véres sárlengert, föl kúszott a Lov- csenre, derékon fö ül állt a rokitnói | HOIMÁR »Ruhákat vegyileg fest, tisitit - Szekszárd, astral:
