Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1923-01-13 / 2. szám
Ara 20 korona. V. évfolyam. Szekszárd, 1923 január 13. 2. szám TOLNAMEGYEI UJSÄG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Egyes szám ára: 20 korona. Előfizetési díj egy évnegyedre 200 korona. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illetfi közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai s. A legkisebb hirdetés dija 50 korona. A hirdetés egy 60 nllimátsr széles hasábon mlllméter soronként lo korona. Vállalati, közgyűlési stb. hirdetések 20 korona. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklémhlt, eljegyzési hír, csalédl hír, valamint a nyílttá? soronként 100 koronába kerül. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Amen. Jegyzetek. Franciaország, amelynek hazánk. szétdarabolásában a legfőbb része van, évszázados ellenségével, a német nemzettel szemben, régi vágyát, a Rnhr völgyének megszállását valósítja meg. A győztes elbizakodottságával és vakságával fog az erőszak alkalmazásához fegyvertelen ellenfelével szemben. Hiába hangzik el Amerika és Anglia vétója, amely két nemzetben talán a népek jogainak tiszteletben tartása emelkedett felül «a győzők kielégíthetetlenségén, avagy gazdasági érdekeik diktálják, bogy az ipari versenyképesség forrását képező széntelepek ne kerüljenek francia kézbe, — a francia gyarmati csapatok és a francia vezető politikusok erőszaka belevágott a legyőzött német nemzet testébe. Amint olvassuk, Cnnó kancellárnak a Ruhrvidék lakóihoz intézett szózatát, a betvenmilliós német nemzet óriási lelkitusája sir felénk. Látjuk ennek a lealázott és gazdaságilag is legázolásra Ítélt nemzetnek kínos vergődését, de látjuk higgadt komolyságát, a kritikus órákban való össze- forrását és a jövőbe vetett megtán- tóritbatatlan bitét. Izek a német erények azok a pillérek, amelyen a német nagyság fel fog épülni, ezek azok a biztosítékok, amelyek, dacára a mostani megalázásoknak, meghozzák, meg- | Vadászszilveszter. 'Az-1922, esztendő is lehanyatlott többi után a feledésbe, a semmibe. Végig huzom még egyszer emlékezetem előtt az elmúlt év szép vadásznapjainak csillogó láncát: Látom a januári hajtóvadászatokat a havas, zúz marás erdőben, a vidralest a szikrázó, holdfényes fehér éjszakában, ballom a kopó hangját, amint űzi a rókát a befagyott nádasban. Ott vagyok ismét a zsombék között kacsa- lesen, -mikor a sásból titokzatos madárhangok sejtetik a tavasz közeledtét. Érzem az ibolyaillatot, mikor a szalonka pisszegését vártam és közben két dörrenés egy szerelmes borzpár életének vetett véget. A gyöngy- virágos erdőben megint látom a tacskó és a róka küzdelmét a verejtékes munkával kiásott odúban. Átélem újra a vörös őzbak utáni cserkészést az ezernyi vadvirággal bujáik ódó er dőben. Azután itt az augusztus, szól a fogolykakas csirregésé, amint a kukoricából kilépve családját bivja az illatos kaszálón való bogarászá3ra. Majd megint százféle tarka színben pompázó őszi erdőben látom az érc- fényü vörös nászruhájában díszelgő érlelik a felszabadulás, a leszámolás napjait, mint ahogy meghozták Blücher idejében. A magyar nemzet összekötözött kézzel nézi a világháborúban hűséges szövetségesének újabb megalázását, a jogtalanságok egy újabb fokozatát. A tehetetlenség dühével lesi a nagy kavarodás szinjátékát, amelyből Európa uj alakulása, a népek szabadsága és a zsarnokok bukása fakadhat, de a még mindig nagy német nemzet felé a részvét őszinteségével, a reménység megdönthetetlen hitével tekint:'„Lesz még ünnep a világon !u * Pestvármegye évnegyedes ülésén a napokban foglalkozott a közigazgatás reformjának kérdésével és egyhangúlag arra az álláspontra helyezkedett, hogy a mai időket nem tartja alkalmasnak ennek a reformnak megvalósítására. Tolnavármegye tisztikara a múlt héten tartott értekezletén kidolgozott memorandumban szintén ezt hangoztatja és a reformtól az ősrégi vármegyei intézménynek rombadöntését félti. Mi, lapunk hasábjain a közigazgatás radikális reformjának mindenkor ellenőrzői voltunk. Bennünket nem tévesztett meg az ország jövőjére, alkotmányos életére annyira fontos kérdésnél az a kurzusos gon dolat, amelyet ennél a kérdésnél is odavetettek, de nem az úgynevezett liberális oldalról jövő aknamunka és a jog kiterjesztés apostolainak agrár- izü mozgalma sem. Teljesen azon az állásponton vagyunk, amelyet vármegyénknek derék tisztikara a következőkép rög- zitt meg: fácánkakasokat, amint gyönyörű bokrétában egyszerre robbannak fel a kendersürü gyertyán tőhajtások közt. Azután a hideg szél leveri az utolsó sárga levelet, is a fáról és megint ott vagyunk a fehér erdőben, trombitaszóra megindul a bajtólánc és baktat a balga nyúl veszte felé.... Méltóan kellene befejezni ezt a szép óvet és utolsó napját egészen, nagyon szép erdőben tölteni. He hova menjünk ? A kezünk ügyébe e3Ő összes erdei területeket már levadásztuk. Végre is elhatároztam, hogy Villányi György barátomnak megmutatom a hires Ezerháti erdőket, ahol „A szabad ég alatt“ cimü könyvem történetei szerepelnek és amelyekről szóló lelkes áradozásaimat ő mindig olyan mosollyal hallgatta, mintha azt mondaná: Az nagyon messze van !! Tényleg messze is van, de váltott lovakkal mégis ott tölthetjük Szilveszter napját és — bár a szarvast és őzet kímélik — talán néhány dámvadat lőhetünk, mert az nagyon el szaporodott. * Reggel 6 óra. A keleti égen egészen halvány, rózsaszín derengés, mely elé fátyolt húznak a kopasz „Még nagyon borús a jelen : nem láthatunk a jövőbe! Az általunk őszinte ragaszkodással és hazafias együttérzéssel támogatott jelenlegi kormány sem láthatja még előre, hogy Szent István koro nájának ősi, szent nagyakarással egyesítendő országai teljesen függet- . len, külön, uj, nagy, magyar állami létre ébrednek e, vagy csak más idegen állammal kapcsolatban hívhatók e nj életre ? Nem tudhatjuk, melyik lesz ez az idegen hatalom, még ke vésbé, hogy milyen nemzetközi kapcsolatba jutunk vele 1 Alkotmányjogi alaptörvényeink bizonyára ezen adott és ismert viszonyokhoz fognak majdan alkalmazkodni, az államigazga tást szabályozó törvényeknek, v-agyis a közigazgatás reformjának pedig az uj alkotmánytörvényekhez kell simul- niok. Ezen előfeltételek hiányában test nélkül szabunk köntöst, s akiié reákényszeritjük, lehet, hogy szétrepeszti“. A közigazgatás reformja a béke napjaiban is óriási gondot, a sötétségbe való ugrást jelentette,-'mert egy bevált — ezt ezeréves fentállása igazolja — intézmény gyökeres megváltoztatását célozta. Mennyivel in kább a sötétbe való ugrás lenne ez ma, amikor nemzetünk egész jövőjét a teljes bizonytalanság titkos fátyla fedi. Ne engedje a kormány, ennek a nagyon fontos kérdésnek tárgyalásánál hangulatoktól és indulatoktól befolyásol tatni magát, ez az örökös kétség között élő magyar nép, nem a meglévő várak lebontását, hanem uj biztosítékokat kér, sok, régi intézmény kiépítésétől várja a megújhodást, a régi nagyságot és a feltámadást. Két Petőfi. Az egyik az volt, aki hányt vetett élete fáradalmait a közös, vagy nem közös csatatéri sírban piheni ki. Rövid 26 esztendő múlott el felette, az örökkévalóságban olyan csekélység ! Ezt a Petőfit mi nem ismertük és ma már senki sem ismeri. Kortársai és barátai is mind nagyobbára temetőben, tehát nem mondhatják meg, milyen volt! Azok a képek, amelyek fenntmaradtak, semmit sem segítenek bennünket ismex'etében előbbre. Ha képzelgetjük is szikár termetét, csillogó szemét, sürü baját, sáppadt arcát, sajátos mozdulatait, még ősak körülbelül sem tudjuk lelki szemeink elé ábrázolni őt. A mi ebbeli fáradságunk gyütnöl esteien, mert a köztudatban lévő Petőfi kép- típuson tulemelkedni képtelenek vagyunk. Amint a Madonnának, vagy a Megváltónak képben és szoborban speciális típusa alakult a közképzé- letet kielégítően, így ideálizálódik az emberiségnek minden nagy alakja, a nagyok közt is a legnagyobb: Petőfié. Egy kép, egy ábra, amely mértföldekre esik a valóságtól; egy kép, amely az elporladt tagokat szemléltetné ; egy ábra, amely élettelen — ez volna Petőfi? Igen! Mondjuk: ez. vagy ilyenforma volt az egyik, amelyik a múlandóságé, a halálé. A másik Petőfi Sándor a halhatatlanságé. Millió lélekben él részekn I osztva és mégis egy. hársfák ágai, köztük vastag fekete vonás, a malom kéménye. Gyengén füstöl, délfelé húzódik a füst, tehát szép időre van kilátás. Egy óra múlva vigan röpiti két mokány pej nyugat felé a könnyű parasztkocsit, melyen cserkészni fogunk és egyelőre kitűnő hangulatban és a zörgést tulkiabálva tárgyaljuk a ránk váró vadásznap esélyeit. A pusztáig utón megyünk, ott lo vakat váltunk és azután már ut nélkül réteken, bozótokon keresztül já . rank és a szabad természet ölében érezzük magunkat. A patak partján hatalmas egerészölyv les valamit egy földhaiomról, a másik oldalon nyúl ugrik föl a lovak előtt, de a mi szemünk csak az erdőt keresi, amelyhez minden ügetőlépés közelebb hoz bennünket. Végre ott vagyunk az erdő szélén álló vadásziaknál. Az erdész már "Vár1 bennünket gukkerral és drilling-puskával. Ez a kitűnő felszerelés sejteti, hogy szakértő, jó vezetőnk lesz. Felül a kocsis mellé és átveszi az irányítást. Kern ébreszt bennünk vérmes reményeket, azt mondja, hogy a dámvad néhány igen nagy» csapatba verődött össze és nem biztos, hogy ezek valamelyikét megtaláljuk. Addig is gyönyörködünk a renge teg és kedvesen bizalmas őzállomány ban. Lépten nyomon, husz-harmin lépés távolságra áll és bámul ránl hol egy. suta két gidájával, hol egy egy magányos bak. Egy nagy vágá son megyünk keresztül, vezetőn gondosan kémleli a fakó hegyolda látcsövével és mutatja az itt is, ol is legelésző vagy pihenő őzöké Dámvadat azonban nem találunl pedig vezetőnk szerint ma regg ezen a tájon látott egy csapatot („Eg bandát“, ahogy ő mondja). Vége van a vágásnak, kezdőd a gyönyörű gyertyános szálerdő. Bal tőlünk erős őzbak megy föl lass: a meredek hegyoldalnak, azuti nyolcvan lépés távolságra keresztbi nyugodtan megáll és ránk néz, mint! csak kínálná a lapockáját céltábl nak. De csak a gukker céloz rá az erdész félhangon jelenti, hogy m néhány centiméteres uj agancsa nő Vadásztársam, aki fiatalember ,tére még türelmetlen, éppen azt mon< nekem halkan, hogy : „Dámvad áll igy“, amikor az erdész, mintha vá szólna neki, csendesen mondja : „( áll három darab a másik oldaloi De már nem állnak, megindulnak hegyoldalban és* mi párhuzamom
