Tolnamegyei Ujság, 1921 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1921-07-02 / 27. szám
III. évfolyam. Szekszárd, 1921 Julius 2. 27. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési ár: egész évre 80 K, félévre 42 K, negyedévre 24 K. Vidéken: 88 K, 46 K, 26 K. — Egyes szám ára 2 K. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések érái: A legkisebb hirdetés dija 30 korona A hirdetés az utolsó oldalon egy 60 mlllmeter széles hasébon mlllméter soronként 2 korona, a szövegoldalon 3 korona, a hírrovatban elhelyezett reklémhlr valamint a nyllttér soronként 20 koronába kerül. Családi hírek és vállalati hír* - detések külön árszabás szerint. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. A második vagyonuáltsás- tfiroényröL Irta: Dr. Órffy Imre. A nemzetgyűlés oly kérdés megoldása elé érkezett, amely meggyőződésem szerint jelentőségében, kihatásaiban az összes eddig felmerült feladatai között a legsúlyosabb természetű. Az ingatlanok, a felszerelési tárgyak, az áruraktárak, az ipari üzemek és egyéb jószágok vagyon- váltságának mérvét, behajthatásá- nak módját kell meghatároznia. Főként azoknak a vagyonoknak vált- ságát, amelyeknek tulajdonosai a nemzetnek zömét képezik s akik viszont ma csaknem kizárólagos birtokosai a politikai hatalmaknak. Kettős veszedelem előtt állunk tehát: az egyik szélsőség a legridegebb osztályönzés alapjára helyezkedve minden terhet más osztályokra próbál majd áthárítani^ a másik bizonyára a kevésbé erős, de éppoly veszedelmes irányzat, viszont oly terhek vállalására is hajlandó lesz, amelyek alkalmasak arra, hogy az összes termelő foglalkozásokat, igy elsősorban a magyar mezőgazdaságot sirba vigyék. Hogy a közgazdasági és pénzügyi politikai kérdésekkel szakszerűen foglalkozni nem tudó nagyközönség, igy elsősorban a földmives társadalom megértse azt, hogy a' nemzetgyűlésnek miért kell ezt az igen nehéz kérdést mentői előbb megoldania, elég talán két egymástól független körülményre rámutatni. Kétségtelen először, hogy a nemzeti vagyon erősebb igénybevételét elsősorban a győző államok kérlelhetetlen akarata követeli. De ettől függetlenül ezt kívánják saját külön speciálisan magyar belpolitikai érdekeink is. Mert a megcsonkított mpgyar állam jelenlegi irtózatos 120 milliárdos adósságának ka- matterhét állandóan viselni, egyszerűen képtelenség! El kell tehát mennünk a legnagyobb önfeláldozással teherviselési képességünk határáig, hogy úgy magunkat, mint országunkat megmentsük a gazdasági végromlástó). Nagy, igen nagy baj, hogy a vagy onváltsággal akkor kell jönnünk, amikor egy erős gazdasági krízis gyengíti az összes termelési ágakat, igy különösen az őstermelés kát fő ágát, a mezőgazdaságot és állattenyésztést. És mégis keresztül kell eBnünb ezen a műveleten, melyet bátran nevezhetünk érvágásnak, mert ha azt mi saját magunk idejében el nem végezzük, meg fogja azt tenni más és másképen, amitől a magyarok Istene mentsen meg mindnyájunkat. Ez persze nem jelenti azt, hogy vakon, hübele Balázs módjára elsiessük a törvény alkotását csak azért, bogy a kínos műtéten mentői hamarább túlessünk ! Aggódó gonddal kell figyelnünk az egyenlő, helyesebben aránylagos teherviselés nagy elvének megvalósítására, ami rendkívül nehéz feladat s a váltság igen terhes volta dacára sem szabad katasztrófába sodornunk egyetlen osztályt, vagy foglalkozási ágat sem. És e tekintetben politikai elfogultság nélkül le szeretnék valamit szögezni. A gazda, különösen pedig a kisgazda társadalom teherbírási képességét senki se becsülje túl! Ennek az osztálynak a pénze, amily hirtelen összegyűlt, oly hamarosan elfogyóban is van 1 Nem szabad tönkretenni, de még elkeseríteni sem ezt a hatalmas osztályt, amely főpillére a keresztény és nemzeti gondolaton felépülő egészséges, mérsékelt polgári politikának. Be fogja, mert*be kell látnia, a hazafiás magyar kisagrárius elem, hogy ez elől a keserves megpróbáltatás elől ő sem térhet ki, de joggal megkövetelheti, hogy a megterhelés mindenkit, és pedig teherbíró képessége arányában egyenlőképen sújtson. Jaj lesz annak, aki ez alól a teher alól menekülni akarna! Vigyázzanak ezek — a közterhek alól következetesen kibúvó elemek, — nemcsak a hivatalos magyar állami apparátus, hanem — ez biztos meggyőződésem — a társadalom maga is kérlelhet- lenül rájuk fog sújtani! A nemzetgyűlés ideget feszitő, szivet-lelket egyaránt próbára tévő keservesen nehéz munkáját pedig izgága, értelmetlen beszédekkel ne zavarja senki! Tanácskozzanak az áldozatkészség elhatározottságával az érdekeltek szervezetei komolyan a kérdés felett, — azt kérjük, sőt követeljük is a választóközönségtől. Közöljék a legsürgősebben higgadt tárgyalásaik eredményeit. De lehetetlent ne kívánjanak tőlünk. Egy ország sorsa függ most elhatározásunktól s ezt mi kicsinyes, kortesszempontoktól függővé tenni nem vagyunk hajlandók. Szálljon magába minden magyar ember, győzze meg magát és embertársait. É'je bele magát egy nehéz gondolatba, mely próbáratétel ugyan, de nem szerencsétlenség. Nyugtassa meg magát azzal, hogy a tőle kívánt áldozatot mindenkinek meg kell hoznia és utasítson el magától minden hazug uszítást, mely a nagy kínnal fentartolt osztályközi béke felforgatására alkalmas: a nemzetgyűlés nem fogja tűrni, hogy az ország éltető erőssége, a földműves- i osztály egy fillérrel is többet fizes- í sen, mint amennyit igazság szerint ' viselnie kell. ták fel a katonaszakácBok főzte pompás húsételeket s egyéb ennivalót. Az ellátást illetőleg bizonyára kellemes emlékeket visznek magukkal a derék vidéki fiuk. A csapatgyakorlatok első nagy próbája a versenyt megelőző nap délutánján volt. A tolnai katonai zenekar pompás muzsikájára nagyszerűen ment egyszerre a több száz gyermek szabad gyakorlata. Megjelentek a lányok is. Elragadó volt az a tizenöt csöppség, a szekszárdi polgári leányiskola tizenöt kedves növendéke. Szebbnél szebb négy gyakorlatukkal a megtestesült költészetet hozták az Erő gyepére, s várni lehetett, hogy a másnapi verseny fénypontjai lesznek. (S azok is lettek.) Még ezefi a próbán a bonyhádiak nem vettek részt, mert csak utána érkeztek meg. A nagy próba után bevonult az egész ifjúság a főgimnázium udvarára. Öt elmúlt már s hat érára készült valami nagy meglepetés: fogadóünnepély is, záró-ünnepély is. Lassanként megtelt a tágas udvar előkelő szülői közönséggel, s az ifjúságnak számos nemes és derék barátjával. A középen üresen hagyott tágas négyszög végén virágzó bársak alatt széles dobogón felsorakozott a helybeli főgimnázium énekkara, s Klieber Gizella bámulatosan preciz vezénylésével nagy hatással énekelte el nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Aztán a főgimnázium lelkes tevékenységű igazgatója, dr. Resch Aurél, lépett a dobogóra. Jól átgondolt, súlyos beszédjének végén lelkesülten mutatott rá az intézet bejárója fölött Sparta és Olympia kettős jelvénye közé zöld falevelekből összefűzött apostoli kettős keresztre, mint a teremtő magyar szellem reményteljes szimbólumára. Ami pedig a zeneszámokat illeti: méltó elismerésre alig talál szavakat az ember. Putz Jakab őrnagy mint zeneszerző, mint zenepedagógus, s mint a gyermekek lelkes jé barátja, egyformán feledhetetlen hatást gyakorolt. (Aki nem tudja, el se hiszi, hogy az őrnagy ur hét-nyolc hét alatt csinált úgyszólván semmiből, pár magabízatlan diákbői, talpraesett zenekart.) A záró-ünnepélynek megszokott pontjaként a megjutalmazásra java-, sóit diákok is megjutalmaztattak. Valóban felemeld jelenet volt, ahogy a szekszárdi főgimnáziumnak negyvenhárom tanulója, akik példás magaviseletükkel és kiváló szorgalmukkal kitűntek, kilépnek a sorból, s az igazgató négy más vendég intézet ifjúsága előtt lelkes szavakkal megdicséri őket. Huszonnyolc tanuló kapott könyvet, s tizenhat pénzjutalmat. A közvetlen ajándékok mellett az intézeti Begitő-alap 2462 koronát költött jutalmazásra. Az intézet legkiválóbb tanulói osztályonként rendre: Vesztergombi György és Kereczmann Sándor, Potyondy István és Sbneider Zoltán, Ujságby Pál és Jakab Barna, Malinger János és Molnár György, Szilágyi Ernő és Boda József, Takács József, Nagy Béla, Mendöl Béla. Az impozáns ünnepélyt Tolnavármegye alispánjának, Forster Zoltánnak, meleg szavai zárták be. Mily megható, s felemelő látvány, ha a I vármegyei iör vény hatóság feje eljön j a gimnázium udvarára, leszáll az apró I legények közé, s ott komoly, súlyos A tornaverseny krónikája. VI. 29. Villámveréses vak éjszakában csendesen csepeg a nyári eső s villanyfény mellett kicsi szobában szorgalmasan jegyez a krónikás. Mi is történt ? Még alig egy két érája, hogy a szekszárdi versenytér gyepén ötszáz ifjú lépdelt dacosan, büszkén, lépdelt el száz, meg száz boldog szülői tekintet előtt, s lépdelt el országos méltóságok megbízottai előtt. Mert valóban megtörtént a nagy eseménj : Csonka Magyarországnak egyetlen idei tornaversenye lezajlott Szekszár- don. S mily sikerrel? Igazán, mély megilletődéssel áll meg a krónikás tolla :' hol is kezdje, hogyan is kezdje. HiszeD, ha referálni akarna róla, sok-sok buzgó napnak és temérdek lelkes embernek során kellene végighaladnia, s roáguk az eredmények is akkora fürttel hajolnak elő, hogy az ember alig tudja végigmérni, s megítélni őket. Kicsiny város Szek- Bzárd, s oly nagy dolgok történtek benne, hogy ezek a dolgok kinőnek belőle, s históriai lapot kívánnak. Ott kezdődött voltaképpen a dolog, hogy úgy április végén egy napbar nitott arcú szekszárdi fiatal ember j feltette magában : tornaversenyt rendez. Kemény magyar fejében nőttön- nőtt a gondolat, s ahogy növekedett, ki is rajzolódott környezete elé, s lassanként minden illetékest magával ragadott. Kedves, szeretetreméltó modora, őszinte hite lépésről-lópésre elhárított minden akadályt, s kedvezett neki a jóságos Isten is : két eső közé mólabús ég alá gyönyörűen elhelyezte a nagyszerű eszme pompás inkarnációját. Senki sem mondhatja, hogy a szekszárdi tornaverseny jobban is sikerülhetett volna. Fő dolog volt, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter megadja az engedélyt. Még május végéig vitás | volt a dolog, de Haypál Benő azért 1 nem nyugodott. Kigondolta, s kidol- | gozta a verseny pontos tervezetét, s közölte a vármegye minden középfokú intézetével. A miniszter végre döntött: a kor szellemének mélységes megismerésére valló gesztussal megadta a ritka engedélyt. A gyakorlatozások már ekkor megyeszerte folytak. Itt-ott bátortalanság mutatkozott, ámde Haypál Benő ott termett, kért, rábeszélt, meggyőzött; eredmény : hogy a vármegye öt intézete mintegy ötszáz tanaiéval valóban megjelent Péter-Pá! napján a szekszárdi vásártér gyepén. (Az elmaradt két intézet kényszerítő körülmények folytán maradt távol.) Még junius elején elfogadta a rendezendő verseny védnökségét a Tolnamegyei Testnevelési Bizottság. Az alapos előkészítés ezzel megkezdődött. Dr. Pesthy Pál törvényszéki elnök, s Szegbeő Béla ezredes elnöklésével több ülés tartatott, s megalakultak az egyes bizottságok. Bámulatos munkát fejtett ki az élelmezési bizottság élén Bajó Pál főszolgabíró, aki sok fiatal embert megszégyenítő fürgeséggel halmozta fel a leendő verseny sikerének reális alapját: az ennivalót. Hű segítőtársa volt Mentz János, főgimnáziumi tanár. Fel sem lehetne sorolni azt a temérdek adakozást, amiből a száz főnyi vendég ifjúság két napi bőséges lakomája kikerült. A három vidéki intézet közül kettő már a versenyt megelőző nap réggé lén érkezett vonaton: a paksi és a dunaföldvári polgári iskola válogatott ifjúsága. A bonyhádi főgimnázium feBtői öltözetű tanulói délután érkeztek meg kocsikon. A szekszárdi főgimnázium épületének négy tantermét alakították át háló-termekké, s a virgonc fiuk napi fáradalmukat jól megtömött szalmazsákokon pihenték ki. A vendég vezető tanároknak i tanítványaik hálótermében vaságyakat állítottak fel. Étkező-helyül a í tornaterem szolgált, amelynek tágas I öblében négy hatalmas asztalon tálal-
