Tolnamegyei Ujság, 1919 (1. évfolyam, 1-16. szám)
1919-12-24 / 16. szám
1. évfolyam. Szekszárd, 1919 december 24. 16. szám. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ár: égési évre 40 K, félévre -O K, negyedévre 10 K. Egyes szám ára 80 fillér. Megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez kQldendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Karácsonykor. Hatodik fekete karácsony. Egyik sem oly gyászos, egyik sem oly örömtelen, mint a mai. Négy éven keresztül a szent karácsony estéjén, ott a szeretet emlékünnepének fája alatt, könnyes szemmel kulcsoltuk össze kezünket és imádkoztunk a távollevőkért, a kik a Kárpátok zimankos, dermesztő hidegében, vagy az olasz-front jégsziklái között szenvedtek, dideregtek a haza védelmében. Az ötödik évben azokat sirattuk, akik Szibéria hómezején, vagy Olaszország maláriás vidékein ették a rabság keserű és kevés kenyerét. Ma, dideregve, egy kiS mécses, üres kis zöld ág mellett, zokogástól fuldokló hangunk sir bele a iekete, a gyászos karácsonyba s reménység nélkül állunk országunknak, az egykor hatalmas, szép Magyarországnak, szét dúlt romjai között. És szivünk átviharzott gyötrelmeibe belesajog „Erdély“ jaj ja, a „Felvidék“ keserves panasza, „Délvidék“ segélykiáltása... Ma, a szeretet és béke születése napján, nem egyesekért, millió testvérünkért hullatunk könnyüt, akik a durva, a hitvány to- porgyán íérgek üvöltő danája mellett, az elnyomatás, a hazátlanság ezer kínszenvedéseit élik keresztül. Halljuk zúgni az orgonát, felcsendülni az egyházi zene misztikus hangjait, de ez a nap, amely annyiszor emelte fel lelkünket a Megváltó születésének emlékezetében, csak fokozza, csak növeli a szivünket eltöltő keserűség érzetét. Székely testvéreink kínos hörgése, Rákóczi földjének bánatos sóhaja és a végeknek néma panasza átjárják lelkünket, nem halljuk, nem értjük a szeretet énekét, kezünk ökölbe szorul, szivünkben a gyűlölet, a bosszú kiolthatatlan lángja lobban fel, nem látjuk a bölcsőt, amelyben a szeretet érzésének megtestesülése mosolyog, csak a golgotái keresztet látjuk, a feszületet, amelyen kétezer évvel ezelőtt az Istenember és ma a győzők diadalmámortól őrjöngő tömege előtt a magyar nemzet vonaglik. A zsoldosok akkor is kockát vetettek. Ma is! Akkor az eszme, a keresztény felmagasztalás hirdetőjének egyszerű köpenye felett, ma az elárult, kiszolgáltatott, legázolt Magyarország területén osztozkodnak. Embert a decemberi sötétségben, amikor a szenvedés, a nyomor és a hazátlanok ruhátlan vagonlakói jaj ja tölti be az ország megmaradt területeit is, szemünk az ég felé irányul. De hiába mélyed köny- nyektől meggyötört szemünk az ég sötétségébe, nem fátjuk a csillagot, amely hirdetné a „Megváltó“ születését. Keletről a bolsevizmus végső erőnket elpusztító epidémiája jött az ajándékot hozó királyok helyett és nyugaton egy a sir szélén álló öreg ember fanatikus gyűlöletének önkívületien tobzódása sikong felénk, nem várhatjuk onnan sem, a meztelen testünket betakaró, szenvedésünket megértő és méltányoló emberiességet. Amint csüggedő lélekkel keressük a Messiást, aki a szenvedések pusztaságából kivezessen bennünket, bár nem látunk férfit, aki kezébe vegye Mózes botját és megmutassa a maga emelkedett szellemével az utat, elnémítsa a tülekedést, szétüssön a kufárok 1-özött, akik a pusztulás rettenetesen nagy óráiban is hitvány anyagi javak összehalmozásában izzadnak,—-amagasztostól, a fénytől elszokott szemünk oda téved a magyar királyság ezeréves szimbólumára, Szent István koronájára. És mintha a karácsonyi sötétség oszladozna, az ég végtelen magasságából felragyogna a várva-várt csillag ... és a szenvedések völgyéből felharsan a zsolozsma : „Dicsőség menyben az Istennek.“ Lelkünk felemelkedik a csüggedés bódulatából, szivünket átzsongja a reménység érzése és összeroppanó testünk lehányja a szenvedések elaggottságát. Hiszünk újból, remélünk a jobb jövőben és izmaink megfeszülnek. Szenvedő testvéreink jajja, a magunk nyomorúsága nem csüggesztenek el. Fanatikus hittel hisszük, hogy a magyar újból nagy lesz, nagyobb, mint valaha és a szent korona a maga fenségében fog ragyogni a hatalmas és erős Magyarország telkent királyának fején. S. fl szent korona és a királyság. A vihar, mely most zúgott végig hazánkon, mely határainkon el sem ült teljesen, csak megismétlődéin azoknak, melyek ezer év óta annyiszor rázták bérceinket. Ha a nemzetünk történetét átlapozzuk, szinte hihetetlennek látszik, hogy mi minden fenyegetett már bennünket, hogy mi minden esküdött ö.<sze ellenünk; hogy eltöröljön bennünket a föld színéről Hiszen a csodával határos mar az is, hogy egy kis nemzet, mint a magyar, nagy, erős ellenséges népek között államo alkosson, de még csodálatosabb, hogy annyi viszontagság között fnjro- konok, támogatók nélktt1, csupán a maga erejéből meg is tarthassa. Lehetetlen ebben az emberi erő, emberi gonoszság, ármány, erőszak által meg nem dönthető ’örvénvszerüséget, a sorsot, a Gondviselést nem látni I És vajmi jó volna szomszédainkra, reánk és egész Európára nézve, bogy ezt végre belső és külső ellenségeink is meglátnák.' • Most. hogy a világháború a legkülönfeiébb államalakuiati, szociális és gazdasági problémákat Karácsonyi versek. i. Acéljellem, vasakarat, Gránitfej és aranyész ... A magyarnak lelki rajza Ezelőtt igy volt egész, De hogy uj időket élünk S haladásra van szükségünk : Nem maradunk mi sem el... Lelkünk rajza egyre mélyül S abban mindnyájunk diszéül A kő szív is szerepel. II. Karácsony éjszakáján. Karácsony éjjele .. . Fehér, havas éjjel. .. Zúzkoronáju fák harcolnak a széllel. Beteg székely gyerek felül az ágyába’ S a Jézuskát várja. — Kelj fel, anyám, kelj fel! Odakint angyal jár! Lába dobogását hallom már, hallom már!.. . »Aludj, fiam, aludj 1... más hangja van annak! ... Határt kerítenek: cölöpöt faragnak« ... ... Minden a szobában csenddel takarózik. A fiú szemére álom lelopózik. De felriad ismét s odaszól anyjának: — Édes anyám, most már az angyalok járnak!... Hallga 1... Mintha mostan kilincset nyitnának ... »Aludj, fiam, aludj!... betegebb léssz holnap ... Odakinn farkas jár, odakinn rabolnak« ... — Édes anyám, lelkem... az angyal a boltba’ Kicsiny ingecskémet ép most vásárolta I Hallottam ruhája, szárnya suhogását, Szép, fehér vászonnak hangos hasadását!.., »Szegény árva fiam, aludj csak, aludj csak ... Szerte köröskörül zászlót hasogatnak«... A fiú nem nyugszik bús szüléje mellett... — Itt vannak, itt vannak! hallom: énekelnek ! ... »Jaj 1.. . amit te hallasz, nem angyal szólása : Bujdosó magyarok, milliók sírása!« ... Keserves anyának a könnyje megered ... »Szegény beteg gyerek, árva székely gyerek !... ... Hajnali harangszó a szobába téved, Harsány csengésére az anya felébred És a harangszóba beszövődik álma: Mintha messze-messze, a kék Duna mellett Sok ezer erős kar kardot kalapálna . .. Kardot kalapálna, zászlót bontogatna S Tiszán túl, Dunán túl csapna át haragja ... ,.. Visszadül ... s nyugodtan sóhajt egyet rája : »Ennek a gyereknek lesz még Jézuskája ... ... Jövő ilyen tájba’« ... BERZE NAGY JÁNOS. Az elsörözött csizma. . — A tréfás régi jó öregekről. — Irta: Bodnár István. A főbiró ur csizmájáról van szó De nem most történt. Először is a főszolgabírónak ma talán csizmája sincsen ? ! Mert ceiu futja a fizetése. Vagy ha futja, akkor divatos sarga kamásniban növeli a hivatali tekintélyt. Másodszor: ki sörözik manapság? Tekintve, hogy hajdanán a sörözés legalább is az ötödik pohár sörnél kezdődött. Pe- „dig öi pohár sör? Uramtía ehhez már legalábbis hadi millió ked! Viszont pedig, akinek hadi milliója van, az inkább pezsgőzik, mert ez még drágább. Pedig ez a fő Ez az — elegáns. A busuló korszak vége felé (vagy talán még ma sincsen annak vége, sőt most kezdődik ? I) Gyula bácsi volt a vármegye hires főjegyzője Kiváló ész, igazi közigazgatási kapacitás. Gyors felfogású, ritka memóriáju ember. Nem egyszer tiszta papírról referálta végig az egész közgyűlést. Hibás lábai miatt két fekete mankóval járt. Ezért csinálták rá ellenesei a tréfát: a vármegye négy lábon jár! De épp ezért Dem is botlik ám meg soha ! Vágtak vissza a barátai. Eme testi hibája ellenére is pompás huuioru, jóktdvü ember volt. Szerette a tréfát. S mindig előljárt annak kiesze- lésébeo. Persze akkoriban még erre is ráértek a nemes vármegyén. Egyéb do guk se volt. A tő- szolgabirónak legfeljebb a kutya-adó beszedése adott gondot. Ezt még úgy se akarták fizetni, mint az utcsinálást, m-g a katonatarisst. A főjegyző pedig egyik közgyűléstől a másikig legfeljebb a tollát fenyrsitette. Ezért is volt akkoriban annyi „fényes toll“ a ha/ában ! Gyula bácsit különben is körül rajongta a fiatalság. Nála gyűlt ösrze kaszinózni. S-ijat becses szemé ye is eíég vonzó volt, de meg vonzóbbá tette őt az akt.ialnuíriuni, amelynek egy.k sarka pompás pr.pramoreói rejtett, a beavatottak számára. Itt gyűltek tehát össze rendesen. Itt eszelték ki a nap további had.tervét, amely délfelé rendesen sörözésben csúcsosodott ki. A fizetség pedig sorba ment, mint a falusi bíróság. — Na, fiuk, hát ki is lesz ma soros? , — Lajcsi! Zúgták kóiusban. Jön a bús csend újra... De a gyerek ébred ,.. i
