Tolnamegyei Ujság, 1919 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1919-09-14 / 1. szám

T I. évfolyam. Szekszárd, 1919 szeptember 14. 1. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. A TOLNAMEGYEI KERESZTÉNY-KERESZTYÉN NEMZETI PÁRT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: egész évre 40 K, félévre 20-K, negyedévre 10 K. Egye* szám ára 80 filter. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. ■ Szerkesztdaeg és kiadábrvatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telelőn szán; 85 és 102. Szerkesztő: PADÁNYI ANDOR. c fay $i»k*érdl fclant! IcvWtár rffl Keresztény-Keresztyén Testvéreink! . Pártunk programmját más utón, magyar és német nyelven megismertettük már veletek, közöltük azokat az elveket, amelyek a megindított politikai harcban vezérelni fognak. Ezen a helyen nem akarjuk megismételni a részletes programmot egyrészt azért, mert uj lapunk egész összetételében, minden részében ennek a programúinak hű kifejezője akar lenni, másrészt meg — már ítéljük meg a helyzetet, hogy ma nem a beszéd, nem az Ígéretek idejét éljük, hanem hozzá kell látnunk a cselekvéshez ! ... Programmunk lényege pártunk elnevezésében nyer kifejezést: keresztények és nemzetiek akarunk lenni minden megnyilatkozásunkban és önfeláldozásig menő harcot vállalunk minden ellen, ami keresztényelienes és nemzetietlen. Ebben a harcban számítunk mindenkire lelekezeti, nemzetiségi és osztálykülönbség nélkül, aki hisz a keresztény erkölcsi világnézet tisztitó s a nemzeti érzés összefoglaló erejében. Országunk földrajzi és közgazdasági helyzeténél fogva be Kell ismernünk és vallanunk, hogy közös érdekeink a földművelő nép s a kisgazdák jólétének a biztosításában összpontosulnak, mert nálunk csak innen indulhat ki az általános jóiét Es hogy mégis nem a földműves vagy kisgazda elnevezés alatt indultunk harcba, ei.nek csak az az oka, hogy kerülni akarjuk még a látszatát is annak, mintha mi is az elhibázott, szűkkeblű, lelketlen osztályharcba akamók vinni keresztény és nemzeti társadalmunkat, amelynek szükségképen, a fejlődés mai fokán nemcsak a földművelő, nemcsak kisgazda rétege van. — Programmunk másik kiemelkedő sark­pontja, a nemzeti elnevezés ne tévessze meg a nem magyar nyelven beszélő honfitársainkat. Nem jelenti ez a magyarnak annyiszor és széles e világon oly sok helyen bűnéül rótt sovinizmust, aminek ellenkezőjét bizonyítja szomorú napjainkban oly könnyedén meg­indult széttagolásunk. A megszálló idegen népek katonái hangos tanúvallomást tesznek róla, hogy nagyon keveset tett az elmúlt időkben volt kormányzatunk az egy évezreden keresztül itt összetömörült vegyes nyelvű és származású népek érzelmi és gondol­kozásbeli összeforradása érdekében. Az e téren elkövetett mulasztásokat akarjuk mi most sietve pótolni. Nem akarjuk különösen németajkú polgártársainkat nyelvüktől és anyanyelvűk révén felszívandó kultúrájuktól megfosztani. Csak azt óhajtjuk, hogy a magyar állameszmének, ennek az összefoglaló erőnek velünk egyenrangú és egyenjogú hivei legyenek és forrjanak össze velünk a Keresztény Magyarország újjáépítésére irányuló munkánkban. V A To In a vármegyei Keresztény—Keresztyén Nemzeti Párt szervező bizottsága: Szekszárd : Dr. órffy Imre, Vendl litván, André István, BercsOk Jórsef, Debuiay Imre, dr. Éri Mártott, Fejős Imréué, Forster Zoltán, Erei János Tattler, Görbéi János, Oyimólhy Ferenc Fehér, Horváth Ida, Nagy János Prantner, Obernig |6zsef, Padányi Andor, Pozsgay Gyula, Schneider János, Tóth Henrik, Törők Pál Majsai, Uj Ferenc, dr. Zsigmond Ferenc.,, Ccsény : Horváth József, Németh ‘István, Paprika János Horváth, SzOcs István Csötönyi. Decs: Dani János, Eszterbauer Lőrinc, Cseh Jmre, Serer János_ ifj., Tóth Fái, L. Varga István. Sárpilis : Dávid János, Döme János Tólh, Egvtd István, Szél Szőke István. Paks: ifj. Kovács Sebestény Endre, Szinger Ádám, Hanot Ferenc, dr. Erdélyi Aladár. KömlW : Silling Albert. Madocsa: V. Törjék András bíró. Bölcske: Beszteri József. Dunaföldvár : Czobor Imre, Rátkay László, Bodor György, tfr, Berki József, Bodor István, Németh István Somoládi,'Csigi István, StlrQ János. Bikács : Piózer Ferenc. Kisfápé: Szőke Géza. Nétnetkér: Ambach János, Schiszler István. Györköny: Birvarth Fölöp. Nagydorog: Nagy Ákos, Borbély JózseL Pnsztahencse : dr. Gőzsy Tibor. Pálfa : Nagy József. • Sárszeetlürinc: Szabó József ifj.. * Dsr.aszenfgyörgy: László Károly, Fadd : Gidai István. Gerjen: Szuprics Vendel. Felsőrána: Wein Péter. , Mu.-ga : Ziegler Péter. Mözs : Hegedűs István. Simonmajor: Kiss János. Tolna : dr. Szili Géza, Gutái János. Belacz: Friíz Mihály. Dcrypatlan: Rudnyánszky Dezső br. Harcz : Renczes János. Kakasd : Lovinusz Sebestyén. Sióagárd : Vass János. Zomba: Antlifinger János. Bcnyhád: id. Perczel Béla, Polzner János. Eiier jakab, Mírtz József. Börzsöny: Péier Mihály. Czikó : Krasz Ádám. Wecsény: |áhn Jakab. • Grábócz : Breitling József. Falatircza : Ereining Ádám. Szálka: Noé Jakab. Mórágy: Szalbach Mátyás. Bátaapáti: Stöckel Henrik. Majcs : Amdt Konrád, Kismányek: Er.retb János. Vág;.minyok : Sieiger József. Váralja: Irarő István, Maza : Virág János. Győré: Bucski Mihály. Lengys: Stärk János. Kisvejío: Schaízmann János. Závod: Len lí Antal. Teve!-- Kovácsi: Maver János. Ktstíor.g. Sí re. eh er János. Bonyhadyaraíd: Woifz János. Tabcd: Baumann Károly. Nagyvejke: Bohlifc Dávid. Apsr: Treer. Ferenc. Hant: Heruef János. Izmiay: Polh János. Moosfa : I riedrich János. Gyönk: dr. Dieszbergcr [akik, dr. Orbán Márton, Jákob Komád, Ikusz Henrik. Diósberény: Apel Félix. Hidegkút: Ritter Illés. Szakadát: Maller Oyörgj. Szárazd: Bernhardt Henrik. Gindlicaalád: Wéber János. Kajdaca: Gárdonyi fán»», Szeder Imre. Miszla: Rátkav István. Udvari: PFaff Péter. Uzdborjád : FördCs Lajos. Kalaznó: id. Lindheimer Illés. Kistormás : Fuksz Tóbiás. Kilesd: Szöcsényi István, Baranyai Józsii, Kocsis linos Varsád : Ellenbruch Konrád. Belecska: Schäfer Márton. Görbő: Király Dezső. Kisszékely: 3/antheimer Péler. Nagyszékely : Muth Henrik, Rohmann Henrik, Wilheim Frigyes. Simontornya : Petres Pál, Molnár József, Szentesi István. Tolnanémedi: Havpál István. Bedeg: Tobak János biró. Értény: May Qáspár, Bognár Lajos. Magyarkér: Paska János. Nsgykónyi: if. Horváth János, Hinterbergcr Pál pénz­táros. Fileöirep: Zrínyi István, Szabó Sándor. Kánya: Horváth György. Szemcséd: Basa János. Tengőd: Varga István, Zsoár Ferenc. Felsőnyék: Juhász Péter. Fürgéd : Czeti Vendel. Magyarkeszi: Illés József, Takács Pál biró. Nagyszokoly: Papp Ferenc, Gaál Sándor, M. Fejes Lajos. Gzora: Horváth Imre, Király Márton, Nagy János, Prajda Miklós. Pincehely: Eördög Lajos, Pötz József, Bodnár Lajos, Császár József Maisamiklósvár: Györke István, Hohner István, Ftegöly: Antal Péter, Rácz József. Tamási: dr. Frühwirth Jenó, Kaszás József. Gyenis István, Simon György, Torma István, Szabi Ignác, Szíjgyártó György. Győri József, dr. Freyler Károly. "Dombóvár: Börzsönyi Gyula, Sábái Kálmán, Farkas Ferenc, Kelemen György, Halmos István, Eanmgart János. Szakály : Kiss József, Szértfpáli József. Sznkcs : Gulyás György, ifj. Kremser József. Csibrák : Szeltner Péter. . % Gyulaj: Szili József, Barkóczy Janos, Takács István. Kord : Keller György. Mucsi: Hambach Pé:er. Döbrököz : Törő József, Vince Oyőtgy, Gondos Mihály, lápafő: Suri János, itak: Kéíyi András. Ujdontbóvfir: Illés János, Dörv Hugó Varong: Fóris István, Kőgyész • dr. Baumgartner József, Onerrr.e: Ferenc, flazs: Beilinger Keresztéh. Kocsola: Märtz János, Dímbik járó1. Koppányazantó: Rczsó Imre, 'Párt: Leer Mihály. Hivó szózatunk. Beteljesedett . . . A tszenved tünk most már mindent, ami az igazság útjáról letért nemzet megváltásához szükséges . .' . Kigunyoltak, meg­ostoroztak, kere8ztreíetizitettek bennünket. De hogy még tökéletesebb legyen a hasonlóság sorsunkban az Isten-emberéhez, lehasogattak rólunk az év­ezreden keresztül szőtt ruhánkat, — szellemi, er­kölcsi és anyagi kaltoránkat — kisorsolták maguk között azok a külső- és belső ellenségeink, akik romlásunkra esküvőnek ! . . , v Beteljesedett rajtánk minden, ami megválthat bennünket, — kinhalált szenvedtünk, hogy fel­támadhassunk és éljünk ! A kereszt gyökeret vert már egyszer a halál Bírja felett, a keresztnek ha­talmas koronája nőtt már egyszer, mely üdítő, hűsítő, enyhítő lombjai alá fogadta az egész világot ... A mi keresztünk is gyökeret ver már, fakadni kezd kiszáradt fája, — gyermek, ifjú, férő és aggastyán ajkaira veszik újra az ősök hitvallását: a kérészt jegyében, a kereszt erköl­csében akarunk élni . , . Nem egyes emberek hitvallása ez, a meg­tisztult vérkeringés az egész magyar nemzet fel­támadt testében indult meg. Ebbe a megújult vérkeringésbe kivárt belekapcsolódni a Tolna - megyei Újság. A keresztény és nemzeti szellemet, ennek a szellemnek tüzet akarja éleszteni, ennek az erkölcsi világnézetnek a tisztaságát akarja meg­védeni, megőrizni vármegyénk társadalmi életében. Hosszú időn keresztül a páratlan levegőjű 1 ,uok- 8Ívatagon át vezetett utunk. A rajtunk átviharzott szelek égető homokkal tömték el tüdőnket, szór­ták tele szemeinket. Nem volt szabad látnunk, nem volt szabad lélekzenünk mást öreg Földünk porán kiviil: sajtóban, hírlapokban és élőszóval mindenütt és állandóan csak azt hirdették, hogy hazugság minden, ami eltereli őgyelmünket az agyontaposott anyagtól és hitvány csaló, szem­fényvesztő mindenki, aki azt meri hirdetni, hogy­ne verekedjünk mindig a gyomrunkért. Eí akar­ták hitetni velünk, hogy a társadalmi élet, a fej­lődés, a boldogulás egyetlen rugója az osztály kai c s ennek élesztő tüze a gyűlölet; ha meg nem gyűlöljük egymást az utálatig, nem válhatunk soha egyenlőkké, nem juthatunk el soha oda, ahol mindenki annyit eszik, amennyi jólesik és amit akar. Ez volt a dicsőített osztályharc végső cé'-’-s, s ennek a célnak az érdekében meg volt enged re minden , eszköz, a hazugságon kezdve az ártatlan csecsemőnek halálra kínzásáig, a hazaáruláson keresztül az Isten megtagadásáig! . . . Tele szór­ták szemünket, tüdőnket, szivünket es vérereinket homokkal, hogy kifoszthassanak mindenünkből. . - Beteljesedett, mert be kellett teljesednie, begy

Next

/
Oldalképek
Tartalom