Tolnamegyei Közlöny, 1917 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-15 / 15. szám

4 ' TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1917. április 15. — Halálozás. Dunaföidváron folyó hó 9-én elhunyt Güns Béla vármegyei bizottsági és köz­ségi képviselő-testületi tag, életének 49-ik évé­ben. Folyó hó 10-éu délután 3 órakor helyezték örök nyugalomra. — Elet a kath. Olvasókörben. A szekszárdi katb. Olvasókör műkedvelői nagy fába vágták a fejszéjüket akkor, amikor a „Gyimesi vadvirág“ cimü népszinmü előadására vállalkoztak. Azok, akik valamikor már látták a darabót, s azok. akik a régi jó világban mint műkedvelők nagy sikereket arattak „A gyimesi vadvirág“ előadá­sával, kevés reményt fűztek a jelenlegi műked­velők játékához. Azonban, hogy mennyire csalód­tak számításukban, mutatja a sok taps és tet­szésnyilvánítás, mely oly sokszor kijutott az est folyamán az ügyesebb játékosoknak. „A gyimesi vadvirág“ Magdolna szerepét Vesztergombi Ju­liska játszotta, akit méltán megillet | dicséret nagyszerű alakításáért. A közönség őt honorálta meg legtöbbször tapsaival. Méltó partnere volt Benyák József, Balánka Imre szerepében, ki a különböző lelki hangulatok előadásában igazi te­hetséget árult el. Tokai Rozikának ügyes játé­káért és szép énekeiért szintén elismeréssel adó­zott a közönség. — Özv. Fábiánná szerepében Praimayer Annuska remekelt Egyik bírálója azt jegyezte meg róla dicsérőleg, hogy ő még a sze­meivel is ki tudja fejezni azt, amit a szive érez és szája mond. Fábián Gyurka nehéz szerepét Deli Ferenc játszotta el a tőle megszokott ügyes- séggel. Neki is bőven jutott az elismerésből. — Posta János és Tokai János ügyes játékukkal sokszor csaltak mosolyt az ajkakra, amihez hoz­zájárult Steiner Rozika is, ki a harangozó ház- sártos feleségét mutatta be jó játékával. Posta Rozika szintén jó volt, úgyszintén Gyimóti Ro­zika is. Szőr György, Frei István, Sándor Ist­ván, a gazdák, a cigányok stb. mind hozzájárul­tak ahhoz, hogy a darab előadásáról csak diesé- rőleg lehet beszélni. — Akkora az érdeklődés a darab iránt, hogy közkívánatra vasárnap, azaz április 15-én este újból elő lesz adva. — Nincs kenyér a vasúti vendéglőkben. Az országos közélelmezési hivatal betiltotta, hogy a vasúti vendéglőkben ezentúl még kenyérjegy ellenében sem lehet kenyeret kapni. A rendelet indokolása az, hogy az utazó közönség valahol be van jelentve ellátásra s igy a kenyéradagját, ha a vonaton is kenyérhez jutna, kétszer kapná meg. Legokosabb tehát, hogy azok, akik rövi- debb utat tesznek, visznek hazulról kenyeret. — Alkalmazást keres jó családból, üzleti gyakorlattal bíró kisasszony házi kisasszony­nak, gyermekek mellé, vagy hasonló háztartás­ban könnyebb munkánál segédkezik. — Cím a kiadóban. A földmivelésügyi minisztérium által körlevélben „Baffia“ helyett ajánlott SZGlŐkÖtÖZŐ-fonal 100 százalékos natron cellulose ból, elismerten megbízható minőségben, bármily mennyiség­ben legjutányosabban megrendelhető Salső is László tétnél, Budapest, V-, Hátior-u- 20. Mechanikai szövöde. Zsák-, ponyva- és impregnáló­gyár. Gyár Óbudán. Telefon: 160-82. és 163-16. SÜRGÖNYCI8I: MAXALGÓ BUDAPEST. KÖZÖNSÉG KÖRE. Tekintetes Szerkesztő Ur! B. lapja húsvéti számába »Se cukor, se petróleum« cimü közleményre legyen szabad itt a nagy nyilvánosság előtt visszatérni. Min­denesetre jól esett legalább nyomtatásban olvasni azt a sérelmet, amely bennünket a Cukorközpont részérőiért, hogy két hónapi.cukorjárandóságun kát máig sem adta meg, sőt még arról sem gondoskodott, hogy ebben a keserű időkben le­galább a húsvéti ünnepekre adóit volna etpj kis édességet. Azonban nem ez a tényállás, és nagyon'is enyhe szavakat használ b. lapja ak­kor, amikor a Cakorközpont irányában tanúsított előzékenységét szóvá tette: A Cukorközpont ugyanis küldött a húsvéti ünnepekre cukrot vármegyénknek, és pedig 86 métermázsát, azonban »a Tolnavármegye területén lakó izraeliták húsvéti cukorszük­ségletének fedezése céljából«. Igen, — kérem, ezt nem úgy találtam ki, nem is hallomásból tu­dom, igazolja ezt a vármegyei alispán Ur 1917 március 31-én kelt 5697—1917 bz rendekbe, mely arról értesít, hogy Szekszárdra 5x/a, Paksra 30, Bonyhádra 20, Gyönkre 15, Hőgyószre 10, Dombóvárra 5 V2 métermázsa cukrot utalt ki a a Cukorközpont az izraelitáknak húsvéti cukor gyanánt. En nem szeretem a vallásfelekezeti kérdé­seket egyáltalán bolygatni, azt sem tudom, hogy a sokféle központ, amelyik a háború alatt grün- dolódott, tartozik-e valamelyik hitfelekezethez, — a Cukorközpont vallási rendezettségével sem sokat törődtem : én csak azért teszem ezt a megtörtént tényt a nyilvánosság előtt szóvá, hogy rámutassak arra a valósággal inzultus­nak nevezhető elbánásra, amelyben vármegyénk lakosságának azon, — sajnos, uagyohb ré<ize részesült^ — akiknek nem volt szerencséjük izraelitáknak születni. De egyúttal kérdezem és talán joggal itt a nyilvánosság előtt, hogy szükséges volt és jó-e közérdekből az ilyen eljárás ? Ha a pénzügymi­niszter, — kinek cégére alatt emelgeti az ára­kat a Cukorközpont, — hallotta volna azokat az ünneprontó kívánságokat, amellyekkel a lakosság cukorra nem érdemesített része kívánt hosszú és boldog napokat a Cukorközpontnak, bizo nyára besavanyította volna ezt a keserűséget okozó központot. Szükségesnek tartanám, hogy a nagy, várakozásokkal alakított és már ered­ményesen is működő Országos Közélelmezési Hivatal is értesülést szerezzen erről, — mert ki tudja, — holnap nem e megint csak az izraeli­ták husvét utáni cukor szükségletét vagy a nazarénus lakosság pünkösd előtti cukor­szükségletét fogja a cukorközpont hozzánk meg­küldeni ! ? Még aztán talán azt sem — érdektelen ellenőrizni, hogy azt a husvétra kapott cu­kor mennyiséget bevonják-e majd a legköze­lebbi általános (de nem titkos), cukor küldésnél, — és kiéből ? Nem fogja ezt a felszólamlásomat bizonyára senki hitfelekezeti elfogultságnak tekinteni, s meg vágyok győződve, hogy a tény állás helyes ismerete után a Cukorközpont eljárását maguk az izraelita valláshoz tartozó igen tisztelt polgár, társaim is elítélik. Szekszárd, 1917 ápr. 11. Kiváló tizstelettel Egy a sokból, ki husvétra cukrot nem kaphatott. Kiadótulajdonosok: MOLNÁR MÓR és HORVÁTH IGNÁC. Nyílt körlevél! Felhívjuk üzletbarátainkat és az igen tisztelt gazda­közönséget, hogy szükség­letét olajcikkekben mielőbb szerezze be, mert rövidesen e cikkek beszerzése nagyon nehéz lesz. — Különösen ajánljuk: speciális olaj-kocsikenőcsünket (sárgát is), gép-, motorkenőolaja­kat és hengerolajat a legjobb minőségben. — la gépzsirt, lúg- követ (80—I00°/0-os) stb. Ezen cikkekből több vagon árú szállításra készen áll nagydórogi és budapesti raktárunkról. zs 77? Olcsó és megbízható kiszolgálás. Flschl Árutelep, Modoros. >: .’V. $ Meghivó. ^ $ A Tolnamegyei Takarék és Hitelbank Részvénytársaság ^ ^ Szekszárdim, 1917. évi április hó 29-en délelőtt 10 órakor ^ I rendkívüli közgyűlést § tart, melyre a t. részvényesek az alapszabályok 17. .és ^ 19. szakaszaira való hivatkozással tisztelettel meg’hivatnak. ^ Tárgysorozat: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére 2 részvényes megválasztása. ^ 2. Igazgatósági javaslat az alaptőkének fölemelése tárgyában. ^ 3. Az alapszabályok 3., 17., 29. és 89. szakaszainak módosítása. ^ ^ Szekszárd, 1917. évi április, hó 12. $ ^ Gróf Apponyi Géza s. k. ^ elnök. 2 mm mmwMm%> mm wmmmm Bunakömlőd község elöljáróságától. 605—1917. Pályázati hirdetés. w Az elhalálozás folytán megüresedett községi bábái állásra pályá­zatot hirdetünk, s fölhívjuk azokat, akik az állást elnyerni óhajtják, hogy oklevelükkel, valamint illetőségi, erkölcsi és működési bizonyítványaikkal föl­szerelt kérvényüket hozzánk 1917. évi május hó 15. napjának délutáni 5 Órájáig adják be, mert a későbben érkezettek figyelembe nem vehetők. Az állás javadalma: évi 240 korona fizetés, s a fizetőképesektől szedhető működési dij. Az állás 1917. évi junius hó 1-én foglalandó el. A választás idejéről a pályázókat értesítjük. Dunakömlőd, 1917. évi április hó 10-én. w w w tfjp. Vastagh Ferenc, h. jegyző. Schilling Albert, bíró. ^ m ffif ififf WWM? Wl bzek f .1017. : Nyomdai Műiníézeí és Szab. IróaJzatgyár Részvénytársaság nyomási

Next

/
Oldalképek
Tartalom