Tolnamegyei Közlöny, 1915 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-13 / 24. szám

TOLNAMEGY KI KÖZLÖNY 191S jüniu* 13. — Értesítés. A kir. tanfelügyelő értesíti a tankerület tanítóit, hogy a m. kir. vallás és köz- oktatásügyi miniszter 1915. június 5-én 58.882. szám alatt kelt pótlólag leérkezett rendelete sze­rint a selyemgubó beváltások körüli teendők is oly közigazgatási ügynek tekintendők, melyek végzésére az állami és községi elemi népiskolai tanítók igénybevehetők. Éppfcn azért az álomás helyről való eltávozás ügyében kiadott' miniszteri rendelkezés nem vonatkozhatik arra az esetre, midőn a tanítók állomáshelyükről Kubóbev'ltás céljából utaznak el, a földmivelési miniszter vapy meghatalmazottjának hivatalos rendelkezése szerint. — „A tolonc“ cigányzenével. A „Világ“ mozgókép-színház szombati és vasárnapi müso-rán lesz bemutatva az eddig megjelent m I gyár kinematográfia legtökéletesebb filmujdonsága ,,A tolonc1 cimü népszínmű, irta: Tóth Ede, filmre alkalmazta a kolozsvári színház igazgatója Janovics Jenő dr. A főbb szerepeket játszák: Jászai Mari (Ördög Sára), Berki/ Lili (Angyal Liszka), Szentggörggi István (Mravcsák), Vár kongi Mihály (Miklós), Nagy Gyula (Kontra), és Simon Mariska (Kontráné), „A Tolonc“ hetek­kel ezelőtt hagyta el a fővárost, hol legelőször is az Apolló mozgóképszínház s után a többi első rangú mozgóképszínházak adták elő telt házak mellett. Utána pedig jön a nagyszerű kiegészítő műsor, a hadi híradóval. — Érre az alkalomra még egy nagy meglepetésre lesz kilátása a mozi­látogató közönségnek, ugyanis a filmdarabokat az első szekszárdi cigányzenekar fogja kisérni Belli Lajos prímás vezetésével. — A vármegye május havi adóforgalma. A folyó évi május hónapban befizettetett minden­nemű kincstári köztartozásokra Tolnavármegyé- ban 704,210 korona, mig az elmúlt év hasonló időszakában 777,885 korona, tehát a folyó évi május hóban kevesebb 73,675 koronával, miből kitűnik, hogy az adófizetés körül ma sem bűz- dul neki a hazafiság, pedig a polgárság soha nem volt oly pénzbőségben, mint éppen ma. Pedig az is a haza iránti egyik főkötelesség volna ma, hogy az adótartozását mindenki önként be­fizesse s ezzel az állam pénzügyi erejét növelje. — Akit haleset ólt meg a harctéren. Máté János, dombóvári tüzér katona tragikus haláláról értesítette a napokban eg ik baj társa és jóbarátja az ugyancsak dombóvári Schifter Dezső, az elhaltnak édes aiyját : Máté István ujdombó vári postást. Megható közvetlenséggel mondja el a levélíró a tragikus eset részleteit és vigasztalja a bánatos szülőket. Nekem legjobban csak az fáj — írja többek között — hogy nem is az ellenség golyója által vesztette életét, aminek itt a harctéren talán minden ember ki van téve, hanem egy véletlen szerencsétlenségnek esett áldozatul. Ezen szerencsétlenség akkor történt, amikor ő kötelességhiven teljesítette szolgálatát; utókon benzint szállítottunk és útközben az egyik autó felborulván, az arról leguruló benzines hordó zúzta halálra. — Még aznap, május 21-én lemettük el őt gyönyörű szép katonai pompával -t Padiev-Narodovai temetőben, hová az egész üteg a tisztekkel együtt kivonult, hol azután egy magyar róm. kath. pap beszentelte őt.... A sírja itt nagyon szépen meg lett csinálva, nyírfából készült keresztet állítottunk fel részére, a mely kereszten egy szép festett cimtába van.“ Dombó­váron sokan ismerték a tragikus sorsú fiatal­embert. Mechanikus, a villanygyár alkalmazottja s mozikezelő is volt. Munkásleányok felvétetnek a Molnár-féle nyomdai r.-t.-nál Szekszárdon. — A hadügyminiszter a termés biztosí­tása érdekéhen. A hivatásos iérfimunkáskéz nagy hiánya mellett fokozott jelentőségű az ara­tási munkák elvégzésénél tekintetbe jöhető gépek kiszolgálásának biztosítása. Nehogy e gépek a ezelőszemélyzet behívása folytán szakszerű ellá­tta nélkül maradjanak, a hadügyminiszter elren delte, hogy a katonai szolgálatot teljesítő gépé­szek és fűtők, akik a polgári foglalkozásukban mezőgazdasági gépek mellett voltak alkalmazva, a községek, földbirtoksok és cséplőgarnitura ulajdonosok rendelkezésére bocsáttasanak. A szabadságolások ezen a címen minálunk azonnal, Ausztriában pedig junius 20 ikán kezdődhetnek • s nálunk szeptember 15 ikéig, Ausztrában szep- t ember végéig tartanak. A gépészek és fűtők csak ugyanabba a községbe mehetnek munkára, i melyben ebben a minőségben utoljára dolgoztak. A szabadságolás dolgában az eljárás az, hogy a katonai parancsnokságok a főispánokkal fogják közölni a megyéjükből szabadságoltak névsorát •s a főispán fogja az egyes községekre megálla­pítani, hogy az illető községnek van e szüksége gépészre és fűtőre. Az igy szabadságolt legénység a közigazgatási hatóságok szigorú ellenőrzése .Jatt fog állani, katonai zsoldot nem kap és pol­gári ruhában, esetleg tábori használatra már al­kalmatlan egyenruhában bocsáttatik el. A had­vezetőségnek ez a gazdasági szempontból üdvös rendelkezése megfelel a gazdák többször kifejezett óhajtásának és kétségkívül kitűnő fogadtatásra fog találni a mezőgazdasági érdekelség körében. Lapkiadó : Molnár Mór. i A „Muskátli Jótékony Asztaltársaság“ mély megilletődéssel jelenti, hogy a mű­kedvelő gárda oszlopos és lelkes tagja Abró Lajjos Szekszárd városi ref. tanító, egyéves önkéntes, 8zakaszvezetö f. évi május hó 19 én, az északi harcté­ren, hőn szeretett hazánkért és királyunk­ért harcolva, egy roham alkalmával, hősi halált halt. A becsület mezején elesett tagtársunk­ban, hazánk egy vitéz harcosát, társadal­munk egy fáradhatatlan munkását, bána­tos öreg szülei egyetlen fiukat, büszkesé­güket, növendékei szeretett oktatójukat, nevelőjüket, mi pedig egy rajongásig sze­rető őszinte és igaz barátot és egy k leg­tehetségesebb és leglelkesebb vezetőtagun­kat veszítettük el, kinek emlékét minden­kor igaz kegyelettel fogjuk megőrizni. Nyugodjál békében! A községi jegyző urak szives figyelmébe ajánljuk, hogy a horvát és olasz szótárakat cégünknél már beszerezhetik. MOLNÁR-féle rt. könyv- és papirkereskedése Szekszárd, (Kaszinó Bazár). Fogorvos. Kovács J. • Specialista fog- és szájbetegségeknél. Készít arany-, ezüst-, platina-, porcellán-, cement- és email-töméseket, Arany, platina és por­cellán koronákai és hidakat. Kautschuk és arany lemezre műfogakat és szájpadlás nél­kül fogaikat. Foghúzás érzéstelenitéssel! Műfogak és javítások szükség esetén 24 órán belül készíttetnek. Lakás s a gimnáziummal szemben. Bopgula Ede utóda özv. Bopgula A.-né, üzletv. Borgula F. V. fényképészeti és nagyítási műterme Szekszárd. Elvállalok mindennemű külső munkát egy­leti, iskolai, gyári-csoportok, lakodalmi és családi felvételeket művészi kivitelben. ® Fénykép nagyítások bármily régi kép után is 10 koronától feljebb. Kitüntetve a pécsi és berlini szakkiállításon. Hivatalosan elrendelt lisztutolvúnyoh iktató-ivek és kereskedők vagy lisztárusitók által használt ivek a MOLNÁR-féle nyomdai r.-t.-ndl Szekszárdon beszerezhetők. "VILÁG” mozgókép-színház, szekszárd. Szombat—vasárnap junius 12 és 13-án. A magyar kinematográfia diadala! A tolonc. Népszínmű 4 felvonásban. — Irta: Tóth Ede, filmre alkalmarta: Jankovics Jenő dr. Szereplők: Kontra Fridolin . Kontráné . Miklós (kontráné fia az első urától) Angyal Liszka . Ördög Sára . . Mravcsák Angyal Pál . Rendező: Nagy Gyula Simon Mariska Várkonyi Mihály Berky Lili Jászai Mari Szentgyörgyi Istv. Szakács Andor Kertész Mihály Szinhely : Kolozsvár és TorOCkÓ. Riportok a háborúból« A német trónörökös seregének harcaiból. Szerelmes filozófus. Vígjáték. A zenét a szekszárdi első cigányzene- kar szolgáltatja Bélli Lajos prímás — ~ vezetésével. ..... — Előad ások kezdete: seombaton 6 és 9 órakor, vasárnap délután pent fél 3 órától folyta­tólagosan; utolsó előadás este 9 órakor. Bérletszelvények érvényesek. # * Rendes helyárak. # # f János gazda, Péter gazda és többen tudatják, hogy szőlőjükből a szőlőmolv teljesen kipusztult a „Kochillln“ használata folytán. Ára kgr.-ként 5 korona. Felvilágosítással szolgál: GabonoRereskedelmí R.-T. (Kochillin osztály) Budapest, V. kér., Nádor utca 20. szám. Eladó szóló szépen épült tanyával, szoba, konyhával és pincével, Szekszárd várostól 15 percnyire. A szőlő 1600 Q]-öl, jól trágyázva és gondozva. Cim a kiadóhivatalban. i TOLNii szómra készítményei eredeti gyári áron beszerezhetők SEINER LIPÓT cégnél Szekszárdon. Szekszárd, 1915. Molnár-féle Nyomdai Műintézet és Szab. Iróalzajtgyár Részvénytársaság nyomása

Next

/
Oldalképek
Tartalom