Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-11 / 2. szám
Xlll. étffplvnm. z. szóra. Szekszórd. 1914. lonuór 11. függetlenségi és 48-as politikai hetilap Gonosz tervek? Kérdőjelet tettem vezető cikkelyem végére,; mert nem tudom feltételezni a magyar fajhoz tartozó emberről, hogy oly pokoli tervek fogamznának meg agyában, vagy,olyanok végrehajtására vállalkoznék, mint a minőket tekintélyes ellenzéki lapok Tisza István miniszterelnökről közzétesznek. Igaz, a magyar történelem örökitett meg számos példát, hogy tájunkhoz tartozó magyar ember nem csak arra vállalkozott nem egy Ízben, hogy magas állásért, ányagij javakért nemzetét elárulja; sőt annak ezer éves ősi alkotmányát, a hatalom óhajtása szerint, aláássa s megsemmisíteni törekedjék; de arra még nem volt példa, hogy valaki a nemzetárulás -oly fokáig sülyedjen, mint a mit Tisza terveként emlegetnek. Az is igaz, hogy a Tiszák feltűnésük kezdetétől fogva mindég a bécsi hatalom ? eszközeként szerepeltek s három nemzedéken keresztül működésűk sohasem volt a nemzeti irányzatnak kedvező, de még ezen családi hagyomány is kevésnek látszik arra, hogy a mostani miniszterelnök emelkedjék a hazaárulás oly tokára, mely az emberi gyarlóság szégyenletes példáját örökitse meg. A terv a lapok közlésé szerint a következő. Tisza István a nemzeti jogokból való lényeges engedmények árán kiegyezik a hazánkbeli nemzetiségekkel: a hor- vátokkal, románokkal és tótokkal azon kikötéssel, hogy az azok által megválasztott országgyűlési képviselők kötelesek a nemzeti munkapárt kötelékébe belépni s a korFelelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár:'Egész évre 12 K, Va évre 6 K, ll* évre 3 K* Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. — Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. mányt minden ténykedésében, vakon támogatni. Ha ez végre lesz 'hajtva, akkor a magyar országgyűlési képviselőket a szokásos módon, a palotaőrség segítségével, ha nemzeti állást elfoglalói bátorkodnak, egyszerűen kizárják a nemzetgyűlésből, vagy magas pénzbírsággal ártalmatlanná teszik s a törvényhozó testületben úrrá lesz a minden kormányt támogató magyar stréberek s a nemzetiségi képviselők megdönthetetlen hatalma. Ezen célt szolgálja a sajtóügyi törvényjavaslat, mely a függetlenségi sajtó megbénítását célozza. Ezt a törekvés teszi szükségessé a magyar ál- | lamnyelv feláldozását Horvátországban s az Apponyi-féle iskolai törvény módosítását az egész vonalon ; a román nyelv kötelező tanítását a középiskolákban, román nemzeti színház felállítását államköltségen s a nem képesített román lelkészeknek a fizetéskiegészitésben való részesedését s sok mást, melyeket tovább felsorolni az irtózat tart vissza. Szóval a Tisza-kormánynak egyenesen az volna a célja, hogy Magyarországon a magyarság fölényét megtörve s uralmát megsemmisítve,1 a nemzetiségek számára biztosítsa az áliám ^kormányzásának jogát s ők azok támogatásával uralkodhassanak az idők végtelenségéig a letört magyar államon. Ilyen, mig valósága kézzelíoghatólag be nem bizonyul, mindenki előtt hihetetlen terv kigondolásával és végrehajtási szándékával kötik össze Tisza István kormányzatát, melyet az erőszak szült és erőszak utján fog kimúlni. S még azt is hozzáteszik s ez a németországi lapok utján látott napvilágot, hogy ezt a magyarság elleni gonosz tervet a trónörökös is támogatja. Egy cseppet sem csodálkozom rajta, hogy egy budapesti, a kormányt támogató hírlap ezt a feltevést sült bolondságnak minősíti, mert csakugyan az lenne, ha az uralkodóház egy olyan irányzat támogatására vállalkoznék, mely az egyetlen biztos, minden másfelé gravitáló alapot nélkülöző lojális és monarchikus érzelmű magyarságot kívánná gyengíteni vagy megsemmisíteni, hogy uralkodását szertehuzó s más felé kacsingató elemekre támaszkodva biztosítsa. Tisza kormányra jutása, az általa alkalmazott erőszak s a nemzetiségeket kibékíteni akaró törekvése, ime, ilyen kalandos tervek híresztelésére adott alkalmat s minthogy Bécsben, a káros tapasztalatok dacára sem látszanak arra gondolni, hogy ennek a Tisza-uralomnak, egyenesen a dinasztia érdekében, minél előbb véget kell vetni, ám feleljenek a súlyos következményekért azok, kik a nemzetek sorsát intézik. Ehhez azonban csakugyan az szükséges, ami sokhelyen, sajnos, hiányozni -látszik: a kormányzói bölcsesség. Boda Vilmos. A szegény ügyről. Tisztelt Szerkesztő Ur! Becses lapja december 14-iki számának vezércikke ragadta meg figyelmemet, melyből nem kis meglepetésemre azt olvasóm, bogy a szekszárdi szegények házról házra járva, koldulják össze mindennapi kenyeröket. Ez megjárta talán a régi jó időben s annyiban célszerűnek: TÁRCA. Mányoki levelek a tizenhetedik századból. Irta : Felsmann József. A múlt század negyvenes éveinek elején Scitovszky János pécsi püspök közbenjárásával a pozsonyi káptalan levéltárából kis kéziratgyüjte- mény jutott a pécsi .püspöki levéltárba. Ez natok egy falu sanyarú sorsára világítanak és történeti, művelődési, nyelvészeti szempontból is figyelmet érdemelnek. Mielőtt a leveleket alább bemutatnám, legyen szabad Mányok múltjából néhány történeti adatot fölemlítenem és a török uralom idején létezett állapotokat is érintenem. A Mecsek hegység keleti kiágazásának tövé ben fekvő Mányok tolnamegyei község már az Árpádok korában létezett. Okmányilag legelőször 1158 bau említik, amikor II. Géza király a pécs váradi bencésapátság kiváltságait megerősítvén, a birtokok közt Manek pusztát is felsorolja. 1292 körül Manky néven szerepel Mányok. A XIY. század elején már jelentékenyebb község lelkész szel és templommal. Clemens sacerdos de Manuhd (Manukil, Maniuk) pápai tized fejében a Szentföld céljaira és a keresztény hit ellenségei ellen indítandó hadjáratok költségeire 1332—1334-ig évi 30 banalest, 1335 ben pedig 20 banalest fizetett. 1344 benMeneke, 1347 ben Manyk, i382-ben Manyuk néven említik a községet. 1437-ben Kysmanyokat és Nagmanyokot különböztetnek meg. Mindkettő Tapászi Pál pécsi kanonoké. A szomorú emlékű mohácsi vereség után Magyarország dunántúli részét elözönlötték a török hadak. Miután 1526. szeptember 3 án fölgyujtották Mohácsot, rabolva, gyilkolva, az ország legvirág- zóbb részét pusztasággá tették. Tolnamegye hajdan jóval nagyobb volt, mint ma. A mohácsi vész előtt nyugati oldalon a Bonyhádiéi Délre fekvő Ófalutól északnyugati irányban Nádasd, Liget, Mindszent, Bakóca, Szil felé, egész Koppányig terjedt. E vonal és a megye mai nyugati határa közt fekvő jelentékeny területet a törökök Baranyához csatolták. így került Mányok is a pécsi szandzsák szászi nábéjáiba. Mányokriak ez időben mintegy 500 lakosa lehetett. 1526. szeptember 6-án a török sereg már Tolnán (Tolisznál) volt. A birtokos nemesek tömegesen futottak a távolabbi országrészekbe. A földult Mányok lakói Í3 a Mecsek erdőibe menekültek és csak a török elvonulásával tértek vissza ősi telkeikre. A mohácsi vész idején Szulejmánnak nem volt foglalási szándéka. Hadjárata nem hódiló, hanem boszuló hadjárat volt. 1540-ben, mikor János király halála után Ferdinánd hadai budát ostromolták, az óbudai táborból felhívták a pécsi püspököt és a pécsi káptalant, hogy egyházuk és az egész püspöki megye kirablására Nándorfehérvárról , felkészülő törökök ellen önerejükből és a vidék segítségé-, vei védekezzenek. ígérték, hogy a legközelebbi tavaszon a római császár hozzájárulásával a szükséghez képest katonákát vagy hadiszert fognak kapni. A török közeledtével azonban a püspök a káptalannal együtt, elmenekült. 1541 tői kezdve a török mindegyre hódit. 1543 ban Szulejmán Pécset is elfoglalta és Baranyában csak Szigetvár maradt Ferdinánd birtokában mint végvár. Mindamellett egyes olygar chák, mint Márévár és Szászvár urai (az utóbbi vár kerületébe tartozott Mányok is) Ferdinánd-1 hoz hűek maradtak ; ki-kirontottak váraikból és a behódolt vidéken portyáztak. A szultán azonban pusztításaikat nem hagyta megtorlatlanu1. 1543-ban Ahmed basát küldte Szászvár ellen,' melyet az el is foglalt. Márévár ura, Bakits Pál a Koppány melletti ütközetben lelte halálát. Az elfoglalt í’észeket a török szervezni kezdte, mint uj tartományt. Á szervezés' akkép történt, hogy nagyobb csapatok bejárták az egész vidéket, az elölök elmenekült urak lakóhelyeit, az u. n. kúriákat, melyek elsáncolt, apróbb erősségeket alkottak, kirabolták, fölgyujtották é3 a földbirtokokat török állami javaknak nyilvánították. Az elmenekült urak azonban nem mondtak le birtokaikról. Földesúri jogaikat jobbágyaikkal szemben továbbra is fönntartották és amennyire a törököktől lehetett, érvényesíteni igyekeztek, így tettek a papi birtokosok is. Ezek jószágaik gondozását, illetőleg az árenda behajtását rendszerint a legközelebbi vár valamely tisztjére biz- ták, vagy a jószágot nekik bérbe is adták. E tiszttartók azonban akárhányszor maguk is bérbe* ádták vagy elzálogosították a papi javadalmakat és a befolyt jövedelmet saját céljaikra fordították. Számos egyházi birtokot világi földesurak ragadtak magukhoz, mig a fönnmaradt kevés számú álsópapság bujdosni volt kénytelen. Ily körülmények közt nem csoda, ha a reformáció mindinkább terjedt. A vezérek és basák maguk
