Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-05 / 14. szám

XLI1. Molyain ■________________14. a(im. Szekszórtl. 1914. április 5. mumm um Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Szegfű Gyula. Hadd szóljon egyszer a mi lapunkban is róla az ének, úgyis azután mélységes íeledékenység borul reá nevére és beeses személyére. Mindenki tudja manapság Magyar- országon, hogy a cikkely élén álló név tulajdonosa volt az, ki elég bátor és vak­merő volt II. Rákóczy Ferencet, a magyar nemzet mindenkori és leendő eszményké­pét, égy általa megirt, állítólagos történeti könyvben oly beállításban mutatni be a közönségnek, mely egy sehonnai, értékte­len, szennyes bűnökkel terhelt ember ké­pét tárja elénk. Ez az ur egy Bécsbe szár­mazott magyar, ki érdemetlenül a cs. kir. udvari levéltárnál van alkalmazásban s ki az ottani levéltár célzatos irányú okmá­nyait véve kutforrásul, követte el megbo- csáthatlan byinét. A B. H.-ban olvasom erre vonatkozó­lag a következő jellemző és igaz szavakat: A nagyság nem kémek, követek, tá^ nyérnyalők, kalandorok, diplomaták és szol­gák nyílt és titkos jelentéseiből táplálko­zik, hanem abból az igazságérzetből, mely a nemzetek, korszakok lelkében vibrál és önmaga alkotja meg Ítéletét. Rákóczi fény­ben született és szegénységben halt meg — egy eszméért. Ez nagyság, melyet nem dönt meg semmiféle irattárban lappangó okmány. Ez maga az okmányok-okmánya. Ennek az okmánynak a betűi és sorai he­gyek, erdők, folyók, várak, városok és fal­vak, melyek váltság ára egy hüségeskü lett volna. Egy szó. Egy meghajtott íej. De ezt a szót Rákóczi sohasem mondta ki és TÁRCA. A Golgota-uton. Irta : Szám József pn. Reménytelen, sötét az égbolt... (A Nap sugára nem ragyog.) A halál lelke végig-cikázott, Megérintett minden kis virágok Elhaltak lassan a dalok. .. A Krisztus jön ., . Mély fájdalomtól vibrál az ajka, És — jaj! — a mi bűnünk terhe rajta. Az arca halvány, fájó, szomorú ... Homlokán szúró töviskoszoru . . . ... Szerető lelkek jertek utána: (Bus-tüzü szemmel magához int). Múltat feledve, mea-culpázva Térdeljünk le eléje mind .. . És csókoljuk meg a keresztet! így könnyebb lesz neki — tudom — 5 mosolygó arccal fog haladni A nehéz Golgota-uton. Csók Böske stafirungja. Mikor reggel belépett az istállóba, még a pipa is kiesett a szájából. Csörömpölve hullt a sima téglára, ezer darabba törvén szót. A szeme ijedtében a homloka közepére szaladt fel s eltá- tótt-száját a csodálkozás felkiáltása hagyta el. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ fejét Rákóczi sohasem hajtotta meg. Mert ezzel lemondott volna jogairól, mert e kettő egybeforrott az ő lelkében, az ő szemében. íme ez Rákóczi Ferenc igaz jellem­zése és megállapítása annak, hogy Szegfű minő forrásokból merítette munkája ál­lításait. Megdöbbentő a dologban, hogy ezt a hazug, gyalázkodó könyvet a Magyar Tu­dományos Akadémia adta ki, melyet a nagy magyar Széchenyi István alapított s a ma­gyar nemzet keserves filléreiből összehordva létesült s tartatik fent ma is. Az Akadémia könyvkiadó bizottságá­nak, a könyv kiadásáért csak egy ment­sége lehet s ez az, hogy a bizottság egyet­len tagja sem olvasta el a könyvet bemu­tatása után, mert ha elolvasta s ismerve tartalmát még is kiadta, ez olyan nemzet elleni bünj melyet a bécsi magyar ifjúság, igen helyesen nevez hazaárulásnak. A ki­adás körülményét mindenesetre sürgősen tisztázni kell s azt kétszínű határozattal: a kecske is jól lakjék, meg a káposzta is megmaradjon, elütni nem lehet, mert annyi bizonyos, hogy egy percig sém maradhat tagja az Akadémiának, ki bármily oknál fogva, a magyar nemzet ellen ily főben járó bűnt elkövetett. Le kell mondatni s ha nem teszi önként, a nemzet felháboro­dásával el kell távolítani onnét, mint olyat, aki nem csak akadémikusnak nem való, hanem még a magyar nevet is le kell venni vállairól, hogy ijesztő például szol­gáljon azoknak, kik a magyar nemzetet legbelsőbb érzelmeiben is hajlandók meg­sérteni a tudomány nevében s eljárásuk­kal az emelkedést akarják maguknak biz­Majd megkönnyebbülve felsóhajtott s lekapva fejéről a színtelen, zsíros kalapot, alázatosan ke­resztet vetett magára. Liszka, az ő dédelgetett kedvence, minden reménysége «s legfőbb büszkesége, nem tekint- geteft, mint szokta, okos nagy szemeivel hálásan rá, szemei haragot lövelltek. Megrázta bozontos, kicsi szarvakkal koronázott fejét, mintha rossza- lását fejezné ki, hogy Pétör, aki oly hűségesen ápolgatta, gondozgatta, ennyire elfeledkezett róla. Már régen ott fekszik az újszülött kedves kis boci éhesen, tehetetlenül. A hajnal is pirkad már, Pétör meg feléjük se néz. Ijedtségéből magához térve, végigsimitotta a szép jószág ives hátát, ez meg megengeszte- lődve döfködte meg szarvával gazdája ócska, kopott dolmányát. Munkához látott. A Ids újszü­lött lábát erős körmeivel megszabadította a gom­bától. Gondosan, nagy szakértelemmel lefejtegette szépen mindenik körme alól. El ne essen a síkos almon. I£ét ujja közt a tehénke tőggyóből csep­pentett páf cseppet a bal tenyerébe. Végigsimi­totta vele a tőgyét. Meg ne apadjon a Liszka teje. Nagyapja tanította rá, igy szokás az. Meg­állt. Gondolkozott. Hirtelen lekapta kalapját, tele­merte langyos, állott vizzel. Jól lemosta az em­lőt, hogy könnyebben bevegye a kis állat, no meg, hogy a megfeszült tőgyet meg ne sértse éles, apró fogaival. Bal kézzel magához ölelte a boci fejét, jobb kezének mutatóujját csendesen a szájába bocsá­totta, hadd tanuljon még szopni, ügy kell azt rátanitani, nem tudná különben. Mikor már színi kezdte az ujját, gyengédén az anyja alá tette. Ujja mellé szépen Secsusztatta a tápláló emlőket s a boci fejét' két kézre fogván, felemelve tar­totta. Nem bírna még a szegényke saját lábán állni. Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Va évre 6 K, */4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 ko­rona, további sor 30 fillér. — Nyilttér: garmond so­ronként 40 fillér. tositani. Ne higyje senki, bármennyire han­goztatják is némelyek, hogy annak az or­szágosan megindult mozgalomnak, mely a Rákóczit becsmérlő könyv megjelenése oká­ból kifejlődött, pártpolitikai célok a rugói. Esze ágában sincs senkinek pártpolitikára gondolni akkor, midőn a magyar nemzet közös eszményének megvédése kell, hogy napirenden legyen mindaddig, mig a go­nosz merénylet megtorolva nincs. — Nem függetlenségi vagy kormánypárti politiká­ról van most szó, hanem arról, hogy egy szabadságharcot folytató nagy nemzeti ma­gyar alak éppen olyan mocsoktalanul le­gyen történelmünkben továbbra is meg­örökítve, mint azt a nemzeti közvélemény a múltban kialkotta s a mit most nagyra- törő stréberek arról a piedestálról, hova a nemzeti akarat helyezte, egyszerűen a sárba lerántani próbálkoznak. Hát ez nem fog sikerülni s követ­kezménye csak az lesz, hogy azok, kik a merényletnek közvetlen vagy közvetett té­nyezői, egyszerűen erkölcsi halált szenved­nek a nemzet itélőszékének egyhangú meg­állapodása alapján ; maga a merénylő pe­dig nem időlegesen, hanem egész életére nézve tárgya lesz az olthatlan magyar gyű­löletnek és — közmegvetésnek. Boda Vilmos, Csalódás és remény. Alig pár éve, hogy megalakult a Szekszárdi Kisgazdák Egyesülete. Szép reményeket fűzve hozzá, örömmel üdvözöltük a kisgazdák ezen tö­mörülését, amire különben, is közérdekű szükség lévén, mert mint ilyen, gazdasági egyesület, az államtól bizonyos’ előnyökre és segélyekre számit­Fél térdre ereszkedett. Úgy nézte a harmat kis jószágot. Az anyja is ekkora volt éppen. Alig valamicskével nagyobb. Kicait erősebb. A szőre már itt ott fehéredett. Öt forintért vette. Öt pengő forintért. Uj veretű, szépen kongó öt forintért. Egész heti keresete volt. S mennyit vesződött vele! Még kanállal is etetgette. Igen bizony 1 Jó krumplimoslékkal tartotta. Olyan drága világban ! Vad salátát, disznókáposztát szedett neki. Tulajdon kezével szedte. Maga legeltette, becézgette. Néha a tilosba is beleharapott. Fize­tett is egyszer érte húsz krajcárt a csősznek. Nem sajnálja tőle. Az Isten is megverné, ha saj­nálná. Szép állat vált belőle. Kedves, szép boci alatta. Megérne száz pengőt is. Legalább kilenc­venet. A kicsi szájából kicsúszott az emlő. Apró szemeivel bambán bámult rá. Jóllakott először életében. Gyengéden, félve emelte fel. — Anyja elé tette, hadd nyalogassa meg kuszáit, bordó szőrét. Nagy csomó lóhert tett a sráglába a tehén­mama elé. Megérdemli, okos, szép állat. Lába alatt szétroppant a pipa maradványa. Lehajolt érte, felszedte. Próbálta összerakni. Kár érte. Még az ipától kapta. Legénykorában. A Bódog Pista csinálta. Mestermunka volt. Kupakja fényes réz, oldalán szerelmes pár enyelgett. Szára fonyott fenyőből. Sallangját még szegény felesége cifrázta rá. Lánykorában. Jó asszony volt. Isten nyugtassa meg. Mindig eszébe jutott a jósága, ha a pipát elővette. Még a füst is jobbizü volt belőle. Bodoran szállt felfelé a zárt kupak alul. Ügyetlen volt. Megérdemli, ha megkorholja az ipa. Letelepedett az itatóvödörre. A Liszka szeretettel simogatta érdes nyelvével kicsi fiát. Ránézett. Valami jutott az eszébe. Szemébe egy könycsepp tolakodott. Hirtelen eltörülte az ujja hegyével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom