Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-23 / 47. szám
2 TOLNAMEGY fii KÖZLÖNY 1913 november 23. nézzük tétlenül,, hogy meggyujtják fejünk felett a házat, lerombolják ezredeves hagyományaink kőfalait?! Fogjunk a mentéshez, amíg lehet. Leszámolva a mindenünnen nyelvet öltögető előítélettel, vágjunk neki annak a csatamezőnek és kaszáljunk le minden ellenállást, mely gátolja haladásunkat. Ne csak kullogjunk a harcolók háta mögött, ne csak hadonásszunk és kiabáljunk, hanem tessék mindenkinek, kivétel nélkül, meg emberelje magát és elő azzal a szívvel, elő azzal I koponyával. Es hogy van abban a koponyában elég esz I a szivben elég hűség, szeretet, áldozatkészség, az egy percig sem kétlem. Le kell tehát rázni nyakunkról a piócákat, ki ke 1 verni az országból a hiénákat, melyek ott ülnek most azon a pénzeszsákon, amit a ke resztény nagyar nép verejtékes homlokkal össze- kuporgatott fillérei töltöttek meg! De nehogy félreértsen valaki, mindjárt itt megjegyezzük, hogy mi tiszteletben tartunk min den vallást, mely az egy igaz Isten hitén alapul, hanem mi csak azok ellen küzdünk és azokkal szemben követelünk jogorvoslatot, akik még Mózes törvényeit sem tartják tiszteletben. Akik ha a maguk zsírjáról van szó, elvetnek vallást, Istent, erkölcsöt, humanizmust és állattá aljasod va, rabolnak. A jezsuitákat szokták azzal megrágalmazni, hogy náluk a cél szentesíti az eszközöket és például mindjárt rámutatnak a kongregáció intézményére. Persze, akik a hírlapokból akarnak hittant tanulni, azok ezt a hatalmas maszlagot gyanútlanul veszik be és küzdenek, sokszor a legnaivabb lélekkel, a „klerikalizmus“ ellen. Szegény emberek, nem is gondolják, hogy magukról állítják ki a szegénységi bizonyítványt és félrevezetve, maguk alatt vágják ki a fát s gyanútlanul paroláznak saját hóhéraikkal. Csodálatos az a blazirtság, az a nemtörődömség, amit a keresztény társadalom ez irányban tanúsít. A keresztény iparosok és kereskedők összetett kezekkel rimánkodnak keresztény felebarátaikhoz támogatásért, segítségért. — Hideg, kőkemény szivekre találnak mindenütt. Hát nem mindegy annak a vevőnek, hogy ide, vagy amoda fizeti pénzét? Vagy talán a keresztény iparos és kereskedő rosszabb árut ad, mint a nemkeresz tény ? Ezt kereken tagadom, sőt inkább megfordítva állítom j— Sőt azt a kijelentést is meg merem kockáztatni, hogy rövid időn belül sokkal olcsóbban adhatna sokkal jobb minőségű árut. — Itt csak egy kis emberségesebb eljárásra, egy kis következetességre volna szükség. Mert szép az ellenségszeretet — amint ezt vallásunk is tanítja, de módot és alkalmat adni arra, hogy az ellenség minket még jobban kínozzon, szipolyozzon, ez már bűn, ez már ellenkezik minden józan felfogással Az első keresztényekről tudjuk, hogy szívesen áldozták fel életüket és minden vagyonukat hitükért, de azért ok nélkül sohasem adtak alkalmat a vérengzésre. Nem tudjuk tehát megérteni azon modern keresztények felfogását, akik az őskeresztények önfeláldozását is felül akarják múlni azáltal, hogy minden módot és eszközt megadnak az ellenségnek arra, hogy vérüket kiszívja, hogy bőrüket lenyúzhassa. — Ez a nagy „önfeláldozás“ igazán felesleges, mert hogy enél- kül is lehet üdvözülni, sőt talán könnyebben, az bizonyos. Az tehát csak szentimentalizmus, kárkoza- tos érzelgés, hogy a magyar emberben nincs kereskedői szellem, hogy a magyar kézmü iparos csak durva és drága árut tud előállítani; ennél fogva kénytelen a „jó“ keresztény elem is más hoz fordulni, mást támogatni. Mindenki jajgat a nyomor, a drágaság miatt, de mikor a megoldásra kerül a sor, mikor a szociális megértésről van* szó, mikor a leg helyesebb szociálpolitika kialakításán kellene dolgozni, akkor mossák kezüket, mint Pilátus és ugyanakkor—- halált kiáltanak a kereszténységre Az igazán jó kereszténynek nem csak imád koznia kell, hanem dolgozhia is. Munkálkodnia felebarátainak boldogulásán és | nemzeti lét alapokat ott kell támogatnia, ahol a leggyengéb bek. Különben ne csodálkozzunk, ha a szabad- kőműves terror tönkreteszi az országot, a szociál- demokratizmus ledönti azokat az erkölcsi oszlo pokat, melyeken egy alkotmányos ország fenn-, állhat. Ne vádoljunk másokat nemtelen eljárással, ha magunk semmit sem teszünk annak meg- gátlására. Tanka Tibor. VÁROSI ÜGYEK. Városi közgyűlés. Folyó hó 19-én Szekszárd r. t. város képviselőtestülete rendes közgyűlést tartott, mely iránt — dacára, hogy nem kis jelentőségű ügyek tárgyaltattak — nem mutatkozott akkora érdeklődés, mint azt a tárgysorozaton szerepelt fontos kérdések megérdemelték volna. Egy-egy fejlődésképes és fejlődni akaró város jövő évi költségvetésének tárgyalása valóságos eseményszámba menő kell, hogy legyen, nálunk azonban szenvtelen egyhangúsággal tér a város ügye iránti érdeklődés napirendre a jövő év finánciális alapjainak számszerű konstruktuma fölött. Pedig a Mikecz főszámvevő által össze állított jövő évi költségvetés, ha nem hoz is a bevételi részben újat, de nem irányoz elő ijjedel- mes tételeket a kiadások között sem s általában a régi kereteket igyekszik erősbiteni. Az előirányzat dicséretére legyen mondva, még pótadó esést is be tudott szorítani a jövő évre, a mi igyekezetnek is elismerésre méltó ma, amikor minden csak emelkedni szeret, de leszállani nem. Az összes bevételi előirányzat 128,312 K 91 fillér, melyhez a 80°/0 os illetve 97o/o os pótadó jövedelmet hozzászámítva jön ki a 270,199 koronában előirányzott összkiadás, mely tehát az előbbi évhez 10 ezer korona körüli emelkedést mutat, ez a különbözet azonban az 5000 koronás rendőrségi államsegélyben és a rendes és átmeneti bevételek néhány tétele emelkedésében nyer ellen súlyozást. Örömmel látjuk, hogy az utcaseprés, öntözés és sétatér gondozásra előirányzott összeg, ha szerényen is, de ismét emelkedési mutat. — A hatósági husszék, ez a nevetséges mumus, 104 korona bevétellel és 240 korona kiadással szerepel a költségvetésben. — Nem az összeg miatt tesszük szóvá, csak, hogy újólag rámutassunk, hogy miért- nem árul el a jövő évi költségvetés sem komoly és tudatos terveket ezzel a hűs- székkel, jeléül, hogy a város vezetősége a közélelmezésen javítani akar. Szerepel az előirányzatban, mint az előző években is, a 10,000 koronás főgimnáziumi hozzájárulás, ami bizony évek óta a költségvetés irreálitásának dokumentuma, mert évek óta másra költjük el a tízezreket s a gimnáziumi hozzájárulás hátralékban marad. — Legfőbb ideje volna, ha komoly lépéseket tenne a város annak elengedése iránt. Hiszen, emlékezzünk vissza, van nekünk az országházban jó akarónk, aki eddig is csak azért nem segített, mert nem akartuk (?) kérni. — Adósságok kamataira és annuitásos törlesztésére 35,000 korona köiüli összeg, tisztviselői személyzeti kiadásokra 120,0 0 korona körüli összeg vétetett előirányzatba. 20,000 koronán felüli összeget igényel a csendőrség rendőrség fentartása, mely ha az államosítás bekövetkezik, felszabadulván, a városi budget nem kis javulását fogja eredményezni.—■ Örvendetesen javul a villanygyár mérlege s reményt ad, hogy legközelebb le fogja szállítani az áramdijat a város, amihez a bevezetési és szerelési költségek kedvező kalkulálásával remélhető, hogy a fogyasztás erősen növekedni fog. — A jéggyár üzem produktívnak alig tekinthető s fentartási költségeit csak a közegészségügy indokolja. A közgyűlés változtatás nélkül fogadta el az előii ányzaiokat. A többi közgyűlési határozat közül a fontosabbakat a hírek közé helyeztük. KÜLÖNFÉLÉK. Hesyebizottsási iaaválasztások. Szekszárdon a megyebizottsági tagválasztás folyó hó 20 án volt, mely á következő eredménnyel végződött: I. kerület: Kun Lajos, Frei János Takler. II. kér. Vesztergombi Antal, André István, dr. Zsigmond Ferenc. III. kér. Föglein János Nyéki. IV. kér. Gödé Lajos. Török Pál Majsai és Majsai György. A dunafölduári alkeriilelben megválasztották megyebizottsági tagokul: Rassovszky Julián főszolgabírót és Niefergall Nándor főjegyzőt. A déli órákban Madocsa községből 41 szavazó érkezeit, kik váratlanul ellenjelöltet állították Földesi Ferenc madocsai II od biró és Dr. Rátkay László személyében. Beadtak 235 szavazatot, Rassovszky Julián 185, Niefergall 188, Földesi 47, Rátkay 48 szavazatot kapott. A dunaföldvári főkerületben igen sok volt a pályázó, kik közül a Gallay József 136, Gazdag Dezső jegyző 183, Németh István II. biró 193, Révész Ferenc Antal 133, ifj. Vida István 136 szavazatot kapott, a többi jelentéktelen. A faddi megyebizottsági tagválasztáson újból a függetlenségi érzelmű Csehák János taka- réktári pénztáros választatott meg Mácsik Andrással szemben. folyó és folyam, mely egy szép, hüs erdő köze pén tiszta forrásból fakadva, minden akadály, min den esés nélkül halad biztos medrében vidékről vidékre, csupán észrevétlenül terjedve, nagyob bodva, mig végre a tenger hullámaival egyesül : ép oly simán folyt le az én múltam is e 20 év alatt. De, hogy még sem maradjak szó nélkül, engedjétek meg, hogy jogászkoromból beszéljek el nektek valamit. — Halljuk ! halljuk ! — hangzott fel újból minden oldalról, miközben vígan csengett a pohár. — Arra bizonyára még mindannyian emlékezni fogtok — szólt bortól nedves bajuszát megtörülve Rháday Gedeon — mennyire szerelmes voltam én mint első éves joghallgató F. Katinkába, az akkori színtársulat uaivájába. Nap nap inellett küldtem fel neki a legszebb csokrokat és fiatal szivem egész hevével udvaroltam én, mint 20 éves ifjú a 35—40 éves — szendének. Nem liiaba mondja már a nóta is : ,,vak vagy óh szerelem, hályog van szemeden“, de én igazán vak voltam abban az időben és vakok voltatok ti mindnyájan velem együtt. — Mi ? ! mi !f| — kiáltották nagy zavarban a többiek, — hisz’ te szörnyen tévedsz Rháday ! — Talán nem egészen tévedek — válaszolt a megszólított mosolygó pillantást vetve a szabadRozó urakra — avagy teljesen elfelejtettétek már, mily lelkesedéssel húztátok kocsiját jutalomjátéka után? ' V \ — Az a művészetnek szólt és nem a 40 éves naivának ! — vágta közbe találóan az ügyvéd, mire „Úgy van ! Úgy van!“ —harsogta tele örömmel minden torok. — Értem, értem, —.szólt szemeivel hamiskásan hunyorgatva Rháday Gedeon, — mely művészethez ért legjobban egy 20 éves, tüzes szivü jogász í — No, de mindegy, legyen úgy! Elég az hozzá, hogy én teljes 2000 forint adós ságot csináltam a naiva miatt, pedig szép zseb pénzt is kaptam hazulról, de az mind kevés volt. Hja, de mikor oly édes naivul tud kérni, hízelegni egy 40 éves — szende . . . :— Es midőn végre zaklatott az uzsorás, arcátlankodott a szabó és minden oldalról csak az hangzott fülemben : „fizess !“ — kiábrándultam teljesen s mintegy mergesen gondoltam arra a naivul pisze orra, mely engem ily szörnyű I helyzetbe döntött. Haza nem mertem már írni, elhatároztam tehát, hogy elmegyek a nagynéném- hez s majd valami utón módon előkeritem azt a 2000 foriqtot. Ezen nagynéném pedig egy öreg kisasszony volt, ki a szabadságharc idejében mint hires szép leány, menyasszonya volt Spielenberg báró főhadnagynak, ki Petőfivel együtt nyomtalanul eltűnt a segesvári ütközet után. S bár nagynéném büszke volt arra, hogy egy hős arája lehetett, mégis igen szivére vette, hogy szeretett jegyesének még csak sírját sem tudta és súlyos betegségbe esett, melyből csak nagy nehezen tudott újból kigyógyulni, miért is édes apja elvitte Olaszországba. És Európa csizmájának gyönyörű kék-ege alatt lassan-lassan uj életre ébredt a már félig letört virág és megtanulta hősiesen viselni a reá mért csapást. Itt csináltatta azután vőlegényének gyönyörű mellszobrát is, melyet mindig friss világgal díszített fel. Alig ért azonban haza, egyedüli kívánsága volt, hogy apja nagykorusittassa és adjon neki egy oly- összeg pénzt, melynek kamataiból ő gondtalanul megélhessen, a többi örökségről aztán szívesen lemond. Híáb volt minden kérés és könyörgés, ő makacsul ragaszkodott kívánságához és végre is 100,000 forinttal elhagyta a szülői házat és e város egyik külvárosának gyönyörű kis kerti lakásába jött lakni. Fiatalsága dacára, többé sohasem tette le a feket.e ruhát s évről évre jobban ; elzárkózott a világtól. Csupán öreg dajkájának I görbe leánya ment vele mint cseléd, ki magával A legjobb és a legtartósabb drótszálas lámpa. Húzott drótszállal 75% árammentakaritás. Kapható villanyszerelési üzletekben, villanytelepeken dn a HiCYiR xiFMFNS-snniiRKFRT-MÍívFl(-nR Budasest. VL. Tcráz-körut 36. fivár-uteza 13
