Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-20 / 16. szám

XLI. évfolyam.

16. szám.

Szekszárd, 1913. április 20.

Függetlenségi és 48-as politikai hetilap

Szerkesztőség

Bezerédj Iitvin-otca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők.

Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11.

1 Molnár-féle nyomda r.-tf hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők.

Felelős szerkesztő . Főmunkatárs

BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ

Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon.

Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Va évre 6 K, V« évre 3 K.

Számonként 24 fillér e lap nyomdájában.

Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100—200 szóig 9 K, 200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K több. — Nyilttér garmond soronkint 30 fillér.

Idegen pénz.

A bécsi Reichsport, ez a magyaríaló osztrák újság és a Pester Lloyd erősen hangoztatják, hogy a sópanamából származó négy milló nyolcszázezer korona, a kormánypárti választási pénztárba befolyt összegből igen jelentékeny összegeket kaptak olyan képviselőjelöltek is, kik a Kossuth- párt programmja alapján igyekeztek mandátumhoz jutni. A Kossuth-párt intéző- bizottságának tagjai, köztük Mezőssy Béla országgyűlési képviselő, kik 1910-ben a választások ügyeit a párt részéről intézték, határozottan tiltakoznak az ellen,-hogy ők a kormánypárt választást intéző bizottságával bárminő tárgyalásokat folytattak ; tőle pénzt kértek, vagy elfogadtak volna.

Már most a kettő között kinek van igaza? Sajnos, mind a kettőnek, mert igaz ugyan, hogy a Kossuth-párt intézőbizottsága senkitől sem kért, vagy fogadott el választási célokra a kormánypárti kasszából pénzt, de az is bizonyos, hogy egyes Kossuth-párti képviselőjelöltek nem tartották jó ízlésükkel és lelkiismereti tisztaságukkal ellenkező dolognak, hogy a pana- más pénztárból, kormánypárti közvetítéssel tetemes összegeket fogadjanak el választási vagy tán egyébb célokra.

Különösen, majdnem kizárólag ott szerepelt a kormány-párti pénz, ahol a Kossuth-párti jelölt Justh-pártival állott szemben, mely pártot kipusztitani volt a jelszó és törekvés.

Hát nekem nincsenek bizonyítékaim s igy neveket nem is említek, de igen jó

forrásból értesültem annak idején a következőkről.

Volt egy szűz függetlenségi kerület, melyet egy állítólag Kossuth-párti képviselő képviselt az országgyűlésen. A választók egy igen jelentékeny része nem volt megelégedve a képviselő kissé pártszempontból határozatlan magatartásával s midőn az uj választások kiírattak, vele szemben egy radikális színezetű Justh-párti ellenjelöltet állítottak fel. Meglehetős kellemetlen érzés fogta el azokat, kik a Kossuth- párti jelöltet, minthogy a lefolyt idő alatt igen jól viselte magát, újra meg akarták választani. Igen, e volt képviselő vállalkozott volna is a jelöltséget elfogadni, de kijelentette, hogy ő földhöz ragadt szegény ember, neki a választásra nincs pénze. Ezen is segítettek. Akadt a kerület székhelyén egy befolyásos protektora, aki felutazott vele Budapestre s egy másik nagy befolyású protektor utján, ki a pártkasszáról rendelkezett, kieszközölte, hogy választási célokra igen jelentékeny összeget, állítólag 16.000 koronát kapott s még azt is megengedték neki, hogy jó tjiameluk létére, a. kerületben a népszerű Kossuth zászlót lobogtassa. Tekintve, hogy a kormánypárt egész- zöme leszavazott mellette, dacára, hogy egy sem akadt köztük Kossuth-párti, csak a kerület hűséges kitartása mentette meg a függetlenségi zászlót, hogy annyi hiú kísérletezés után, hamis cégér ellenében, kormánypárti pénz felhasználásával, el ne bukjék.

Hát igaz, ez az egyetlen eset, melyet felemlíteni jónak láttam, de ott, hol a politikai erkölcsök oly lazák, mint nálunk, |

ki tudja, hány Kossuth-párti jelölt neve jönne napvilágra, ha Khuen-Héderváry gróf íróasztalának titkos tartalma közismertté válnék.

A tanulság pedig a dologból az, hogy aki politikai tisztességére valamit ad, az járjon egyenes utón ; a mandátumért ne fogadjon el idegen pénzt, mert az ily viselkedés előbb-utóbb napfényre kerül —| mind mondani szokták, a tyuk is kikaparja — s a végeredmény csakugyan nem lehet más, mint az erkölcsi halál.

Boda Vilmos.

Gondoskodjunk öreg napjainkról.

Manapság, amikor csodákat müvei a találékony emberi elme a technika legújabb vívmányainak létrehozásában, mind nehezebbé válik a létért való küzdelem. Mig egyik oldalon látjuk az emberiség kényelmére szolgáló alkotások sokaságát, a másik oldalon szemünkbe ötlik a társadalom nagy részének nyomora, szenvedése.

A technika haladása s a fejlődött gazdasági viszonyok fokozott tevékenységre kényszerítik s úgyszólván gépies irányba terelik az emberek munkálkodását. Ez az oka, hogy a mai emberiség testi és szellemi ereje idő előtt felmondja a szolgálatot s munkaképtelenné válik.

A folytonos munkára kényszeritett, pihenéstől megfosztott ember szervezetét csakhamar meg- őrli a lázas tevékenység s észrevétlenül elérkezik az az idő, amikor kiesik kezéből a munkaszerszám. Ez a sorsa a szellemi munkát végző tisztviselőnek is, kit elernyedt idegzete megakaszt a további munkálkodásban.

S ilyenkor nincs, ki a munka megrokkant harcosát magához ölelje s további megélhetését biztosítsa, legfeljebb a nemesen érző szivek áldozatkészsége.

Nálunk fejlettebb s gazdaságilag szerencsésebb viszonyok között lévő országokban az állam

TÁRCA.

Imádkozz értem!

Bármerre járok, kö akad utamba Bokor, ág tépi fáradt testemet.

Ha égre nézek, felleg jő tombolva,

Vadul cikkázva meg-meg fenyeget.

Soha egy csendes, nyugodt pillanatom,

Hogy élpihenne lelkem viharja,

Sehol olyan hely, hova főm ha hajtom Mosolygó, édes álom ringatna.

Gond virrasztja át az éjjelt énvélem,

Könnyek csókolják szemem éberre,

Bubánat zokog altató dalt nékem,

Ha nehéz álom száll a lelkemre.

Ah! durva kézzel megtépett az élet Szúró tövisét belém verte mind,

Emésztő kin és gyötrő szenvedések Alatt elvérzett lelkem csepenkint . . .

De te ezt ne sejtsd, soha se tudj róla Örömet olvass arcomról csupán ;

Gondold, hogy csupa édes, boldog óra Mosolygott rám az idők folytán.

Hogy a lét nekem csak virágot terem S szerencse tárja felém karjait;

Hogy édes öröm vár rám minden helyen S édeni üdv e földi lét, — óh hidd.

E hittel haladj az élet ösvényén,

Ne lásd, ha lelkem csügged, kesereg . . . Imádkozz értem, én édes testvérem,

Imádkozz értem, hogy erős legyek.

ÖZV. BRANDEISZNÉ FREY MELANIE.

Abbázia.

Irta: Verner László.

Annyira szeretjük napsugaras öblét a Quar- nerónak, hogy már szidjuk is, mint a —1 gyermekünket. Hogy igy, hogy úgy ; —j de azért örömrepesve keressük föl újra. főleg olyan tél után, amilyen most múlt le rólunk, mikor már bundában szüreteltünk, és még márciusban is dérré vált a harmat. Csak látni kell, micsoda hatással van a tenger az emberre, mint minden transcodentalis az ember érzékeire, lelkére. Plase- nál a Karsztnak utolsó hegysoránál elővakkan a sovárogva várt tenger. Olykor csak annyi, mint a tenyerem. És hogy rohannak ablakhoz az utasok. Az is, aki fiumei vigéc; az is, aki a Karszt páfrányait npost először látja s ahogy a tengernek e fösvényen mutatott kicsi csücskére ráömlik a felkelő nap tavaszi sugára (mert hiszen reggeli érkezéskor legtündéribb ez a látvány) bizony a természet örökszépsége rezeg, derül arcán.

Egy berlini esernyőgyáros, akit sohase láttam még mosolyogni se, mondotta szentenciózusan.

— Bizony meg tudnám érteni, ha most uraim mindnyájan (és én is önökkel) letérdepelnénk és magasztalnék az Urat.

Ilyen beszéd 1 XX-ik században ! És nem öévettük ki érte.

De láttam én más csodát is. Azt, hogy március derekán a Karszton két méteres jégcsapok, mint valami füszeresbolti reklámszalámik, csüngtek a Karszt szürke szikláin és hópalástban a fuzsinei fenyők, mikor egy-két óra m'ulva le értünk Abbáziába, ott a didergő kegyes grófné is jó likacsos csipkebluzában reggelizett a Quar- neró piros ernyője alatt és a Mester — már hogy

a hallgató Chramton-mester, lüszter ruhába öltözve, szivta visszájáról a brittanikáját. (Mi mindent is meg nem látsz, te Marha.)

Hát, igen meglátom és- és bizonnyal meglátja mindenki, hogy Abbázia — demokratizálódik. Az V-ik kerületet felváltotta a Vll-ik és VIII ik, sőt ennek is. jellegzetes dob-utca szellemét öleli föl, olykor vészesen keverve a pesti uj specialitással, a Csikágó uj városrésszel. így lehetséges aztán, hogy a fürdőszobák átalakulnak szükséglakásokká s valóban nem egyszer ismétlődik a régi kedves parvemi anekdotta :

— Reneé! aber várógasd jobban a nyakadat. Azt a kutyafáját! A brilliáns függőd-nem érvényesül eléggé.

Abbázia demokratizálódásának aztán perszfe uj kiválás a következménye. A preciózök — miöt Moliore mondá — Lovránát virágoztatják föl. Ez is a magyarok jóvoltából kurorthá leve, aminek drága a leve, mert a levegőt is személyenként (20 éven felül) 40 fillérért adják naponta. Itt meg néven nevezik a gyermeket. Levegő adó van, mivel Cur és Musiktaxa azon egyszerű okból nem lehet, mert a zene a jövő zenéje. De igy szép ez és igy igazán szép. Felpillantok a lovrana nevű rózsaszínben tartott grand hotelre, ahol csuuya meztelen sziklákon szalajtották a pikkelő Lazaronik a gyikot még néhány év előtt, most pedig pálma, olaj lugasok díszelegnek, hatalmas kék liliom grüppok virágoznak javában, a platón a rózsaszínű baldachin (váljon rózsaszín álmok között e ?) szunnyadozik egy bájos asszony, akinek az a kötelesség jut, hogy az uráuak a közéletben szerzett szívós töviseit a hitvesi jszeretet odaadásával kiszédegesse. Lukács Lászlónét itt mindenki ismeri és aki ismeri) lehetetlen, hogy ne szeresse. Az ember