Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-20 / 16. szám
2 TOLNAMEGYEi KÖZLÖNY gondoskodik a munkások aggkori biztosításáról. Hazánkban ez — sajnos — még beláthatatlan hosszú ideig csak jámbor óhajtás marad. Aki azt akarja, hogy munkaképtelensége esetén ne legyen hozzátartozói vagy embertársai könyörületére utalva, gondoskodjék idejekorán öreg napjairól. Megvan ehhez a mód és alkalom, mert — hála a lelkes kezdeményezőknek — van hazánkban oly egyesület, mely a legszerényebb anyagi viszonyok között élő földmivesnek, ipari munkásnak vagy tisztviselőnek is lehetővé teszi, hogy biztosítsa megélhetését munkaképtelensége esetére. S ez az egyesület a „Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdijegylete“. De beszéljenek a bizalmatlanok megnyugtatására, a kétkedők meggyőzésére a a félénkek bátorítására az egyesület most megjelent évi jelentéséből kiragadott száraz statisztikai adatok. Az egyesület törzsvagyona 9.316,241 kor., különalapja 614,883 K. A törzsvagyon 1912-ben 1.629,103 K 94 fillérrel növekedett. Az egylet 1903 óta, vagyis a megalakulásától számított 10 év befejezése óta 1791 rokkant tag, 475 árva és számos özvegy segélyezésére 2.388,566 koronát fizetett ki rokkantsegélyek, neveltetési járulékok és végkielégitések cimén ; a külön segélyezési alapokból és ala itványokból pedig az alapszabály- szerű segélyre nem jogosult elhalt tagok özvegyeinek és árváinak támogatására 31A63 koronát fizetett ki. Az elmúlt évben rokkantsegélyekre 718,535 korona 21 fillért, árvák neveltetési járulékára 31,428 korona 03 fillért, özvegyi végkielégítésre 2404 korona 18 fillért, rokkantsegélyre még nem -jogosult tagok végkielégítésére 385 korona 08 fillért fizetett ki az egyesület. Az egylet fizető tagjainak száma 164,946. Tagszaporulat az elmúlt évben 22,353. Tolnavármegye területén 30 rokkant tagja van az egyesületnek, kik élvezik az őket befizetéseik arányában megillető segélyt. Ezek lakóhelyük szerint a következőképen oszlanak meg: Adonyban 1, Bonyhádvarasdon 1, Bölcskén 2, Deesen 1, Dunaföldváron 11, Faddon 1, Hőgyé- szen 1, Pakson 1, Tolnán 10, Szekszárdon 1. A vármegyében a következő helyeken van az egyesületnek fiókja: Bátaszék, Bölcske, Dombóvár, Dunaföldvár, Fadd, Felsőireg, Hőgyész, Kocsola, Nagymányok, Paks, Szászvár, Tamási, Tolna községekben és Szekszárd rt. városban. Az egyesületbe belépni szándékozók bármely fióknál jelentkezhetnek, ahol egyúttal készséggel szolgálnak részletes felvilágosítással az egylet alapszabályai felől. A szekszárdi fiók hivatalos helyisége a Bóday-féle vendéglőben van (Gimnázium utca), ahol minden hó első és harmadik vasárnapján tartatnak a befizetések délelőtt 10—12-ig s felveszik az uj tagul jelentkezőket. Az egylet kötelékén kívül állók közül sokan kétségbe vonják annak életképességét arra az esetre, ha idők folyamán megnövekedik a segélyre jogosultak száma. Ezeknek megnyugtatánem érti (bizonyosan csúf pesti pletyka az egész) hogy egy miniszteri kollegáné páholyt változtatót, mikor a ressort minister ministeri preczidenssé lett. Hja! A vérbeli grófnők nem — felejtenek. Elhiszem, hogy a munkapörölyéből ideszakadt, igavonó embertársamnak itt az álmositó, az idegeket leszerelő, a perzselő barnára festő napsugárban, amikor egész lényét elfogja egy boldogitó tunyaságérzet — uj filozófiai elvei támadnak. Az, hogy az Isten az emberiség megbüntetésére adta a munkát. Csakugyan. Ádám evett az almából. Es mi arcunk verejtékével szerezzük a kenyerünket. Pedig mennyivel jobb lenne a tengerparton sétálni, aztán 4—5 fogásos penziók asztalához rohanni nap-nap mellett farkasétvággyal. Csak az, aki maga a tengerparton élvezte a tunyaságnak menybeli kéjét, csak az tud belehelyezkedni a velencei Lassarenik gondolat és kedély világába és megérti engesztelhetetlen gyűlöletét minden munka iránt. Emberi agy szebbet, jobbat és igazabbat ki nem találhatott, mint azt a nagy igazságot: Dolci far niente! A tenger mellett lakók változhatatlan filozófiája ez és az marad örökké. Azért kedves olvasóm, ha eddig meg nem untál s végig követted álmos, lusta és kényszerült gondolataimat, abban a csalfa hitben, hogy valami okosat is hallasz tőlem, vedd kegyesen ezt a kijelentésemet: Tisztelni kell ■ a tenger partjáról feladott minden Írást, még ha csupán egy anziksz-kártya is. Mert bármi irásmü, mely itt születik, nagy akaratelhatározás és egy ellenkezőre ringató őserőnek, a tunyaság legyőzésének tanúsága. E sós párában, ez álmos levegőben még a gondolkozás is terhes, hát még az irás! És mivel ez a tárcalevél is ilyen környülállások mellett cselekedtetett meg, — kegyes elnézést kér érte Verner László. sára csak azt az egyetlen tényt említjük fel, hogy az állam 1907—1911-ig évi 5000 korona, 1912-ben 7000 korona, a folyó évtől kezdve pedig 10.000 korona évi segélyben részesíti az egyesületet. Már pedig az állam nem támogathat egy oly intézményt, amelynek életképességéhez hiányzik a kellő anyagi és erkölcsi garancia. Szekszárdon 1907-ben alakult meg az egyesület fiókja. Azóta bár csendben, zajtalanul, de annál nagyobb eredménnyel működik. Ez alatt a rövid idő alatt 314-re szaporodott az egyesületi tagok száma. A fiók különalapjának vagyona pedig 1018 koronát tesz ki. Aki ismeri városunk társadalmának kicsinyes felfogását, idegenkedését minden uj intézmény iránt, az kellően értékelni tudja ezt az eredményt. Vasárnap, e hó 20-án délután 2 órakor tartja a szekszárdi fiók évi rendes közgyűlését a Szekszárd Szálló kistermében, melyre úgy a tagokat, mint az egyesület iránt érdeklődőket ezúton is meghívjuk. Fel tehát a vasárnapi közgyűlésre, lépjünk be minél tömegesebben az egylet tagjai sorába a saját magunk és családjaink érdekében s ha ezáltal segítünk magunkon, megsegít bennünket az Isten is! K—n M—8. Gazdasági csapás. A folyó hó 13-ikára hirtelen zord télite változott időjárás, mely országos csapást mért az amúgy is mindinkább rosszabbodó közgazdasági életünkre, nálunk Szekszárdon is óriási s hatásaiban ma még megmérhetetlen károkat okozott. A gyümölcsösök, kevés alma-, körtefaj kivételével, teljesen elpusztultak s végzetes pusztítást vitt véghez a fagy és hóvihar a folyó évi szőlőtermésben, lapi és hegyi szőlőkben egyaránt s nem egy helyen a hegyiek jobban szenvedtek. Alkalmunk volt megkérdezni Csiszár Zsig- mond szekszárdi m. kir. szőlészeti és borászati felügyelőt, aki ilyen formán nyilatkozott : Ez a más vidékeken nem éppen szokatlan abnormális időjárás a szekszárdi szőlőtulajdonosokra annál inkább nehezebben elviselhető csapást jelent, mivel a szekszárdiakat az utóbbi 4 évben ez idén harmadszor fosztja meg az elemi csapás a csak normálisan rossznak is nevezhető szürettől. A csapás erős«bl en sújtja az igyekvő szőlő- tulajdonosokat, legjobban jártak a lusta gazdák, mert az előrehaladott fejlődésben levő, kifestett rügyek teljesen elfagytak. Kevésbbé ártott a fagy a későn metszett szőlőknek. Általában azonban az elfagyott szőlőknél is lehet némi termésre kilátás, különösen a hosszabb csapra hagyottaknál, mert a szőlőn mindig vannak alvó még ki nem pattant szemek, amelyek az elfagyott hajtások után kifejlődhetnek. Ma még |általában remélhetünk 1/3-adosnál magasabb termést is, azonban a szekszárdiakat ért kár normális termés viszonyokat tekintve eléri a 3 millió koronát. így szól a szőlészeti felügyelő szak véle ménye s az abban nyújtott csekély vigasztaláshoz, sajnos, mi nem tehetünk semmit. Sőt csak sötétebbé tehetnénk a képet, amit a csapás következményeiben elénk rajzol. Egy számottevő ipar és kereskedelem nélkül pusztán földmivelő s abban is egyoldalú keresetű városnak egész fejlődését akasztja meg az ilyen csapás, mely úgy szólván már az elején fosztja meg egy év elkerülhetetlen munkásságát a mégis megszolgálandó, de máris elveszített jövedelemtől. Kevés segítség, de mégis valami, a sors sújtott szőlők tulajdonosainak törvény szerint járó adó elengedés, illetve az adóknak elemikár cimén való leiratása. Mint köztudomású, ebbeli igények a kár esettől számított 8 nap alatt a városi adóhivatalnál jelentendők be s a városi adóhivatal által összeállított szemlejegyzőkönyv beküldése után az adók törlését a helyszínelés eredményéhez képest a pénzügyigazgatóság rendeli $1. Ezek az adóleirások természetesen érzékenyen fogják érinteni a városi pótadót és költségvetést, melynek nemcsak előirányzatba vett tekintélyes részét ejtik el, de az adójövedelem megmaradó részének a befolyását, behajtását is nehezítik. ügy, hogy nemcsak egyesek, de maga a város is segélyre szorulna. A sorstól sújtott helybeli szőlősgazdák között a legszerencsétlenebbek az agrárkölcsönnel újra telepített szőlők tulajdonosai, kik a mai 15 éves amortizáció melletti évi járulékokat, rendesen termő evekben is a drága művelési költségek és rossz borárak miatt amúgy is csak nehezen tudták törleszteni s ha valamit kell tenni, úgy föltétien kiteijesztendő volna a Tokaj hegyvidéki agrárkölcsönadósok érdekében hozott törvény a szekszárdi borvidéki adósokra is, hogy igy az állam által megváltott kölcsön olcsóbb, esetleg kamatmentes és 25—30 éves amortizációs részleteit könnyebben fizethessék. Érdeke ez az adósoknak érdeke a szőlőművelésnek, mert az agrár- kölcsön által agyon segített hegyi szőlőbirtokosok mind nagyobb számban hagyják oda szőlőiket | érdeke a kölcsönökért a bankkal amúgy is sza- vatos államnak, mivel a kisebb évi járulékok be- szedhetésére nagyobb kilátás lehet. Természetesen ilyen irányú mozgalomnak a városi tanácsból vagy képviselőtestületből kellene kiindulnia, — mert ha nem is mindig áll, hogy aki kér, az kap, — még kevesebbszer kap az, aki nem is kér. e. Munkásgimnázium. Egy, a szekszárdi munkásgimnáziumot rendesen hallgató valakivel volt alkalmam beszélni, mely beszélgetés reám annyira lesújtó volt, a gimnázium nemes kulturmüködéséről alkotott fogalmaimat annyira lerontotta, hogy teljesen megsem- misülten álltam előadóm előtt. Nem az előadó urakat érte gáncs, ■— óh nem, — azoknak gratulálunk, hanem a hallgatóságot. S mondhatom, nagyon szomorú az," amit róluk hallottam. Örültem annak idején, mikor hallottam, hogy — igen helyesen — a munkásgimnázium három turnusra vau felosztva: kezdő, haladó és befejező szakra. De azt már nagyon fájt hallanom, hogy az előadók nem tudták ezt a programmot betartani, éppen a hallgatók nemtörődömsége miatt. Nagyon örültem annak is, hogy az első előadásokon tömve volt hallgatókkal a terem, de az már mélyen lesújtott, amikor azt is szerencsétlen voltam meghallhatni, hogy az utolsó előadásokon néha nem volt több 5—10 hallgatónál. Szegény Tanár Urak! Ez az Önök önzetlen munkájukért a hála! Annál dicséretreméltóbb az, hogy ennek dacára is kitartottak! Azért botránkoztam meg ezeken az állapotokon annyira, mert ez Szekszárdon, ejy 16 ezer lakossal biró városban, egy vármegyei székhelyen történt. Szekszárdon, ahol annyi az iparos, annyi a földmives! Mert, hogy nálunk, falun, a mi szabadelőadásainkon szintén fogyott a hallgatóság (bár 30 volt a legkevesebb!), azt értem, mert nekünk egy teljesen faragatlan, a gondolkodáshoz nem igen szokott anyaggal van dolgunk. Hanem, hogy a szekszárdi munkásgimnázium e tekintetben még mögöttünk maradjon, azt már igazán nem mertem volna hinni! Igazán szégyen a munkásgimnázium hallgatói — illetve nem hallgatóira. De hát miért nem ? Nem kell nekik a tudomány V Talán az előadó urak nem tudnak már olyat mondani, amit ők ne tudnának ? Hát nem érzik napról napra a tudás szükségességét ? Hogy nálunk falun azt mondják, (amint mondták is,) hogy „mink jobban tudjuk ezt, mint az ur!“ ezt megbocsájtom, mert ők nem értik ezt jobban, de hogy Szekszárd . . . ? Ezt nem értem! ?! Hát mit adjanak még az előadók nekik többet, mint eszüket, szivüket, jóakaratukat, szere- tetüket, szabadidejüket — hát adhatnak még ennél többet? Igaz, adhatnának még hozzá bort, sört, muzsikát, meg még sok más fizikai jót, hanem hát a hasat (pardon !) meg az észt egyszerre tömni nem lehet! Hiába, ez is megint csak azt bizonyítja, hogy a mi népünk — eléggé fáj, de úgy van — hogy még nem elég érett az ilyesmire. És bár mennyire fáj is beismernünk, mégis úgy van, hogy mi még mindig egy lóhosszal vissza vagyunk a külföldtől. Milyen másként megy ott már az ilyen, éppen a nép érdeklődése miatt. Tudom én azt, hogy ez nem tisztán a mi népünk hibája, hanem sok más körülmény — igy a történelmi fejlődésünk, a népoktatás hiányosságai, a nép hosszú elnyomatottsága, stb. játszik itt szerepet s ha ez, amint fennebb említettem, falun történik, ott inkább megbocsájtható, de Szekszárd városában, a munkásoknál — ez már igazán sok! Mert falun nincs a népnek annyi alkalma a műveltség akaratlan megszerzésére, mint városban, hol a városi lakó napról-napra szemlélheti, sőt a gyakorlatban élvezheti is a tudományokat (muzeum, kinematográf, gyárak stb.); a falusi ember mindennek hijjáva! van s ha megakarja ezeket ismerni, a saját erejéből, minden akaratával kell megtanulnia; azt pedig ritka ember teszi meg. Hiszen feltűnően észrevehető egy olyan falu lakóinak, mely városhoz közel fekszik a nagyobb tudás és ismeretköre, szemben egy olyan község lakóival, amely község nemcsak a várostól messze, hanem még a horizonton is túl esik. Nem tudom tehát eléggé rosszaim azt, hogy a munkásgimnázium olyan kevés hallgatóval (s e kevésnek dicséret!) kénytelen nemes misszióját betölteni. Hej pedig de nagyon másként kellene ennek éppen Szekszárdon lennie. De nem baj ! őszinte szívből kívánunk a még másutt is működő előadó uraknak még több
