Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-08 / 49. szám

Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-otca 6. sz., hová a lap szellemi részét illelö minden közlemények intézendők. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. A Heinékéről. A külpolitikai helyzet egyre bonyolul­tabb lesz. Az emberirtó háború küszöbön van. Világtörténelmi események bekövet­kezése elodázhatatlan, melyek dönteni fog­nak Magyarország jövő sorsa felett A fe­nyegető helyzet dacára, hazánkban dúl a pártos szenvedély. — Itt a legfőbb ideje, hogy a szövetkezett ellenzék jobb és ha­zafiasabb belátásra jutva, szakítson eddigi botor magatartásával s menjen be minden kikötés nélkül a parlamentbe s hajtson térdet-fejet a háttérben settenkedő Lukács miniszterelnök és az alkotmánytipró Tisza István előtt, mert hát igy kívánja a haza jövendő kétes sorsa. Ilyen és hasonló felhívások jelennek meg naponként a kormány sajtóközegei­ben, hogy az ellenzéket megadásra és hó- dolásra bírják. Pedig hát volna a dolognak sokkal egyszerűbb megoldási módja. Azok, akik a pártos szenvedélyeket felidézték, távoz­zanak a helyükről. A szövetkezett ellen­zék bizonyára kész volna egy a múltban érintetlen viselkedésű politikussal elfogad­ható megegyezésre jutni. De nagyon ter­mészetes, hogy azokkal, kik az alkotmá­nyos rendet felforgatták, a házszabályokat durván megsértették s az országgyűlési képviselőket kötelességük teljesítésében kar­hatalommal megakadályozták, nem állhat szóba s velük egyezségi tárgyalásokba nem bocsájtkozhatik. S itt van az a tév kör, melyből em­ber legyen, aki az országot kiszabadítja. Az uralkodónak kedves emberei, mert Felelős szerkesztő Főmunkafárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ minden parancsát fontolgatás nélkül végre­hajtják, úgy Lukács, mint Tisza s felség­jogai épségben tartása érdekében feltétle­nül magának tartja fenn, hogy embereit ő válassza meg. Már most az uralkodó nem hajlandó kedves embereit feláldozni; az ellenzék meg öngyilkosság nélkül, ezek­kel az urakkal a béke feltételeiről nem tárgyalhatván, kész az az állapot, melyből alig van kivezető ut. Pedig, ha meg volna a kellő készség és jó akarat, de könnyen lehetne a bajo­kon segíteni s a felfordult állapotok he­lyébe a törvényes rendet helyezni. Végre is két ember jövő sorsa még sem oly fontos ügy, hogy azok tartása érdekében az ország belbékéjét folytonosan kockára tenni érdemes volna. Csak e helyett a két ember helyett kellene egy bizalmat keltő politikust a bé­kés állapotok helyreállítása céljából a kor­mány élére állítani s rövid idő alatt min­den rendbe jönne. Hiszen az ellenzék nem kívánja a többség törvényes jogait korlátozni, a dön­tés továbbra is az ő kezükben maradna. A házszabály ellenesen hozott törvények hatályon kívül helyezqi sem óhajtja, csak azoknak házszabály szerinti utólagos, tör­vényes megalkotását követeli. A házsza­bályok szükséges módosítását sem ellenzi, de természetesen oly biztosítékokkal, mely kizár minden elnöki erőszakot s azok ön- kényszerü alkalmazását. A_ demokratikus választói jog megalkotását követeli ugyan, de távol áll tőle a magyarság felsőbb- ségének s hatalmi túlsúlyának veszélyez­tetése. Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár : Egész évre 12 K, Va évre 6 K, V4 évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100—200 szóig 9 K, 200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K több. — Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Szóval könnyű volna Magyarországon a békét helyreállítani és állandóan bizto­sítani, ha meg volna hozzá a kellő jó akarat. De — úgy látszik — a bécsi politi­kának mostanában nem az a törekvése és célja, hogy hazánkban béke és rend legyen, hanem az, hogy egy olyan parlament jöj­jön létre, mely minden ellentállásra, még ha legszentebb nemzeti jogok védelméről is lenne szó, teljesen képtelen legyen. —• Ezen törekvés sikerének biztosítására szol­gál a házszabályok oly módosítása, mely kizár bármiféle ellenzést; a parlamenti őrség felállítása, mely nem egyéb, mint a karhatalom állandó alkalmazása ; a há­borús javaslatok, melyek a kormány ke­zébe oly hatalmat adnak, hogy csak egy kis alkalmas ürügy kitalálása és alkalma­zása szükséges s a magyar ezredéves al­kotmány romba döntheti s az önkény- uralom, törvényes alapon űzheti féktelen orgiáit. Mindezekből kétségtelen, hogy itt egy harc van folyamatban, melynek be nem vallott célja az annyi időn keresztül, oly önfeláldozóan megvédett magyar alkotmány megszüntetése. Természetesen Magyarország, dicső múltjának megfelelőleg, most is késhegyig menő harcba fog indulni vérrel szerzett alkotmányának védelmére. Hogy ebben az újabb alkotmányküz­delemben ki lesz a győztes, azt mértani pontossággal előre meg lehet állapítani. A Cézárok elmúlnak, de a nemzet örökéletü ! Boda Vilmos. Hangulat. A nap utolsó csókját küldi széjjel, Majd lehanyatlik, haldokol. — Szemfedőjét most tárja szét az éjjel . . Éjmadár zokog valahol. Az égen lágyul millió kis csillag, Halvány, virrasztó, bágyadt fény . . . Oh mért, hogy minden alkotásban már csak Gyászos ravatalt látok én ? Özv. Brandeiszné Frey Melanie. A zseni. Irta : Pakots József. (Folytatás.) II. Vasárnap délelőtt volt és a gyertyák le- csurgó faggyúja tette nehézzé a kis falusi tem­plom levegőjét. Krizsóczyné ott ült a szokott he­lyén és a mellékoltár egy kis ügyetlen faragásu Apostol szobrán mosolygott. Fent, a kórus falépcsőjén dobogtak a sza­ladgáló gyerekek s a kántor a repedt tüdejü or­gonán végigszalasztotta az ujjait. Már beharangoztak harmadik, de az öreg pap még a sekrestyében bajlódott a miseruhájá val. A templomban épp egy köhintés hangzott el, csikordult a ajtó, a küszöbön léptek járása hal­latszott, uj hivők jöttek, bemártották ujjúkat a szenteltvíz kőmedencébe, meghajtották térdüket és beültek a helyükre. Fent, a kórusban a kántor unatkozhatott, mert időnként belecsapott az orgonába, futamo­kat játszott, majd megfeledkezve magáról, egész melódiákat. Krizsóczyné úgy vette észre, hogy a kán­tornak más a billentyüverése, mint egyébkor; egyáltalán, mintha más ember orgonálna. Azelőtt fújt, szuszogott, nyögött és hörgött az orgona, most pedig mintha lágyan olvadoztak volna benne a hangok. Aztán milyen különös, honnan szedi ez a falusi tanítómester ezeket a leheletszerű melódiákat, játszi, szeszélyes hangulat-futamokat? Egyszerre csak mélyen megzendült odafent az orgona öble, mély, meleg, áhitatos, himnuszos hangok törtek ki belőle, uj, uj, friss, különös, megremegtető hangok, Krizsóczyné nem tudta megállni, hogy hátra ne nézzen, fel a kórusra, ahol az orgona megfakult sípjai katonásan sora­koztak egymás mellé ! Mi történt itt ? Halluci- nál ? Honnan kerülnek ezek az isteni hangok e fujtatóval élesztett, öreg sipládába ? Ki játszik ? A szentélyben megcsendült a csengő, a sek­restyéből nyíló ajtón belépett az öregpap, kezé­ben az aranyhimzésü lepelbe takart kehellyel, a hívők felálltak, megkezdődött a mise. Mise alatt még néhány közbelopott finom futam gyönyörködtette Krizsóczynét s mikor vé­get ért az istentisztelet, sietve ment át a plébá­niára. Az öreg pap még ott tett-vett a sekres­tyében. A refektóriumba, ahova egy kis cseléd be­vezette a kastély úrnőjét, behallatszott az öreg duruzsolása. Vetkőzés közben veszekedett va­lakivel. — Ez igy nem megy, — pattogott Isten agg szolgája— maga még nagyon fiatal, bará­tom, összetéveszti az Ur hajlékát valami színház- félével. — De főtisztelendő Ur! — hangzott egy megszeppent, védekező, gyámoltalau férfihang. — Nem, nem, ezt nem szabad többet tennie. A legjobb hívem Verzál’ Demeter, aki harminc esztendő óta nem hiányzott egyetlenegy isten- tiszteletről sem és végigvárta mindig az evan­gélium felolvasását is, ma Urfelmutatáskor hir­telen elment. Megbotránkozott a maga játékán. A sánta Balloné is, Domokos Péter is . . . Ha itt akar maradni, akkor igyekezzék úgy játszani, mint az öreg Vincsi játszott. El kell nyújtani a hangokat, aztán ne cifrázza, mert igy nem tud­ják énekkel kisérni. Nos? — Megpróbálom . . . felelt az előbbi siral­mas hang. — Hát az Isten áldja meg kántor ur ! így már rendben leszünk. De azért ha nem siet, egy kis friss töpörtyüs pogácsával és egy kis szilva­pálinkával szívesen szolgálok. Tessék besétálni az ebédlőbe, mindjárt jövök én is. — Köszönöm főtisztelendő ur, majd más­kor. Most dolgom van. Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus 1 — Mindörökké ámen ! A sekrestyéből kocogós szerény léptek in­dultak ki a kőkockás folyósóra. Krizsóczyné hir­telen kilépett a refektóriumból. Egy nyurga, hosz- szu, fekete kabátos félszeg fiatal embert látott maga előtt. Szegletes, magas, halvány homloka, mélyen ülő fekete szeme és ritkás kis bajusza volt az ifjúnak. A tekintete mindig a cipője orrát kereste. Krizsóczyné megszólította : — Kántor ur i Az ifjú megrettenve nézett rá. Meglepte az illatfelhőben úszó, suhogó selyembe öltözött, elő­kelő, szép asszony megszólitása. Bizonytalan han­gon mondta :

Next

/
Oldalképek
Tartalom