Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-03 / 44. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1912 november 3. Batthyány Tivadar beszámolója Többszöri közbejött akadályok által halasztott beszámoló körútját képviselőnk a mai napon, november 3-án kezdi meg. Tegnap, szombaton este a 8 órai vonattal érkezett meg a Budapest felöli vonattal Szekszárdi'}», bol hivatalosan a város nevében dr. Szentkirályi Mihály, városunk polgármestere fogadta, de úgy a vasúti állomáson, mint az utcán a város közönségé is melegen demonstrálta képviselőjéhez való ragaszkodását. Este a ,,Szekszárd Szálló“ kis termében igen látogatott vacsora volt a képviselő tiszteletére, mely alkalmat megraga dott a szekszárdi kisgazdák egyesülete s abból az alkalomból, hogy nemrég gróf Batthyány Tivadart az egyesület védnökévé választotta, átnyújtotta a népszerű képviselőnek az erről szóló díszesen kiállított okiratot. A beszámoló körút első állomása ma, vasárnap reggel Várdomb község, azután Bátaszék következik, bol nagyszabású disz ebédet tévéznék a bátaszékiek, kik a választás óta kivétel nélkül lelkes meggyőződéssel csatlakoztak gróf Batthyány zászlója alá. Délután Bátára megy Batthuány gróf, hogy beszámolóját ott is elmondja. A bátaiak is nagy ban készülnek a fogadtatásra s igen sokan már Bátaszékre elébe mennek Batthyánynak és kíséretének. — Halottak napja. November első napjának estélyét és az utána következő napot a halottaknak adják az élők. Egy napot adnak az élők a halottaknak az ő nagyon is arasznyira mért létükből, azoknak, akiknek a sirral a napok végtelenjei lettek osztályrészükké. A halottak sötét világát, melyet örök világossággal tett fényessé a hit, egy-egy szál gyertyaláng pisla fényével igyekszik bevilágítani az élet vakító sötétjében rövid vándor útját robotoló élő ember. A szeretet virágaival felékesitett sirhalmon, min azt életet a haláltól, hamar múló életet az örökké tartó élettől elhatároló sirdombon meggyujtja az emlékezetnek külső látható jelét, a maga szerény kis mécsét az egyedül maradt, az elhagyatott, az árva s hallgatja magába mélyedt lélekkel a gyertya lobogó lángjának néma beszédét, mely csendes megnyugvássá változtatja az elmúlás félt gondoltát, mert hisz, az évente fel fel pislanó halo tak napi gyertyafény a szivben fel-fel lobbanó emléke az elköltözöttnek, felköltik a lélekben a síron túli élet nyugodalmába vetett hitet és a reményt, hogy az itt e földön el. nem érhető boldogság vár nem érhető boldogság vár reánk a halottak zavartalan csendjében. A tudatot, hogy amit itt hagyunk az mind múló, hervatag s csak a síron túl kezdődik az, ami örökké tart .... A magyar nemzetnek is vannak halottai, eltemetett javai, elveszített kincsei. Amikor elköltözött szereteink szá mára egy egy szál emlékgyertyát égetünk gyújtsunk meg egy szálat azokért is, akik mindnyájunké, akik az egész nemzeté voltak. Az ő emlékük tisztán lobogó hangja tisztítsa meg a mi lelkünket, hogy a haza megtartásában az ő vér tanúi hazaszeretetük adjon erőt nekünk a megpróbáltatások közepette. — Az 0. M. G. E. gazdasági előadásai. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és a vármegyei gazdasági egyesületek által együttesen rendezendő téli gazdasági előadások programmját most állapítják meg. Felhívta tehát az OMGE. a vidéki szervezeteket, hogy mielőbb nyilatkoza- nak az OMGE.-nél aziránt, hogy hol és mikor kívánják megtartani a közösen rendezendő előadásokat, milyen közérdekű kérdéseket kívánnak kitűzni tárgyalásra; igényt tartanak-e a központ által kiküldendő előadókra és kiket óhajtanak előadókul megnyerni. A vidéki előadások programm jának megállapításánál az érdeklődés mértéke és a jelentkezés sorrendje szolgál alapul. — Lemondás. Csáky Albin gróf, a főrendi ház elnöke és Széchenyi Sándor gróf, a főrendiház alelnöke magas tisztségükről lemondottak. A király mind a két lemondást elfogadta. — Szent lelkigyakorlatok. A szekszárdi áll. főgimnázium, a polgári fiú és leányiskola tanulóinak részére Szabó Géza tb. pápai káplán, hittanár szent lelkigyakorlatot rendezett, melynek vezetésére Martinovics Sándor fővárosi jézus- társasági pátert nyerte meg. A lelkigyakorlatok csütörtökön délután 4 órakor kezdődtek Veni Sancteval, utána szent beszéd és litánia volt. — Mindenszentek napján d. e J/49 órakor szent beszéd és ifjúsági szentmise, d. u. 4 órakor szent beszéd utána pedig gyászszertartás volt a meg halt hívekért. Szombaton 9 órakor szent beszéd és gyászmise. Utána az ifjúság megkezdette a gyónást. Délután szintén volt 2 és 4 órakor szt. beszéd, majd litánia. Holnap, vasárnap délelőtt 9 órakor lesz szent beszéd, utána áldozás és a skapuláré felvétele. Délután 4 órakor szent beszéd és Te Deum, mellyel befejezést nyer a szent gyakorlat, melyből az ifjúság lelki megtisztulást és erőt meríthet. — Eljegyzés. Stnpovszky János bácsalmási vendéglős eljegyezte özv. Dittenhofferné, Kunczer Juliskát Bátaszékről. — Football mérkőzés. A ,,Szekszárdi Sport Club“ szeptember 15 én Baján, az ottani sportegylettel tartotta első mérkőzését s természetesen mint leendő csapat, vereséget szenvedett. A BSE. november hó 3 án adja vissza a látogatást s ad alkalmat arra, hogy a SzSC. csapata lényegesen erősebb, mint volt az első mérkőzés alkalmával, érdekes küzdelemre van kilátás. A BSE. részt vesz Délmagyarország bajnoki mérkőzéseiben s ott nem egy szép mérkőzést nyert s igy a két csapat ujabbi szembe kerülése alkalmat fog adni annak megbirálására, hogy a SzSC. csapata megüti-e már a vidéki csapatok nívóját. Egy bizonyos, hogy a mérkőzés érdekfeszitő és izgalmas lesz. A kezdet 2 órára van kitűzve, mert a bajaink, — kik reggel érkeznek — délután 4 órákkor utaznak el. A nézőtéren a hideg elleni védeke zésül deszkák lesznek elhelyezve. A belépőjegyek árai ; I. hely, ülőhely 80 fillér, állóhely 50 fillér, II. hely és diákjegy 20 fillér. — Évezredes tölgyek Tolnában. Estei házy Miklós herceg Tolnatamási határában fekvő miklós- vári vadaskertjében több száz hatalmas tölgyfa állott az erdőben elszórva, melyeknek korát az erdészek 500 —1000 évre becsülték. Amint a vágásra megérett erdőt az üzemterv szerint évről- évre részletekben letarolták, ezek a gyönyörű példányok is áldozatul estek és mérhetetlen sajnálatán minden természetbarátnak, néhány óra alatt ledőlt egy egy ezer év alatt fejlődött óriás. A tamásii közönség pár év előtt a herceg engedelmével emléktáblát tett a legszebb tölgyre és azon kegyeletes sorokkal emlékezett meg Vas Gerebenről, aki müveiben megörökitette a tamásii erdőt Ezt a fát a földmivelésügyi miniszter az emlékfák országos törzskönyvébe is felvette és hogy egyedül ne maradjon, az uradalom megkegyelmezett a körülötte álló tiz legszebb fának. A többi erdőt azonban továbbra is várta végzete. A sok vén és odvas fa pusztulása által ezernyi hasznos madárcsalád vált hajléktalanná ; ezek számára az Ornitológiái Központ mesterséges fészekodu-telepet létesített és a Természeti Emlékeket Fentartó Országos Bizottság utján kérte a herceget, kímélné meg az időközben már ötven holdra leolvadt erdőt, ámde hiába. Az idén azonban a herceg nagybátyja : Esterházy Antal herceg nejével lent járt vadászni és a hercegasszony szive megesett a halálraítélt, óriásokon. Kieszközölte, hogy az általa megjelölt negyvenöt legszebb tölgyfát meghagyják. Minthogy az ezeréves fák nagy területen állanak elszórva, a többi erdő levágása által szépségük még jobban érvényesül. — Esküvő. A napokban vezette oltárhoz Heiliger István belaczi kántortanitó Varga Szerafin kakasdi tanítónőt a kakasdi templomban. Az esketést Varga Kálmán bedeghi plébános a mennyasszony fivére végezte, aki megható szép beszédeit intézett az ifjú párhoz. Násznagyok Osztrich Mihály kir. táblabiró és Janosits Károly szekszárdi főjegyző voltak. A násznépet Änderte József kakasdi plébános, a mennyasszony nagybátya látta vendégül. Csomafuy Imre kolozsvári posta- és távirda s. ellenőr múlt szerdán esküdött Szekszárdon örök hűséget Gerscha Etelkának, özv. Gersclia Henrikné leányának. Násznagyok voltak : Dicenty Lajos kir. törvényszéki irodaigazgató és Flettner Henrik selyemtenyésztési főkönyvelő. — Tánctanitás. A helybeli középiskolák igazgatósága Bottmiller Miksát, az újvidéki összes tanintézetek, valamint a kamenici cs. és kir. hadapródiskola állandó tánctanárát hívta meg az idei tánctanfolyam megtartására. Rottmiller Újvidéken 15 éve a legnagyobb sikerrel tanit, a kamenici hadapród iskola pedig 10 évi működés után felvette a rendes tanári karába, sőt eredményes tánctanitásának elismeréséül a katonai kereszttel lett kitüntetve, amivel nem minden cibil ember dicsekedhetik. A kurzust jövő hó 14 én kezdi meg a főgimnázium tornacsarnokában, azonban előjegyzéseket már most elfogad a Molnár-féle r.-t. könyvkereskedése. — A pécsi szőlészeti- és borászati felügyelőség kibővítésé. A m. kir. földmivelésügyi miniszter a szőlészeti- és borászati szakszolgálat szempontjából Fiume városát és kerületét a pécsi szőlészeti- és borászati felügyelői kerületbe osztotta be. A Kraszt vidékén ugyan alig terem meg a bor, melynek nem való a sziklás talaj, mégis racionális művelés utján ott is mindinkább termőtalaját hasítanak ki a sziklás vidékből és a szőlőmivelés terjedésével bekövetkezett annak szükségessége, hogy azt fokozott mérvben gondozza az állam és mindjárt gondoskod tt arról is, hogy a legközelebbi magyar borászati felügyelőség viselje gondját a fiumei és környékbeli szőlőtermelésnek — Szerelmes öngyilkos. Gombos János, 8Ímontornyai legény fej belőtte magát és rögtön meghalt. — Öngyilkosságának oka reménytelen szerelem. — Koszorú megváltások. Leopold Sándor temetése alkalmával koszorú megváltás címén az Izraelita Szentegylet részére következő adományok folytak be: Dr. Reinitz Jakab ur Budapest — 20 — K Krausz József ur Budapest — — 20'— ,, Vágó Lajos ur Budapest — -------15'— ,, Werkne r Richard és Arthur urak Bpest 50'— ,, Dr. Hónig János ur Budapest — — 50'— „ Manheim Sophie és Tauszig Marianne úrnők, Wien — — — — — — 20'— „ A Szent Egyletnek még Lemberger Rezső, Baja — — — — — 50-— ,, ifj. Leopold Lajos az izraelita Szentegyletnek — — — — — — — 100'— „ Leopold Gusztáv (Sz. Ágota) az izr. Szentegyletnek — — —- — — — 100.— „ Dr. Leopold Kornél és neje az izr. Szentegyletnek — — — — — 50 — „ id. Leopold Lajos és neje (Szilfamajor) az izr. Szentegyletnek — — -—- 100'— ,, Leicht Lajos és neje — -— — — -— 50'— „ Továbbá a szekszárdi népkonyha javára Leicht Lajos és neje — — — 50'— „ — Uj vasúti irányok. Gö”czy Béla, aki értékes közlekedési cikkeivel általánosan ismertté tette nevét, uj tanulmányt irt az állami voaat- háiózatnak kiterjesztéséről és a közel jövőben megvalósítandó újabb főirányokról. E tanulmány keretében újból hangoztatja, hogy a budapest— rétszilas—szék szárd—bárány avár—eszék—vrpolje- samáci fővonalat, mint a legrövidebb utat Boszniába — feltétlenül é3 mielőbb meg kell valósítani. Ez lenne az utolsó radikális irány, mely még a fővárosból megépitendő. Ennek elkészülte után a Bécs és Szerajevó között levő távolság Magyarországon át a bicske—ercsi—szekszárdi irányban 768 kilométerre fog leolvadni szemben az osztrákok által szenvedelmesen támogatott steinbruck—banjalukai irány 909 kilométernyi hosszúságával. A tanulmány megtárgyalja még ezeken kívül a többi fővonalak közvetetlen ösz- szeköttetését is. Ezek közt elsősorban megvalósítandó az alföld—fiumei direkt összeköttetésnek már a hetvenes években megszületett eszméje. Közvetetlen gyorsvonat állítandó be a menetrendbe Nagyváradtól Szabadkán át Ujdombóvárra, mely itt csatlakozik a budapest—fiumei gyorsvonathoz ; Szabadkán pedig természetesen csatlakoznék a zimonyi és szerajevói gyorsvonatokhoz. A Dél- magyarországot derékon átszelő tranzverzális irány a következő : Barcs—Baranyavár—Kiskőszeg— Bezdán — Zombor— Óbecse—Törökbecse—Pár- dány—Csákóvá—Vejte— Resicabánya — Karánse- bes-—Hátszeg—Petrozsény. Ez a hatalmas tranzverzális vasút egyrészt a zsilvölgyi szenet szállíthatná a Bánátba, Bácskába, másrészt ez utóbbiak gabonáját a legrövidebb utón Tirolba és Svájcba. Ezenkivül cikkíró ajánlja még, hogy a horvátországi meglevő tranzverzális vonalat kössék össze a Zimonynál épitendő dunai hidon át Pancsová- val. Innét a pancsova—petre—alibunár—verseci vicinális vonalrészek elsőrangusitandók lesznek. Ez a fővonal hasonlíthatatlanul nagyobb gazdasági érdekkapcsolatot teremtene a Bánát és Horvátország között a mostaninál. Ezenkivül Arad és Temesvár kulturális hatását Szlavóniába is kiterjesztené úgy, amint Pécsnek a hatása is kiterjed Szlavónia északi részére. Ezt a tervszerű évtizedekre szóló vasútépítő programmot ajánlja Gönczi érdekes tanulmányában a közeli és távo1 bb jövőben a megvalósításra Cikkét azzal végzi, hogy e programm mellett Budapest azért megmaradna a Nyugat és Kelet, valamint Észak és Dél világforgalmában a radikális irányú fővonalaival a közvetitő metszőpont. Ellenben fővárosunk örökre megszabadulna a fölösleges tranzitáruk torlódásának bénító hatásától. E inedett vidéki nagyvárosaink is, ,,a magyar állami eszmének és összetartozandóságnak, valamint a magyar nemzeti kultúra szupremációjának ezek a kimagasló, világitó tornyai“ egymás al is direkt kapcsolatot és emporiális jellegüknek megfelelő önállóságot fognak nyerni. — Gyilkosság vagy baleset? Csontos Kál mán simoutornyai lakos Simontornyán 1912 évi október hó 21 én testvér bátyját, Csontos Jánost agyonlőtte. Az eset állitólag véletlenség folytán történt, amennyiben Csontos Kálmán állítása szerint a vadász fegyvere véletlenül sült el s az ágyban fekvő Jánost halálra találta. Más verzió szerint ezen esetnek sötét háttere lenne, amennyiben azt beszélik, hogy» szándékos gyilkosság történt s hogy az anya bujtatta volna fel Kálmán fiát, hogy bátyját tegye el láb alól s igy az egész vagyont megkaparinthatták volna. A vizsgálatnak lessz föladata az üjryre világosságot deríteni, hogy a bűnösök méltó büntetésüket megkapják. Csontos- nét s fiát letartóztatták. — Öreg honvéd halala. A magyar szabadságharc egyik vitéz katonája, Pelczer Adolf életének 83 ik évében Tolnán elhunyt. Nagy részvéttel helyezték el a tolnai izr. temetőben múlt hó 24 en. ,