Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-11 / 32. szám
XL. évfolyam 32. szám Szekszárd, 1912 augusztus 11. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1/a évre 6 K, V4 évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100—200 szóig 9 K, 200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K több. — Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. A hivatalos „bizalom.“ Minden alkotmányos parlamentáris államban a kormányok összes ténykedéseinek legfőbb ítélő bírája az ország közvéleménye. A legpártatlanabb, legigazibb és legerősebb Ítélet a közvélemény Ítélete. — Ennek a közvéleménynek a szószólója a sajtó lévén természetszerű, hogy a mindenkori kormányok a sajtóra a legnagyobb befolyást igyekeznek gyakorolni. Hogy ez nálunk mennyire igy van, annak a kormánypárti sajtó a legnagyobb bizonyítéka. Különbséget kell azonban tennünk azon közvélemény között, mely valóban, mint az ország lakosainak érzése és felfogása, jelenik meg a sajtóban és azon közvélemény között, amely a kormánytól kerül ki és talál elhelyezést a pártsajtó subven- cionált lapjaiban s melyet mint a választók között keletkezett felfogást igyekeznek egyrészt a polgárok fejébe belelopni, beleszuggerálni, másrészt mint eljárásuk helyeslő hozzájárulását, mint „salvus con- ductus“-t vonultatnak fel aztán az ellenzéki támadásokkal szemben. A magyar szabad sajtó nem kis dicsőségére bizonyítani nem kell, hogy fölös számban is akadnak lapok, melyek a közvélemény ilyetén meghamisítására a pénz és egyéb hatalmi eszközök előtt meghajolva vállalkoznak. Azonban, mint látjuk, a kormány maga sem elégszik meg a lapok festett közvéleményének erejével. Még általánosabb látszatu közvéleményre van szüksége. Erre jók nálunk a törvényhatóságok. Alkotmányunk történelmében a törvényhatóságok a múltban alkotmányvédő szerepet töltöttek be s igy bizonyára kétszeresen értékes az a bizalom, amely históriai zománccal befuttatva kerül ki a megyei és városi törvényhatóságok üléseiből. Van aztán a közvéleménynek még egy megnyilatkozási helye és módja; a népgyülés. Ennek a népgyülésnek természetesen nincsen székháza, ha csak nem az Isten szabad ege. Nincsen szép olaj festményekkel díszített és kényelmes bársonyülésekkel ellátott ülésterme, ha csak egy, erre az alkalomra felsöprött széles, puszta utcatér. Ezen a népgyülésen a megjelentek nem kapnak napidijat, ha csak a nagy melegtől napszurást nem. A résztvevőket nem valami hivatalos rend, vagy szabály hozza össze, hanem csak maguktól gyűlnek össze. S ebből az összejövetelből bizony nincs semmi hasznunk, inkább kárunk. Ezek a népgyülések tulajdonképen nem is elismert testületek, ezek csak úgy maguktól összejönnek, előveszik a szegény kormányt, kritizálják, szapulják a minisztereket, mintha valami közük lenne hozzájuk, sőt bizalmatlanságot szavaznak a végrehajtó állami hatalom legfőbb letéteményeseinek. Holott ezek a népgyülések, azok az ezer és ezer választók, akik itt népgyülé- seznek, nem is illetékesek határozatot hozni. Nyilván való tehát, hogy a népgyülés nem közvélemény, csak afféle fogadat- lan prókátor. Lukács igy mondta ezt: „Nagyon helytelenül és egyoldalúan ítélik meg a közvéleményt, ha a különböző ellenzéki népgyülésekből merítik a közfelfogás kritériumát. Népgyüléseket lehet rendezni mindenütt, össze lehet gyűjteni az egygondolkodásu embereket bárhol és azok hozhatnak is határozatokat, ezek a határozatok azonban csak az illetők gondolkozását tükröztetik vissza, nem pedig a közfelfogásét. Már akkor a közvélemény felfogásának sokkal helyesebb kritériumát adják a törvényhatóságok közgyűlései, ahol elvégre a különböző felfogások képviselői kerülnek össze és ahol aztán a különböző felfogások összecsapásából kerül ki a többség felfogása.“ Hát nem piramidális dolog ez ! ? A közvélemény hivatott tolmácsa, mondjuk találóbban „fogadott prókátora“ tehát a törvényhatóság! A törvényhatóság, melyen célirányosan elnököl és vezeti az ülést a kormány bizalmasa és kész szolgája a főispán. Tüzes beszédben zengi el a bizalom harsány Hymnuszát a vármegyének talán főispáni aspirációktól ihletett első vagy második tisztviselője, szem és kézlegyintésre apportírozzák az „igen“ szavazatot és az obiigát „ éljen “-t a íőszolgabirói vezérlet alatt felvonult községi jegyzők, ahol igennel szavaz a vármegye minden tisztviselője, sőt a pénzeden megyei gentrik jó barátságában patinásodó uj arisztokraták s a jegyzők által csak az „igen“-re betanított néhány községi biró. Ez közvélemény. Itt nyilatkozik meg a „független“ közvélemény, a kormány hivatalos retortájá- ban destillálva. Erre méltán hivatkozhatik Lukács László. Hogy milyen csudákat képes alTÁRCA. Véletlen csere. — A < Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárcája. — Irta : Piccolo. — No most már jöhet az uram — mondá Indáné, szemeit a szobán raégegyszer végigjártatva hogy rendben van-e minden. És mikor olyannak találta, kiment a konyhába, hogy ura érkezéséig jó ebédet készítsen, nmrt 1 órára jön a vonat és akkor készen akart lenni. Alig málott el 1 óra, már is a kapu előtt állott Inda Páter kis kézitáskájával. — Szervusz anyjuk ! — köszöntéssel megölelte hitvestársát és a viszontlátás örömcsókjá val üdvözölte. — Szervusz apikom ! — viszonozta az asz- szouyka ura köszönését és csókjait. — Mit csinál Dezső fiam ? — kérdé az üdvözlés után rögtön férjét. — Kezeidet csókoltatja Egészséges mint a rpakk. Szegény mint a koldus, sohsincs pénze. Amúgy pedier helyrevaló kölyök. — Meg volt lepve jöveteleden. Ugye? —— Meg átn. A klinikán kerestem fel. Pénze nincs, hogy lumpolhatna, hát dolgozik és tanul. Jól van ez igy. Ha úgy marad, szörnyű passzi- onátus orvos lesz belőle. — No de most gyere csak előbb be enni, azután is mesélhetsz, mert különben kihűlnek az ételek — mondá Indáué ura karját fogva és az ebédlőbe vezette. Az asszony persze erről is, arról is kérdezett, már amit csak az asszonyok tudnak kérdezni, a legkisebb részletet sem felejtve. Inda hűségesen megfelelt. Egyszerre csak — mintha valami fontosat elfelejtett volna —■ nagyot üt öklével a saját homlokára és kérdi : — Asszony ! gondold csak, hogy kivel találkoztam ? Az asszony valóságos kérdőjellé lett és a kíváncsiság megszemélyesedve nézett ki a két szemén, mialatt emelkedett hangon, melyben minden türelmetlenség visszhangzott, kérdé : — No . . . ! ? Ura ezt észrevéve, a kinpadra hurcolta szegény asszonyka kíváncsiságát, amit ezek a kegyetlen férfiak oly szívesen tesznek meg szegény nőkkel szemben. — Hát csak találd ki ! — volt az ura válasza. — Találd ki, találd ki! Hát mondd meg, mert nekem fogalmam sincs, hogy kivel találkozhattál. — Emlékszel e hát még Keresztes Elemérre — kérdezé most Inda feleségét, mialatt szemeivel majd hogy keresztül nem szúrta, de amellett keserűen mosolygott, mintha epébe mártott cukrot szopogatott volna. Az asszony azonban észrevette Inda féltékeny pillantásait és mintha ez őt legkevésbé sem érdekelné, közömbös hangon mondá mosolyogva: — Oh te vén gúnyos szarka ! Miért kérdezed ezt ? Persze hogy emlékezem reá. — No azért, mert hát én is csak azt hiszem, hogy a régi szerelmet nem lehet olyan hamar felejteni. Ugy e nem? — Nem, nem! Hát aztán egyéb semmi? — Dehogy nem, dehogy nem ! Csak egy kis türelmet, asszonykám! Végtelen érdekes találkozásom volt ám vele. — Hát mesélj már akkor, vagy hallgass, mert úgy teszel velem, mint macska az egérrel, a kinpadra viszel és ott örülsz a vergődésemnek. Te kegyetlen kandúr! Te! — No, no, hát csak kicsit lassabban és ne légy olyan borzasztóan kiváncsi 1 Türtőztesd magad egy kicsit, asszony te ! — Hát halljuk már egyszer.-— Mikor Dezsővel elvégeztem mindent, elmentünk az „Emké“-be és ott megittam a feketémet és elbúcsúztam a fiútól, hogy a 4 órakor induló gyorssal hazajöjjek. Kimegyek hát a keletibe, megváltom a jegyet, csöngetéskor elbúcsúzom Dezsőtől és felszállók egy 2-ik osztályú kocsiba. Rengeteg ember tolongott ott, mintha az egész emberiség mind utazott volna, annyian voltak. No aztán tudod azt is, hogy ilyenkor hogyan szokott lenni ! Ember ember hátán, lótnák futnak, kiabálnak, ordítanak, mintha mind süket volna ős mind lekésne a vonatról. Magam sem tudom hogyan, de egész komótosan mentem és egy egész üres fülkébe jutottam. Kényelmesen elhelyezkedem, kivettem a délutáni lapot az ,Est“-et és beletemetkeztem. Egyszerre csak egy őszbecsavarodott elegáns úri ember mondja kint a folyóson, fülkém ajtaja előtt: — Ide gyere mama, itt van még hely ! Evvel félretolta az ajtót és nagy szuszogással és.
