Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-11 / 32. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1912 augusztus 11. fölösen jegyezték be a hektikus, a halállal eljegyzett embereket, olyanokat, akikről mindenki tudta- hogy már nekik esteledik, ha még nem is ha, rangoztak. Megtörtént, hogy az egyletnek halálesetet kellett fizetnie egy befizetés után Ki csodálkoznék ilyenformán, hogy az egyesület milliós kárral összeomlott. Valószínű, hogy a tolnai temetkezési és ki házasitási egylet gyászos bevégezéséhez a bíróságnak is lesz szava. Ez azonban keveset változ tat azon a tényen, hogy kis existenciák egész életükön át verítékkel szerzett garasait vesztették el és örökre elment a kedvük, hogy maguknak akármilyen formában életbiztositást kössenek. Pedig talán az a legnagyobb kár, a hit, a bizalom megingása, az a körülmény, hogy az amúgy is nehezen meghonosodó népbiztositás iránt bizalmatlanság és gyűlölet kél a szivekben. Ha csak szórványosan a tolnai esetről volna szó, még e téma nélküli kánikulában sem vennők toliunkra. De a temetkezési és kiházasitási egyesületeknek, jóformán mindegyiknek ez a gyászos vége. A csongrádi, a békésmegyei, a csantavéri hasonló egyesü'etek igy dőltek be. És hogy nincs minden napra egy frissebb eset, az azért van, mert nálunk túlságos nagy az egyesületi szabadság és az efajta egyesületeket nem ellenőrzi senki. Mikor már a belügymiuiszter beleszól a kis játékba, akkor már jó, ha a fejsze nyelét meg lehet menteni. Egyébként is őszintén csodálkozunk azon, hogy a belügyminiszter hogyan tudja ezeknek a minden matematikai számítások nélkül való egyesületeknek alapszabályait jóváhagyni, mikor már az alapitás oly egészségtelen és önmagában hordja a bukás becillusait. Mert hiszen a temetkezési és kiházasitási egyesületekkel azt a tapasztalatot szerezték, hogy nem kell bennük épen panamázni, lehet a legbecsületesebben sáfárkodni és mégis elkövetkezik a bukás. Miért? Azért, mert ezeket a temetkezési és kiházasitási egyesületeket a rendes kaptafára, minden számitási alap nélkül, egyszerű falusi emberek gründolják. Azért is nevezzük az azokban történő huncutságokat parasztos panamáknak. Ismételjük : lehet az egyletekben a legbecsületesebben sáfárkodni, ha Kupido szerelmes nyilával több falusi pártát eszközöl, ha a Halál angyala tömegesebben arat, akkor egyszerűen kimerül a pénztár, az elnök ezzel ajeligével : ahol nincs pénz, ott ne keress, — elhessgeti az újdonsült menyasszonyokat, valamint temetési segély sincs a késői halottnak — és megvan a kész botrány. Panamát emlegetnek a tagok, elcsapják az elnökséget, de ez keveset segit e dolgon, épen oly keveset, mint az, hogyha a tagok uj pótilletékek fizetésére kötelezik magukat, mert újra jöhet egy kiadósabb esztendő, ott vannak, ahol a mádi szekeres. Mindez máskép van abban az országos törvénnyel megalapozott intézetben, mely a kiháza- sitások és temetkezések népszerű biztosítását is működése körébe vonta. Ez pedig az Országos Gazdasági Munkás és Cselédsegélyző Pénztár mely eddig 11 kiházasitó és temetkezési egyletet rántott ki a hínárból és lehetővé tette, hogy tízezer embernek nem veszett oda mindene. Az a felelősség, mely a hasonló egyesületek vezetőit terheli, arra kötelezi őket, vegyék komoly számba egyletüknek teherbíró képességét és ha ceruzájuk azt mutatja ki, hogy az egyesület ingatag alapra áll, sürgősen oluadjanak be ebbe nagy országos intézetbe, amennyiben semmiféle károsodás nem érheti őket, mert hiszen a pénztár sáfárko- dásáért az ország minden vagyonáért törvény szerint felelős. Ebben a pénztárban kilenc millió tartalékalap szolgál a non oétarenrekre, ha arról nem is beszélünk, hogy biztos fundamentumát kellő matematikai képzettséggel alapozott befize tések képezik, anélkül , hogy altruista nemes hivatását csak egy kicsit is érintené. Az a körülmény, hogy a pénztár adminisztratív, minden kiadását az állam teljesiti, sőt több százezer korona évi államsegélyt is élvez, bizonyítja azt, hogy itt nem haszonra dolgozó magáuspekuláció- ról, hanem országos népjóléti intézményről van szó, melybe nyugodt lélekkel toborozhatják a nép hivatott vezetői azokat, akikért alkották. Gyümölcstenyésztés és értékesítés Angliában. — Egy angliai tanulmányúiról. — — Irta: Telegdi József országgyűlési képviselő. — Amit az Úristen a földi minőségében Angliától megtagadott, azt pótolta az időjárásban, hiszen egész Angliát bejárva, igazi jó talajra nem akadtunk, egyik utitársunk véleménye szerint : egy hold bácskai földet nem adnék Angliáért, — ellenben a klimatikus viszonyok bámulatosan kedvezőek, egész éven át egyenlően elosztott, mérsékelt mennyiségű csapadék, a legritkább esetben vihar, gyenge jégverés pedig legfeljebb 10 évben van egyszer. És az angol vallásos nép, de amit az Úristentől kikönyörgött, annál hasznát is tudja venni ; a talaj mind alagcsövezve van és valamint a mezőgazdaságban, azonképen a kertészetben is kiterjedt mértékben használja a műtrágyát, mert a csapadékra feltétlen számíthat és igy jóformán matematikai pontossággal előre ki tudja számítani a műtrágya hasznát. A világnak egyet'en nemzete se szeret any- nyira a kertészettel foglalkozni és egy nemzetnél se fizetik meg akkora mértékben a kertészet terményeit, mint Angliában. Éppen azért a kertészet és gyümölcstenyésztés, mondhatni, évröl-évre emelkedik közgazdasági jelentőségében is. A gyümölcstenyésztés nagyobb mérvű terjedésének és fejlődésének nem jelentéktelen indoka az a körülmény, hogy mig annakelőtte az angol gazdák, akiknek legnagyobb része bérlő, a gyümölcsösök telepítésétől a befektetések miatt tartózkodtak, most a legújabb törvény szerint a hasznos befektetéseket nem sajnálják, mert ha a bérlet esetleg bármi okból meg is szűnik, a befektetés el nem vész, hanem a bérlőnek, vagy családjának megtérül. A magasabb gyümölcs- és kertészeti kultúrát üveg alatt űzi az angol ; egyszerűen üveggel kötni ez a törvényhatósági utón megnyilvánult közvélemény, erre nézve ma még a szomszédba mehetünk példáért. Fejérmegye minden választó kerülete ellenzéki képviselőt küldött a legutóbbi választáson a parlamentbe s a julius 29-iki megye- gyülés bizalmat szavazott Lukácsnak, Tiszának s a kormánynak. Hát. nem nagyszerű valami az a ,,hivatalos közvélemény“, melyre a kormány és Lukács oly büszkén hivatkozhatik. Hogy a fejérmegyei választók a képviselőválasztáson ellenzékire szavaztak, az a választó polgárok egyéni gondolkodására vet fényt csak, a közvélemény a megye- gyűlés privilégiuma. De hát van ezen csodálkozni való ? Nálunk, ahol pénzért minden kapható : tekintély, becsület, mohos címer, kékvér, hivatal, sőt ha igaz, még ész is, de legközönségesebben kapható a „voks“, hát nálunk igazán mi lehet azon megütközni való, ha a kormány „bizalmat“ szerez magának s úgy szerzi, ahogy más szerzi azt, akinek pénze van s „bizalma“ nincs. És elvégre is, legyen hivatlan, vagy hivatalos a közvélemény, a bizalom, mi szükség van arra, pláne utólag ? Nem más az, mint a gyöngébbek kedvéért, — a skrupulozusabbak lelki megnyugtatására kitalált gyomorerősitő, — a mely a megtörtént tényekkel szemben igazán nem sokat nyom a latba. Csak az a csodálatos, hogy a kormány nem igyekszik népgyüléseket tartani s azon kéjelegni a fölséges nép szerető közvéleményében ! —y2 _____________ Pa rasztos panamák. Amit itt szóvá akarunk tenni, az már millió és millió kárt okozott és aktuálissá a tolnai milliós panama révén lett. Ugyanis a paraszt kihá- zasitása és temetkezési egyletekről van szó, melyek, mint a népbiztositás közkedvelt formái, gombamódra el vannak terjedve az egész országban, de különösen az Alföldön. Most a tolnai milliós csalás buggyant fel és nem tudjuk, vájjon az erkölcsi kár nem nagyobb e, mint az anyagi ? Meglepő fordulat ebben a csalásban sincs, hiszen az; hogy a temetkezési egyesületekbe kufár és haszonleső emberek olyanokat beíratnak tagokul, akiknek élete gyertyája kialvóban van, — régi megszokott dolog. A tolnai temetkezési egylet is azért omlott össze, mert valóságos börzéje volt a halálra való spekuláció. Már az eddigi vizsgálatokból is kitűnt, hogy nehéz léptekkel állít be erre egy hatalmas női alak elegáns öltözékbe bujtatva és tele ékszerekkel. Én persze oda se hederitek, hanem beletemetkezem az újságba és rendületlenül olvasok, azaz őszintén mondva, mintha olvasnék és nem vettem volna észre őnagyságának érkezését. — Persze ő sem vette észre az én jelenlétemet és igy mi ketten nem léteztünk egymásra nézve. De az ur udvarias köszöntéssel lépett be, amit én persze épp ilyen hangon viszonoztam is. Roppant ismerősnek tűnt fel nekem a hang. Rája nézek, ő meg én reám bámul. — Mintha ismernék egymást uram — mondá ő. — Meglehet, mert nekem is ismerősnek tűnik uraságod — mondám én. Erre ő csak néz, néz rám. Én is nézek rája. Ismerni ismerem, de biz a nevét nem tu dom — gondoltam magamban. Egyszerre csak elorditja magát ő : — Szervusz Inda ! — Látom, — mondom — hogy te ismersz, de én azért még sem ismerlek. — llát a Keresztesre emlékezel e még? — Szervusz vén rókám — ordítottam nyakába csimpaszkodva. — Hát te vagy az ? — En, cn és ez itt — arra a vastag asz- szonyra mutatva — a feleségem. — Inda vagyok, kedves főijének iskola .. . — Oh igen jól isméiéin kegyedet. — Engem í . . . Nagyságos asszony engem ? . . . — Hogy ne ? —_ mondá most az asszony gúnyos mosollyal. — És ön nem ismer reám? — bocsásson meg nagyságos asszonyom, de nekem még nem volt . . . — Ugyan erőlködjék egy kicsit . . . Nézzen hát jól meg ? — Akárhogyan is nézem, nem . . . — Eh, eh, Inda Peti, hát nem emlékszel már a volt ideálodra ? — Melyikre — kérdeztem én egészen ön- tudatlanul. — Hihihi ! nevetett erre a nagyságos asz- szony, hát annyi ideálja volt, hogy kérdezni kell, hogy melyikre ? Hiába ilyenek a férfiak ! Mint a pillangók szállnak egyik virágról a másikra. Hát emlékezzék csak Bözsikére. — Hja ezer bocsánat — mondám kezeit csókolva, — hát ön a Lantos Bözsike ? — Már Böske lett azóta belőlem — felelt ő jókedvűen. — Jaj nagyságos asszonyom, hogy megváltozott ! Soha, de sohasem ismertem volna meg. — Vettem észre — mondá ő gúnyosan. — Pedig valamikor . . . — Ugyan ne izéljetek. Ami elinulott, az a múlté és punktum. Te szeretted Petit, Peti meg Bözsikét. Rendben volt. Kinek miköze hozzá ? Én is szerettem valamikor mást, azért hát te haragudnál rám ? No lám, pedig gyönyörű szép leány volt, sikkes, okos, müveit, de sze ,ény és azután te lettél a feleségem. — Hogy is hivták ? — Galambos Gizellának. — Micsoda? hogyan hivták? — kérdem én kíváncsian. — Mondtam már: Galambos Gizellának. — Galambos Gizellának — kérdem én el- csudálkozva. — Hát mit csodálkozol te ezen annyit ? — Azt, hogy a feleségemet is igy hivták. — Aztán hová való leány? — Vásárhelyi. — No hát akkor az — mondá Elemér egész nyugodtan. Mikor én gyakornok voltam ott, akkor kurizáltam neki. Apja tanár volt. Ő rendkívüli fess, molett szőke leány, tele ötlettel, úgy, hogy leigázta az ő vele társa1 gót. — Azaz! — mormogtam. Az az én feleségem ! — De kár, hogy nincsen itt, milyen nagyszerű helyzet. A két asszony ura a „Véletlen“ vagy a „Gondviselés“ által lett kicserélve. Bözsikének tulajdonképen Inda Rétemének ^kellene lenni, és Inda Péternének pedig Keresztes Elemérnének. Igazán milyen komikus helyzetet teremtett itt megint az élet ! — filozofált Elemér. — No de hát, ha már annyira volnánk — bocsánatot kérek — akkor talán érdekes volna 1—2 szót a családi állapotról is tudni. — Keresztes Elemér póstafőnök vagyok X-ben, Lantos Böske a feleségem. Családom nincsen. A többit most már úgy is tudod. — Igaz, hogy rövid életrajz, de körülbelül mindent elmond. Hiába, ha gyerek nincs, akkor csak rövid az ilyesmi. Nincsen- gond, de nincsen öröm sem.-—- Hát neked van családod ? — Iuda Péter vagyok táblabiro Vásárhely ben, feleségem Galambos Gizella, a legbájosabb asszony a világon, kinek tia : Galambos Dezső 3-ad eves orvostanhallgató. — Há?! — kiáltja el magát Keresztes. Gratulálok ! — Vásárhely kiszállani! ordított közben a kalauz. — Visszafelé legyen szerencsénk és látogassanak meg! *