Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-19 / 20. szám
XL. évfolyam 20. szám Szék szárd, 1912 május 19. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Bezerédi István-utcza 6. sz.. hová a lap szellemi részér illető minden közlemények intézendők Felelős szerkesztő Főmunkatars Előfizetési ár: Egész évre 12 K, evre 6 K, 1/Á évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 lo/ér-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők B 0 0 A VILMOS HORVÁTH IGNACZ Hivatalos hirdetések : 100 szóig S korona, 100—200 szóig 9 korona 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér Próbálgatás« A magyar nyelvben a politika szóval jelölt fogalomban bizonyos fokú sze t fényvesztés is foglaltatik. Valamiről, ami fakó szinü, sőt nem egyszer gyanúsan tiszta, azt állítani, hogy fehér, de megengedni, hogy esetleg szürke, sőt fekete is lehet : ez a magyar politika. Ezért a magyar államférfiaknak, illetve ezek közül azoknak, akik szerepléshez jutnak, valóságos átváltozó művészeknek kell lenniök. Minden politikai alakulatnak meg van a maga Fregoli Frizzója. Most Lukács László a soros, aki egyszerre akar bécsi bugyogóban, grófos rozsdás fringiával és piros sipkában hódítani. Ki akarja elégíteni Bécset, megakarja smirglizni a konzervativek ócska patináját, de egyúttal a demokratikus haladás piros pipacsát is gomblukába akarja biggyeszteni. Hát ehhez csakugyan nagy tehetség kell. Mert igy készülnek a fából valótvaskarikák is. Ehhez vagy óriási okosság kell a kivivőben, vagy óriási korlátoltság a néző közönségben. Mert akarni valamit, de úgy, hogy ne az légyen, amit akarok, vagy ne azt akarjam, ami lesz, vagy ne az legyen, ami lenni látszik : ez vagy lángész, vagy elmekor, amit tudvalevőleg Lombroso szerint csak egy úgynevezett paraszthajszái választ el egymástól. Az évek óta húzódó alkotmányválság mai állapotának sarkpontját képező választói reformról szólunk. Ma ez a bölcsek köve, ez a könyvek könyve, ma ettől várjuk a politikai zür-zavarok megszűnését. Ez az a csodaszer, melytől a parlamentnek nevezett állami gépezet újból a rendes, fejlődő képes állapotát visszanyerheti, mely meg- nyujtja az összezsugorodott tagokat, összehúzza az elernyedt idegeket, mely termést varázsol a meddő virágból is, mely virágot fakaszt a kopár kövön is. Vannak, akik ezt szent meggyőződésből vallják, vannak, akik tagadják, vannak, akik hirdetik, de nem hiszik s vannak, akik hiszik, de nem szívelik és az ellenkezőjét hirdetik. Szóval mindenkinek meg van róla a leszűrt nézete s igy a kérdés előtérbe tolódása szükségszerű politikai alakulás. — És mégis a mi politikai tapasztalataink nem annak a reményét keltik fel bennünk, hogy ilyen formán mégis csak lesz valami a választói reformból ! Nem!«Mert minket a múlt arra tanit, hogy a politikai hullámok által felszínre vetett kérdések megoldatlanul merülnek vissza a zür-zavarba. Van véleménye róla mindenkinek, de nincs ereje vagy akarata véleménye szerint cselekedni senkinek. Ne messze menjünk vissza. Ott volt az önálló vám, ott volt a vezényszó, ott volt a magyar bank, ott a házszabályreform és a többi. Egy-egy politikai kavarodás góccá volt valamennyi. S rendezve vannak ezek a kérdések ma is?! Most itt van a választói reform. Minden vonalon elismerik, hogy a mai választói törvény a magyar alkotmány szégyenfoltja. A természeténél legkonzervatívabb korona is a fejlődő haladást jelölte meg e kérdés megoldásánál, a régi rendiség roncsai és az újonnan kifejlett rendiség is kénytelen a demokratikus jelszókat antik és gyanúsan antik zászlajára Írni; hatalmas erővel háborog egy a mai választói törvény korlátain kívül időközben nevelődött és nagy* arány- számú tömeg, melyről félelmükben sokan úgy látják, hogy az alkotmány sáncait is ledönteni kész, pedig valójában a nagy része békés, munkás elem, mely nem rombolni, hanem építeni vágyik. És a választói reformból mégis — alig Esz valami. Általános legyen a választói jog, ezt követeli az idők szava. Egyenlő legyen, ezt hirdetik az univerzális polgárjogok. — És titkosan gyakoroltassák, ezt Írja elő a pártatlan praktikusság. (A magyar túlsúly megóvásával. A szerk.) És mióta e kérdés felvetődött és megoldás alá vétetett, az ekképen megvignet- tázott üvegben egy olyan kommixtum volt mindig, melyben nem volt általánosság, nem volt egyenlőség — s még kevésbbé titkossá:1, ellenben volt egyszer pluralitás, egyszer kuriálisnak nevezett valami, harmadszor meg annyi mindenféléből összekevert cenzusos de még se cenzusos folyadék, A második császárság legszebb asszonya. A második császárság ragyogó, de olyan hamar szétrebbent udvari társaságának egyik tagja se volt olyan hires és maradt mindmáig olyan tjtokzatos, mint az udvar szépeinek leg- szebbike, az ünnepelt Castiglione grófné, Cavour párisi ügynöke, akiről azt is beszélték, bogy III. Napoleon kegyencnője volt. Fridéric Lollié, a második császárság korának e legalaposabb ismerője és történetirója, most ennek az érdekes asszonynak a titkáról is fellebbenti bizonyos mértékben a fátyolt és a „Revue“-nek egy cikkében egy sereg érdekes adatot közöl, amelyet a gróf- nénak még kiadatlan magánlevelezéséből meritett. Castiglione grófné titokzatossága már a születésével kezdődött, amennyiben származásáról a legkülönbözőbb hírek keringtek és pontosan ma sincs megállapítva, kik voitak a szülei. Egyesek egy toscanai, majd egy savoyai herceg leányának mondták, mig némelyek Napóleon egyik fló- renci rokonában sejtették apját. Sok jel arra is mutat, hogy Ponyatovszky József lengyel király volt az apja. Pontos adatok azonban egyik verziót sem támogatják. Bizonyos csak annyi, hogy a polgári életben egy régi génuai nemes családnak a nevét viselte és hivatalosan mindig mint Filippo Oldini génuai marchese leánya szerepelt. Keresztneve Nina volt és már csitri leány korában is olyan szép volt, hogy az udvarlók egész raja vette körül. Tizenhatéves korában szerelem nélkül ment férjhez Castiglione grófhoz, a sardi- niai király palotatisztjéhez, akit elég gazdagnak tartott arra, hogy szépségével együtt nőtt luxus igényeit kielégítse. Mert a szépséget bálvánnyá tenni és mindenképpen ápolni és gondozni, azt már igen korán tanulta meg. Szépségével vonta magára Cavour figyelmét is, akinek azután az az ötlete támadt, bogy a grófnét választja titkos ügynökévé a párisi udvarnál. Cavour igy szólt hozzá: — Á siker a fő, kedves cousine, bármilyen eszközüket kelljen is alkalmaznia. A siker a fő. És a szép Castiglione grófné nem volt az az asczony, aki meg nem értette volna mesterének ezt az intelmét. Amikor 1855. tavaszán — a császárság legszebb tavaszán — először jelent meg a Tuileriákban, valóságos szenzációt keltett. Tökéletes szépsége mély hatással volt mindenkire. Kissé elkésve érkezett a bálra, a zene már szólt, de amikor belépett a terembe, mintegy varázsütésre elhallgatott a zene és a táncosok abbahagyták a táncot. A császárné önkéntelenül egy lépést tett feléje, amikor üdvözölte, a császár pedig azonnal táncra kérte és vele társalgóit, amig csak a' zene el nem hallgatott. Az udvar vendégei egészen megfeledkeztek az etikettről és mindenki a szép grófné közelébe igyekezett jutni. És ez a sikere megismétlődött, ahol csak megjelent: a császárné hétfői fogadásain, a miniszterek báljain és Coinpiégneben. Hogy valóban kegyencnője volt-e a császárnak, azt ma már nem igen lehet eldönteni; hogy azonban diplomáciai működése sikerrel járt, az bizonyos. III. Napoleon, aki addig kissé tétovázó politikát folytatott, a szép grófné befolyása alatt mindjobban az olasz igényeknek megfelelően határozott és az Ausztria ellen való hadjáratra is nagyrészt ő bírta rá a császárt. A villafranciai béke azonban, amelyik Savoya és Nizza elvesztésébe került Olaszországnak, elkedvetlenítette Castiglione grófnét és attól fogva csillaga az udvarnál halványodni kezdett. Szépsége azonban még teljes pompájában ragyogott és még nem volt egészen harminc éves, amikor a császárság összeomlott és ezzel az ő pozíciójának is vége szakadt. Először Flórencben telepedett le, ahol Viktor Emánuel királlyal való barátsága, Auguszta porosz királynéhoz való jó viszonya és Thierssel való összeköttetései révén Franciaországnak nagy válságában még sok szolgálatot tett. Thiers akkor Flórenzben ezekkel a szavakkal mutatta őt be a francia köztársaság képviselőinek : — Láttak már valaha szebbet? A köztársaságnak azonban nem volt barátja a grófné. Amikor ismét visszatért Párisba, minden energiáját arra igyekezett fordítani, hogy az Orleansokat tettre serkentse és a trón visz- szaállitására buzditsa. Fáradozása nem járt sikerrel. A lovagias Aumale herceg megtagadta közreműködését a polgárháborúban és a grófné csalódással irta róla egy levélben : „Hogyan van az, hogy aki o'yan bátor a csatatéren és bátor az életben, teljesen energiátlan, amikor egy Hagy tettre való elhatározásról van szó.“ A grófné illúziói igy lass&nkint szertefoszlottak. Semmi reménye se volt már, különösen amikor egyetlen fia is meghalt és szépsége is hervadni kezdett. Párisi palotájába vonult vissza és amikor meghalt, Európa egyik legünnepelt asszonyát alig kisérték ki néhányan utulsó útjára. A temetőben egyszerű gránitoszlop jelöli azt a sirt, amelyben a második császárság legszebb asszonyának csontjai porladóinak.
