Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-13 / 33. szám
38. szám Szekszárd, 1911 augusztus 13. XXXIX. évfolyam an KI Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bererédj István-otcza. 6. sz., hová a lap szellemi részét illet« minden közlemények intézendő): Telefon J1 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomde r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetése): és pénzkűi.Iemények intézendők Felelős szerkesztő Főrannkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */* evre 6 K, */« ívre S K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona, 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 sző 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Parlamenti forrodalom. Kétségtelen dolog, hogy a mi mostanában a magyar országgyűlés képviselőháziban történik, a parlamenti forradalom minden jellegével bir. A kormány a legalkalmatlanabb időben, az eddigi bevett szokás és gyakorlat ellenére, nyáron, a legmelegebb és legnagyobb munkaidőben arra számítva, hogy az ellenzék ily viszonyok között nagyobb ellentállást kifejteni képtelen lesz, keresztül akar hajszolni egy oly javaslatot, mely a nemzet életfentartási érdekeit fenyegeti, s -iszonyú terheivel a lakosság megélhetési viszonyait is kérdésessé teszi. Az ellenzék pedig két fontos okból, a parlamenti ellent- álló eszközök legnagyobbikát, a technikai obstrukciót szegezi szembe, hogy a mérhet- lenül káros javaslat törvényerőre emelkedését megakadályozza. Az ellenzék által hangoztatott két fontos ok pedig az, hogy a nemzet aziránt, miszerint hajlandó-e ily óriási terheket magára vállalni, megkérdezve nem lett s mert a katonai javaslatok semmiféle törvényen alapuló, nemzeti jogot figyelembe nem vesznek, — még az uralkodó által is elfogadott, úgynevezett kilences bizottság által megállapított, nagyon is szerény követelményeket sem. Parlamenti alapelvek szerint minden kérdésben, mely a törvényhozás illetékessége alá tartozik, a többség dönt s az ellenzék szerepe csak a lelkiismeretes ellenőrzésre szoritkozhatik; de vannak az alkotmányos életben esetek, midőn az ellenzék ezen rendes szereplésének alkalmazása, egyenesen hazaárulás számba menne. Tegyük fel például az esetet, hogy valamiféle ellenséges hatalom pénzzel, hivatalos hatalom és fegyveres erő alkalmazásával létrehoz egy olyan országgyűlési többséget, mely a nemzet évezredes állami önállóságát, bizonyos kedvezményekért, feláldozni kész. Ily esetben azután az ellenzéknek, ha hazafias szív dobog keblében, nem lehet, nem szabad a parlamenti alapelvek kedvéért, csupán az ellenőrzés szerepére vállalkozni; hanem minden rendelkezésére álló eszközt alkalmazni hazafias kötelessége, hogy a nemzetre és országra nézve káros terv keresztülvitelét megakadályozza. Éppen ezen felfogásomból kifolyólag, nem osztom egy országgyűlési képviselő urnák nem rég kifejezésre juttatott azon felfogását és ajánlatát, hogy alkossa meg a kormány az általános, egyenlő és titkos választási törvényt s az ellenzék nem akadályozza meg a házszabályok olyirányu módosítását, mely a jövőre minden obstrukciót lehetetlenné tesz. Hát egy ily egyezmény megkötése egyenesen Magyarország sírját ásná meg, mert hazánk s más alkotmányosan kormányzott államok közt semmiféle párhuzam meg nem állhat. Más államokban, hol nemzeti dinasztia uralkodik, legfölebb olyan kérdések merülhetnek fel, hogy a liberális vagy konzervatív irányzat legyen-e túlsúlyban. A köztársasági vagy királypárt kerekedjék-e felül; s több hasonló következményeiben magát a nemzeti létet nem fenyegető párt ragadja-e magához a hatalmat. Magyarországon egészen más a helyzet s mások a viszonyok. Ausztria konokul ragaszkodik négyszáz év óta folytatott politikájához, mely az összbirodalom megalkotását s hazánk beolvasztását tekinti feladatának. Maga az uralkodóház, a kettős állam szétesésétől tartva, gondosan őrködik afelett, hogy a Magyarország és Ausztria közti kapcsolatot minél szorosabbra fűzze. Azért állja útját, hogy hazánk a szentesített 67-iki törvény értelmében külön jegybankot állítson s önálló gazdasági berendezést létesítsen. Már most mi lenne abból, ha a magyar törvényhozásnak a nemzeti jogokra féltékeny része megfosztatnék azon lehetőségtől, hogy ilyen törekvéseket, ha másként nem lehet, obstrukcióval is ellensúlyozzon. Hiszen, ha a képviselóház házszabályai olyképpen módosíttatnának, hogy az ellentállás leghatásosabb s úgyszólván egyetlen eszköze, az obstrukció, lehetetlenné tétetnék, akkor a hatalomnak nem kellene egyebet tenni, mint a rendelkezésére álló hatalmi eszközökkel egy oly többséget hozni létre, mely Magyar- ország különállására s állami létének biztosítására szolgáló törvényeket hatályon kívül helyezné s egyszerre valósággá válnék a négyszáz év óta hiába kergetett ábránd: Magyarországnak az összbirodalomba való beolvasztása. Meggyőződésem tehát, hogy az ellenzék, okulva a múlton s belátva a jövőbe, egy tál lencséért nem lesz hajlandó egyetlen fegyverét áldozatul dobni és pedig annál kevésbé, mert annyi bizonyos, hogy ha ezen fegyvert kezéből kibocsájtja, könnyű játék lesz Magyarország különállásának aláásása. Legyünk azért óvatosak a követendő politikában s soha se tévesszük szem elől, hogy két hatalmas ellenféllel állunk szemben, mely több, kevesebb szerencsével, de következetesen arra a célra tör, mely nekünk halálunk. Töprengés. Felveszem majd a fehér ruhámat, És a hajamba violát tűzök S mosolygó arccal eléd ropölök. Édes örömbe remeg a szivem, A lelkem vágyról, álmokról mesél . . Hogyan is lesz hogyha majd ideér. Hogyan is várom? Hogyan köszöatöm? Összesimul a kezünk melegen? S megérzi majd, hogy nagyon szeretem ? Aroom — tudom — rózsaszín lángra gyűl S ajkamra nem jö semmi szóbeszéd. Vájjon — neki — a hallgatás elég? Elég, ha ünnep lesz a szivemben És a hajamba virágot tűzök S mosolygó arccal elé repülök? HUSZÄR L0LI. Melyik az erősebb? Az élet tarka színkorongját forgatom, s szemembe ötlik egy feltűnő szinti kép: a férfi és a nő, a nagyvilág színházának deszkáin ; miként fogadja egyik, s a másik, az élet snjtó keze alatt megszülető drámát? S e drámai jelenetek mivé alakítják: a „gyönge1* nőt — s az „erős“ férfit? Régi igazság, hogy a nő többször gondolkodik a szivével, mint az eszével. A férfi ép megfordítva; inkább eszére, semmint szivére hallgat, még akkor íb: midőn az utóbbit „írná“ elő á pszichológia és a morál: t. i. a szivét. A nőnél, illetőleg az ő élete során, ha szive csalódott: nem züllik le az alantas rétegbe... nem engedi magát pozdorjává zúzni, ha lesújt reá az élet keze. (Akiben túlteng a hiúság és gög s akik egyoldalú vagy ferde nevelésben részesültek : a feministák nem esnek számitás alá.) Egyszerűen: visszafordul útjáról és másfelé, másik utón keres érvényesülést: a szivének... még akkor is, ha az vérzik... Leggyakrabban a munkában keres és talál is orvoslást sebeire... A jótékonyság, szomorúak, elhagyatott gyermekek, betegek áldják az ily gyöngédszivü nő jóságát és önfeláldozását... És csakis ilyen, az élet tisztítótüzén átment lélek birja átérezni: az elhagyott árvaságát., hisz ő is elhagyott... a beteg fájdalmait... hisz neki is van sebe... a szomorkodó bá natát,... hisz őt is az örökös bánat borongása kiséri... Csak ő nem érzi sem buját, sem fájdalmát... elfeledi a másik szenvedő mellett az övéit... Elfeledteti a felebaráti szeretet... el, az Isten akaratán való megnyugvás... a vallásosság. Igaz, vannak a női szívnek szélsőségei, de aránylag csekélynek mondhatók, különösen a mai életviszonyok között... Van, aki a szivére mért csapás alatt összeesik s vége... Egy lánglelkü szónok beszélte, hogy mikor Svájcban járt, egy tébolydában föltűnt neki egy csodaszép ifjú nő, aki apró gyermekruhácskán dolgozott. Hogy kerül ez ide? kérdé. Jegyese egy napon azzal köszöntött be hozzá: „Nem kellesz“. S a nő nagy szive, forró szive odalett... Elméjében nem bírta fölfogni a sötét értelmű szavakat. Reá borult a legirtózatosabb neme a halálnak, a téboly. ...óh, nézzetek be a munkásházak, kórházak, javítóintézetek és éjjeli menedékhelyek termeibe: ott találjátok az élettől sújtott nőket... ápolnak... vigasztalnak... gyógyítanak... és szeretnek. Emeljetek nekik kalapot, kik elviselhetővé teszik másnak az életét akkor, amikor tán az ő szivük is vérzik... Le a kalappal!... föl a szivekkel e hőslelkü, erős nők előtt... Erőssé tévé őket, a „gyöngéket a szeretet, melyet elraboltak tőlük — és a munka. Százszor szent az ily életadó, életmentő munka! Mennyire tisztában volt ezzel a legnagyobb szivü angol iró: Thackeray... Hogy is mondja? „... Élni csak az igaz szeretet él utánad, az követi emléked egy csöndes áldással, vagy szárnyal föl a te elröppenő lelked előtt oda, ahol szót tehet éretted“... Mert „mi a tiszta szeretethez képest még a legnemesebb nagyravágyás is? Önző hiúság. Gazdaság? Hírnév? Mit ér ez egy évvel azután, mikor mások nevét hangosabban kürtöli a világ a tiednél ? Este lent pihensz a sírban...“ Én úgy gondolom, a világ sarkalatos tudománya : hogy a szivet sohasem válasszuk el az észtől. Mindent okos szívvel és szives értelemmel intézünk... * És az „erős“, a férfi ?... Hova lesz ? mivé alakul át, ha reá is sújt az a kéz, mely oly messze ér ?... Ezeket már igeu kis százalékban leljük ott: a sebzettek gyógyszerénél: a munkánál, ahol a gyönge nők serege versenyez a szeretet munkáiban... Itt hordárrá züllött egy tekinté - lyes jegyző... Ott egy úri család tagja: koldul... Pedig rokonai, testvérei a legraagassabb polcokon vannak ma is. Vegyész volt, tanult... s a legrongyosabb koldussá hagyta magát leteperui az élet sújtó kezétől... Koldult garasai és ruhái csak a legelső korcsmáig vannak birtokában, azután: a bor és pálinka pokolnak való mámorába fulasztja rongy- gyá mállott energiáját... ernyedt lelkét.. Térjünk ki itt egy kissé. Vájjon milyen képe lenne a kerek világnak: ha a szeszes italo-
