Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-02 / 14. szám
2 dás, hogy e városi kötelezettségek elviselhetetlenül terhesek, abban is megegyezünk mindannyian. "y Marad tehát a vitatkozás terének az, hogy nem lehetne-e közjövedelmeinket szaporítani ? Hogy a városi, a községi adót emelni nem lehet, —t ezt mindenki érzi. Ez tyúkszem, melyre ne lépjen senki, mert ez fáj. De nem volnának-e közjövédelmeink, amelyek a közköltségek arány- kulcsát leszállítanák ? Erről érdemes konsiderálni. Nagykőrös nincs a világ végén, ősi magyar város. Arany Jánosról és az irodalmi triászról nevezetes. Újabban nagy konyhakerti export. Ennek a Városnak negyedszázadnál jóval idősebb községi takarékpénztára van. Az évi tiszta jövedelem a százezer koronát meghaladja és progresszív minden évben nő jövedelme. Elláthatja belőle a város a közigazgatást s talán az iskola- ügy nagy részét is. A közköltő mérsékléséről tehát ott beszélni lehet és mégis szabad városi feladatokat szolgálni. Van is villanyvilágítása, aszfaltja, egészséges vizet adó ártézi kutjai. A város kana- lizálva van. Mein Liebchen wass wilst du noch mehr ? Az öt ujjunkon el tudjuk sorolni azokat a helyeket, ahol szeretett hazánkban községi takarékpénztár van. Nagybánya város él belőle városi kötelezettségeinek s bár a meglévő nehány intézmény gyönyörű példáit mutatja a közjövedelemszerzésnek s bár a városok egész sereg állandó és mozgó tőkét kezelnek, — ideges összerebbe nés van, ha valaki felveti a kérdést. Egy pár nagyrészvényes ideges félelme ez a konkurenciától. Csakhogy a köznek nagy érdekei előtt, e különben se igazolt idegességnek meg kell szűnnie. Jól fundált s meglevő takarékpénztárak kibírják a községi takarékpénztár konkurenciáját, hiszen a községi takarékpénztár éppen jellege miatt egész sereg takarékpénztári üzletágat nem is frekventálhat. Ne tessék megijedni a községi takarékpénztártól, nagy részvényes urak ! Ami azonban a részvényesek részéről a jogos önvédelem óvatosságának látszik, — az már a belügyminisztérium városi osztálya részéről kissé a kerékkötés cselekedete. Evek óta fekszik a belügyminisztériumban néhány, a hala dást zászlajára írott városnak községi takarékpénztárt felállító határozata jóváhagyás végett. S mit tesznek ezzel ? Gyűjtik, tanulmányozzák, vagy már régtől ad akta is tették. Hogy miért? Ennek okait még csak nem is sejtjük. Bizonnyal komoly közigazgatási aggodalmak ; lehetséges, hogy a községi takarékpénztárakat felállítani óhajtó városok nem voltak elég erősek erre az alkotásra. Ámbár már Budapest székesfőváros csak e részben nem aggodalom keltő. Hihetőleg törvény készül, amily legjobban | szeretnénk, mert törvénnyel a részvénytársasági érdeket is meglehetne védeni és e mellett a törvény széles területen megindítaná a községi takarékpénztárak mozgalmát. De csak mindenképpen t^pogatódzunk, mint a kérdésben forgó üggyel szemben általában j kényszerülünk tenni, ha városi kötelezettségekről írunk. Nem következik-e be a régi, az elpusztit- | hatatlan magyar betegség: a fenn az ernyő, nincsen kas. Belovagoljuk magánkat városi kötelezettségekbe, mikor elég lenne falusi életet élnünk. Mert torkig vagyunk a magán rangkórsággal. Ahol a város fejlesztésre természetes feltételek nincsenek: ott balfogás várost játszani. Mert ott is az Aesopus meséje következhet be, az, mikor a béka olyan nagy akart lenni, mint az ökör. Ne tessék benne triviálitást találni. Hiszen minden hasonlat sántit. Vármegyei közgyűlés. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága múlt kedden tartóba meg a bizottsági tagok élénk részvétele melfett tavaszi rendes közgyűlését, melyen Simontsits Elemér alispán elnökölt, aki a napirend előtt a közgyűlés egyértelmű érzelmét tolmácsolva, részvétét fejezte ki főispánunkat napának: Széchenyi Kálmánná grófnőnek elhunyta által ért családi gyásza fölött. Szemere Kálmán a napirend előtt akart felszólalni, azonban az alispán ezt nem engedte meg, mivel a napirendtől való eltérést írásban 10 aláírással nem kérte. Az alispánnak nyomtatásban kiosztott időszaki jelentése tudomásul vétetett. Ezután Szemere Kálmán, aki tizennégy indítványt adott be, kezdett beszélni, hegy megvilágítsa aszil—várong—szakcs—kocsola—gyu- laj—szakályi törvényhatósági ut kiépitése tárgyában beadott indítványát. Hosszú beszédben elmondotta a nevezett törvényhatósági ut odisz- szeáját és követelte, hogy ez az ut még ebben az évben kiépíttessék. Horváth László szakcsi jegyző Szemerével szemben állítja, hogy a vármegye és az alispán megtették kötelességüket. Indítványozta, hogy felirat intéztessék a miniszterhez anyagi támogatás és az útépítési engedély tárgyában. Simontsits Elemér alispán részletesen kifejti az ügy állását és rámutat Szemere felesleges indítványára, melynek mellőzését kéri. Szemere Kálmán elismeri, hogy az alispán akart ebben az ügyben intézkedni, de nem járt úgy utána a minisztériumban, mint ő. Horváth László megjegyzi, hogy ő és társai már akkor sürgették a szakcsi ut kiépítését, mikor Szemere még,meg sem kezdette politikai szereplését. jj^ Még személye? kérdésben beszélt Szemere és Horváth László jegyzőt ezen szavakkal aposztrofálta: „20 éves képmutató barátság gyümölcse“ a megyét dicsérő felszólalása. Ezen kiszólását általános felháborodással fogadták, melyért azután ünnepélyesen meg is követte a közgyűlést és szavait visszavonta. Röviden Gulyás György szakcsi polgár szintén sürgette a szakcsi ut kiépitését. Helyte- lenitette, hogy két szakcsi úriember: Szemere és Horváth egymást a vármegyei közgyűlésben sértegetik. Végül a közgyűlés elfogadta az állandó választmány javaslatát és Szemere Kálmán indítványa felett napirendre tért; mert a kocsola— tettől ragyogó szemekkel, néhány száll virágot csúsztat védelmezőjének ujjai közé. ,,Ne8ze, neked adom, amiért nem engedtél ma bántalmazni. Anya beteg, nem láthatja meg, hogy letörtem az ő nyilló virágát, tedd el és ne mondd meg, hogy én adtam.* *' Szaporán, szinte lihegve mondta el mondókáját; azután el akart illanni. De Rózsika nem engedte. A tiz éves leányka egyszerre öreggé lett! Beszélni kezdett Józsikával azon az édes gyermeknyelven, mit a kicsinyek legkönnyebben értenek meg s ekkor megtudta, hogy Józsika atyja már négy esztendővel ezelőtt meghalt s azóta édes anyja keserves napszámmal keresi meg a betevő falatot .önmaga és kis fia számára. Három nappal ezelőtt a kenyérkereső anya is ágynak dőlt s igy a szegény embereknek alig van mit enniök. „Igen" mondja Józsika a könnyei végig folynak halvány, beesett arcán, „már második napja, hogy egy falat kenyérnél egyebet nem ettem, azért is nem volt kedvem a többi gyermekkel játszani! Es szegény anya, beteg! De most már megyek haza, anyácskám vár !*' És Czigány Rózsi szivét valami szokatlan érzés hatotta át. Bár nevelő anyja őt végtelenül szerette s mégis e pillanatban szive minden érzésével áhítozott a szülői szeretet után, mit ő nem élvezett soha! Erezte, hogy annak valami nagynak, valami pótolhatatlannak kell lenni! Egyet értett: Józsika anyja beteg és mindketten éheznek! Gyerekésszel elhatározta, hogy valahogy segít rajtuk! Az övékből nem adhat, ők is csak naprólnapra tengődnek nevelő anyjával; másként kell itt a dolgon segíteni! És Rózsi azon estén roppant komoly és hallgatag volt. * Nagy dolgok történtek másnap az iskolában. Erzsók asszony, a boltosné, panaszt emelt a tanító urnái, hogy egy iskolás leány alaposan meglopta az eladásra kitett almát és diót. Hogy ki volt, nem tudta felismerni, mert jókor reggel történt, mikor még kissé sötétes volt. Keresték, kutatták a bűnöst. Egyik sirva, másik dacosan mentegette magát és bizonyította ártatlanságát; egyik arra sem járt, másik abban az órában még nem is távozott hazulról. Rózsi szótlanul, csillogó szemekkel ült helyén. őt is kérdőre vonják. A szégyenpirja önti el arcát, pillanatig gondolkozni látszik helyzete fölött, de azután bátor, remegés nélküli hangon vallja be tettét. A gyermekek csodálkozva tekintenek a „nagy“ bűnösre; a tanító is ámalva hallja a beismerő vallomást! „Hogyan, te voltál ? Hisz eddig még nem tettél ilyent! Miért cselekedted és hová tetted az ellopott holmit?*' Rózsi szemei felcsillannak. „Nincs nálam, nem is ettem meg“ — azután összeszoritva ajkait, nem szól sem egy mentegető, sem egy beismerő szót többé! Czigány Rózsi elvesztette becsületét társai előtt; mindenki tolvajnak tudta, hisz ő maga vallotta be tettét. Megbüntették. Dacosan, mégis nyílt tekintettel állotta ki a megszégyenítést, de sohasem vallotta be tettének okát. * szakos — várong—lápafő—naki útvonal kiépítése már évekkel ezelőtt elhatároztatott és mert a, szakos—kocsola—gyulaj—szakályi ut kiépítése a közúti programmba nincs felvéve. Meg kell jegyeznünk, hogy Szemere Kálmán modora általános megütközést keltett. A szólásszabadság minden megyebizottsági tagnak joga, csakhogy ezzel a joggal higgadt tárgyilagossággal kell élni. A vita befejezése után gyors tempóban tárgyalták le a kitűzött ügyeket. A fehér—tolna- megyei és a szekszárd—bátaszéki helyi érdekű vasutak igazgatóságába az alispán, a Ferenc- közkórházra felügyelő választmányba pedig Bacskay Miklós szekszárdi p. ü. számvevőségi főnök választatott be. A fegyvertartási engedélyről szóló szabályrendelethez Tltrák János tanító, bizottsági tag szólott, aki kifogásolta azon eljárást, hogy a vidéken személyes kivételeket tesznek a fegyvertartási engedélyek körül. Megemlíti, hogy pl. az ő községében a papnak és neki engedélyt nem adtak. Kérdést intéz az alispánhoz, hogy hogyan történhetik meg ilyen eset ? Az alispán a hozzáintézett kérdésre kijelenti, hogy a szónok által említett esett már be van fejezve, de újabban kérhetik ismét az engedélyt. Túrák János az alispán válaszát tudomásul véve még arra kéri őt, hogy ne a fegyverengedélyek megadása szorittassék meg, hanem a fegyver eladás és a lőszer eladás, hogy a csavargók és orvvadászok ilyenekhez ne juthassanak ; azt is kéri, hogy a szőlősgazdák is kapjanak fegyvertartási engedélyt Az alispán azzal a kijelentéssel nyugtatta meg a felszólalót, hogy minden esetben a legméltányosabban fogja a fegyvertartási engedélyeket elintézni. A közgyűlés a törvényhatósági körlevelek közül többet pártolólag terjesztett fel. Így pártolja a vármegyei dijnokok fizetésrendezését, az igazolványos altiszteknek az irnoki állásokra való igényének elvetését, a vármegyei tisztviselők statusrendezését. — Tisza Kálmán szobrára nagy bőkezűséggel 1500 koronát szavaztak inog s azt 3 év alat fizetik be a szoboralapba. Tér meg János bizottsági tag indítványozta, hogy a fadd—hencsei ut is építtessék ki; mert ez a dohánytermelőkre nézve igen fontos, hogy jó utón juthassanak a faddi beváltó állomásra. Az indítvány kiadatott az alispánnak. Végül Kircz István teveli kántortanitó, bizottsági tag szépen megindokolt beszédben azt kérte, hogy a hasitott körmü állatok szállítása megkönnyittessék. Az alispán megjegyezte, hogy a földmiveiésügyi miniszter már nagymértékben megkönnyítette az állatszállítást. A szekszárdi kerületi munkásbiztositó pénztár. Alig van az országban üdvösebb intézmény mint a munkásbiztositó pénztár, mely évről-évre százaknak és ezreknek nyújt segélyt betegség és munkaképtelenség esetében. A szekszárdi Az I. osztályú gyermekek között pedig a legboldogabb volt ma Fényes Józsi. Örömtől sugárzó arccal fut. haza s könyves tarisznyájának tartalmát oda önti édes anyja betegágyára. Sok dió, alma s két darab kenyér volt abban, — „Anya, ne busulj ! pompás ebédünk lesz ! Nesze, a legnagyobb alma, ez legyen a tied; Czigány Rózsitól kaptam!“ És a szegény beteg szeretettel öleli magához apátián gyermekét. Napok múltak, Fényesék sorsa is jobbra fordul. Az anya fölgyógyult, Józsika is visszanyerte csacsogó jókedvét s egyszerre csak igazi gyermeki őszinteséggel hivalkodott azzal, mennyi almát és diót kapott Rózsitól, mikor anyja beteg volt! Ekkor tudódott ki minden. Rózsi becsülete helyre lett állítva társai előtt, mert bár lopott, de a jótett tolvaja volt ő. Örült, hogy gyermekpajtásai osztatlan sze- retetét és bizalmát újólag birta, de a végzett jócselekedetnek boldogító tudata és jóleső érzése még sokkal nagyobb örömmel tölté el lelkét. S vájjon egy tízéves leányka ilyen tette mit érdemel inkább: büntetést, vagy dicséretet? Talán egyiket sem, hisz önérzetes lelke mindkettőből részt nyújtott neki! Bovisnénak is tudomására jutottak a történtek. S akkor este, midőn Rózsi már lepihent, büszke örömmel tekintett az alvó gyermekre. — Majd összeszoritva fogait alig hallhatóan mormol á: „Természete az övé, de szive egészen az anyjáé, az én édes, megboldogult húgomé! Azt is a szive ölte meg!“ Majd könnyes szemekkel imára kulcsolva dolgos két kezét áhítattal könyörög ; „Isten, irgalmas Isten, legalább ez ártatlan teremtést tedd boldoggá!“ KŐHázy G-
