Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-03-03 / 9. szám
2 TOLNAMEG\ El KÖZLÖNY a hivatalomban, nem pedig pártkonvektikulumo- kon van. Nem vagyok, nem is leszek sem kortes, sem eszköz akár az egyik, akár a másik párt kezében. — Hát ez a korrekt felfogás, — buccs ott a közigazgatásnak, ahol a közhatalom részesei egyik, vagy másik párt voks-fölhajtói, ahol a szolgabirói, a jegyzői hivatalok a lélekvásár- lások által megfertőzött kortestanyák. Igazán büszke ember, ha közhivatalnok, már csak azért sem adja magát erre, nehogy azt mondhassa rá, akár alulról, akár felülről a vagyoni gőg: muszájból teszi, különben elcsapják. A példa vonz, tartja a közmondás: de nem báró Fiáth Elemér, a gyönki szolgabiró. Nem követi a közelségében levő példát, a hivatalfő- nökéét. Mert a nemrobogó főszolgabíró a simon- tornyai járásbeli volt. Báró Fiáth fölment a honmentő gyűlésre, fölment, mint a politikával keveset, komoly tán semmitsem foglalkozó kedves, társadalmi ember, és visszajött, mint a munkapárt fölkent zordon bajnoka. Aki Khuennal ébred Tiszával alszik el, napközben pedig Zichyvel flörtöl. Így van azután, hogy kiküldetései alkalmával nemcsak a t. bírák, hanem a t. választó- polgárok iránt is érdeklődik s hogy nemcsak községi nyílt, hanem politikai zng összejöveteleket is rendezget. A simontornyai járásban, ahol a közigazgatás a hatalmi beavatkozás terén Pcsthy Elek idejében is passzív viselkedett, Fiáth Elemérnek ezen aktivitása méltán visszatetszést szül. Igaz, hogy meddő szereplése nyomán, az egyéniségban rejlő sok kedvesség, kevés komolyság következtében aggály helyett inkább derültség fakad, mégis csillapító arkanum volna alkalmazandó. Mert a kihágási ügyekben ő az Ítélkező bíró- A közigazgatási jogszolgáltatás renoméja érdekében is helyén való volna tehát, hogy miként a képviselőjelöltsége már fölvette, a korteskedése is fölvegye a néhai nevet. Miért nem nősülünk? — Viuonválasz Miknla Dezső ur cikkére. — A szekszárdiak legkitűnőbb újságjában megjelent érdekes cikket — sajnos — nem hagyhatom dementálás nélkül. Olyan észletek vannak benne ugyanis, amelyeknek lehetőségében nemcsak nem hiszek, de egyenesen kételkedem. Hogy az agglegényi sornak napról-napra több éB több híve akad, az természetes, de én nem mondtam azt, hogy ennek a fiatalemberek is nem okai. Okai igenis, de nem annyira, nem olyan nagy mértékben, mint az agyonkényeztetett lányok, az úgynevezett modern leányok. Az ítélet kemény volt, ezt tudom, de ilyen elfajult világban, amikor a flanckórság, a többet mutatni akarás olyan ferde és nevetséges karikatúrákat termel minden lépten nyomon, nem lehet más, finomabb hangon beszelni. Komolyabb hazai orgánumaink nem minden ok nélkül foglalkoznak ezzel a már nagyonis szembetűnő jelenséggel, & nemnősülés naponkénti nagyobb térhódításával s hogy többet ne is említsek : a Huszadik Század csak nemrégen is erről hozott jókora cikkeket. És hogy mennyire nekünk TÁRCA. Játék!? Gyakran elnéztem hosszasan, tűnődve Az ég barázdát, felhős homlokát, Amint lepillant pajkosan a földre S a tó tükrében ringatja magát Amint a gyors felhők egymás nyakára Hágnak és a fényt komor szín váltja fel — S a föld sóhajba fúló szózatára — Az ég cikkázó villáma felel. Sokáig rejtély volt nekem e játék, Az ellentétek bőszült vihara S ha az élet meg nem tanít reá — niég E rejtély most is fogva tartana. Azóta megtanultam életemből, Hogy e kavargó játék mit jelent, Hogy lelkem, ha a kétség átka ver föl, Borútól, árnytól nem lesz sóba ment. Ég és föld fizi játékát szivemben, Homályát felváltják bágyadt sugarak: De ha gyávák vagyunk e küzdelemben, Nekünk csak könny és szenvedés marad! Kövy Árpád. van igazunk, „szegény vigasztalanul élő“ aglegé- nyeknek, abban, hogy nagyobbrészt maguk a nők az okai annak, hogyha nem nősülünk meg: arról igen szépen és okosan irt a magyar leg- szókimondóbb társadalomtudományi szemle. Az agglegényekre kivetendő adótól, azt hiszem, senkisem fog megijedni. Olyan nagy mindenesetre nem fog lenni, mint amennyibe egy feleség eltartása kerülne szerény viszonyok között s én magam szívesen odaadnám fizetésemnek felét, ha ezzel meg tudnám vásárolni nőtlenségemet hosszú időre. Szóval nem tartunk semmit sem az agglegény-adótól, amely ugyan igazságtalan adónem lesz, de mi — pukkadunk és mégis fizetünk 1 A flanc már igen sok családot tett tönkre s a Haverda-féle dráma inditó-okaként is legelőször ezt találjuk meg, ha egy kissé mélyebbre tekintünk, keresvén az okokat. Azt a szerencsétlen családot is a nevelés ferdesége, helytelensége, tulságbavitele tette tönkre és taszította le az örvénybe, mint annyi sok mást a körülöttünk élő milliók közül. Ilyen Haverda Mariska-féle hölgyek százezrével élnek közöttünk az élet forgatagában, vásári tülekedésében, anélkül, hogy sejtenék. Megtalálhatjuk őket a vasárnapi korzón és a színház páholyában, vagy egyebütt, a legelőkelőbb nyilvános helyeken. Igaz, ezt nem lehet, sőt nem is szabad általánosságban alkalmaznunk, de azért ezt senkise állítsa, hogy a flanc nem veszélyes valami. Ami ellen tehát tenni is lehetne, sőt kellene. Csakhogy némely férfi bábbá válik asszonya, a „gyönge nő“ kezében és nemcsak „kedvét“ szegni, hanem csöndes béketüréssel nézi, mint pazarolja a szeretett életepárja a pénzt és mint rohan alá a saját maga által készített lejtőn. Pedig ez a flanc a világ minden részében megvan és — sajnos — sehol sem kevesebb túlzással, mint szükebb hazánkban. Tengerészkoromban igen sok helyütt megfordultam, ámde sehonnan sem jöttem el anélkül, hogy a bosszan- kodás bibort ne vont volna arcomra. Az olasz nő éppen úgy túloz a flánccal, mint a spanyol, vagy a francia, a német, az angol, amerikai, vagy a — magyar. És még vannak nők, akik avval védekeznek, hogy ezt a férfiak kívánják igy! ! Ugyan, kérem! Ezt senkisem hiszi el. Mert nem is igaz. Nem hiszem, hogy volna olyan férfi, aki azt kívánná a hölgyétől, hogy szólja a pénzt nevetséget keltő ponyvaszerü, vagy éppen mosogatósajtár forma „kalapra“, vagy egyéb ilyen „nagyszerű“ divatcikkre! Nem igaz I Minden bajnak, ami ezen a téren hull a férfiak fejére, egyedül csak a nők az okai, senki más! A féli csak elkényeztetője lehet a nőnek — s igy bűntársa — de a legnagyobb bűnös mégis csak a nő. Nagyobb kérdés az meg már, amelyet „mentő-ötlet“-nek neveztem s amelyre a cikkíró ur szives volt kitérni. A nőmozgalom, magyarul feminizmus, tényleg a rengeteg kérdések egyike, amelyből vajmi nehéz kiokosodni, ha ugyan egyáltalán lehet. Köteteket tenne ki az a sok, tömérdek sok újságcikk, amelyeket e sorok írója már összeirt a feminizmusról, mint Magyarországon egy lehetetlen és ugyancsak Magyarországon nem kevésbé A gyár mellül. Irta: Horváth Rezső. — A „Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárcája. — I. A sztrájktanyán nagy zúgással fogadták az ifjú papot. Ez volt a karmadik békítő ; a kudarca előrelátható volt. Egyenesen megbotránkoztak a munkások azon, hogy a „csuhás“, a „népbolonditó“, közéjük mert menni. A vérmesebb temperamentumnak egyesen agyon akarták verni; mások erősen követelték, hogy verjék meg a csuhást és úgy lökjék ki a tisztességes emberek csapatából. Nem való az oda. Szántó, a sztrájktanya vezére, lelke, mindene, alig tudta a felcsigázott kedélyeket lecsillapítani egy kissé. Hasztalan járkált a hatalmas a sörgyár még hatalmasabb kergének asztalai között, ahol a sztrájkoló munkások ültek; hasztalan biztosította őket, hogy Hajós, a fiatal pap nem akar semmi rosszat s hogy jövetele nem szégyen az öntudatos munkásságra nézve. Nem hallgatott rá senki. A pap barátságosan nyújtotta az asztalnál ülő munkások felé a kezét. — Isten legyen önökkel, barátaim, * — mondotta. Hajós mosolyogni próbált, amikor látta, hogy egyik munkás nem fogadja el a feléje nyújtott kezet, sőt mi több, egyik-másik még el is fordult tőle. Mosolyogni próbált, de nem tudott. Fájdalmas volt az egész tekintete, kerek szép arca, világoskék, őszinteséget kifejező két 1910 márczias 3. nevetséges társadalmi evolúcióról. Hogy a huszadik század a társadalmi átalakulások kora, azt készséggel elismerem, de ne feledjék el, tisztelt feministák, hogy a feminizmus a családot, mint ilyen értelemben vett egyesülést, teljesen átformálja, helyesebb kifejezést használva : lehetetlenné teszi. Vagyis a tisztelt férj urak csak este fognak találkozni feleségeikkel, amikor a közös (és mint most a mienk: hideg) szálláson összejönnek, hogy a napi munka után kipihenjék magukat, Mert jegyezzék meg, amit most a férfiak is buzgón támogatnak, az az a női mozgalom, azt fogja eredményezni, hogy nő, mint anya, megszűnik, és mint hivatalnok, fennen hirdetet munkás és dolgoskezü tagja a társadalomnak, egész nap dolgozni fog, mert szégyenletesnek fogja tartani, hogy a férfi keressen az ő számára, az tartsa el őt ... Ez helyes (!). De egyre nem gondolnak. Ami pedig meg fogja akasztani, csirájában megfojtani ezt a kitűnő eszme megvalósítását. Miről is van szó ? Hja igen a — gyermek- nevelésből . . . (Tessék ezen egy kissé gondolkodni !) Mindenesetre messzire eltértem a tárgytól, ámde meg fognak nekem bocsátani ezért a velem egyformán gondolkodók s talán az ellentábor is méltánylással lesz e kitérés iránt, amellyel a jövendő családi élet miatti aggódásomat fejeztem ki. És immár el is jutottam cikkem befejezéséhez. Legutóljára hagytam azt, amit még a múltkori cikkemből kifelejtettem és ami szintén igen számbavehető ok gyanánt jöhet előtérbe, t. i. a helytelen, tulérzékeny nevelés. Olyan szenribilis leányokat kapnak az újabb férjek kezeik közé, hogy talán még akkor is elsírja magát az illető hölgy, ha a férje — eltüsszenti magát. Tessék megnézni a bálákban, micsoda fönnhéjázó modoruk van az egyébként férjfogdosás céljából (mert miért volna másért a bál ?) odament leányoknak, amely arcába kergeti az ember vérét s sehogyan sem alkalmas arra, hogy a fiatalember „beugorjék“. Egy ilyen leánynak a férjéhez való akklimatizálódása éveket vesz igénybe s azt még a legjobb akarat mellett sem kívánhatja senkisem, hogy a férfi — férj helyett —............szelídítő le gyen?! . . Horváth Rezső. Háziipar-tanfolyamok. Az országot fenntartó földműves foglalkozás egyike a legegészségesebbeknek, mert a szabad levegőn való rendes tartózkodás és foglalkozás már maga biztosítja a hosszú életet, mert magában rejti az ilyen életnek előfeltételeit, minek bővebb bizonyítását fölöslegesnek tartunk. De nem mindig elég csak > az egészség, a szabad levegőn való tartózkodás, hanem szükséges a jövedelmező foglalkozás is, mely módot nyújt az elfogyásztott erő pótlására. A földmüvesség pedig csak félfoglalkozás, mert csak fél esztendeig foglalkoztat jövedelme- zőleg — már a szegényebb földműves napszámost értjük —- mert a természetnek élettelensége és a szeme s bárhogyan is akart mosolyt erőltetni az arcára, az sehogysem sikerült. Majd beszélni kezdett: — Fáj az nekem, barátaim, .-— kezdte — hagy önök, akik éltető elemei városunknak és hazánknak, önök: a munkások, akiket tisztelni és becsülni erkölcsi kötelesség, félreértik a gyár igazgatóságának önökhöz intézett atyai szózatát, kérő szavát és hajolnak a csak rosszat tevő és akaró idegen áramlat szavára. Ennek tulajdonítható, hogy tegnap reggel letették a szerszámot és nem dolgoznak. Mondják meg testvéreim, mi a kívánságuk ? Hörgő, sikongó kiabálás felelt józan szavaira. — Adjanak tisztességes bért! Bánjanak velünk emberségesen! Legyen tizórás a munkaidő ! — kiabáltak össze-vissza a munkások. A zsibongó zajban a pap szelíden jártatta végig szemeit a nagy sokaságon. A vad, eltorzult tekintetektől nem látszott félni, sőt inkább bátrabb lett, amikor láta, hogy szavaira mégis csak figyelnek. Csak a rácskerités mellől kiabált néhány rekedttorku ember, vagy inkább a megivott bor belőlük: — Ne hallgassatok a csuhásra! Ne hagyjátok elámitani magatokat, mert bajt hoz a nyakatokra! Kergessétek el az urak bérencét 1... A pap újra megszólalt, szelíden, kicsinyt mosolyogva: — Kár az a sok haszontalan beszéd. Én a magam szándékából jöttem, mert nagyon a szivemen viselem az önök sorsát. Nem küldött )
