Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-12-01 / 48. szám
XXXVIII. évfolyam 48. szám Szekszárd, Í91Ö december 4. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., bová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Felelős szerkesztő BOGA VILMOS Főműn katars HORVÁTH IGHÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, !, evre 6 K, t!i évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona 20C—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Mikor lesz harc. Mintha a magyar országgyűlésen nem is volna ellenzék. Minden a kedélyeket izgató nagy kérdés mélységes álomba van merülve. A múlt héten a polgári perrendtartást tárgyalták s afelett vitatkoztak, hogy a könyvkivonat alapján hol perelhető az alperes. A törvényszéknél vagy járásbíróságnál ; a hitelező üzleti telep vagy az alperes illetékes bíróságánál. A vita annyira kiélesedett, hogy részleges kormányválságról kezdettek beszélni; végre is abban történt megállapodás, hogy az üzlettulajdonos perelheti ugyan a telepére nézve illetékes bíróságnál, de a megrendelést és átvétel megtörténtét okiratokkal igazolni tartozik, később a kir. ügyészeknek válóperekben tervezett szereplése keltett némi vihart, de az is szerencsésen elsimult és igy Székely Ferenc igazságügyi miniszter tető alá hozhatta előde Plósz Sándor müvét, melyre bizony már nagy szükség volt. A héten azután napirendre a költség- vetési felhatalmazás kérdése került, ez sem fog azonban valami nagy rázkódást előidézni, mert a Kossuth-pártnak az a felfogása, hogy a felhatalmazást nem a kormánynak, hanem az országnak kell megadni. Az ily módon magára maradt Justh-párt aligha lesz képes a felhatalmazás megadását megakadályozhatni ; el lehetünk tehát készülve annak is sima lefolyására. De azután valószínűleg jön — a fekete leves. Az osztrák—magyar bank szabadalma ugyanis, a folyó év végével lejár: meg. kell tehát a szabadalmat újítani, vagy felállítani az önálló magyar bankot. A kormány és az országgyűlési többség álláspontja e nehéz kérdésben az, hogy meg kell hosszabbítani az osztrák-magyar bank szabadalmát nem ugyan tiz évre, mint a múltban mindenkor történt, hanem csak 1917-ik évig, mikor az Ausztriával kötött kereskedelmi szerződés lejár, hogy akkor a két összefüggésben levő kérdés megoldására nézve, a szabad kéz, mindkét félre nézve biztosittassék. De a kormány és többség a szabadalom meghosszabitását azon feltételhez köti, hogy ugyanez alkalommal a készfizetés kérdése is megoldást nyerjen. — A lapok híradása szerint e feltétel tekintetében a bécsi és budapesti kormány közt bizonyos megállapodás jött létre, melynek részletei azonban csak most kerültek nyilvánosságra. Annyi azonban már most megállapítható, hogy ebben a megállapodás akként hangzik, hogy a készfizetés megkezdésének idejére nézve az osztrák parlament hozzájárulása is szükséges s igy az egész kompromisszium egy nagy semmi, mert az Ausztriai országgyűlés, éppen azért, mert Magyarország akarja, sohasem fog a készfizetés megkezdéséhez hozzájárulni. De az idő eljárt. A bankszabadalom egy hónap múlva lejár. Az országgyűlés a költségvetési felhatalmazást 10—14 napig tárgyalja. Közbejön a karácsonyi ünnep s ez alkalommal szokásos szünet; marad tehát a bankszabadalom tárgyalására mindössze 8 nap. Már most, hogy az ellenzék, különösen a Justh párt, mely az önálló magyar bank mellett késhegyig menő harcot folytatót, megengedi-e, hogy a szabadalom meghosszabitására vonatkozó javaslat az év végéig letárgyaltassék, az a kérdések kérdése. Ha pedig megakadályozza, ami valószínű, akkor áll csak élő egy lehetetlen állapot, melynek ártalmatlanná tétele a kormánynak és többségnek ugyancsak sok fejtörést fog okozni. Az osztrák-magyar bank szabadalma megszűnvén, semmiféle pénzügyi ügylet lebonyolításával nem foglalkozható. A fiókok beszüntetik működésűket és igy elmarad az egyeseknek pénzzel való ellátása. A hitelképesség mit sem fog érni s a szükséglet hiába vár kielégítést. Aki ismeri azon körülményt, hogy az osztrák-magyar bank mennyire behálózta már az egész monarchiát s tudja, hogy pénzügyi dolgokban minő nagy hatalmasságot képvisel, az tisztában lehet a bekövetkező helyzettel. S ezeknek a bekövetkező zavaroknak nem az ellenzék, mely végre is elvei érvényesülése érdekében harcot folytatni köteles, hanem az a pöffeszkedő gőg és gyűlölködő magatartás lesz az oka, melyet az osztrákok a koalíciós kormány azon javaslatával szemben, hogy kartell bank létesitessék, annak idején tanúsítottak. Tán ez a közvetítő javaslat, legalább a bankügyben, meghozta I Az életből. — A «Tolnamegyei Közlöny» eredeti tárcája. — Ködös, barátságtalan őszi nap volt. A hideg esőcseppek kopogva verődtek az ablakhoz s a szomorú időhöz tompa bugással párosult az őszi szél. Egyike volt azon szomorú időknek, melyek oly nyomasztólag hatnak kedélyvilágunkra. A város egyik elsőrendű ügyvédi irodájában kényelmes karosszékhen egy 35 évesnek látszó férfiú ül. Jóságos tekintete jóillatu szivarja kékes füstjének különböző alakulását kisérte figyelemmel, mig másik kezével ugylátszik öntudatlanul babrált egy előtte fekvő iratcsomó között. És amint a szivarfüst sok-sok alakulás után mégis csak szétoszlott, Kövi Ferenc, a keresett ügyvéd, kivette szójából a már kialvófélben levő szivart és ideges mozdulattal dobta az előtte álló hamutartóba. Ki tudja, az emlékezésnek melyik barázdáján repült keresztül csapongó lelke, de alkalmasint olyan kedélyhangulatban lehetett, mely utolér bennünket mindannyiszor, ha semmiről, azaz nagyon is sokról emlékezünk. Odakünn kissé derülni kezdett az égbolt s az ügyvéd éppen tolla után nyúlt, hogy félben- hagyott munkáját folytassa, midőn erős kopogtatás után a hirtelenében feltárult ajtó küszöbén egy nyúlánk, sápadt arcú férfiú jelenik meg. Kövi feláll, hogy a belépőt üdvözölje, de midőn annak arcába tekint, valami különös érzés hatja át lényét s mintha lábai gyökeret vertek volna, mozdulatlanul áll meg helyén. Talán nem is valóság ez, talán csak az el- hantolt emlékek járnak vissza sírjukból kísérteni ? — Jó estét Feri — kezdi a belépő s előkelő hanyagsággal közeledik az ügyvédhez — úgy látszik nem ismersz már, pedig téged kereslek már évek óta s igazán örülök, hogy végre megtaláltalak. Ez ismerős, rég nem hallott hang visszaadta Kövinek a lélekjelenlétét. Arcizmainak legkisebb rándulása nélkül, fagyosan nézett az érkezettnek szemei közé, de ajkai még az üdvözletét sem voltak képesek viszonozni. Az érkezett férfiú azonban mindezt nem látszott tudomásul venni, mert látható könnyelműséggel folytatá megszakitás nélkül: — Téged kerestelek, hogy szavadon fogjalak ! Emlékszel-e, mit mondtál mikor utoljára találkoztunk: „Menj előlem, hogy ne lássalak, de ha őt szerencsétlenné teszed s útjaink ismét keresztezik egymást, nem állok jót érte, hogy golyóm elől elmenekülsz.“ Eleinte kerültelek, most magam siettem utánad. A boszu munkáját bevégeztem rég, tégy velem úgy, mint meg- érdemlem. S a színtelen, beesett férfiarc, a fel- hevülés e pillanatában oly igen hasonlított azokhoz az ifjú vonásokhoz, melyeket egyszer régen látott az akkor még ifjú Kövi. S a múltnak eltemetett emlékei, mint visszajáró halottak lelkei, kísértetiesen lebegtek lelki szemei előtt s ez ijesztő árnyak között egy pár kékszem szelíd tekintete, mintha bűbájos fénnyel hintené be a torzalakokat. Egy lépéssel közeledve az érkezett felé, igy szólott: — Rédei Andor — balga dolog lenne érett ésszel beváltani azt, amit ifjú hévvel, könnyelműen kimondottam. Szerettelek mint gyermek, gyűlöltelek, mint ifjú, most már csak szánni tudlak. Nagyot vétettél, de kérésed arra vall, hogy meg is bűnhődtél érte. Istené a bosszuállás, embernek nincs joga a visszatorlásboz. Mig őt boldognak hittem, rejtegettem szivem szörnyű fájdalmát, később, midőn megtudtam a valót, kerestelek, hogy kérdőre vonjalak tettedért s ehhez méltóan bánjak el veled, de te bujdostál előlem. Most, mikor már önmagad is nyűgnek találod ledér életedet, mint üldözött vad keresve- keresed a vadászt, kiről azt hiszed, hogy érett ász8zel is meg fogja tenni azt, mivel az általad okozott fájdalom első mély benyomása alatt fenyegetett. Nagyon csalódtál, nem szomjazom véredre többé. Ha mentségre nyilottak volna Rédei hazug ajkai, az ügyvéd talán nem tudott volna érzelmein uralkodni s a felhevülés e pillanatában talán örökre elnémította volna őt, de midőn bosszú távoliét után ilyen helyzetben látja maga előtt a gazdag földbirtokos egyetlen fiát Andort, — most már lehajtott fővel, sápadt arccal, szótlanul, a legmélyebb szánalom fogta el a szerencsétlen, megtévelyedett ember iránt, ki gőgjében és ledér- ségében három életet tett tönkre. Megbánva előbbi kemény szavait, gyöngéden nyujtá jobbját Rédei felé: — Andor, — kezdé — a múltat meg nem történtté tenni nem lehet többé, de egy jövő még előtted áll. Ne játszál olyan könnyelműen az élettel, mely még neked is teremhet hasznos gyümölcsöt. Bo8zumtól ne félj, az nem fog kisérni sem jó, sem balsorsodban. Én már belenyugodtam a változhatatlanba, ne zavarjuk fel a rémképeket. Menj, merre sorsod vezet s adja Isten, hogy ezentúl többre becsülj egy életet a nyíló virágszál, melynek élvezzük illatát, gyönyörködünk színében s mikor elhervad, vagy ha meguntuk, eldobjuk magunktól, eltiporjuk. Andor megfogta a feléje nyújtott kezet s a lehajtott fő egyszerre kiegyenesedett. A gőg és a gúny ismét diadalmaskodott a jobb érzés fölött. — Feri — viszonzá — köszönöm jóakaró tanácsaidat, de azoknak hasznát venni nem fogom soha sem. É'etemhez jogod lett volna, cserébe azért a leányért, kit sírba vittem s a tiedért, melynek boldogságát, örömét én hervasztottam el. Visszaadod szabadságomat, életemet, hogy azt élűiről kezdjem a te nézeteid szerint! Köszönöm, de alamizsnát senkitől sem fogadok el. Nem | tudok a te elveid szerint élni és cselekedni, hadd Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a bálra lékos összeg mielőbbi beküldésére.
