Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-10-06 / 40. szám
XXXVIII. évfolyam 40. szám Szekszárd, 1910 október 9. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-otcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendő! Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendő! Felelős szerkesztő Főmnnkatars BOOA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, szombaton Előfizetési ár: Egész évre 12 K, évre 6 K, */« évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szőig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Parázs a hamu alatt . . Kétségtelen igazság az, hogy egy város életében a rendőrhatóság egyik legfontosabb szerepet játsza, az egyik legfontosabb missziót teljesiti és annak feje a rendőrkapitány a városi életben, annak fentar- tásában a polgármester után az első helyet tölti be. Mig azt mondhatnám a város többi szervének munkája a teremtés, úgy ennek a szervnek feladata az alkotás fentartása épségben és sértetlenül. Ez a feladat áll, úgy a közegészség ügyet, mint a tisztaságot, vagyon és személy biztonságot illetőleg, mint bármi más alkotását illetőleg a városnak. Hogy csak egy példával illusztráljam — mely sajnosán nálunk előfordul — hasztalan a város képviselőtestületének törekvése a város befásitását és szépítését illetőleg, mikor azt tapasztalhatjuk, hogy durva kezek elpusztítják, kitördelik a fákat és a mi rendőrhatóságunk policei vidrigsége elég gyenge arra, hogy a legritkább esetekben tud elfogni egy-egy gonosz tettest. A legagilisabb szervnek kellene lenni egy városban a rendőrhatóságnak, mindenről tudnia kellene, minden dolog felől érdeklődnie és ezért természetes és méltán felháborító dolog az, ha a rendőrhatóság feje, a kapitány oly indolenciát — nemtörődömséget mutat, hogy a képviselőtestületi üléseken, a tanácsüléseken, a járványbizottság ülésein a legritkább esetekben jelenik meg, úgy ily viselkedéséből kifolyólag kell interpellációt és igazoló jelentésre felszólittatni. Természetes, tehát, hogy igy elmondhatjuk azt, — mivel én nem a személyi megbírságolásokban keresem a rendőrhatóság fejének tevékenységét — hogy bizony a mi városi életünkben ez a szerv béna, ez a szerv tehetetlen. Talán ezen bénaságot a legeklatánsabban mutatja az a furcsa ese- tecske is, mi nálunk megtörtént, hogy most a sarlach-járvány idején, midőn kihágásért oly sokan és oly érzékenyen lettek megbüntetve a főkapitány ur által, a vörheny- ben elhalt gyermek koporsóját 30 gyermek vette körül és egy sereg a hazatérő temetési kocsin jött vissza. Tehetetlen és béna ez a szerv azért is, mert hiszen bár úgy kellene tündökölnie mint a napnak, szabadnak kellene lennie mint a madárnak, teljes tevékenységében alterálva van, hiszen a képviselőtestület már évek előtt foglalkozott legsúlyosabb fegyelmi ügyeivel. 1908. óta húzódnak azok az ügyek, vannak esetek, amelyekben évek alatt még a vizsgálatra sem került a sor, pihennek és nyugszanak az akták, a parázs fölé hamu van hintve — mely vajha meg ne égesse azokat a kezeket is, amelyek a parázsra a némi elfeledés hamuját hintették. — És a rendőrhatóság főtisztviselője, a rendőrkapitány felett azon időtől kezdve függ ez a Damokles kardja, attól az időtől kezdve van ' bizonyos fokban, talán akarata ellenére is i bénaságra kárhoztatva, egy kétes kimene- telü jövő előtt áll, rssly nem tudja mint végződik, log a levegőben a jövendő sors, Mohamed koporsója; holott egyéni reputációja is azt követelné, hogy szabaduljon a súlyos vádak alól, de még inkább követelné annak az állásnak tiszta fénye, amelyet betölt és a városnak érdeke, amelyben oly fontos szerepet kellene játszania. Sajnos dolog az, ha a képviselőtestület amiatt kénytelen elrendelni a fegyelmit, hogy a kapitány heteken keresztül hivatalba nem jár, nem szervi baj, nem nehéz betegség miatt, hanem mint hatósági orvosok megállapítják alkoholizmus — ittasság — miatt és még sajnálatosabb körülmény, hogy ily súlyos váddal szemben a felfüggesztés terhe alól megszabadul holmi tyukszemfájás meséje révén. Szomorú dolog az, ha egy rendőrhatósági főtisztviselő, a rendőrkapitány fizetése hivatalba lépésének napjától kezdve letiltásban szenved, ha közel tíz esetben van fegyelmi ellene elrendelve és a sok fegyelmi ügy elintézetlenül hever. A város legégetőbb, legszükségesebb, legjobban felfogott érdeke követeli tehát, hogy végre-valahára elintézést nyerjenek ezek a kényes ügyek, vagy szabaduljon megtisztultan a vádak alól, vagy vegye el büntetését. Mert ily ügyekre a feledés homályát borítani nem lehet, ilyen parazsat hamu alá rejteni nem szabad, mert ha egyideig lehetséges is, annál kínosabb a visszahatás, mint azt a legutolsó képviselőtestületi gyűlésen elhangzott interpelláció egyhangú elfogadása is igazolja. Legyen egyszer már végre valahára, ebben az oly rég húzódó sötét ügyben — világosság’-0-Városi közgyűlés. Szekszárd rt. város képviselőtestülete folyó hó 4-én délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tartott dr. Szentkirályi Mihály polgármester elnöklésével, aki megnyitva a közgyűlést, jegyzőkönyvi hitelesitőkül felkérte Boda Vilmos és Salamon Ármin képviselőtestületi tagokat. Majd bejelentette, hogy Szabó Géza bizottsági tag a gyűlés végén interpellációt fog előterjeszteni. Janosits Károly felolvasta a belügyminiszternek a lakbérleti szabályrendeletre tett észrevételeit, melyeknek figyelembe vételével átdolgozta a szabályrendeletet. Az átdolgozott szabályrendeletet többek felszólalása után egyhangúlag elfogadták. Vágyódás . . . Szomorú, csöndes, őszi napokba’ Hazasir a lelkem a mi kis falunkba . . . A szivemre nagy-nagy árvaság borul S menni szeretnék — gondtalanul. Bekanyarodni az akácos utón, Megremegni a lágy virágillaton . . . Megismerni minden kis házat, szobát S a nyildogáló fehér violát. Búzavirág von’ a kalapom körül. . . Felhő mosolyogna ki a hegy mögül. . . Az ég is a régi . . . Köszönt melegen . . . Boldogság reszket végig szivemen. Behunyt szemmel állok egy kis ház előtt... Szívom azt a régi, tiszta levegőt . . . A kis mohos japad vaj’ megvan-e még? S úgy, ahogyan régen, vaj’ várnak-e még ? Aztán nem is tudom, hogy jutok tovább..., Csak érzem, hogy forrón két kar ölel át... Csak a könnyem hullik fájón, melegen, Csak ne mentem vön’ el innét sohasem, Csak hallgatok mélyen, minek a beszéd ? Úgyis megérezzük egymás életét . . . Úgyis megérezik, hogy tépnek a bajok . . . S hogy mindenütt árva, idegen vagyok. HUSZÁR LOLI. A tengerparton. Irta: Bilkei Ferenc. Úgyszólván valamennyien n tenger partján voltunk. Aki nem ismeri a tengert, nem tudja elképzelni, hogy mily óriási vonzó erőt gyakorol az emberre az az örökké háborgó, dörmögő, dübörgő, nagy ur kristálytiszta hullámaival, hófehér tarajával. Órákig lehet mellette ábrándozni s nem hiszem, hogy volna valaki aki valaha megunná. Társaságunk égy része, leginkább a hölgyek a parton járkáltak. Apró tengeri kagylókat kerestek és sikoltozva szaladtak kifelé, mikor egy-egy mérgesebb hullám 20—25 méternyire kirohant a tiszta homokra. Mi, — természetesen én is — a fürdőkabinba siettünk toillettet változtatni, hogy csak egy percre se szalasszuk el a fürdést, amiről szép magyar hazánkban úgyis csak álmodni lehet. Vígan hancuroztunk a hullámok tetején, öten- hatan ringattuk magunkat a hullám puha bölcsőjében. Bravúrokat csináltunk belőle, hogy ki tud bukfencet vetni a vízben, mikor legdühösebben rohan az áradat, két-három méter magasat ugrani a hullám tetejére, hogy a viz át ne csaphasson a feje tetején. Persze, akiket jó sorsuk nehezebb termettel ajándékozott meg, hiába igyekeztek 8 rendesen akkor láttuk őket viszont, mikor 20—30 méternyi távolságra békamódra kiterülve tápászkodtak fölfelé és keserves arccal néztek vissza, hogy mikor jöiT a másik roham. Valaki egyszerre elkiáltotta magát: — Hé urak! Egy palack! Egy pezsgőn palack. Mindnyájan oda néztünk és csakugyan láttuk, hogy a víz egy üres üveget táncoltat a hátán, — Utána! Ki lesz a boldog, aki elcsipi. Annál is inkább kellett vele sietni, mert egy pár ángol és francia hölgy, akik velünk együtt mulaitak a hullámokkal, szintén szemet vetett a hánykolódó szerszámra. Hárman-négyen úsztunk egyszerre feléje és addig kergettük, mig végre sikerült elcsípni. Egy jól bedugaszolt, üres üveg volt lekötve és lepecsételve. Diadallal vittük ki a partra s elhatároztuk, hogy az egész társaság közös zsákmányának tekintjük s valamennyiünk jelenlétében bontjuk fel. — Mi lehet benne ? — persze ez volt a legelső kérdés. — Mindenesetre hajótöröttek dobták a vízbe. Valahol az Óceán közepén a tenger összetörte a hajót s akik rajta voltak, ebbe tették bele búcsú- írásaikat. — Istenem 1 Szegények — sóhajtott az egyik utitárs. — Talán egy családapáé, akit otthon apró árvák 8 hűséges felesége siratnak. Egy kis szőke asszony hirtelen belekapaszkodott az ura karjába s könnyét törölt ki a szeméből. — Lehet, hogy épen talán magyarok voltak, akik kipusztulva őseik hajlékából, elhagyták szép magyar hazájukat s Amerika földjein keres-
