Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-09-01 / 35. szám
XXXVIII. évfolyam __________ 35. szám Szekszárd, 1910 szeptember 4 Fü ggetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj Istváo-ntcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzknldemények intézendők TÁRCA. Dalok. Égnek lelkemben apró kis dalok, Mint egy—egy fehér virág olyanok: Szomorúak, hallgatagok. Mint a cikkázó villámsuhanás — Az örömömre úgy jár hervadás: Viszi mind — mind az elmúlás. Azért az ajkam mégis mosolyog, Azért egész nap mindég dalolok, Mert akarok! De úgy igazán . . . nem, nem, nem tudok! Ahogy a bánat mindig átölel, Ahogy a hitem lesújt, fölemel, S lelkem keresi sokszor önmagát Nem értve meg a tulajdon szavát, . Ahogy összetört szívvel zokogok . , . Ahogy rohannék s mégis maradok; Ahogy néha egy könnyet meglelek, Ahogy nevetek, sírok, temetek . . . Nem, nem! Úgy dalolni nem lehet. Csak égnek, sitnak bennem csöndesen, Csak érzem őket fájón, könnyesen Olyankor mikor nem lát senkisem. HUSZÁR LOLL Feiclős szerkesztő Főmnnkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGS1ÁCZ Kép az életből. Irta: Stix. A „Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárcája. . . . Még egy utolsó csókot nyomott a vén iskolamester beteg leánykája fényes homlokára, mielőtt hazulról távozna. Egy darabig pémán állt a párnás fehér ágy mellett, s fájdalom nyilait apai szivén keresztül, midőn látnia kellett egy fakadó bimbót, pgy darab életet; megtörötten fonnyadni, lassan múlni el. S az a kis szőke csöppség csak pihege^t lassan, szaggatottan. Szemeinek megtört sugára elveszett a pillákon keresztül; göndör hajfürtéi kuszáltan hevertek a hófehér vánkos fodrain. Alig volt még 9 éves. Szülői rajongó szeretete oly csodás széppé tette számára az életet . . . s mégis, én Istenem ! hiába a legnagyobb szeretetnek; dacára a legnagyobb gondozásnak, éber figyelemnek : az élete meg volt pecsételve, másként határoztak az égben. S most betegen, súlyos nyavalyában meg- semmisülten fekszik a szülők minden reménye, egyetlen boldogsága, üdvössége. Az a rebegő kis száj olyan hangtalan, s azok a dalos ajkak olyan némák: mintha az erdő csalogányának nem is volna éneke? Ott fekszik mozdulatlan. S az apa elnézi hosszan, szótlanul . . . Ezerféle gondok gyötrik lelkét. Hány kis eleven élet vár rá ott az iskolában. Piros, pufók képű fiúcskák, meg kacagó kis leányok, akik mind örülnek, ha a jő tanitó bácsi feléjük közelit; szeretettel veszik körül, ha velük játszadoz; s Megjelen hetenként egyszer, szombaton Előfizetési ár: Egész évre 12 K, évre 6 K, l/t évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nvilttér garmond soronkint 30 fillér. már eset arra, hogy a napi megbetegedés is felment ennyire. E! lehetünk tehát készülve, hogy ha a kolera nálunk is felüti fejét, szigorúan ránk fognak parancsolni, hogy az összes betegek befogadására alkalmas járványkórházat állítsunk fel. De honnan vesszük a pénzt rá. Természetesen megint a megszokott módhoz, az adósság csináláshoz kell folyamodnunk. Pedig adósság van már annyi, ameny- nyi egy olyan vagyontalan városnak, mint Szekszárd, teljesen elégséges. Azért tartjuk szükségesnek s bennünket ebben a kérdésben nem vezet semmiféle más érzelem, mint városunk anyagi jóléte iránti meleg érdeklődés, a szigorú takarékosságot minduntalan hangoztatni, melyet nálunk minden téren alkalmazni, ha a csődöt elakarjuk kerülni, elodázhatlan szükség. Nagyon sajnálom, ha akad még középiskolai tanár is, ki lapunk ezen irányzatában tendenciát keres és lát, pedig az nem származik nemtelen forrásból, hanem a helyzet ismeretéből s városunk érdekének komoly mérlegeléséből. Unos-untig hangoztattuk már, hogy Szekszárd szegény város s a városi kényelem kellékeit csak fokozatosan, szigorú körültekintést alkalmazva, érheti el. S ez a mérlegelés annyival indokoltabb, mert városunk lakosságának egy igen jelentékeny része nem fizet községi pótadót s igy minden újabb teher kizárólag azokra hárul, kiket a sors, legutóbbi időkben is, erős csapásokkal sújtott. Adja az ég, hogy ezen megpróbáltatás ne ismétlődjék, mert annak előreláthatólag, a legnagyobb pénzzavar lenne a következménye. Városunkat pedig óvja meg a mindeno!y epedően lesik szavait, midőn tanitásra szólnak azok. Elgondolkodik: ha az ő kis leánya is ott lehetne, ha az ő kis Ilonkája is nevetne kerge- tődzne a többiekkel; vagy ha ott látná az első padban az ő helyén ... A felesége lép be a szobába, s hogy meglátja, szótlanul halad el mellette, s leül ő is az ágy túlsó szélére, szemben vele. S hogy egymásra tekintenek, megijednek; mert látják azt a mélységes fájdalmat; amit a szív tükre vet az arcokra. így ülnek szótlanul, s révedező tekintetük megpihen a leányka aszott, átlátszó arcán. Végre az apa feláll, lassan közelit a csendes szunnyadó beteg leánya felé, s hogy még egy hosszú, forró csókot lehel arra a hideg homlokra : alápereg egy pár könny a szőke fürtökre, a leányka sovány arcába. S mintha a beteg érezné, mintha fölébredt volna . . . igen, mosolyog fájdalmasan, kinosan, legalább az apa úgy hitte, azután, hogy felszá- ritá könnyeit: szótlanul távozott az iskolába. * * * . . . Kedves gyermekeim . . . kezdé a tanítást az öreg, ma a lélek halhatatlanságáról tanulunk. Arról, hogy van testünknek egy része, amely láthatatlan, amelyet az Úristen azért adott nékünk, hogy érezzünk, hogy gondolkodjunk, meg tudjuk különböztetni a jót a rosztól: vagyis, hogy Ítélni tudjunk . . . S folyt a tanítás szakadatlanul, szépen. Az öreg meg, mintha el felejtette volna az ő nagy bánatát, talán nem is gondolt arra, hogy mig ő az iskolában annyi léleknek ad orvosságot a szókban, s annyi kiA kolera. Az egész fővárosi és vidéki sajtó és pedig vezető helyen, a rut ázsiai betegséggel foglalkozik, melyet a köznép általában kordának, a közönség többi része pedig hivatalos nevének megfelelőleg: kolerának nevez. A félelmetes betegség keletkezését és fejlődését az orvos-szakértők akként magyarázzák, hogy van egy mérges csira, mint minden betegség előidézőjének, úgy ennek is, időnkben, bacillus a neve, mely evés- ivás utján az emberi szervezetbe jutva, hihetetlen gyorsasággal milliókra szaporodik s az ember betegségét s sok esetben halá lát okozza. Már most bizonyos, hogy minden em- j bér, ragaszkodván az élethez, irtózattal gon- dől az eshetőségre, miszerint teljes egészsé- ! ben lefekszik s éjjel görcsök fogják el s reggelre már kiterítve nyugszik — a ravatalon. S ami a betegséget még félelmetesebbé teszi az, hogy orvosszere egyátalán nincs. Mindazok, kik a veszedelmes járványnyal hivatásszerűen foglalkoznak, csak arra szorítkoznak, hogy elővigyázati rendszabályokat ajánlanak. Nevezetesen hangoztatják, hogy a kolerának leghatásosabb ellenszere : a tisztaság, a rendes életmód s nyers, ételek élvezetének mellőzése, mert szerintök a tűz az, mely a kolera bacillusokat megsemmisíti. Már most a lakosságnak egy igen tetemes része nincs abban a helyzetben, hogy ezeket az óvrendszabályokat szigorúsággal alkalmazza, különösen a népesebb és nagyobb városokban. Szegénysége folytán, kénytelen, sokadmagával pincelakásokban tölteni az éjét, hol azután a tisztaság ke- resztülvihetetlen valami. Továbbá keresetének silánysága, különösen ha öt-hat tagból álló családdal van megáldva, nem engedi meg, hogy mindennap délben és este sült, vagy főtt étellel táplálkozzék. Ha pedig rendts életmódját folytatja, az a kolerának egyenes terjesztője, mert hisz a napi étkezésre nem kerül egyéb,. mint nyers hagyma, rozsos kenyér s a mindenek fölött ártalmas — dinnye. j. Minthogy tehát az' ajánlott óvrendsza- bályoknak általános alkalmazása a lehetetlenséggel határos és ejhárithatlan akadályokba ütközik, ha csak ily módon lehet a kolerajárvány felléptét megakadályozni, akkor el lehetünk készülve a lehető legrosz- szabbra. De ha már a járvány pusztítása elkö vetkezett, akkor áll elő még a legnagyobb nehézség, tudniillik a betegek elkülönítése — az egészségesektől. A szakértők ugyanis a betegség terjedésének egyetlen akadályát, a betegeknek szigorú különválasztásában vélik feltalálni. Ennek pedig egyetlen módja: a községtől lehető távolságban járványkórház felállítása. Már most lássuk, mi történik nálunk, Szekszárdon — s ugyanez a helyzet a többi vármegyei községekben is — a járvány jelentkezése esetén. Az elkülönítés, mert járványkórház nincs, egyszerűen lehetetlenné válik. A legutóbbi kolerajárvány alkalmával, mely városunkat szerencsésen elkerülte, hatósági rendeletre, a vásártér keleti részén, állítottak ugyan fel valamiféle kunyhót, melyben talán 10—20 beteg nagynehezen elhelyezhető, de hová jut a többi; pedig volt
