Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-09-01 / 35. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1910 szeptember 4. ható a pusztitó járványtól, hogy úgyis már elégséges bajaink még azzal is ne szaporodjanak, hogy sok lakóstársunk siratni legyen kénytelen hozzátartozóját s még inkább megfogyjon a munkáskéz, mely amugyis már fölösleges számban Amerika szénbányáiban fogyasztja életerejét. Akiket pedig a járvány megkimél, szabaduljanak meg attól a gondtól, hogy a védekezés ismét újabb és nagyobb terheket ró reájok. Szóval komor a kép, mely a legközelebbi jövőben elénk tárul. Egyrészről egyetlen jövedelmi forrásunk, a szőlők romlása, másrészről az amúgy is ijesztően apadó, teherviselő lakosság fogyása. Végül a járvány okozta újabb és terhesebb költekezés. Azt tartja a közmondás, hogy a baj nem szokott egyedül járni. Nálunk mostanában az idézett közmondás igazsága fényesen igazolni látszik magát. Boda Vilmos. A földmivelőnép otthonszerzése. — 25 ezer lélek megy ősszel saját hajlékába. — Még száradnak a falak. Még rakosgatják, vakoltattják itt ott. Például Zentán, Verpelétien, Miskolcon, Békésen, de egy bizonyos, hogy ösz- sze kellve számításunk szerint 25 ezer lélek, több ezer CBalád a maga kis házacskájába vonul, olyan mezőgazdasági munkás család, a kinek egyenkint aligha volt a házvételre 50—60 koronánál több, sokszor annyi se. Hogyan tudtak ezek házat venni ? Megmondjuk. A gazdasági munkásházakról való országos törvény szerint munkásházak azokon a helyeken épülnek, ahol legalább tiz munkáscsalád jelentkezik avégból, hogy szeretne saját otthonába jutni. De meg ez az első lépés. Mert a jelentkező munkásoknak ezt az ügyét a képviselőtestületnek is magáévá kell tenni. Következik tehát az, hogy azokon a helyeken, amelyeket felsoroltunk, vagy ahol egyáltalában munkásházak épülnek, ott a munkásság s birtokos osztály közölt egyetértés és kölcsönös méltányosság van. Mert a dolog úgy áll, hogy a munkásházakat kölcsönből építik és a munkás, akinek nincs hitele, hogyan kap kölcsönt ? Csak úgy kap kölcsönt, hogyha a községi képviselőtestület, avagy a vármegye értük kezességet vállal! Ezért mondtuk mi azt az előbb, hogy ahol gazdasági munkásház épül, ottan a béke, szeretet, egyetértés és méltányosság lakozik. Mert nem lehet feltenni, hogy azok, akik a munkásokért kezességet vállalnak, erre hajlandósággal lennének, ha a munkásosztály velük szemben szintén nem lenne méltányos és egyetértő. Csak olyan helyeken épülhet munkásház, ahol a kölcsönökért jótállanak a képviselőtestület tagjai. Viszont ezeknek a hajlandóságát csupán azt biz tositja, ha a munkás nem keres érdekellentéte két a birtokos osztállyal szemben. A minthogy ilyen érdekellentét nincs is, mert a gazda és munkás nagyon is egymásra vannak utalva. A gazda munkás nélkül, a munkás gazda nélkül, akinél kenyerét keresi, el nem lehet. Ha a gazdának jó termése van, akkor a munkás részkeresete is ehhez arányul. Ha rendesen, zavartalanul megy a gazdaságban a dolog, ezt nem csak a gazda fordítja hasznára, hanem a munkás is. El lehet mondani, hogy sehol egyetértőbb, békésebb, méltányosabb eljárásra nincs szükség, mint a mezőgazdálkodás során, ahol gazda és munkás egymás megértésére, kölcsönös méltányosságára állandóan szükség van. De az egymást megértés nek meg is van a haszna, a munkásra nézve is. Csak a munkásházakról szóló mostani hírünket vegyük figyelembe. Ha sem másból, már ezért is bizonyos dolog, hogy a munkásosztálynak igenis szüksége van azoknak jóindulatára, akik saját otthon megszerzésében őket gyámolitani hivatottak. Nem lehet el sem képzelni, hogy ahol a munkásosztály valami lázongó, önmagával meghasonlott, keserű lelkű ember után indul és a társadalmi megha- sonlásnak annyi kellemetlen magját elhinti, hogy ott, mikor a munkásosztálynak annyira égető ügyéről, a saját otthona megszerzéséről legyen szó — valami nagy szeretettel dobókat, kenyérrel hajítanák vissza. Az emberi természet nem ilyen szeretet hasonló nyüstból van. Jó bánás, békesség, szeretet hasonló virtusokat fakaszt. — Békétlenség, méltatlanság, gyülölség pedig elhi- degiti a sziveket. Azért legyünk bár akármi foglalkozási sorban, becsüljük meg egymást, legyünk egymás iránt méltányosak és igazságosak. Békesség és szeretet vitték elő az emberiséget, meg a tisztes munkásnak {megbecsülése. Mikor Magyarországon nem is egy esztendő alatt annyi meg annyi ember a maga tűzhelyénél melegszik : igazság szerint senki el nem mondhatjs, hogy a munkásosztály sorsával nem törődnek. Ápoljuk tovább az egyetértés szellemét hazánkra uj virágzás, mindannyiunkra pedig a boldogulás derűs napjai következnek. A „Toinamegyel Tűzoltó Szövetség“ A Tolnamegyei Tűzoltó Szövetség évi közgyűlése, Faddon, augusztus 28-án a szokottnál nagyobb érdeklődéssel és ünnepélyességgel folyt le. A vidéki testületek közül tizen jelentek meg ez alkalommal nagyszámú legénység kíséretében, a mire — a megjelentek bizonyságtétele szerint — még nem volt eset az elmúlt években. A közgyűlést megelőző nap estéjén az érkező vendégek és testületek fogadására a faddi tűzoltóság — élén a főparancsnokkal — csaknem teljes számban kivonult s hangos zeneszóval és ünnepélyes hangulatban kisérte őket a községbe. Este 9 órakor fáklyásmenet vonult Barlal Bélának, a tűzoltóság lelkes pártfogójának kastélya elé, aki néhány keresetlen, buzdító szóval köszönte meg a szives óvációt. Utána ismerkedési estély volt Marossy Sándor házánál, a mely belenyúlt az éjféli órákba. A zuhogó zápor, amely időközben kitört, nem csappantotta meg a résztvevők jó kedvét és lelkesültségét. A rendezőség bölcs előrelátással gondoskodott arról, hogy kedvezőtlen idő esetén az ismerkedési estély fedett helyiségben legyen megtartható. Augusztus 28-án reggel harsonaszó ébresztette fel a tűzoltóság tagjait. Mosolygó, szép, napfényes reggel támadt a zivataros éjszaka után, a mely még jobban fokozta az ünnepélyes felvonulás iránt való érdeklődését a község lakosságának. Az ünnepélyes felvonulás festői szépen sikerült, a baj társaknak szinte ragyogott az arcuk az örömtől, amikor a mélyen átérzett magasztos eszmének jegyében az Isteni házába vonultak. Itt ünnepélyes istentisztelet volt, mely után a díszközgyűlés tartatott meg a községháza tanácstermében. Számos üdvös és fontos kérdésnek kedvező elintézése után diszbankett volt Marossy Sándor házánál, melyen a helybeli intelligencia és a polgárság számos tagja is részt vett. Az itt elhangzott pohárköszöntők közül ki kell emelnünk Gúlái János talpraesett, elmés beszédét, melyben az Önkóntes Tűzoltó Szövetség nemes céljait vázolván kifejtette, hogy a tűzoltók egyszerű jelvényei előtte nagyobb értékkel bírnak a legcsillogóbb hadiszerszámoknál, mert azok nem a torzsalkodásnak, hanem a legteljesebb egyetértésnek és szeretetnek szimbólumai. Az évi közgyűlést este szépen sikerült tánc- mulatság fejezte be, amely csak a kajnali órákban ért véget. Az ügyes rendezésért, a szives vendégfogadásért és vendéglátásért a legteljesebb elismerés illeti a faddi tűzoltó egylet érdemes parancsnokságát. KÜLÖNFÉLÉK. Egy dal. Egy dal, egy kicsi röpke dal Valóban oly kevés, És mégis, mégis belefér Tengernyi szenvedés. Egy dal, egy kicsi röpke dal Valóban olyan sok, Ha belőle egy megtört szív Mély bánata zokog. Hulló csillag. Kutatom a magas eget, A csillaggal behintettet, Hol ég az én csillagom ? De hiába keresgélem, Nem ragyog az fenn az égen, Bármerre is kutatom. Hulló csillag volt az csupán, Kialudt két szemnek hunytán, Az egemről leesett. Két szem megtört fénysugára, Csillagtalan éjszakába Boritá az éltemet. Özv. Brandeiszné Frei Melanie. váncsi elmét elégít ki a magyarázattal; ő legalább azt hitte, hogy mikor mosolyog szívből jött az ajkára, pedig mennyi titkos kin, elrejtett fájdalom szorult abba a mosolyba. Annyira elfoglalta bensejét a tárgy magasztossága és fontossága, hogy észre sem vette, midőn a magyarázatban a saját énjét, önmagának a sorsát adta, ecsetelvén a szavakban azt: miben is áll a lélek hallhatatlansága. Azután mesélt nekik a halálról, a feltámadásról, az örök életről. S mintha ma jobban tudna beszélni ezekről az elvont dolgokról, mint valaha, valamikor is ; s azok a kicsi lelkek, kik ott szoronganak a padokban egymás mellett, olyan éber figyelemmel csüngnek szaván, mozdulatán: mintha mindent megértenének. S folyt a tanítás . , . Egyszer azonban, hallga csak ... a vén mester hebegni kezd, arca sápadt, halovány. Talán valami baja lehet V Elhallgatott. Pedig nem történt semmi. A gyermekek most is figyelnek, egyiksem rakoncátlankodott, de ő mintha keresne valamit; csak bámul mereven maga elé a semmiségbe. . . Különös, pedig csak a templom torony egyik harangjának érc szavait szólaltatta meg a lengő szellő: . . . vagy valaki más. És csengett a harang a maga siri hangján, megtöltvén a levegőt szavával. Ezek a hangok olyan különösen szóltak neki, s olyan s olyan sokat meséltek neki. S ő hallgatta némán. Egyszer csak nyílik az ajtó . . . s hogy meglátta az öreg a vén Mári nénit, a cselédjüket . . . kihullt kezéből a könyv, néma ajka megszólalt, s az apa iszonyú fájdalmát elfojtva, meg- semmisülten dűlt székre, a fuldokló zokogása megtöltő a csendes, halálosan néma termet. Most már nem volt tanító többé ; azt a rideg paragrafusát a didagtikának elnyomta az apai szív igaz Bzeretete. S az, aki még tudott beszélni akkor, midőn egyetlen leánya otthon vergődött ; kellett tanítani akkor, midőn az, aki szivéhez legközelebb -állott, de már eljegyeztetett az égiek számára : ez az ember zokogott, fájdalmában, szavakat keresett ami magyarázatát tudta adni az ő kényeinek. Ez az emher ekkor már nem volt tanító . . ; ez az apa volt csak, abban pillanatban, hogy szólni merészelt az a kis harang: elveszítette minden örömét, életének egyetlen reményé,t jövő boldogságát, üdvösségét, menyországát, mindenét abban a kis leányban; aki talán nem is tehet róla, hogy olyan kevés angyal van a fönt a fényes menyországban, s akit az Isten jobban szeretet, mint mi emberek ; tökéletesebb, mint a világ legjobb szülői. Ez az Isten véghetetlen hatalmas, szent, igazságos; ő tudja miért kellett néki az a leány, aki oly szépen nyugszik párnáin, csendesen ; fájdalom nélkül : mosolyogva. Tántorogva ment ki a szobából : először bucsuzatlanul. Azok a csöppségek meg olyan bá- natossak lettek : pedig csak egy öreg, vén vihar edzett fa rázta meg koronás fejét és hulatta könnyeit. Nyilatkozat. Nem tartom illőnek, hogy a magam ügyével lapunkban részletesen foglalkozzam; azért alább következő nyilatkozatomat rövidre szabtam. Az Uj Lap és az Alkotmány riportere a Tanítók Orsz. Szövetsége közgyűléséről irt tudósításában személyemmel foglalkozva, azon gyanúsító kommentárral illetett, mintha ha Igatagon az államosítás mellett foglaltam volna helyet. Amint erről a rosszakaratú feltevésről értesti1 tem, rögtön táviratilag tiltakoztam és kijelentettem, hogy csak azért nem szólaltam fel, mivel Bertalan Vince, a kath. iskolaügyek egyik kimagasló vezére 16000 kath. tanító nevében, tehát az én nevemben is ünnepélyesen óvást emelt az államosítás ellen. Minden további kombináció elkerülése végett ezeket tartottam szükségeseknek kijelenteni azon megjegyzéssel, hogy álláspontomat egyébként a Pécsi Ujlap és a Katholikus Iskola hasábjain bővebben kifejtettem. Szekszárd, 1910. szeptember 2. Horváth Ignác rlc. tanító, a Pécsegyházmegyei Róm. Kath. Tanítóegyesület v. elnöke. — Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Velics János kir. közalapítványi erdőmestert erdőtanácsoBsá nevezte ki. — Áthelyezés. A m. kir. földm ivelésügyi miniszter Súly Antal pécsi szöllészeti és borászati felügyelőt Pápára helyezte át.
