Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-02-13 / 7. szám
szellem jellemzi, • a polgáriak pedig úgy viselkednek, mintha életük javát a külföld nagyiparos városaiban töltötték volna ^ — Beksits Gusztáv, a közelmúltnak ez az előrelátó, nagy újságírója már tizenöt évvel előbb külön képviselő-küldési jogot vindikált Kanizsának és a közeljövőben bizonyára meg is fogja kapni. A zalamegyei Tapolcán több éven át hatósági biztosa voltam az ipartestületnek. Részt vettem örömükben, bánatukban, küzdelmeikben, törekvéseikben. Nekik szenteltem üres időmet. Elismeréssel voltak is hozzám: hallgattak ream s követtek. «Mit akarsz azzal a koldus népséggel», — ezzel fogadtak, amikor mi, az iparosok, fölléptettük Kossuth Lajos fiát. — Az elért siker még nagyobb összetartásra buzdított és az odavaló gazdag és erősen magyar, német szót a templomában meg nem tűrő zsidóság is velünk tartott. — Csak két esztendő múlt el és az történt, hogy a tisztelt megyei urak, akik lekicsinylették előbb a polgárságot, most ők kértek minket: «segítsetek rajtunk, a parasztság minden kabátos embert ki akar buktatni a városházán.» És mi buktattuk ki őket. «Hozott Isten», — mondta Deák Ferenc Szabó Imrének, az egykori pápai követnek, a, későbbi szombathelyi püspöknek, egy pápai iparos-család gyermekének. És kezét megrázva, dévajkodva tette hozzá a nagy tréfakedvelő: «Te, Imre, mintha csirizes volna a kezed.» Célzással arra, hogy őt a pápai iparosok és elsősorban a nagyszámú csizmadiák választották meg. — Ötvennégyezer holdja volt Esterházy Pál grófnak, a pápai, ugodi, devecseri, tekei uradalmak örökös urának, a református kollégium népes intelligenciájával szintén hatalmi tényező T7«it — és ketten összefogva sem tudták t érvényesíteni az iparos^ osztály ,c összetartásával szemben. Es ebben jan nem lehet országos képviselő j, akit nem akar az iparos — és a vele tartó kereskedő-osztály. Viribus unitis. Ez lebegjen szemük előtt Tolnavármegye iparosainak. Ismétlem: az összetartásban erő, a szervezett erőben hatalom-van. De ekként tegyenek a kereskedők is, mint a kanizsaiak, a sümegiek, a tapolcaiak, a pápaiak. Tartsanak az iparosokkal, haladjanak együtt. Ezek vannak legközelebb ő hozzájuk, ők ketten alkotják a nagyjövőjü magyar polgári osztályt. Mányoky Gyula dr. KÜLÖNFÉLÉK. TOLNAMEGYEI KÖZLjÖNY — Nagy küldöttség Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszterhez- A szekszárdi vasúti forgalmunk szégyenletes állapotának megszüntetése végett folyó hó 18-án a reggeli vonattal Szekszárdról és a vasutmenti községekből nagy küldöttség utazik fel Budapestre. A küldöttségben az összes vármegyei országgyűlési képviselők is részt fognak venni. A deputáció folyó hó 19 én d. e. jelenik meg Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszternél és átnyújtja neki dr. Szentkirályi Mihály, Szekszárd r. t. város polgármester által nagy gonddal és körültekintéssel megszerkesztett emlékiratot. A polgármester a küldöttségben való részvételre a következő felhívással szólította fel a városi bizottsági tagokat I T. c. Képviselőtestületi tag urnák. Helyben. Városunk képviselőtestülete a folyó évi február hó 4-én tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a Szekszárd—sárbogárdi vasúton mintegy 25 év óta fennálló azon nagyszabású forgalmi mizériák megszüntetését, amelyek köztudomásúlag gazdasági élet érdekeinket , a tönkretétel veszélyével fenyegetik, a vasútvonal mellett fekvő községek mindegyikének bevonásával egy nagy, inpozáns küldöttség utján fogja a kereskedelemügyi miniszter ur Öméltóságától kérelmezni. Mivel' pedig a fenyegető veszély elhárításából származó előnyök, tagadhatatlanul, első sorban ami városi életünk fellendülése és megszilárdítása érdekében fog történni s mivel a városunk egyetemét képivselő szerv minden egyes tagjának elengedhetetlen, de egyúttal a legszebb kötelessége is minden lehető módot megragadni, hogy kulturális, ipar, kereskedelmi és gazdasági életünk a biztos fejlődés útjára tereitessék : ennélfogva városom iránti rajongó szeretetemnek melegétől áthatva kérem az igen tisztelt képviselőtestületi tag urat, hogy ugyan ilyen érzelem meíegétőh áthatva a folyó évi február hó 18-án d. e. fél nyolez órai vonattal indulandó küldöttséghez csatlakozni, s csatlakozási szándékát velem mielőbb tudatni szíveskedjék. Budapesten a gyülekezés a Hungária kávéházban folyó hó l9-én*d. e. 9 órakot fog történni. Szekszárd, 1908. február hó 8-án. Dr. Szentkirályi Mihály polgármester. — Kinevezések. A pécsi kir. ítélőtábla elnöke Horváth Tivadar ügyvédjelöltet a pécsi kir. ítélőtábla kerületébe díjas joggyakornokká nevezte ki. — A pécsi kir. tábla elnöke dr. Kiczkó Kálmán ügyvédjelöltet a paksi kir. járásbírósághoz dijas joggyakornokká nevezte ki. — A földmivelésiigyi miniszter Móder Dezső volt bajai ipartestületi jegyzőt m. kir. selyemtenyésztési felügyelővé nevezte ki. — Március 15. A szekszárdi polgári olvasókör f. hó 8-án tartott ülésében elhatározta, hogy a régi hazafias szokáshoz híven, az idén is megünnepeli saját helyiségében a magyar szabadság hajnalhasadásának évfordulóját. Ha ünnepélyes isteni tisztelet lesz, erre a kör tagjai .testületileg elmennek, este pedig lakomát tartanak, melyen a diszbeszédet Boda Vilmos, az olvasókör elnöke tartja — Kölcsönös áthelyezés. A pénzügyminiszter Falvay Sándor szekszárdi és Ledniczky Mihály veszprémi p. ü. számtiszteket kölcsönösen áthelyezte. — A pécsi ügyvédi kamara köréből. A pécsi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Módly László, volt pécsi ügyvédet, jogtanárrá történt kinevezése folytán, saját kérelmére az ügyvédek lajstromából törölte és hogy dr. Abay János ügyvéd lakóhelyét Gyünkről a kamara területén belül Szekszárdra tette át. 1— Uj erdőmester. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Partos Vilmos a bátaszéki The- réziánumi kir. alapítványi főerdészt ugyanoda erdőmesterré nevezte ki. — Előléptetés. A vallás-és közoktatásügyi miniszter dr. Őrffy Imre kir. közalapítványi ügyigazgatósági joggyako. nokot segéd fogalmazóvá léptette elő. — A szekszárdi muzeum igazgatói állása Dőry Pál alispánnak Békésmegye főispánjává történt kineveztetése következtében megüresedett. A múzeumok és könyvtárak országos felügyelősége ez állásra Simontsits Elemér alispánt kérte föl, amely kérelmet Tolnavármegye múzeumi bizottsága is magáévá tette és erről az alispánt küldöttségileg értesítette. Simontsits alispán a küldöttségi meghívásra’a bizottságnak folyó hó 3-ikán tartott ülésen megjelenvén, kijelentette, hogy az igazgatói állást tekintettel a vármegyének a szekszárdi múzeumhoz fűződő nagy kulturális érdékeire, a közigazgatás vezetésével járó nagy elfoglaltsága mellett is elfogadja. A bizottság ezúttal az üresedésben levő bizottsági alelnöki állást is betöltötte, e tisztségre egyhangúlag Simontsits Elemér alispánt választván meg. ^1^ ^1908 feÉrjárl3 erővöl, de akarata egyre gyengült! Érdeklődni kezdett iránta, kielégítve látta férfiúi hiúságát; | szeretik őt! Léptei önkénytelenül a szép asz- szonyhoz vezették! Az az édes eszménykép pedig mindinkább homályba, ködbe borult előtte . . . A szép asszony ölelő két karja, fekete szemének égő pillantása, szenvedélyes szerelme elkábitották, elvesztette önuralmát, a szép asz- szony karjaiba temetkezett s csókolta annak ajakát lázasan, gyönyörrel. Meg volt fosztva józan eszétől s mohón élvezte a tiltott szerelem minden élvezeteit. És nem vette észre, hogy tán tündöklőbb az asszony, de nem oly igaz, egyszerű; hogy szenvedélyesebb a szerelme, de nem oly mély és állandó ; hogy hevesebben dobog a szive, de az a szívdobogás nem a szin tiszta, hanem a bűnös szerelem dobogása. Elfeledett mindent! S néha-néha eszébe jutott is az a leányka, eífeledtette hamarosan a szép asszony vidám kacaja, nevető szerelme. Oh ha tudta volna az az ábrándos leányka, hogy mig ő aggódva, egész leikével gondol szerelmére, addig az a fiú megcsalja őt, másnak ölelő karjait csókolja; ha ezt tudta volna, tán megszakadt volna szerelmes szive. Ki tudja, nem lett voLna-e jobb szegény leányra nézve!? . . . De Ilus ezekről nem tudott. Ő szeretett ép oly híven, ép oly mélyen és igazán, mint azelőtt / . . . Igaz, fájt 'szivének Béla levele el- , maradása, elmúlt játszi jó kedve, de haragra nem is gondolt. Szegény Béla — védelmezte őt — dolgozik, robotol, fárad napestig, nem is csoda, ha kimerülve írni nem tud! De bizonyosan grndol reám, hisz ő oly jó, olyan aranyszívű gyerek! Szegény ábrándos kis Iluska! . . . A láng, mely hirtelen támad, hirtelen elhamvad, régi törvénye a természetnek. S e törvény Bélánál is beteljesedett. A lelkét elszé- ditő, a magasabb szerelmet elnyomó szenvedély elmúlt, megsemmisült, nem hagyott hátra mást, mint romot, pusztaságot! Felébredt álmából! Megborzadt lelke ridegségétől, a valóság tudatától ! A szép asszony csókjai, alabástrom karjai, tüzes szeme, szerelme hidegen hagyták őt; nem érdekelte vidám csevegése, nem lelkesítette éneke! Elhagyta .őt, menekül előle! Ezt parancsolta feltámadó jó érzése, ezt az erőszakosan elnyomott lelkiismeret szava! De most merre ? Üresnek érezte az egész világot, fájt neki minden, de legjobban lelke sivársága. Hová lett lelke komolysága, hová lett szivéből a szerelem, az a színtiszta érzés ? Hová lett bizalma, hová reménye ? Hová lettek álmai, az egyszerű de fenséges álmok ? Miért I dőltek dugába tervei ? Az a világ, melyet lelké- j ben megalkotott, meiynek éltető eleme volt Iluska, az lelkesítette eddig, munkájában bűz- ditotta, szenvedésében vigasztalta! Hát összeomlott minden-minden ? . . Nem mert többé Húsra gondolni, nem mert remélni, nem álmodozni, lelke mételyezett, gondolkodása mérgezve volt. Bűnösnek érézte magát! Bárhova ment nyugalmat nem talált, mert a mardosó önvád kínozta mindenütt s a felébredt lelkiismeret szava rettenetesen büntette! Hová sülyedtél? Lelkednek tiszta ideálizmusa besározva, lesülyedtél a legrutabb reálizmus undok mélységébe. Szenvedni hagyod azt a leánykát, ki szeret tégedet önönmagadért, mert jónak lelkedet tisztának hiszi! Térj eszedre, láss munkához s szorgalmas munkával, becsületes élettel tisztítsd meg lelkedet a salaktól! Ezt susogta folyton ‘ lelkiismerete! De lelkében volt már a mérgezett nyíl s nem hogy jóvá tette volna hibáját, hanem, hogy háborgó lelkiismeretét ismét elnyomja, elaltassa s lelkét megnyugtassa, vádolni merészelte azt a leánykát, kinek lelke, szerelme tisztább volt, mint a rózsa keblét díszítő harmatcsepp, kinek egy szivdobbanása többet ért, mint Béla egész lelke, szive, szerelme! Szegény Ilus mennyit szenvedett s aggódott miatta, de mosolyogva tette' mert szerette. S Béla ezt a kis leányt merte önérdekk rágalmazni I Hogy ne érezze annyira bünér súlyát, el akarta hitetni leikével, hogy his'
