Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-06-04 / 23. szám
»Ha Pinczehelytől Görbő nincs tova, Hí Pinczehelyhez Teslér hű marad, Őket barátja többször látja ott«, hol majd »Shakespeare világát választjuk lakul « Azonban ekkor már Teslér is kezdett kiábrándulni bohókás álmaiból s fölcsapott kritikusnak. Vörösmarthyt kezdte kritizálni. Emiatt többször össze is különböztek, de haragjuk rövid ideig tartott. Vidám tréfával szokta Teslér ilyenkor elülni a dolgot, mentegetődzött s közbe-közbe nagyokat bokolt Vörösmarthynak. 1825-ben, mikor a »Zalán futása« megjelent s ország-világ ünnepelte a nagy költőkirályt, Tislér a legnagyobb euthusiarmussal irta hozzá: »A haza nevében köszönöm neked, az egeknek pedig hála »Zalán«-odért 1 érte ezerszer csókollak, ezerszer ölellek és áldalak. Horvátitól s te adtad azt előbb, melynek híjával valánk : vedd érte köszönetemet. Érted pedig röviden: »Cserhalmod« a kritikát jobban kiállja, de sziveihk jobban »Zaládhoz nyúlnak. Köszönöm, köszönöm barátom s hidd el, azt volna kedvem eldallani szent Simeonnal: »Domine! nunc dimittis seroum tuum ni pace!« Barátságuk egész Teslér haláláig tartott, ki 1848. augusztus 22-én halt meg, mint nyug. bükkösdi plébános. »Ezen három jó barát, írja róla Gyulai Pál, Khvényi, Egyed és Teslér körében találta ma-- gát. legjobban, könytárukból tanulta ismerni az újabb és régibb magyar irodalmat, általuk ismerkedett meg a- külföldi költőkkel, tőlük vett ösztönt költői pályája folytatására s mert nevezetes költőt jósoltak belőle, önbizalomra ébredt félénk géniusza.« S éppen ez az, ami oly jelentős ebben a baráti viszonyban, a szunnyadó tehetség szikrájának lángra gyújtása. Teslérnek szavai : »Én azt hiszem és tudom, hogy te hazádn'ak nagyobb embere fogsz lenni, mint Racine és Cor- neil«-le, bizonyára növelték ifjú szivének nemes ambícióját s az amúgy is tevékeny ifjút még nagyobb munkára sarkalták. »Munkára virradok — Írja Egyednek — avval alszom el; szünetem kevés; ha fogynak dolgaim újakat keresek, mert ezek elszórják némely aggodalmaimat. Csüggesztő kedvetlenség ritkán hat reám, mert tudok bízni az én ]ó Istenemben s mig ez igy marad, nem félek semmitől.« * A Vörösmarthy-szobor leleplezése alkalmából váltak aktuálissá újra ezek a jnár régebben összegyűjtött adatok, melyeknek közlése által föl akartuk hívni az érdekelt körök figyelmét Vörösmarthy tolnamegyei tartózkodására. Tolnavármegye maga-magát becsülné meg, ha Vörösmarthy emlékének áldozva, emléktáblával jelölné meg egyik vagy másik helyet, a hol a magyar, költő-király legszebb álmait álmodta, a hol jövendő dicsőségére készült. Vörömarthy -emlékét nem szabad kitörülni szivünkből, Vörösmarthy a miénk: »Tudja hégyed-völgyed börzsönyi puszta-vidék !« 1908 junius 4 Rovás májusról. (Flanc. Pocskondia és pocskondéria. Öngyilkosság és szökés. Bizományos zongora. Szárazság.) Ketskés Győző fején találta a szöget, mikor a flancról irt. Igaza van, helyesen beszél, jól is gondolkozik, látszik, hogy szemlélő ember, — csak az a kár, hogy cikkével nagyon keveset, talán semmit sem használt. Kezébe veszi a boldog családapa, olvassa, boldogan mosolyog, nagyokat bólongat rá helyeslőleg, sóhajtozik is hozzá, hogy ő is ezeket az elveket vallja s végül megfogadja, hogy az ő családja többé nem flancol. S ime . . . talán ezekben, a pillanatokban belép a gondos és kedves anya, avagy a hajadon s már eladó leány (még szerencse, ha nem több V is egyszerre): Mit tesznek ? Kedves, drága apu- fkámnak szólítják, körülölelik, összecsókolják s \ : — — végül — uj ruhát kérnek. Szabadkozik szegény apá eleget, védi a legújabb elveit, kijelenti, hogy fogadását meg fogja tartani minden körülmények között. De véged van már szegény tatár. Jön a könny, sirás és panasz, a duzzogás. Te aztán, hogy kibékítsd családodat magaddal, félredobsz Ketskést, elvet, fogadást s megadod a kérteket. Sőt engesztelésül még rá is licitálsz. De mit is tehetnél mást! Mert magad is belátod, hogy ha nem tartasz a korszellemmel, megrónak, lenéznek.'Ha elég snassz vagy jövedelmedhez képest költeni 1 jön a pocskondia. Ez az öröktől fogva való és halhatatlan pocskondia bizony belenéz a konyhádba, mikor mit főznek ott; megnézi alsóruhádat is; tudja mily dohányt szívsz ; ismeri adósságod, jőve delmedet (kicsinyítve, előbbit megnagyobbítva), társaságodat, családi életedet, kártyajátékodat, embertársaiddal való viszonyodot, stb., stb. Szóval mindent, de mindent! A pocskondia mindentudó. Ha nézeteltérés van két egyén között,, nem elég, hogy a vitatott tétel felett dorongolják egymást agyba-főbe, hanem lepccskondirozzák egymásnak magánéletében előforduló cselekedeteit. Lepocskondirozza két ily vetélytárs avagy ellenfél egymás tekintélyét a sárga földig. Több kisebb ur neki megy egynek, miután azt tartják többen vannak —, tehát győznek, egy meg nekirohan a többnek azon hitben, hogy azok többen vannak, tehát többet is üthet s kitessékelik, kizavarják, majd kidobatják egymást a nagy ur portájáról. Hogy azonban többen' is, sokan is tudják, lapokba teszik -egymásról való véleményüket és állítólagos tudásukat. Kedves családapa nem olvastál már ilyesmit? Vagy talán a legközelebbi múltban is?! Tudom, hogy igen! Hisz azért félsz az omnipotens pocskondiától s inkább tönkre teszed magad, testileg és lelkileg, anyagilag és erkölcsileg. Mikor aztán beteg lesz fizikumod, szellemed, avagy beáll a fizetésképtelenség, akkor következik a vagyoni tönkrejutás, a csőd, a sikkasztás. Ez már aztán nagy baj, mert ekkor már a pocskondéria jön, a pocskondia nagyapja, aki a kis unokáját lenézi, hibáit jóvá nem teszi, hanem még inkább tetézi. Neked ekkor nincs más segítséged mint egy kis öngyilkosság egy kis kötéllel, parányi golyóval avagy még parányibb méreggel. Lévén a vizbeugrás nálunk nem divatos, emeletről való leugrás pedig bizonytalan kimenetelű. A toronyba pedig nem eresztenek fel; különösen előrebemondott szándékkal. A vasúti sínekre való fekvés is hiábavaló lenne, mert a mi gyorsaink ily kegyetlenséget nem követnek el, illendő távolságban inkább megállnak. Május hava különben kedvezett az ön- gyilkosságnak. E lap is mennyit hozott erről a vidékről. Hát amit még nem hozott ?! Ugylát- szik az emberek májusban a legszerelmesebbek, és legéletuntabbak. Félnek a forró nyár hevének szivérzelmeiket és munkaerejüket kitenni, nehogy elperzselődjenek. Mert, kérem kit a szive, kit az esze, kit meg a flanc, betegség, tönkrejutás vagy az életküzdelemtől való félelme visz abba az elmechaoszba, melyben eldobja magától a legértékesebb, de nem saját tulajdonát: az életet. Az öngyilkosságnál különben kényelmesebb a szökés. Már t. i. bizonyos esetekben. Ez azonban nem biztosit mindig menekülést az élet bajaiból. Pedig a szökés ah mily édes, ah mily jó ! Csakhogy az az egy rossz oldala megvan, hogy el is foghatják az embert. Mert oly szemfüles rend- és csendőreink vannak, hogy nem sajnálnak ily krudelitást elkövetni még jó ismerős haldoklóikkal szemben sem. így jobban ajánlható az öngyilkosság, mert ilyen ember aztán azt tartja, pocskondiázhattok engem, beszélhettek rólam, de nem nekem. Akár a beteg németnek; én nem hallom És még mily illetlenül bánnak egy szökevénnyel. Visszahozzák fényes nappal is; kísérettel. Aztán becsukják, rabkosztot adnak neki. Aztán kihallgatják, vallatják és el is ítélik. Még 1 pedig nyilvánosan. Még egy bizományba adott TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY rozoga zongora eladásáért is. Azt mondják, hogy sikkasztás. És hiába fellebezi meg letartóztatá- sáról való végzését! Hogy pneki más bűne is van, — kinek mi köze hozzá. Odajárt, . ahova akart, azt csábította el, kivel megszökött, azt hagyta el, ami az övé volt, és azokat tette tönkre, akik hozzá legközelebb állottak és legnagyobb jólevői voltak! De hiába, ilyen az ügyészség! Szárazság van ott; fényt, világosságot szeretnek. Nincs ott könny, nincs nedv. Éppen úgy május hó urasága is amilyen volt. Fény, tűz, perzselő hőség. Az éj folyton tiszta, felhőfátylaktól mentes. »Éget, forráz a napsugár«, de langyeső nem hull. Nem lessz termés, elfonnyad,, elszárad minden. Az ég folyton mosolygó, a nap égő, vakító. Úgy látszik vigad. Mint a tiszta ókszigénbe zárt állatka. De úgy is járunk vele. Tönkremegy minden veteményünk. Hiába fohászkodunk, hiába imádkozunk, — áldást adó, alkalmas jó eső földünkre csak nem hull. A nedves májust szárazságáért rovom meg legjobban én. Június. ______________________3_ Né vtelen levelek. Gomba módra teremnek, tenyésznek a névtelen levelek. Több helyütt divat a névtelen levélírás, a szellemi gyengeség, vagy a meghibbant elme szülötte. De nem hiszem, hogy valahol is több ily levél akadna, mint épen Dunaföldváron. Dunaföldváron, hol a társadalom rég betegségben szenved, hol cim- és rangkórság van, hol nagyon sok a «jó barát», a «jó akaró», a «valaki», a «tisztelő* stb. Mutattak nekem is rövid időn belül több ily levelet. Megáll az ember esze, hogy írni és o'vasni tudó «névtelen hősök» (tehát jobbára a kaputos osztályba tartozók) micsoda silány, otromba, minden jó ízlésű embertől megvetésre méltó módon rontanak a családi szentélybe, hogy a nő, vagy a férfi részéről féltékenység tüzét kovácsolják s hogy ezt látva, ujjongjanak, üvölt- hessenek örömükben az emberi méltóságból kivetkőzött többnyire «uri» bestiák! Csak egy párat: «Kedves Nagysád! Fürdőre ment, férje itthon éli a világát. Éjjelt nappallá teszi kedélyes hölgyek társaságában, kikről azonban többet ne kívánjon tudni. Egyes kalandjairól majd esetenként értesítem. Egy jóbarát.» Másik : «Tisztelt Uram ! Vigyázzon a feleségére, mert ezt meg ezt láttam. Ön csak elefánt ott, az igazi más. Jóakaratulag figyelmeztetem, ne engedje, hogy báb legyen felesége kezében. Egy jóakarója.» Harmadik : «Tisztelt Uram ! Ön jegybe jár X. kisasszonynyal, kinek előélete sötét, ki primadonnája volt a községnek s aki több csókot adott másnak, valakinek, mint amennyit maga elképzelni tud. Óva intem, hagyja abba azt a dolgot, mert örökre boldogtalanná teszi magát. Tisztelője.» Negyedik: »Kedves kisasszony! Ha nem ismerném az ön erényeit, kedvességét, biz nem vesztegetném az időt levélírással. De lelkem azt súgja, hogy ezt meg kell tennem, mert én önt szeretem és tisztelem. Z. ur nap-nap után házukba jár. Félő, hogy komoly ismeretség támad ön és ő közte. Legyen óvatos, előrelátó, mert Z. ur köztudomásúlag lump és korhely férfi, ki egész életét tönkre tenné s. kivel még az ismeretség is káros. Valaki.« vNo meg az ötödik: »Tisztelt Ur !« X. az ön házába jár s a cselédekkel trafikál. Az ön háza nyilvános ház, korcsmahelyiség, vigyázzon arra az X-re, nehogy tönkre tegye üzlete hírnevét. Egy kaszinói tag.« Mondjak-e, irjak-e még többet ?! Nem! Uri embernek ez elég, sőt ez is sok. Ilyen levélírókkal bőven dicsekedhetik DunafÖldvár. Nyílt kártya, vagy zárt levél, az egyik 5, a másik 6 fillér postaköltséggel útnak indul, eljut az arra nem is álmodókhoz és ,ezektől természetes olvasva vagy olvasatlanin a tűzbe. De bármennyire is nem ad egy intelligens gondol- kozásu egyén az ilyen arcátlan levelekre, mégis
