Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-04-23 / 17. szám
17. szám XXXVI. évfolyam Szekszárd, 1908 április 28 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj Istvinr-utczä 6. sz., hova a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkfildeménvek intézendők Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1/s évre 6 K, l/4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések : 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további-100 ■szó 2 koronával töbh. Nyilttér garmond soronkint 30 fiilé A darabontok. Bizonyára minden igaz magyar ember — sajnos vannak számosán, akik nemcsak az iga'/, de még a magyar jelzőre sem tarthatnak joggal igényt — szivében élénk keseiüséget kelt a visszaemlékezés, hogy ezelőtt három évvel, midőn a magyar nemzet a kiegyezésen alapuló, törvényes jogait a katonai téren is é vényesiteni akarta, az uralkodó kimondta: a non possumust és egyúttal jelezte, hogy ha nem engedünk, kimondhatatlan szenvedés és nyomor zúdul reánk. Minthogy a magyarság törvényes jogairól lemondani nem volt hajlandó, az Ígéret ténynyé vált. Az ország törvényes képviseletét légy veres erővel szétkergették; Fehérváiy Géza báró, egy csomó tizedrangu tehetségű, állásért mindenre kapható, a hazaszeretetei nem ismerő minisztertársa segítségével kísérletet tett a nemzet letörésére ; minthogy azonban a hazafias érzelmű vármegyék és azok hasonló főispánjai és alispánjai vették át a feloszlatott országgyűléstől az alkotmány védelmét, azokat állásaiktól elmozdították, csendőr és rendőr fedezettel kétes múltú, lebujokból összeszedett, Hitvány, jóré^zben el züllött főispánokat és kormánybiztosokat ültettek helyükbe s jlymódon iparkodtak a kormány törvénytelen rendeletéinek végrehajtását biztosítani. Midőn az uralkodóval később a szövetkezett pártok vezető férfiai megkötötték az úgynevezett «paktumot» — legfelsőbb helyen kikötötték, hogy azok a gézengúzok, kik a nemzet elleni működésre készséggel vállalkoztak, büntetéstől és törvényüldözéstől mentesek maradjanak. De már arra sem a pártok vezető emberei, se,m a kormány, de még az országgyűlés sem volt kapható, hogy a hazaárulókat nyugdíjjal, kegydijjal vagy akár végkielégítéssel lássák el. Mit tett tehát a nemes kompánia? Addig járt az uralkodó nyakára, addig emlegették, hogy minő készséggel vállalkozol; ők a nemzetellenes működés végrehajtására; addig szuggerálták az uralkodónak, hogy minő áldozatot hoztak akkor, midőn népszerűségüket, anyagi helyzetüket, sőt testi épségüket és életbiztonságukat is kockára téve, a legfelsőbb akaratnak érvényt szerezni iparkodtak, hogy ő felsége, ki az egyéni becsületességre s a jellembeli erősségre mindenkor a legnagyobb súlyt szokta helyezni, megunva a piaci legyek folytonos alkalmatlankodását, hogy valahára megszabaduljon tőlük, tudva azt, hogy a magyar nemzet képviselete hazaál ülők jutalmazására egyáltalán nem volna kapható, elrendelte azt: hogy azok akik a darabont-kormány kinevezésekor már hivatalban voltak, de magasabb állás elfogadása miatt a koalíciós kormány által elbov csáttattak, i| ilyen van .vaa^LSO—40 —' egész életükre m^gfcájiják fizetésüket és lakpénzüket, mig^a darabont-kormány által újonnan kinevezett hivatalnokok, akik azelőtt nem állottak közszolgálatban, — ezek száma mintegy 200 — teljes egy évi fizetésnek megfelelő végkielégítést kapnak. Az első kategóriába tartozó hivatalnokok fizetése a király magánpénztárát mintegy százezer koronával terheli, míg a második kategória részére egyszer s mindenkorra kifizetendő végkielégítés 300,000 koronát tesz ki. — A királyi családi alapok igazgatósága, mely a kigyó-téri királyi palotában székel, már megkezdte a darabont-hivatalnokok fizetésének, illetve végkielégítésüknek folyósítását. Biztos hitem,- llogy az uralkodó az undor és megvetés érzésével teljesítette a darabont tisztviselők kérését s nagyon örül, hogy végre lerázhatta nyakáról az alkal- matíankodókat, kik — ismerve az ö gondolkozását — becsülésére egyátalán nem támaszthattak igényt. A helyzet kényszerűsége folytán megl kapták tehát anyagi jutalmukat, melyné, egyébre aligha is vágytak. A gondatlanmunkanélküli élet számukra eszerint biztot sitva van, de korántsem örök időkre, mert állhat be oly fordulat is, mely őket a mos kierőszakolt előnytől is megfosztja. A nemzet pedig forduljon ellenök az eddiginél is nagyobb utálattal és megvetéssel, hogy minden kétséget kizárólag megállapítható legyen, miszerint azok, kik a nemzet válságos helyzetében ellene állást foglalnak, bünbocsánatra sohasem számíthatnak. Ha anyagi létüket furfanggal biztosítani is tudták, erkölcsi életük hordja magán az örökös r^rcgb^dyeg2fés" jelegét Ne legyen se nyugodalmuk, se békességüké aHáí^adalom keserítse meg életük minden pillanatán,., nem boszuból, hanem azért, hogy intő példát állítson fel arra nézve, hogy mi a sorsuk azoknak, kik a nemzet elárulására vállalkoznak. Szükséges ez azért, mert sok erényünk mellett, megvan az a faji gyengeségünk, hogy rangért, állásért, kitüntetésért és anyagi javakért mindig akad kevésbbé jellemerős magyar, ki a kisértésnek nem tud ellent- állani. Ha az ilyen vállalkozás minden nehézség nélkül megy s az, aki akkor is, midőn a nemzet teljes erőkifejtésére van szükség, az ellenféllel tart, nyugodtan vághatná TÁRCA. Szerettimhez. Nektek hagyok mindent, mi kedves volt nékem, Nektek hagyom az én összes reménységem, Nektek hagyom az én sok szép régi álmom, De az ti nálatok mind valóvá váljon! Gerjenben, 1908 április 18. Széky Géza. Meghalni . . . (Morfondirozás.) — A «Tolnamegyei Közlöny» eredeti tárcája — Irta: Piccolo. Hány ember van, aki ezt a szót oly meggondolatlanul* oly könnyelműen mondja ki, mintha — nem tudom — valami ártatlan tréfáról volna szó-. — Hm ! Hát mi van abban ? mondja egyikmásik vállvonogatva. Meghalok és azután vége mindennek ! Pedig hej ! de még .mennyi van benne ! Pedig dehogy van vége mindennek, inkább akkor kezdődik csak az igazi hadd-el hadd ! Milyen csempe szájat vágna az illető, ha a kö- nyelmüen kiejtett fitymáló szávak után ott állna a »Kaszás« ur I méltósága és azt mondaná vi- gyorgó pofával: . No bátor atyafi, hát menjünk ! Bezzeg megszeppenne és alighanem úgy járna, mint az az életunt, szegény öreg ember, ki fát vitt haza hátán az erdőből, hogy hideg szobáját befüthesse. Elfáradva a tehertől, ledobta hátáról a köteg fát és rája ülve, hogy kipihenje magát, sóhajtozott: — Oh csak kegyelmezne már egyszer meg a halál és jönne el értem is ! Alig, hogy kimondta óhaját, mellette termett a kívánt halál és mondá : — No öregem, hittál, hát eljöttem. Mit akarsz tőlem ? Az öreg szörnyem megijedt, de nem vesztette el lélekjelenlétét, hanem fölkelt és remegő hangon mondá : — Kérlek, segítsd fel a hátamra ezt a köteg fát. — Mert nem olyan könnyű dolog ám meghalni, mint azt ki lehet mondani, mert ahoz más is kell, mint nagy száj. Irtózik tőle test és lélek egyaránt! Be van az oltva az emberi természetbe, hogy visszariadjon a haláltól, hogy kapaszkodjék az élethez, hogy ragaszkodjék a léthez — rendes körülmények között. — Hogy még is annyian dobják ei könyel- müen az életet, hogy mégis annyi öngyilkosság történik, nem bizonyít semmit, legfölebb azt, hogy vallás nélkül — hamar abnormitásba esik az ember és nem tud megküzdeni az ezer bajjal. Mert az öngyilkosság abnormitás, amenynyiben minden öngyilkos — kivétel nélkül — önkivüli állapotban, be nem számítható helyzetben követi el ezen természetellenes cselekedetet. Mert hogy az öngyilkosság tényleg természetellenes cselekedet, legjobban bizonyít maga a természet. Már pedig a természetben ön- gyilkosság elő nem fordul. Ott vannak az ősz- szes élő teremtmények — az emberen kívül — egyik sem ismeri az öngyilkosságot. A legalacsonyabb teremtés is — mint mondani szokás — még a féreg is védelmezi jussát, életét úgy, ahogyan is ameddig tudja. Csak az ember, ez a magasabb lény, aki önhittségében sokszor a Mindenhatóval is megmérkőzni merészkedik, ez az a kivétel az ösz- szes teremtmények között, ki az élettel való küzdésben meghátrál és eldobja magától azt, amihez rendes körülmények között legjobban ragaszkodik: az életét. Azért mondom: rendes körülmények között, "mert eddig még nincs rá eset és nem is lesz, de nem is lehet rá eset, hogy valaki normális körülmények és viszonyok között öngyilkos lenne, vagy lett volna, hanem mindig csak akkor, ha valami testi vagy lelki rázkod- tatás, abnormitás, kizökkentette elméjét a rendes kerékvágásból, szóval ha meghibbant —ha csak rövid időre is — és ezen abnormális időközben összeütközésbejött — hogy úgy mondjam: ellenmondásba kerülj— ösztönével és eldobta magától azt, amit soha többé vissza nem
