Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-07 / 10. szám

1907 március 7 TOLNAMEYGEI KÖZLÖNY 5 ‘baj nélkül mindjárt kihúzták Az elöljáróság ki­hallgatta, ahol is azt vallotta, hogy a csendőrőr­mester szerelme üldözte a halálba. Arra a kér­désre, hogy hát akkor miért töltötte »utolsó« órá­ját a csendőrlaktanyában, azt mondta, hogy az őrmester bájitalt adott neki, az kényszeriteíte oda menni. Az elöljáróság az ügyet áttette a szolgaibrósághoz, a hol a romantikus, de kissé hihetetlen dolgot ad acta tették. — Halálos lórugás. Szili József miszlai föld­mi vés múlt csütörtökön Miszláról kocsin Alsó­bikádra több zsák lisztet vitt. Útközben a lovak megbokrosodtak és a szerencsétlen ember a lovak közé esett. A lovak Szili Józsefet agyon- vugták. — A legnagyobb takarmányrépa termések Elmúltak azok az idők, amikor a gazda már azzal is meg volt elégedve, ha csak nagy meny- nyiségben termett takarmányrépája. Ma már a legikisebb gazda is tudja, hogy nem abban áll a répa értéke, ha telerakja a jószágnak a beleit hanem arra kell a fősulyt helyezni, hogy mek­kora tápértéke van a répának. Hogy nagy táp­értékkel biró répát nyerhessünk, szükséges, hogy az anyarépák (magrépák) legalább 4 —8 kiló sú­lyúak és tápértékükre nézve a leggondosabb módon egyenkéntvegyilegmegvizsgálvalegyenek. Jelenleg nem létezik más cég a budapesti Ma- uthner Ödön cs. és kir. udvari magkereskedésén kívül, mely ily nagy gonddal termesztett répa­magot hozna forgalomba Ezen répamag rr.ég e mellett impregnálva is van, miáltal sokkal gyor­abban kel ki és a rovaroknak is ellentáll. Aján­latos tehát, hogy csak Mauthner-féle impregnált csillagjegyü répamagot vegyünk, a csekély ár- különbözet százszorosán megtérül a biztos és nagy termés révén. — Szurkálás Szeremlei Szabó József f. hó 2 án Schafler Jakab szekszárdi korcsmájában Csötönyi Ferenccel összeveszett és jól meg- szurkálta. — Merénylet- Magyar Ferenc f. hó 3-án Schafler Jakab korcsmárossal összeszólalkozott és forgópisztollyal rálőtt. Golyója szerencsére nem talált. A vendégek a merénylőt lefogták s egy csendőrnek átadták. — Tolvaj pincér- Galambos Ignác budapesti illetőségű, szekszárdi kaszinói pincér, Reinprecht János kaszinós 2 öltöző ruháját, 1 pár cipőt, 1 pár fehér ruhát s mintegy 60 korona értékű ékszert álkulcs segélyével a szekrényből ki­lopott. Mielőtt megszökhetett volna, elcsípték. Most az ügyészségi börtönben gondolkozik. — Éjjeli támadás- Molnár János szekszárdi kőműves napszámos f. hó 2-án éjjel részegen megtámadta Fehér Imre boltőrt s úgy össze­szurkálta, hogy kórházba kellett vinni. Ezen­felül Hirschfeld Mór mészárszékéről az: ablak- salut letépte s a várpince elöl két üres hordót leguritott. Műkedvelői zeneestély. Régi szokáshoz híven az idén is megmutatta a szekszárdi főgimn. tanuló ifjúsága, hogy a komoly tudományok mellett a szórakoztatások­kal (zene, szavalás) mily sokat foglakozik és hogy mennyire haladt azokban. Az idén egy kissé megkéstek ugyan — és igy a zeneestély — tekintve a böjti napokat, szigorúan a megszabott darabszámok keretében zajlott le. Március másodikén, szombat este üiszes közönség gyűlt össze a Szekszárd szálló nagytermében, hogy élvezettel gyönyörködjék — a jelezve volt — nagyon ügyesen összeállí­tott darabokon. ' Bevezetésül az- ifjúsági zenekar eljátszott a »Sogun« operettéből egy részt — bravúros technikával. Utánna Sigora Attila és Halász István VIII. o. t. hegedűn, Friedmann Ferenc VII. o. t. kis- hőgön és Stockinger János VIII. o. t. zongorán »F.« durnégyest játszották el — összevágó — jól betanult előadásban; a közönség zajosan megtapsolta a szépen sikerült előadást. Az estély egyik legsikerültebb része a »Fo­gadás« cirnü magánjelenet volt, melyet Bodnár Jenő VII. o. tanuló adott elő művészies, kitűnő alakítással. A kétségbeejtő dilémában lévő Csőri cigány szerepét, amelyben nem tud választani az ezüst forint és a pálinka között s végre mégis csak kisül, hogy: melyiket szeretem, melyiket sze­retem, bizony csak a pálinka szalad le a Csőri cigány torkán — pompás élvezetet nyújtott a hallgatóságnak. Hosszan tapsolták komikus alakítását. Majd a főgimnázium zeneművésze lépett a pódiumra: Sigora Attila Vili. o. t., akinek dirigálása mellett a zenekar egy szép, elég kedves melódiáju ke- ringőt adott elő. Hogy ki volt a darabnak a szerzője ? Ott volt a műsoron. Maga a dirigáló : Sigora Attila. A közönség viharos tapssal fogadta a zeneszerzeményt és tapsolta meg a fiatal ze­neszerzőt. Mindenesetre figyelemre méltó jelen­ség ez — s szép reményekre jogosíthat. Következett ezután az »Athéni műkedve­lők« bohózat a Shakspere »Szentivánéji álom« cirnü müvéből. A szereplők közül kitűnt Babits Sándor VIII. o. t. (Zuboly takács szerepében), Rótschadl F. VlT. o. t. (Gyalu asztalos), mint félelmet gerjesztő oroszlán és az I. II. prológ. Micski D. VII. o. t. és Zöld Márton VI. o. t. Dicséret illeti Wigafid János, igazgatót, aki be­tanította a nehéz darabot, de dicséret illeti az összes* szereplőket, akik jól betanult szerepük­kel sorakozhatnak az élődök mellé. Az utolsó szám egy fülbemászó keringő volt, amelyet a zenekar adott elő sikerültén. 11 óra felé azután a közönség a felhangzó Rákóczi induló hagjai mellett távozott. Az előadást vasárnap délután, 3-án meg­ismételték szépszámú közönség jelenlétében. Felülfizettek és jegyeiket megváltottták : Dr. Herceg Gyula 10, Bogyay Karolin 1, Mayer Antal 2, Szabó Ferenc tanár 5, Kuncer János 1, Bodnár István 2, Dicenty Lajos 1, Simontsits Elemér 5, N. N. 15, Szeghy Sándor 3, Pazár Dezső 4, Hecht Jakab 1, Schmideg Mór 1, Stockinger János 13, Pataky Jákó 2, dr. Kra- molin Gyula 2, N. N. 1, dr. Bartal Kornél 2, Gyenes 2, Földes László 2, László Géza 2, Brebovszky Elemér 2, Varga Ferenc 4, Szabó Géza 2, Mosgai Sándor 2, Kaposi Iván 2, Pir- nitzer Ede 1, Krammer János igazgató 2, dr. Sztanó Sándor 2, dr. Lévai Dezső (Dunaföldvár) 3, Oravszky László (Némedi) 4, N. N. 1, Wigand János 5 koronáért. Az illetőknek ez utón hálás köszönetét mond az intézet igazgatósága. Az összes bevétel: 546 korona volt. EGYLETEK és TÁRSULATOK — Közgyűlés. A szekszárdi Vivó-Club m. csütörtökön tartotta meg évi tisztújító közgyű­lését a kaszinóban, melyen Dr. Szentkirályi Mihály elnökölt. Az egyesületnek 37 tagja van. A tisztujitás eredménye, hogy a régi tisztvise­lőket újból megválasztották. Elnök : Dr. Szent- királyi Mihály, alelnök : Leopold Lajos, titkár : Reichl Dezső, pénztáros: Kovács Ottó, orvos : Dr. Kramolin Gyula, ügyész : Dr. Spányi Leó és Dr. Kron Ferenc, szertáros : Zoltán Ferenc. Közgyűlés után társas vacsora volt, melyen több lelkes beszéd hangzott el. — Jóváhagyott alapszabályok. A belügy- niszter jóváhagyta a teveli iparosok és keres­kedők társaskörének alapszabályait. — Uj temetkezési vállalat, Bölcskén te­metkezési egyletet alakítottak, melynek elnöke lett Szőke József, jegyzője pedig Bács József. VIDÉKRŐL. Tekintetes Szerkesztő Ur! B. lapjában á következő soroknak szíveskedjék helyet adni i A faddi hajósok a múlt hó 26-án nagyon sikerült táncmulatságot rendeztek; a mikor is a következők fizettek felül: Bartal Béla ur 20 korona, Zdrahál Gyula 5 k 80 f. Linka Károly 9 k 60 f. Kákonyi István 5 k. Grünvald Lajos 6 k 40 f. Straub József 3 k 60 f. Schlott Jenő 1 k 60 f. Szentmártoni Lajosi k 60 f. Fischer Lipót 1 k 40 f. Stern Mór 1 k 40f. Simon István 1 k 40 f. Henc Sándor 1 k 20 f. Gyenes János Adorján Lajos, Stasser Hermann, Braunsberger Izidor, Lövi Mór, Baranyai György, Stern Sándor 80—80 f, Joó András. Tantos István, Jékey László 60— 60 f Boda András 40 f. Sági Mi­hály, Puskás József, Petróczi János, Krecsmár István, Jegyüket megváltották: Pleszky Antal, Fazekas János, Gyenes Mihály. Felülfizetők és jegymegváltóknak ezúton is köszönetünket nyil­vánítjuk. A rendezőség megbízásából teljes tiszte­lettel. Oalgód András. PÉNZINTÉZETEK. A szegzárdi takarékpénztár rendkívüli közgyűlése. Fontos rendkívüli közgyűlést tartott a szekszárdi takarékpénztár folyó hó 5-én délelőtt 10 órakor, melyen a részvényesek szép számmal jelentek meg. Orffy Lajos vezérigazgató ajánlatára a gyűlés elnökéül Boda Vilmos választatott meg, aki rövid beszédben hangsúlyozva a mai rend­kívüli közgyűlés nagy fontosságát, üdvözli a megjelenteket és a tanácskozást megnyitja. Előre bocsáj tóttá, hogy a közgyűlés engedelmével az elnöki székből fogja az igazgatóság javaslatára vonatkozó észrevételeit megtenni. Az elnök a közgyűlési jegyzőkönyv hite­lesítésére felkéri Perlaky József és Mehrwerth Ferenc részvényeseket. Dr. Steiner Lajos igazgató felolvasta az alap- és tartaléktőkének kibocsájtására vonat­kozó igazgatósági javaslatot, melyet egész ter­jedelmében itt közlünk: Tisztelt közgyűlés! Alulirt igazgatóság jogával élt, de egy­szersmind kötelességet teljesített, mikor a Szeg­zárdi Takarékpénztár t. részvényeseit rendkí­vüli közgyűlés tartása végett a mai napra ösz- szehivta. A tárgysorozat hirdeti, hogy fontos kér­dések várnak elintézést. Akinek szemei elől a világesemények nyom nélkül nem tűnnek el, egyebek közt láthatja, hogy 2 év óta a pénzintézetek Európaszerte alaptőkéik felemelésével igyekeznek tekintélye­sebbé tenni közgazdasági jelentőségüket és megnagyobodott erőforrásaik által fokozni ver­senyképességüket. Kezdték ezt a nagyobb pénzintézetek és ma már folytatják az apróbbak is. * Ezt az áramlatot tétlenül mi sem nézhet­jük és ha nem akarjuk, hogy arról a helyről, melyet a pénzintézetek sorában intézetünk ed­dig elfoglalt, leszorittassunk és ha nem akar­juk, hogy az eddig a miénknél jelentéktelenebb pénzintézetek felemelt alaptőkéiknek nagysá­gával bennünket túlszárnyaljanak, a cselekvés ideje reánk is elérkezett. Igaz, hogy az éveken keresztül folytatott megtakarításokkal gyarapítottuk tartaléktőkéin­ket, de az ez által elért eredmény sokkal cse­kélyebb, hogy sem a más pénzintézetek lőke- felemelését ellensúlyozhatná. Gyökeresebb óvszerre van tehát szüksé­günk és ezt alaptőkéink felemelésében látjuk. A fentebb előadott tény egymagában elég­séges volna ugyan a részvénytőke felemelésének indoklására, azonban van még három fontos körülmény, mely indítványunk megtételére ben­nünket egyenesen rákényszerit. Az egyik körülmény az, hogy törlesztéses kölcsön üzletünk csak a legutolsó egy év alatt 133,465 kor.-ral emelkedett és további emelke­dése minden valószínűség szerint várható. Mivel a kölcsönök a tőkét hosszú időre kötik le, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom