Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-22 / 8. szám
XXXIV. évfolyam 8 szám Szekszárd, 1906 február 22 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerádj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Laptulajdonos GRÜNWALD LAJOS Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */s évre 6 K, */* évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 sző 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér Yége... Eltemették, elhantolták a mi kedvesünket, legdrágább kincsünket, a «Magyar Alkotmányit, a feltámadás édes reményében február 19-én d. e. 10 órakor. Temetése fényes katonai disz-pompával ment végbe. Nyíri Sándor, volt m. kir. honvédelmi miniszter — mint teljhatalmú kir. biztos végezte a po’gári rekviemet, fényes segédlettel, az egész magyar képviselőház és magyar főrendiház jelenlétében. Ez utóbbiak voltak: a gyásztisztességre összehívott siró nagy közönség, az igaz honfi bánat méltán hulló forró könnyeivel. «Si vis me flere dolendum est primum ipsi tibi!» mondja a nagy latin költő. Röviden, magyarul: «Könyezve indíthatsz engem is sírásra!» S a honatyák méltó fáj- dalom-könyei, az egész gyászbaborult ország minden igaz és hü magyarjának szemében felragyogtatják azt a szent könyet, a honfi bu legdrágább, isteni könyjét, mely egykor a Megváltó szemeiben is ott ragyogott, mikor mondá: «Jeruzsálem! Jeruzsálem! Hányszor akartalak titeket összegyűjteni (egyetértésre oktatni) de ti nem akartátok!» E honfi-bú szentelt könye ott ül az én szempillámon is; a nagy honfi-fájdalom égető ereje, gyújtó hatása bizonyára képessé tenne engemet is arra, hogy — hivatásszerűen — könyekig megható gyászbeszéddel elparentáljam drága sz. halottunkat, a Magyar Alkotmányt! — De az én hivatásom • a mindennapi életben nem a köny-fakasztás, hanem sokkal inkább a vigasztalás, a sebek gyógyítása lévén: most is, a behantolt Alkotmány sírja felett, nem a kétségbe kergető, mint inkább a vigasztaló igéket veszem ajkaimra mondván: «Ne féljetek, a leányzó nem halt meg, csak aludik 1» Az igazság nem hal meg soha, mert az Igazság: az Istennek lelke, — s az Istennek lelkét az emberek meg nem olthatják! És minthogy az 1000 éves magyar Alkotmány az Isten-leikének, az Igazságnak drága gyermeke: örokéletü! .. . Törvénytelen, folytonos házelnapolásokkal 'halálos beteggé sorvasztották a leányzót, a magyar alkotmányt; — majd törvénytelen házfeloszlatással megölték, feloszlásnak indulttá tették a szabadság gyermekét, az 1000 éves, de örök ifjú leányzót, ám ez még sem halt meg, csak aluszik, talán rövid álmot — mint hajdan a Megváltó — s még oly súlyos kövekkel elzárt szikla-sirjából is kikéi, feltámad, mert örök természete ez a jogos igazságnak!... A nagy nemzeti gyászban az én vigasztaló szavam (mely ne hangozzék el a sivár lelkek zordon pusztaságain!) ez: — Semmit se csüggedni, — erősen bízni, reménykedni önerőnkben s a magyarok hatalmas istenében! Hiszen — «más .viharokat is láttunk mi már!» «Sajó, Mohács s te Várna szóljatok, Hol annyi vér, magyar vér hulla el, — Nem azt beszéli-e emléketek, Hogy a magyar név sohasem veszhet el!» így a költő. — Én pedig — megint csak hivatásom szerint — igy szólok az írással: «Jómra lön Uram! hogy megaláztál engemet, hogy megtanulnám a te parancsolataidat!» Mert: «Akiket az Isten szeret: megdorgálja azokat » Nekem erős a hitem, hogy igaz honfiúi bánatunk ez újabb sötét éjszakájából hasad és támad föl még sohasem látott honfiúi örömünk és reményünk megvalósulásának boldogító kikeleti rózsás hajnala, — s most teljesül be a magyar régi nóta: «Megvirrad még valaha-------— Ne m lesz mindig éjszaka A magyarra!» Hanem, hogy ez történhessék, fődolog, hogy — az írás szerint — «Mindenek egy akarattal és egy érzelemmel naponként együtt valának» együtt legyünk, összetartsunk! Ha nem akarjuk, hogy «mint oldott kéve széthulljon nemzetünk» szívleljük meg a régi mese gyakorlati igazságát az egyes vesszőszálak könnyen eltörhetőségféről és a csomó-vessző törhetetlenségéről, — mit az írás röviden igy fejez ki: «A hármas kötél nem könnyen szakad el!» Igazat adok Mocsáry Lajosnak, ki egy cikkében igy szól pár napja az «Egyet- értés»-ben: «Most nem okoskodni, politizálni, jogászi elméletekbe merülni, hanem magyarul érezni kell!» Igaz, mert a nemes és fenkölt, sőt öntudatosan büszke magyar érzés megszüli az erős vas-akaratot, ez meg — ha szükség lesz — az áldozatkész fényes tettek szép sorozatát! Ne kicsinyhitű csüggedtséggel, ne gyáva és félénk meghunyászkodással, hanem az önbizalom fölemelő erejével, az akaraterő nagy hatalmával, a közős sz. lelkesedés sikerrel biztató édes reményével menjünk bele az uj és bizonytalan, de szent harcba drága hazánk alkotmányának, — ez alvó, de meg nem halt leányzónak — feltámaszTÁRCA Imádkozás. — Irta: Szabolcska Mihály. — Bágyadt szemével alkonyként, Azért néz vissza tán a nap, Mert nem tud a tájjal betelni Hová sugári hultanak . . • Hová reggeltől estig ón is Naponta százszor gondolok: Fáradt lelkem — már félig alva — Utolszor is ott andalog. Körüljárom kis udvarunkat; Minden fűszál mosolyg felém, Csak vén eperfánk bús; — gyümölcsét A nyáron meg sem Ízlelem; Avult lombjáról könnyeképen, Egy- két levélke rám pereg . • . — Oh hogy minden picinyke lombját Az Isten százszor áldja meg! S ott bent, a kis csendes szobában Templomi szent érzés hat át- Lakóit csókkal sorra járom: «Jó éjszakát, jó éjszakát!» S hogy lelkemet ott éri álom És imádkozni elfeled: Imádság számba nézi Isten S megért, meghallgat engemet. Lomtárba vele! (Irta Bartha Miklós a nemzeti muzeum érdekében.), Egyszer valamikor régen, talán néhány év előtt a magyar főváros haza hozta Kossuth Lajost, hogy halópora a haza földével egyesüljön. Ilyen régi időre kicsoda emlékeznék már ? Sietős az utunk; nem kószálhatunk be minden ligetet, még ha istenek lakják is; s nem pihenhetünk meg minden árnyékban ha mindjárt a nemzeti gyász sötét fátyola okozza is azt. Haladnunk kell, hogy el ne hagyjon a többi. A kik im, előre törnek szörnyű öklelés- sel, minden virágot eltipornak, minden szemetet fölkavarnak, minden sárcsatornán keresztül gázolnak — némelyik térdig jár benne, a másik nyakig; de bele nem fullad egy se, hanem megy tovább, soha hátra nem néz, mindig előre, neki a partnak csúszva, mászva, négykézláb hasra feküdve, térden rimánkodva, föl a meredek utón a meddig csak lehet, sőt azon is .tül, hol ;már nem hallható a közitélet moraja és nem érezhető a büntetőjog keze-. Ebben a nagy sietségben kicsoda gondol a múltra ? Kinek jut ideje arra, hogy megálljon egy-egy halványuló emlék eíőtt és cypruságat, tegyen egy-egy. j sirhalomra ?, Ilyfajta révede- zésre bizony nincs idő. Mert á többi megy, fut, rohan' és aki' megáll egy könnyet ejtenile- :marad - a vonatról, helyét elfoglalják,'' késését félremagyárázzák; gyanússá lesz és meg nem /bízható; ’ - -• * & • : • - - • ■ . » Arról a Kossuth Lajosról, akit egykor régen, ki tudná mikor, talán még a regevilágban, a magyar székesfőváros hazahozatott, egy buzgó, és szorgalmas búvár ezernyi emléket gyűjtött össze. Képeket, rajzokat, metszeteket, szobrokat, iratokat igen nagy mennyiségben. A gyűjteményt fegyverek, ruhák, zászlók, bilincsek, falragaszok, följegyzések, levelek, okmányok, térképek egészítik ki a szabadságharc korából. Együtt az egész egy gazdag, változatos, jól rendezett, értékes muzeum ; gyönyör a szemlélőknek. oltár a hazafinak, kincs a történetírónak. Voltaképen a reménynek egy sugárkévéje, mely fényözönt vet a múltból a jövendő felé. Egy mérleg a nemzet valódi értékéről. Tanúság- tétele a rejtve élő közerőnek. Figyelmeztetés a kötelességek becsületes betöltésére. Elő, látható, megfogható, beszélő história arról, hogy önérzet, bizalom, hit, a jognak tisztelete, a szabadságnak szeretete, a hazafiságnak önzetlensége miként tudja a próbák nehéz napjaiban hőskölteménnyé varázsolni a nemzet köztevékenységét. Ilyen ez a muzeum. Gyűjtője, tulajdonosa Kreith Béla gróf. Ügyszeretetének, lankadatlan buzgóságának és szakértelmének méltó eredménye ez a gyűjtemény. Becses nekünk is, kikben a kegyelet él. Becsesebb lesz_ a jövendőnek, mikór majd a hiperlojalitás nem .zavarja meg az érzületek kristályát.
