Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-26 / 17. szám

1906. április 26 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 5 — Gr. Benyovszkv Rezső Faddon. A kölesdi kerület volt orszgy. képviselője s most jelöltje, gr. Benyovszky Rezső, vasárrap reggel fél 9 órakor érkezett programmbeszéde megtartására Paddra, hol a nagyszámban egybegyült közönség kitörő lelkesedéssel fogadta s kiknek nevében id. Koleszár Ferenc faddi 48-as pártelnök üdvö­zölte. Tiszt. Tantó János kér. pártelnök be­mutató beszéde után lépett az emelvényre a jelölt s mondta el beszámoló és programm- beszédjét. Beszámolójában vázolta a lefolyt eseményeket s előadta programmját, melyben kijelenti, hogy a 48-as Kossuth-párt rendíthe­tetlen hive s ifjúsága, tudása, állása egész ere­jével oda fog törekedni, hogy azok az elvek, melyeket a 48-as párt zászlójára irt, minél előbb diadalra jussanak minden téren, kijeienté, hogy a választói jog kiterjesztésének hive. Beszédét a közönség folytonos tetszés nyilat­kozata kisérte s midőn az emelvényről leszállt, alig szakadt vége az éljenzésnek. Utána dr. Irosch József beszélt. Beszédében kimutatta a nemzetközi szociálista mozgalom nemzetietlen- ségét s felhívta a választókat, hogy ne higyje- nek ezek prófétái hamis szavainak. Végül Grünwald Lajos a választók nevében mondott köszönetét I kíván a szeretve tisztelt jelöltnek erőt, egészséget missziója teljesítésére. Egy órai időzés után — kísérőivel együtt — a tömeg lelkes éljenzése között tovább utazott. — dótiszti vizsga. Mohay Sándor duna- földvári adóhivatali díjas gyakornok Szekszár- don jó sikerrel letette az adótiszti vizsgát. — Buzaszentelés. A beállott esőzés miatt tegnap, Szent Márk ünnepén Szekszárdon a szokásos buzaszentelési körmenetet nem lehe­tett megtartani. A belvárosi róm. kath. templom­ban Wosinsky Mór apátplébános Wölfel Ferenc káplán segédkezése mellett végezte a szertar­tást és ott áldotta meg a kosárban hozott búzát. — A paksi polgári iskola tanulói kellemes meglepetésben részesítették, szeretett igazgató­jukat, Paraté Györgyöt, nevenapja előestéjén. Egy alkalmi üdvözlő dalt énekelt Hum József énektanár vezetése alatt énekkaruk, egy 4. osz­tályos fiú pedig csinos beszéddel üdvözölte a szeretett igazgatót s egy szép virágcsokrot nyúj­tott át neki. Az igazgató meghatva köszönte meg a szeretet e nem várt módon való nyilvánu- lását s a szeretet ápolására buzdította növen­dékeit. — Állandó műkedvelői kiállítás. Főúri kö­rökben mozgalom indult meg egy jótékonycélu állandó amateur kiállítás létesítése céljából. Az alkalomszerű rövidtartamu kiállítások által eddig élért eredmények igazolják a tervezett állandó kiállításnak a létjogosultságát A kiállításon részt vehet a legszerényebb munkával is min­den műkedvelő, annak tagja lehet minden magyar honpolgár. E kiállítások nemcsak serkentik a a műkedvelők ambícióját, hanem cselekedetre is késztetik, miáltal azok fokozatos fejlődése sem maradhat el. A szervező-bizottság felhívja mind­azon műkedvelőket, akik a kréta, szén és tus­rajz, aquarel, olaj, porcellán és üvegfestészet, a szobrászat, a faégetési munkák, nemkülönben a kézi ügyességre való egyébb munkák egyiké­vel foglalkoznak, jelentsék be címüket Hohlfeld Lajos földbirtokos, mint a szervező-bizottság elnökénél Budapest, Vas-utca 15/a szám, aki a tervezett kiállítás iránt érdeklődőknek prospek­tust szivesen küld. — Uj szellem a hadseregben. Az uj idők lehellete, hála az égnek, most már a kaszárnyákba is behatol. A katonai ezredekhez a hadügymi­nisztertől bizalmas rendelet érkezett, mely a ka­szárnyákban eddig dívott magyarellenes szellemet van hivatva üdvösen megváltoztatni. Elrendeli ugyanis a hadügyminiszter, hogy a kiképzésnél, a szolgálatban és a gyakorlatnál minden a ma­gyar szellem kiirtására törekvő üldözésekkel hagyjanak fel. Egyetlen katonát azért, mert anya­nyelvéhez ragaszkodik, megbüntetni ne merjenek és ebben fegyelemsértést ne lássanak, szigorúan ragaszkodjanak a vezérleti nyelv kérdésben az eddigi törvényekhez, de a törvények önkényes kibővítését, .tulmagyarázását meg ne kíséreljék. Elrendeli még a miniszter, hogy törekedjenek a polgársággal minél békésebb, minél barátságo­sabb együttérzést teremteni. —: Pénztárnok választás A «Szekszárd- Bátai Dunavédgát Társulat» választmánya múlt szombaton tartott dr.' Hiri ng Ádám elnöklete alatt ülést, melyben a Nagy József elhalálozá­sával megüresedett pénztárnoki állásra egy­hangúlag Steinsdörfer József eddigi ügybuzgó, ellenőrt választotta meg. Az igy megüresedett ellenőri állást egy műszaki dijnokkal fogják be­tölteni. A választmány az elhunyt Nagy József pénztárnok özvegyének 600 korona végkielégí­tést szavazott meg. — Bonyhádi hírek. Tán még sohse volt a volgységi kerületben oly nyugodt képviselő- választás, mint lesz a mostani. Ellenjelölt nin­csen, igy hát egészen nyugodtak a kedélyek- Több mint valószínű, hogy a kerület újból sze­retett volt képviselőjét s mostani jelöltjét, — ifj. Wéber Jánost — fogja egyhangúlag meg­választani; Éljen ! — Visszahelyezés Az uj pénz­ügyminiszter Szondy Mátyás nagyszőlősi adó­tisztet újból .Bonyhádra hélyeztd vissza. Szondy visszahelyezése a bonyhádi társadalomban- álta­lános örömet keltett. — Magyar és német nyelvű behívok. A magyar vezényleti nyelvért való kitartó küzdel­münknek egyik eredménye az, hogy a cs. és k. hadkiegészítő parancsnokságok most olyan be­hívókat bocsátottak ki a tartalékos katonákhoz, amelyek a paritás elvének megfelelői eg magyar és német szöveggel .vannak ellátva. Az is újítás, hogy a neveket is nem németül, mint eddig szokták, hanem magyarul írták a meghívókra. — Bábaösztöndijak. Döry Pál alispán a belügyminiszter által engedélyezett négy 180 koronás bábaösztöndijat a következőknek ítélte oda: Schön Péterné bikácsi, Stenger Antalné németkéri, Zarth Henrikné györei és Kovács Bálintné dunaföldvári lakosoknak, akikabába- képző-tanfolyamot a szekszárdi Ferenc-közkór- házban végezték és kötelezték magukat, hogy az alispán által kijelölendő tolnamegyei község­ben 5 évig megmaradnak. — Katonaság és csendörség kirendelése a választásokra. Tolnavármegye hat kerülete kö­zül csupán a szekszárdiban küzd két jelölt a mandátumért, mig a többi kerületekben egy­hangú választások lesznek. Mindennek dacára minden választókerület székhelyére már I vá­lasztás előtti napon, folyó hó 29-én katonaság és csendőrség érkezik. Székszárdra 40 lovas katona és 20 csendőr, Bonyhádra 60 gyalogos katona és 20 csendőr, Paksra 20 csendőr, Kö­tésáré 60 gyalogos katona és 20 csendőr, Pincze- helyre 60 gyalogos és 20 csendőr, Szakosra 70 lovas, 120 gyalogos katona és 30 csendőr van kirendelve. — Névmagyarosítások. Kohn Adolf kölesdi illetőségű, budapesti lakos családi nevét «Kele­menére, Karpelesz Samu görbői illetőségű, szilasbalhási lakos családi nevét «Kun»-ra, Schmidt László dunaföldvári lakos László, István, Melanie és József nevű gyermekeinek családi nevét «Szentgyörgyi»-re változtatta. — Esküdtek kisorsolása. Folyó hó 24-én a következők lettek rendes esküdtekké kisorsolva : Csapó Vilmos földbirtokos Gindlycsalád, Bran- deisz Ferenc takarékpénztári titkár Bonyhád, Börcsök József késes Szekszárd, Kanczler An­tal ügyvéd Bonyhád, Blascsok Gyula gazdatiszt Kajdacs, Mehrwerth Ferenc kereskedő Szekszárd, Szily Géza ügyvéd Tolna, Kunczer János bog­nár Szekszárd, Paskusz Emil fakereskedő Tolna, Dittrich József magánzó Szekszárd, Hóhmann József takarékpénztári pénztárnok Bátaszék, Tenczlinger Lajos földbirtokos Tolna, Mójzes Károly cipész Szekszárd, Fördős Géza ügyvéd Paks, Beszedits Ödön ügyvéd Bátaszék, Berényi László magánzó Szekszárd, László Gyula taka­rékpénztári könyvelő Simontornya, Szondy Ist­ván gyógyszerész Szekszárd, Térmeg János földmives Nagydorog, Weiczner József takarék- pénztári titkár Bonyhád, Mártin György nyug. tanító Bonyhád, Jeszenszky István földbirtokos Gindlycsalád, Mayer Gyula kereskedő Bátaszék, Dr. Horvát Jenő ügyvéd Szekszárd, Gonda Béla borkereskedő Szekszárd, Vollár György kovács Szekszárd, Seiner Simon takarékpénzt, könyvelő Tolna, Székely Pál Székely földmives Szekszárd, Dobrik Lajos nyug. állatorvos Szekszárd, Kön- czöl András Cs. földmives Decs. — Helyettes esküdtek: Bencze József bádogos, Décsházi György földmives, Csötönyi Benő földmives, Wilhelm Ede kályhás, Pozsgai János lakatos, Major György szabó, Méth János földmives, Fleischer Ödön fakereskedő, Pirnitzer Antal kereskedő, Müller Bernát bőrkereskedő Szek­szárd. — A szekszárdi vilianytelep kibővítése. Dr. Hirling Ádám polgármester a rendezett tanács képviselő-testületének határozata alapján átirt a villanytelep tulajdonosához, hogy a szekszárdi villanytelepet bővitse ki, mert mostani állapotá­ban nem képes a város igényeinek megfelelni. Siemens és Halske tulajdonosok Scherhaum Hen­rik főmérnököt küldötték le Székszárdra, aki a villanytelepet a polgármester és Fejős Károly mérnök jelenlétében megvizsgálta. A főmérnök a telep kibővítését látta szintén szükségesnek és ennek alapján tervet és költségvetést fog készíteni. Hisszük, hogy a kibővítés által meg fognak szűnni a jogos panaszok. — Lopás. Seiner Linót helybeli kereskedő duplafedelü remontoir aranyóráját rövid nikkel lánccal, vasárnap a városháza udvarában a gyü­lekezés alatt hihuzták. A tettest a rendőrség nyomozza. — Uj dalkör. Dunaföldváron Angyal Béla kezdeményezésére megalakult a «Dunaföldvári Dalkör,» amelynek alapszabályait jóváhagyás végett felterjesztették a belügyminiszternek. Az uj dalkpr ideiglenes elnöke Angyal Béla. — Jóváhagyott alapszabályok. A m. kir. , belügyminiszter a «Szekszárdi Vivóklub» és a «Dunaszentgyöryyi Függetlenségi és 48-as Polgári Olvasókör» alapszabályait jóváhagyta. — A pécsi országos kiállítás fővédnöke. Jövő évben Pécsett országos kiállítást rendez­nek, melynek fővédnökségét a most leérkezett kereskedelemügyi értesítés szerint Frigyes kir. főherceg és neje Izabella főhercegnő fogadták el. — Lopják a szölővesszöket. Nagy Adám szekszárdi gazda sárgadombi szőlejéből isme­retlen tettesek 3000 drb. elültetett gyökeres ame­rikai szőlővesszőt loptak el. — Olcsóbb lesz a sertéshús. Magyarország­ból eddig legtöbb sertéshúst Németországba szállítottak, a kivitel azonban annyira meg van nehezítve, hogy ezentúl, hacsak a magyar kor­mány közbenjárására meg nem szüntetik a rend­kívüli intézkedéseket, rövid idő alatt megszűnik. Ennek természetes következménye az lesz, hogy Magyarországban olcsóbb lesz a sertéshús és a zsir. — Visszaküldött alapszabályok- A belügy­miniszter a «Paksi és Paksvidéki Keresztény Munkás Egyesület» alapszabályait jóváhagyás nélkül azzal küldötte vissza, hogy azok eredeti alakjukban láttamozásra nem alkalmasak, mert az egylet egyik céljául tagjainak kedvezőbb mtm- kásfdtétélék kieszközlését tűzte ki, holott a munkás­feltételek iránt való egyezkedés a szerződések megkötése a munkásnak és munkaadónak tel­jesen magánjogi természetű ügye s mint ilyenbe az egyletnek semmi beleszólása nincs és nem is lehet. — A belügyminiszter a «Pálfai Polg. Olvasókör» módositott alapszabályait szintén nem találta láttamozásra alkalmasnak, mert az elhatározott módosítás nem mondja ki azt, hogy csakis nyilvános tanintézetben nem járó ifjúk vehetők fel tagnak 16-ik életévük betöltése után. — A belügyminiszter a « Tolnai Házassági Segély­egylet» alapszabályait sem hagyta jóvá; mert egy korábbi körrendelet értelmében az ily egy­letek alapszabályai a kereskedelmi törvény ren­delkezéseihez képest átdolgozandók és a keres­kedelmi cégjegyzékbe leendő bejegyzés végett az illetékes törvényszéknek bemutatandók. — Az elhalasztott bonyhádi vásár. A keres­kedelmi miniszter a f. hó 30 ára eső bonyhádi országos vásárt a képviselőválasztások miatt elhalasztotta és megengedte, hogy e helyett május hó 3-án és 4-én tarthassák meg. — Tűz Pakson. Szombatról vasárnapra vir­radó éjjel a régi kömlődi országút mellett 2 lakóház s egy présház teteje égett le. A tűz keletkezésének oka ismeretlen. — Hirtelen halál. Geyer Ádám Paks város r. kath. kántortanitoja folyó hó 24-én d. u. 4 órakon ,szélhüdés következtében hirtelen el­hunyt. Éppen temetési szertartást végezvén, né­hány ismerősével megállt beszélgetni, amikor is hirtelen összerogyott és meghalt. Az elhunyt közel 50 évig működött a kántotanitói pályán, s ebből legtöbbet Pakson töltött. Mindenkitől tisztelt s szeretett tagja volt a paksi ‘ársada- dalomnak s halála általános megdöbbenést kel­tett. Nagy családot hagyott hátra anya nélkül; 8 gyermeke közül még 5 otthon volt s szülői gondozásra szorult. Ezért nem ment a már rég megérdemelt nyugalomba, hanem mindhalálig kitartott nehéz hivatalában. Nyugodjék békében ! — Nagy tűz Felsönánán- Veszedelmes tűz pusztított a napókban Felsőnána községben, ahol 8 lakóház, több melléképület, gazdasági eszközök és sok takarmány lett a tűz marta­lékává. A megejtett vizsgálat kiderítette, hogy a tűzvészt Taummer Márton Borbála nevű kis leánya okozta, aki tüzes hamut öntött ki a szemétdombra. — Fiatal öngyilkos. Navreczki Józsefné sz. Barsi Anna sióagárdi lakos folyó hó 13-án a tyukászhoz küldötte 12 éves Anna nevű leányát, akit — amiért későn jött meg — szigorúan megfenyített. Ezután Navreczkiné templomba ment és mig ő távol volt, az elkeseredett leány félelmében beleugrott a Sióba. Holttestéta Sión átvezető vashidnál fogták ki és nagy részvéttel, temették. — Utitárs kerestetik junius elsejére Reichen- hallba- Levélbeni megkeresések e lapok kiadó- hivatalába kéretnek «Utitárs» cimen A verekedés vége. Múlt számunkban megírtuk,, hogy Sándor László 2l éves polgár- legényt husvét napján Ádám Antal, Gyurkovits Lajos, és Nagy József Prantner úgy elverték h?gy életveszélyes sérülésekkel vitték a kór­házba» Sándor e hó 24 én reggel a szenvedett ütésekbe belehalt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom