Tolnamegyei Közlöny, 1905 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-07 / 36. szám
4. rÜLNAMEGYEI KÖZLÖNY 36. sz. a község volt érdemes bír áj át választották meg. (Éljen.) Nagy György Hangonyi, úgy dr. Hilbert István is megköszönték a közgyűlés bizalmát. Az elnöklő alispán jelentette, hogy a városi tiszti üg)mszi állásra pályáztak : dr. Török Ottó, dr. Mayer Gyula és dr. Albersz Rezső szekszárdi ügyvédek. Az Írásban kért szavazást • az alispán elrendelte, melynek eredménye lett, | hogy a beadott 115 érvényes szavazat közül dr. Török Ottó 74, dr. Mayer Gyula 30 és dr. Albersz Rezső 11 szavazatot kapott. Ennek adagiján az elnök dr lövök Ottót jelentette ki 33 általános szavazattöbbséggel megválasztott városi tiszti • ügyésznek. (Éljen.) Felkiáltással pénztárnokká egyhangúlag 1 Konstunczer László, közgyámmá Kunczer János választattak meg. A közgyűlés — nem megválasztotta — mint laptársaink tévesen írták, j hanem a nagyközségtől illetményük épségben ! tartása mellett városi tisztviselőkén átvette Matzon Béla és Jánosits Károly jegyzőket, Niki- ' tits Imre ellenőr-jegyzőt, dr. Komáromy Gyula I orvost és Szűcs Ferenc nyilvántartót, akiket a , I volt nagyközség élethossziglan választott meg. ; A főjegyzői, az állatorvosi és számvevő- mérnöki állásokra az alispán kiírja a pályázatot. Ezután a négy irnoki állás betöltésére került a sor. Egyhangúlag megválasztattak : j Schtvartz Keresztély, Virág János és Hradek Ferenc. A negyedik irnoki állásra, mivel a több- j séget az elnök nem állapíthatta meg, elrendelte a szavazást. — Beadatott 107 szavazat; ebből Zsigmond Dezsőre esett 55, Marksz Antalra pe- \ dig 52 szavazat, igy Zsigmondot jelentette ki az i alispán megválasztott írnoknak. Egyhangúlag végrehajtókul megválasztattak: Fekete József, Ferencz József és Schwerteczky József. Szülésznők lettek : özv. Vidács Antalné, Strott Henrikné és Tosiczky Mihály né. A tisztviselők választása ezzel befejezte- ; tett, mire a megválasztott tisztviselők letették az alispán kezébe a hivatalos esküt. Végezetül Döry Pál köszönetét mondott a , szavazatszedő-bizottság elnökének és tagjainak, a bizalmi férfiaknak és a közgyűlésnek. Üdvözölte a megválasztott tisztviselőket, akik Szek- szárd képviselő-testületének bizalma folytán a város fejlődésének, haladásának és boldogulásának letéteményesei. A maga részéről, mint alispán, kéri és inti a tisztviselőket, hogy a bizalmat lelkiismeretes pontossággal, kitartással és buzgósággal igyekezzenek meghálálni; végül kijelenti, hogy a maga részéről mindig örömmel vesz részt a város javára szolgáló mozgalomban és azt pártolni és támogatni fogja. Ezzel lelkes éljenzés között a nagyfontosság közgyűlést pár perccel 12 óra előtt berekesztette. KÜLÖNFÉLÉK. — Kisasszonynapja. Holnap lesz Kisasz- szonynapja, midőn a szekszárdi Mária kegyhelyen, a remetei kápolnánál búcsú lesz, melyre a környékbeli ájtatos hívek körmenettel jönnek el. A bucsusok részére nagymise lesz, . utána pedig magyar és német egyházi szónoklatot tartanak a lelkészek. — Nem lesz ellenőrzési szemle. Mint értesülünk, az idén is, meg jövőre ig elmaradnak a minden évben eddig megtartott katonai ellenőrzési szemlék. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet a következő : ■•‘Megfelelő további sürgős intézkedés végett értesítem Tolnavármegye törvény- hatóságát, hogy a közös hadsereg nem tényleges állományú legénységének ellenőrzési szemléi, a cs. és kir. közös hadügyminiszter úrral egyetértőleg hozott határozat folytán, a m. k. honvédség nem tényleges állományú legénységének ellenőrzési szemléi és a népfölkelés időszaki jelentkezései pedig a jelen rendeletem alapján a folyó évben nem tartandók meg. A tiszti jelentkezések azonban az eddigi módon teljesitendők. Budapest, 1905 szemptember 1. Bihar „ , honvédé Imi ni i abater;* — Nemességi tanubizonyitvány. Néhai Pá- pay István volt mözsi jegyző gyermekei, névleg Gyula, Ilona, Eleonora, Anna, László, István és Géza a pozsonyvármegyei alispáni hivatal által kiadott hiteles okmány alapján mint országos nemes család sarjai ilyenekül elismertetnek és az ezzel járó jogok tulajdonosaivá lettek. — Hazslinszky Géza. A szekszárdi kir. törvényszék uj elnöke, Hazslinszky Géza, tegnap érkezett Szekszárdim és ma a kir. törvényszéknek teljes tanácsülésében letette á hivatalos esküt, mely után átvette Ágoston István tábla- birótól a kir. törvényszék vezetését. — Felmentés a böjt alól. A szekszárd-bel- városi és újvárosi templomokban a miséző lelkészek kijelentették a híveknek, hogy Walter Antal pécsi püspöki helynök kivételesen meg- . engedte a katholikus híveknek, hogy folyó hó 8-án, Kisasszony napján, mely péntekre esik, huseledeleket is ehessenek. — Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Tatay Margit oki. rajtanárnőt bízta meg a szekszárdi polgári leányiskolában a rajzolás és kézimunka tanitásával. Streitné Rézler Ilonát fogja Tatay Margit tanárnő helyettesíteni, a kinek nyugdíjaztatási ügye rövid idő múlva befejezést nyer. — Joggyakornok. A pécsi Ítélőtábla elnöke Eaab Lajos ceglédi lakos, ügyvédjelöltet a pécsi kir. ítélőtábla kerületébe díjas joggyakornokká nevezte ki. — A városi tisztviselők fizetése. A szekszárdi polgármester fizetése, ki egyúttal árvaszéki elnök is 4000 K. és 600 K. lakbér; a jogügyi tanácsnoké, aki eg}mttal árvaszéki ülnök és községi biró is 2000 K., a gazdasági tanácsnoké 1000 K., a főjegyzőé 2000 K. és 400 K, lakbér, két aljegyzőé 1600—1600 K., az ellenőré 1600 K., orvosé 1000 K., városi ügyészé 800 K., pénztárnoké 1600 K., a mérnök-számvevőé 1000 K., a közgyámé 800 K., az állatorvosé 800 K., a nyilvántartóé 1200 K., az egyik végrehajtóé 800 K., a másik kettőé pedig 600—600 K., a 4 írnoké 800—800 K., a 3 dijnoké 600 — 600 K.. a három szülésznőé 120—120 korona. A tisztviselők összes fizetése 29,660 korona. — Eljegyzés. Sommer Simon varsádi birtokos eljegyezte Itozenspitz Mariska kisasszonyt Somogykilitiről. — Végkielégítés. A szekszárd— bátai Duna- vedgát társulat igazgató választmánya Hollós Alajos ügyésznek betegeskedése folytán történt lemondása alkalmából egy évi fizetését — 1000 koronát — végkielégítésül utalványozott. Helyére az eddigi ügyészhetyettest, dr. Őrffy Gyula szekszárdi ügyvédet választotta meg. — Köszönetnyilvánítás. Nagyságos cecei Vajay István bölcskei plébános, a baranya- megyei szalántai választókerület 48-as függetlenségi országgyűlési képviselője, abból az alkalomból, hogy őt az egerági róm. kath. kör választmányi ülése egyhangúlag és közlelkesedéssel tiszteletbeli tagjává választotta s ezt vele feliratban közié, a még zsenge korát élő kisded kör céljaira tiz koronát adományozott, amiért is fogadja ez utón is nevezett kör elnökségének hálás köszönetét. — Dr. Selcz József eskütétele. Múlt kedden délelőtt teljes ülés volt a Kúrián Szabó Miklós elnökletn alatt, melyben dr. Selcz József volt szekszárdi törvényszéki elnök, .újonnan kinevezett kúriai biró, letette a hivatali esküt. — Felhívás * Meghallva a tanítóság szive- dobbanását, átérezve azt a mély és elenyész- hetetlen tisztelet és szeretettel párosult hálát, amely b. e. Schultz Imre, a legnagyobb magyar kath. tanférfiu tanítványainak keblében soha el nem mulhatik, hűséges tolmácsaivá szegődve óhajtásaiknak, bizalommal és szeretettel kérjük a magyar népoktatásügy pótothatlan nagy munkásának, b. e. Schultz Imrének tisztelőit és volt tanítványait, szíveskedjenek folyó évi szeptember 30-án délelőtt 10 órakor Pécsett, a felső kereskedelmi iskola 1. oszt. termében, a nagy halott emlékének méltó megörökítése tárgyában tartandó bizalmas jellegű értekezleten megjelenni. Pécsett, 1905 augusztus 23. Schultz Imre volt tanártársa : Vörös Mihály s. k. igazgató-tanár. Schultz Imre volt tanítványa: Albert István s. k. a «Garay János tudományos irodalmi társaság» rendes tagja, a sásdi járáskor elnöke, községi tanító Kisvaszaron. ; i* Tisztelettel kérjük vármegyénk laptársait, szíveskedjenek e THhivást le^tyzölni. — A Garay naptár, mely kiváló szépirodalmi részénél és Tolnavármegye teljes címtárát magában foglaló közérdekű voltánál fogva széles körben el van terjedve,, jövő 1906 évre is a szokottnál bővebb tartalommal és illusztrációval fog Molnár Mór könyvnyomdatulajdonos kiadásában megjelenni. A munka előreláthatólag október hó végén jelenik meg s ára helyben 80 fillér, vidékre bérmentes küldéssel 1 kor. lesz. — Betöltendő állások a városnál. Szekszárd. rendezett tanácsú város képviselő-testülete legközelebb közgyűlést tart, hogy pályázat utján töltse be a főjegyzői, számvevő-mérnöki és állatorvosi állásokat. — Az általános választói jog ligája. A szabadgondolkozók és szociológusok a napokban uj ligát alakították az általános szavazati jognak a nemzeti követelésekkel együttes 'érvényesítése érdekében. Az uj liga főleg a hazafias középosztályból toborozza híveit, a fölhívás szövege alatt országos nevek olvashatók, és köztük találjuk Simontsits Elemér Tolnavármegye főjegyzőjét is. A liga főcélja; kiragadni az általános szavazati jog követelményét a nemzetközi szociálisták monopóliumából. Az általános titkos választói jog ligájának végrehajtóbizottsága legutóbbi ülésében elhatározták, hogy az első meetinget — nagygyűlést — szeptember 10-én, vasárnap délelőtt a városligeti iparcsarnokban tartják. A szónokok megválasztásánál a végrehajtó-bizottság a politikai pártok mindegyikéből jelölt, köztük Simontsits Elemért is jelölte. — Dijnoki kinevezések. Az alispán a vármegyei kőnyomda vezetőjévé Simon Lajos dij- nokot, ennek helyébe Szegedy József árvaszéki dijnokot és ennek helyébe Várady János központi szolgabirósági dijnokot nevezte ki. — Választmányi ülés. A «Szekszárd-vidéki rom. kath. tanítóegyesület» folyó évi szeptember hó 14-én Szekszárdon. délelőtt 10 órakor a belvárosi rk. népiskolában választmányi ülést tart, melynek főtárgyát a közgyűlés idejének és tárgysorozatának megállapítása fogja képezni.. — Kossuth szobor-bizottság megalakulása Tolnán. Rendes tudósítónk írja, hogy a tolnai Kossuth Lajos szobor-bizottság megalakulása, illetve megválasztása Tolnán az iparos olvasó- egylet helyiségében — a meghívott többi egyesületek resztvétele mellett — f. évi augusztus hó 27-én történt meg. Hotter József iparos egyleti elnök üdvözölte a szép számban megjelenteket; majd Antal István egyleti jegyző hosz- szabb beszéd kíséretében ismerteti az összejövetel célját. Végül indítványára,— minden egyéb formaságok mellőzésével — a szobor-bizottság elnökéül, általános lelkesedéssel — a 48-as nagy idők egyik vitéz honvédtisztjét, a puritán jellemű magyart — Garay Antal nyug. gazdasági intézőt választották meg. — Az ősz hajú kuruc elfogultan mondott köszönetét megválasztásáért, majd buzdítja a megjelenteket, hogy a hazafias szent czél érdekében egy szívvel lélekkel tartsanak ki. A választás eredménye egyébként a következő : Alelnök : Fekete Ágoston és Borsódy Lajos. Titkár: dr. Szily Géza. Jegyző : Kliegl Béla és Roboz János. Pénztáros : Scheiner Simon. Ellenőr : Szauter József. Bizottsági tagok : Adám Ferenc, Antal István, Buday János, Brezlmáyer József, Egle Adolf, Felber Alajos, Fischer János, Hotter József, Hellermann Antal, Hirmann György, id. Jakabovics József, Jelus János, dr. Kis Miksa, Kaizer János, Kele- csényi Rezső, Krisztus Mihály, Kapitány Ferenc, Lintner János, Lengyel Ferenc, Máté Károly, Molnár Dezső, Párti József, Perler Keresztélv, Perler Mátyás, Petries Ferenc, Potyondy György, Pásinszky Mihály, Rozmáyer Ferenc, Stern Árpád, Szekeres Antal, Szily János (kereskedő), Tenczlinger Lajos, Tenclinger István, Taubner Adolf, Tóth György, Török Gábor, Varga József, dr, Varga Pál, Wittinger Sándor, Wiedemann Antal. — Nem lesz fizetés. Azt a hirt terjesztik most mindenfelé, igy Szekszárdon is, .-hogy október 1-sején az állami tisztviselők az állampénztárakból nem kapnak fizetést : mert a pénzkészlet elfogyott. Ez a rémhír természetesen olyan, mely hitelre nem találhat, miután a közvetet adókból és egyébb allamjövedelmekből folyik be akkora összeg, hogy abból minden állami tisztviselő megkaphatja fizetését. — Szocialista gyűlés. Múlt vasárnap a j szocialista apostolok Paksra népgyülést hívtak .össze, de; nem tartották meg, mivel féltek, hogy ■ a keresztény szocialisták ellentüntetést rendeznek. 1905. szeptember 7.