Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-03 / 44. szám
44. szám. XXXII. évfolyam. Szekszárd, 1904. november 3. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanító-egyesületnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Eféat évre .........................lg kor. — Alt. Fé l évre........................ 6 „ - „ Négy éé évre....................8 „ — „ S> émonként 24 flü. e lep nyomdájában Szerkesztőség ■ Bezarédj István-oteza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények mtézendők. Kiadóhivatal i ■okiár Mr könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkflldemények intézendők Megjelen: Hetenként egyszer, csötSrtőkfin. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig ..... 3 kor. 74 SÍ. 100—200 ,, . « . • . i m M „ 200—300 .................... 7 „ 74 „ minden további 100 szó 2 koronával tóbb. Revízió. ii. A kulturegyesületek tehát állami feladatot teljesítenek, a midőn a magyar nyelv, érzés és szellem, a magyar állameszme terjesztésén munkálkodnak. Az egész világon nem találunk arra példát, hogy egy államalkotó, államot fentartó nemzet a maga nemzeti törekvéseinek érvényesülését a tár- sodalomra bízza. És váljon mily eredményt képesek fölmutatni közművelődési egyesületeink? El- hóditottak-e valamely vidéket s beolvasztot- tak-e valamely nemzetiséget ? Szó sincs róla. Egyesületeink különben is nem támadó, hanem csak védelmi harezot folytatnak. A nemzetiségek tengerében elszórt magyar nyelvszigeteket védelmezik. Dicséretes buzgalommal alapítanak magyar óvodákat, iskolákat, könyvtárakat; jutalmakat osztanak a magyarosítás körül érdemeket szerzett tanítók között. Szóval megtesznek mindent, a mit véges eszközökkel, társadalmi utón tenniük lehetséges. Csakhogy mindezt megcselekszik a nemzetiségi kulturegyesületek is, mint a »Schulverein«, »Matica« stb. külföldi fajrokonaik ' erkölcsi és anyagi támogatása mellett. És hogy mily eredménynyel, arról beszámol Russu Sirianulnak »A magyarországi oláhok« ez. tanulmánya, a melyben statistikai adatokkal igazolja, hogy csak az oláhok több, mint 269 községet hódítottak el a magyaroktól. S mi élhetetlenségünkben még az ország közepén elszórt nemzetiségi töredékeket sem vagyunk képesek felszívni s a magyarság testébe beolvasztani. Az ország szivében, Pestvármegye egyik legnagyobb járásában most van alakulóban egy K. E., hogy ama szégyenteljes állapotnak véget vessen, mely szerint a Budapestet környező községek lakosai, a fővárossal való állandó, sürü érintkezés ellenére, még mindig idegen ajkúak. Tolnavármegyében is hazafias missiót teljesítene egy K. E. A közoktatás államosítása nélkül századok alatt sem fog összeforrni e nemzet s egy második millenium sem talál 20 millió magyart e hazában. De lássuk most már a javaslat fontosabb rendelkezéseit: A tankötelezettségről szóló fejezet hat, illetve 9 évben állapítja meg az iskolakötelezettséget. A kik azonban 6 év alatt sikert fölmutatni nem tudnak, kötelesek ráadásul még egy évig i*kolába járni. Megengedi azonban a javaslat, hogy a tiz évesnél idősebb fiukat munkaidőben csak a reggeli órákban, vagy a hétnek csakis két napján tanítsák. Az oktatás nyelvéről csak az állami nép- iskolákban mondja ki a magyarnyelv kötelező használatát; sőt megengedi itt is, hogy a vallástan az illető egyházi főhatóság kivá- natára a magyar tanítási nyelv mellett a gyermekek anyanyelvén történjék. A nem állami elemi népiskolák mindennapi tanfolyamaiban az oktatás nyelvét az iskolafentartók állapítják meg s a mennyiben ez nem volna magyar, a magyar nyelv is használandó, ha a növendékek 20°/o-a magyar. Az ismétlő tanfolyamokban kizárólagosan magyarul fognak oktatni. Ez volna a legértékesebb vívmány, ha e rendelkezést a javaslat szellemében végre is hajtanák. Csakhogy a magyarul nem tudó vagy csak fogyatékosán beszélő nemzetiségi tanító miképen fogja az elemi iskola alsó tagozatában a magyar nyelvet el nem sajátított gyermeket magyarul tanítani? Ez is egyike lesz azon végre nem hajtható rendelkezéseknek, amilyenekben az 1868. XXXVIII. és 1891. XV. törvényczikkek bővelkednek. Az elemi népiskolák szervezése és berendezése tehát továbbra is a fentartók, azaz felekezetek és nemzetiségek kezében maradt s az iskolák szellemi vezetésére csak annyiban gyakorol befolyást a tanügyi kormány, hogy a felekezeti iskolák tanterve az általuk használandó tankönyvek és taneszközök jóváhagyása alá bocsátandók. 7anitóképzőintézeteket minden felekezet állíthat s azok tannyelvét a fentartók állapítják meg. A nem magyar nyelvű intézetekben a magyar nyelv- és irodalom, Magyar- ország földrajza, történelme és alkotmánytana magyar nyelven tanítandó. Tanítóképző intézetekbe csak magyarul beszélő, megfelelő testi szervezettel biró s középiskolai 4 osztályt végzett növendékek vehetők fel. A tanító képesítés két vizsgából fog állam: az alap- és szakvizsgálatból. Az alap- vizsgálat teljesen a fentartó felekezet aegise alatt történik s a kormánybiztosnak semmiféle rendelkezési jogot nem biztosit. Csak éppen, hogy jelen van, s hogy föltételes TÁR CZ A. Kellemetlen szomszédság. Irta: P. Takáts Gábor. — A »Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárczája. — I. Olvastam már novellát, mely a »kellemes szomszédság«-ról szóllott. Ezen körülmény nyilvánvalóvá teszi azon tényt, hogy ha létezik kellemes szomszédság, föltehető, hogy akad — talán meg több — kellemetlen szomszédság is. — Én ugyan csak egyről tudok, illetve, a melyről a következő énekem zeng — prózában : Nem tudom határozottan megmondani, hogy valójában szomszédnak lehet-e nevezni azt, a ki az én lakásom alatt, vagy fölötte lakik. Én ugyan úgy okoskodom, hogy ha ellenkezőleg allana a dolog, akkor itt a fővárosban egy ház a hány emeletből áll, annyi utczát képezne, mely esetben a szomszédságról szó sem lehetne. Minthogy pedig az utcza — akarom mondani a lépcsőház egy, — ennélfogva az én axiómámnak is helyesnek kell lennie. Külömben megerősíti ezt azon körülmény is, hogy Halmay Béla tanár ur garzon lakása az első emeleten lévén, sokkal alaposabb tudomást nyert a második emeleti, fölötte lakó szomszédjának létezéséről, mintha falusi rendszer szerint akár jobbról, akár balról lakott vólna, hol ezen körülményes állapotot a szélfuvás szokta változatossá tenni — miként a harangszót. Hogy miféle népség az odafönn, azt a tanár ur persze nem tudta. De, hogy több személyből áll, azt abból gyanitá, hogy lépteiknek zaja változatos volt; tudvalevő dolog, hogy egyik embernek könnyebb, másiknak nehézkesebb járása van. Meg azzal is hamarosan tisztába jött, hogy csak a legközelebbi negyedben költözhettek oda, mivel azelőtt csendes, nyugalmasnak érzé lakását már évek óta. Pár hét óta azonban mindennek vége szakadt. Kora reggeltől késő estig alig hallott egyebet, mint variációs léptek zaját, ugyanilyen hangok moraját, — közben vig kaczajt, — és — a mi leginkább alterálta a tudós tanárt — erős zongora játékot. Mintha csak folyton Wagner uverturt játszott volna. Ha rendes szokása szerint könyveibe akart mélyedui, vagy pedagógiai értekezletet irni, gondolatai zavaros chaosszá váltak felső szomszédainak zajától, — és ilyenkor idegesen pattant fel helyéről s szigorú pillantásokat vetve szobájának menye- zetére — miként ha a rendetlen diá1*' feddé — haragos mormolással, kemény lép. járt-kelt szobájában. — Kiálhatatlan népség 1 — faxadt ki végre. Majd vette kalapját, botját és távozott ház ról. Nem is tért vissza előbb délután egy-két óránál, — a megszokott ebédutáni álomra. * Szobájába lépve, szinte megkönnye. ült a kellemes csendtől, mely fogadá, E perezber feledni látszott előbbéni hevességét és nyugodtan hajtá le fejét a kerevet karpárnájára. Már Morpheus karjaiban ringatá magát, midőn egyszerre felhangzott az ismert zongorahang és közbe nehány ütemes, de dörgedelmes puffanás, No, még éppen ez hiányzott. Halmay hangos szitkozódással ugrott fel helyéről és heves léptekkel ment ki a folyosóra, honnan fölintette az udvaron álló házmestert. Meg is várta az előszoba ajtajában. — Mondja házmester, szólt ingerülten a tanár, a mini az előszoba ajtaját becsukta, — ki lakik itt fölöttem az emeleten ? — Egy nyugalmazott ezredes. — És ki zongorázik ? Az ezredes idősebbik leánya. — Hát több is van ? — Három leány, meg egy fiú, ki a szinházi zenekarnál van alkalmazva. — Talán a nagydobot szokta verni ? — Igen, szólt elmosolyodva a házmester, — hallom most is gyakorolja magát. — No hát menjen házmester és mondja meg nekik, hogy ne puffogjanak, ne klimperáljanak annyit; vagy vigyék más szobába zene instrumentumaikat. Különben lehetetlen itt megmaradni. Ha igy tart, még ma kiköltözködöm a lakásból. A házmester gondolkozó arczczal távozott. — Bizonyosan most ért be a házmester! — gondolá magában a tanár. A házmester csakugyan föl is ment és egyenesen a zeneszobába lépve, szószerint adta át az alsó lakó üzenetét. — Hallod Jenő, klimperolásnak mondja Wagner és Erkel zenéjét 1 — szólt elszörnyüködve a kisasszony bátyjához.
