Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-08 / 36. szám
XXXII. évfolyam. 36. szám. Szekszárd, 1904. szeptember 8. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanító-egyesületnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Bféu évre...... 12 kor. — AD. Fél évre ...... 6 „ — „ Negyed évre .... . 3 „ — „ Számonként 34 fill, e lap nyomdájában SserkeeitABég ■ BeeerédJ btráa-otea 6. sz«t hová a lap szellemi részét illető minden közlemények inftézendők. Kiadóhivatal i Molnár Mér könyvnyomdája, hová a lap rétiére mindennemű hirdetések és pénzkfildemények intésendök Megjelen: Hetenként egyszer, csAtArtAkAn. Nyilttérben 3 hasábot petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán ssámittatnak. Hiv. hirdetések: 100 sídig ..........................S kor. 74 11. 10 0—200 .................................... 5 „ 74 M 200—300 .......................... 7 „ 74 m mi nden további 100 szó 2 koronával tdbb. Az úti bizottság. Midőn az 1890-dik évi közúti törvény életbe lépte alkalmából az úti bizottság törvényhatóságonként megalakittatott s ennek feladatává tétetett, hogy az úgynevezett törvényhatósági közutakat állapítsa meg, a közvélemény nem igen érdeklődött az úti bizottság munkálatai iránt, mert mindenki tudta, hogy az egyszerűen a messze jövő zenéje, vagy más közmondással élve: a jövő század regénye. A vármegyei közúti alap nálunk évtizedekre előre le volt kötve a vasutakhoz való, kilométerenkint 6000 koronában megállapított hozzájárulásokkal. Az útadó túl- I nyomó nagy része, a halom számra keletkezett helyi vasutak pénztáraiba vándorolt s a pénztár megtelt semmit sem jövedelmező vasúti törzsrészvényekkel. Ki gondolt | volna tehát abban az időben árra, hogy a törvényhatóság, mely alig bírta a már kiépített közutak fentartási költségeit fedezni, a legközelebbi jövőben uj utak kiépítésével komolyan foglalkozni fog. Senki sem törődött tehát vele, hogy váljon mely utak vétettek fel a törvényhatósági közutak közé s váljon egy némely vidéknek jogos igénye az úti bizottság javaslatával kielégítést nyer-e, vagy sem? A helyzet azonban, mintegy varázs- ütésre, egyszerre megváltozott akkor, midőn 5 nyilvánosságra került, hogy a beruházási törvényben fel van véve 3585 kilométernyi törvényhatósági közutnak kiépítése 63 millió költséggel, mely tekintélyes összegből, az 1 átvett, közel 40 millió névértékű vasúti I törzsrészvények fejében, 43 millió koronát j I az állam fedez, a törvényhatósági útalap i terhére pedig 20 millió korona fedezése I I hárul, vagy hogy egyedül vármegyénkre I vonatkozó adatokat közöljük: az állam át j veszi 589.000 korona névértékű vasúti törzs- j részvényeinket s az útalap rendelkezésre álló összegét s ennek fejében 1909. évig j részletekre felosztva, 257 kilóméternyi tör- I vényhatósági közutunkat kiépíti. Most már mindenki érdeklődött, mindenki kutatta, hogy mely utak vannak az úti bizottság javaslatába felvéve s váljon egyik-másik jogos igény I kielégítést nyer-e a javaslat által, vagy pedig ki lesz építve a tekintélyes mennyiségű közút, a nélkül, hogy ez irányban valamely üdvös fordulat várható volna. Igen sok, a köves útra jogos igényt tartó vidék megdöbbenve tapasztalta, hogy az ő érdeke nem szerepel a javaslatban. Egészen természetes dolognak tekinthető tehát, hogy az érdekeltségek több helyen összejöttek, emlékiratokat szerkesztettek s azokat tekintélyes küldöttségek utján az alispánnál, mint a vármegye első tisztviselőjénél, benyújtották. Az alispán pedig nem tehetett egyebet, mint ezen kérvényeket figyelembe vétel végett az úti bizottsághoz áttette. Képzelhető, minő nehéz, sok körültekintést és megfontolást igénylő feladat hárult ily módon az úti bizottságra, kinek a magán érdek mellett figyelembe kellett venni a közérdeket is; lelkiismeretesen ki kellett válogatni azon követelményeket, melyek sürgősségüknél fogva a többieket megelőzni jogosultak s e mellett tekintettel kellett lenni még arra is, hogy kidolgozandó uj javaslatában túl ne menjen azon korlátokon, melyeket a beruházási törvény az utak mennyiségére nézve megállapított. Az úti bizottság, igen helyesen, 1 észben teljesen mellőzte a másfél évtizeddel ezelőtt összeállított javaslatot s tekintve, hogy ily hosszú idő alatt a körülmények és viszonyok lényegesen megváltoztak, úgyszólván uj javaslatot dolgozott ki s abban minden jogos igény kielégítésének nehéz problémáját megoldani iparkodott. A ki a javaslattól azt várta, hogy az minden igényt úgy ki fog elégíteni, a mint kérve és előterjesztve volt, az természetesen ezen feltevésében csalódni fog és pedig azon egyszerű oknál fogva, mert ez a lehetetlenTÁR CZ A. Péter barát malacza. — A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája. — Pápa városára lassankint beküszöntöit az est. A csillagok rohamosan előtérbe léptek, a hold pedig az ő egészében hirtelen előtört, miáltal mintegy mutatni akarta, hogy az égbolton övé az elsőség. Szóval az éj gyönyörűnek, csendesnek mutatkozott. A városban is észrevehetően csendesebb lett az élet: a szokásos járó-kelők egyszerre eltűntek az utczákról, alig lehetett i:t-ott elvétve, még egy alakot látni, mert régi szokás szerint, estefelé mindenki azon volt, hogy a nap fáradalmai után, minél előbb az övéi köré jöhessen, s magának az estebédnél a -családja által a napi eseményeket elbeszéltesse. A zajos életnek semmi nyoma sem volt s igy nem csoda, bogy a barátok kis harangját még a város végén is szépen meglehetet hallani, a mint az a hívőket az utolsó Avé Mária elvégzésére intette. Szóval csend és nyugalom volt mindenhol. Benn a zárdában is elvégezték már a vacsorát és az Angelus Dei-t s a páterek és a profesz- szus fráterek összeültek a szokásos pokulumra. Egy ideig mindenki szó nélkül szopogatta a borocskáját, mig végre a páter quardián a .következő felszólalásával véget vetett a méla csendnek. — Fráter Péter. Nem jó volna talán holnap az x.járásban a báránykollekcziót megkezdeni ? — A mint gondolja, páter puardián, de részemről még korainak tartom ar időt. — Dehogy, Hiszen ha nem iparkodunk, akkor egy-kettőre az összes kollekcziók a nyakunkon lesznek s úgy járunk, mint két év előtt, hogy mivel később fogtunk hozzá, úgy az őszi tojáskollek- cziót, több mint íelerészben, abba kellett hagynunk. Az idén, mivel többen vagyunk, igy nem szeretném sem a tojás, sem a gabonakollekcziót egyetlen egy járásban sem elszalasztani. — A mint kívánja, páter quardián, úgy fog történni. — De hogy el ne felejtsem, rögtön fel is megyek a szobámbi, hogy a kiosztásra szükséges gyűrűket és képeket átadjam. Páter quardián távoztával megint csak csend lett. Mindenki lassan kiitta a borát és a Benedicite szóval távozott, Pár perez múlva üres lett az ebédlő, csak Péter maradt hátra, várva a páter quardiánt. Addig is, mig a beszélgetés fonalát újra felveszem, szükségesnek tartom itt megemlíteni, hogy Peter barát a 70-es években Veszprém-, Zala- és Vasmegyének ismert, jeles alakja volt. Mindenkinek örült a szive-lelke, ha vele néha-napján csak egy- pár szót is válthatott. Különben azt meg kell hagyni, hogy tapasztalt tizenbárompróbás ember volt s igy nem csoda, hogy a páter quardián is leginkább csak vele szeretett szórakozni. A mint a páter quardián visszajött s látta, hogy Péter magára van hagyatva, csak mintha örült volna annak, rögtön melléje ült, tele öntötte mindkét poharat, koczintottak egymással, s oly bizalmas beszélgetésbe ereszkedtek, hogy alig vették észre, hogy még a mécs is már jó éjt integet nekik. Ránéztek az órára s látták, hogy a mutató féltizenkettő leié tart; erre a borukat minden szó nélhül kiitták, kezet fogtak egymással s lábujjhegyen mentek czellájukba. Másnap a hajnali harangszó előtt Péter már ébren volt s nagyban készülődött a kollekczióra, mikor aztán mindennel készen volt, hamar elvégezte a reggeli imát, mert anélkül sohasem ment útra, s mindent magához véve lement a portáshoz, hogy ott bevárja, a mig a kocsis előhajt. Alig pár pereznyi várakozás után robogott is a kocsi az x járás első községe felé. Minthogy az első község jó távol feküdt Pápától, úgy a nap már javában sütött, midőn odaértek. Péter még a falu elején leszállt a kocsiról, kerített magának egy erős fiút s elkezdte a kol- lekcziót, a kocsist pedig beküldte (a plébániába. Alig hogy egy-pár ajtón bekopoktatoti, Szekeres Andráséknál mar is az a véletlen meglepetés érte, hogy a szokásos mondokájára az asszony következőleg felelt. — Tudja mit, tisztelendő ur, bárányom nincs, hanem adok Istenevében igen szívesen egy szép malaczot, ha elveszi. Péter, ha mindjárt olyankor boszankodott is, hogyha mást adtak neki, mint amit kért, de azért még sem utasított soha semmit se vissza. Tehát most is, minden megjegyzés nélkül elfogadta a malaczot s távozott. A falut hamar bejárta, aztán ő is bement a plébániaiakba. Kedves vendége volt csaknem minden plébánosnak, mert mindig jó kedélyű volt, a
