Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-25 / 34. szám
XXXII. évfolyam. 34« szám. Szekszárd, 1904. augusztus 25. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanitó-egyesüle tnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Ef én évre ................................12 kor. — fill. <v re.................. 6 „ - „ Ne gyed évre..........................3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában. Szerkeszti ség a Bezerédj Istrán-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Kiadóhivatal a Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzktUdemények intézendők Megjelen: Hetenként egyszer, csütörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hír. hirdetések: 100 szóig..........................3 kor. 74 fi. 10 0—200 i, . . • • • 5 „ 74 n 200—300 .,.......................... 7 „ 74 m mi nden további 100 szó 2 koronával több. Nemzetközi érintkezés. Hazánkban az egyesületek tán fölös számban is találhatók s igy mindenkinek, ki az élettől teljesen el nem zárkózik, módja és alkalma van azok működését figyelemmel kisérni s beléletükről megfelelő Ítéletet mondani, véleményt alkotni; semmi szükség tehát reá, hogy mi ezt, minden alkalmas és különös ok nélkül fejtegetéseink tárgyává tegyük most. De az tán nem lesz érdek nélkül való dolog, ha közvetlen szemlélés és megfigyelés alapján egy nemzetközi egyesület szereplését tárgyaljuk s a történtek nagy tömkelegéből egyes részleteket kiragadva, azt közérdekű voltánál fogva szélesebb körben megismertetni iparkodunk. Általános hit, fogalom és állítás, hogy mi csak sok munka, fáradtság és tanulás után közelithetjük meg azon kulturális állapotot, melyet a müveit és haladott nyugati államok már régen sajátjuknak tekinteni jogositvák. Kétségtelenül a valószínűség határozottan a mellett szól, hogy ha a külföld bármely szakmában képviselőket küld az idegenbe, iparkodik erre a czélra azokat kiszemelni, kik a megfelelő téren kiváló voltuknál fogva arra leginkább alkalmasak. Akkor is tehát, midőn az ország székvárosában a napokban lezajlott tűzvédelmi kongresszuson való képviseletről volt szó, bizonyára az ily dolgokban fölötte érzékeny külföld iparkodott oly egyéneket küldeni hozzánk, kiket erre a czélra legmegfelelőbbeknek tartott. A tü/védelem terén tehát a mi kiválóbbjaink a külföldi kitűnőségeivel állottak ezúttal szemben s igy az összehasonlításra minden megfigyelőnek bő alkalma j nyílott. S az eredmény a következő: a nem- i zeti hiúság és ilyen esetben nagyon is gyakori elfogultság teljes kizárásával elmondhatjuk, hogy hazai tűzoltóságaink szervezete ha nem is oly nagy arányú, mint a szám- j ban túlsúlyban levő külföldé, de minőség j tekintetében egyáltalában nem áll alatta; j nem egy tekintetben pedig határozottan előnyben van. Állapodjunk meg mindenek- | előtt a külsőnél és kinézésnél s vonjuk le j belőle a következtetést. Egész határozottsággal megállapítható, hogy azon czifrál- kodási hajlam és feltűnési, vágy, mely tűzoltó - i ságainkat keletkezésük alkalmával jellemezte s alkalmas volt azokat nevetség és gúny tárgyává tenni, teljesen eltűnt s egyszerűség és egyöntetűség tekintetében előnyösen | megkülönböztette magát; mig a külföldiek erősen benne vannak még abban a hibában s az angolok fém válperecze, a francziák arany és németek ezüst marsai vállrojtja egyáltalán nem felel meg az egyszerűség kívánalmainak. De a belső érték: a .szakképzettség tekintetében is felvehetjük a versenyt, külföldi társainkkal szemben, mint ezt Szczer- bovszky László budapesti főparancsnok és Breuer Szilárd az országos szövetség titkárának, a malmok tűzbiztonságáról irt és felolvasott értekezletei igazolnak, melyek a külföldi küldöttek elismerő nyilatkozatait vonták maguk után. Három tekintetben pedig határozott előnyben vagyunk, a müveit nyugottal szemben s ez közjogi ismereteink terjedtsége, nyelvismeretünk és szónoki tehetségünk. Nem tudjuk feltételezni, hogy a hazai tűzoltóságok vezetői között akadna egy is, ki oly szarvas hibát volna képes elkövetni, mint Dánország tisztelt kiküldöttje, ki Budapestet és egész Magyarországot egyszerűen bekeblezte Ausztriába. Le is morogták érte, a mint megérdemelte. Akkor azután, észrevéve, hogy tájékozatlansága folytán, nagy botlást követett el, kijelentette, hogy ő sem rokonszenvez Ausztriával. Ezzel meg magára vonta az osztrák küldöttek neheztelését. Szóval nagy vergődésen ment keresztül közjogi ismereteinek fogyatékossága következtében. Továbbá a mi szónokaink csak úgy vagdalták ki az angol, franczia és német szónoklatokat, mig a külföldiek nyelvismerete, 'majdnem kivétel nélkül anyanyelvűkre szorítkozott s magyar nyelvtudásuk erre a mondatra szorítkozott: eljen a magygyar! ____TÁRCZA. La jos napra. — Csolnokosi Cholnoky Lajos ozorai főjegyző névünnepére. — Mecsekalján, 1904. augusztus 26. Édes Lajos bátyám ép egy éve máma, Hogy megköszöntöttem becses névnapjára ; Bár múlik az idő, de mi élünk, s vagyunk, Hála a nagy Égnek nincsen semmi bajunk. Ne is legyen soha, (mentsen meg az Isten !) A hol ő őrködik, veszély ottan nincsen. Inkább öröm, jólét, s boldogság övezze És maradjon mindig állandó vendége ! De hát im’ itt vagyon az én gyenge versem És ha megengedi mindjárt el is kezdem: Talán, ha nem is szép, s szóvirágok hiján Nem mondhatom úgy el, a mint lelkem kíván Beszélni Kegyedhez a mai szép napon, Bár kívánságaim jók, s őszinték nagyon. Azt hiszem ezt tudja, (hisz rég ismer engem) Ismeri a szivem, ismeri a lelkem. És úgy is beszélek, a mint lelkem mondja : Hogy mig él ne legyen sok keserve, gondja; Inkább vígság-, s jólétben legyen csak része, S érezze jól magát családja körébe’ Ne kelljen sohase patika, meg doktor, De a Lajos napot érje meg még sokszor; Érje el — kívánom — teljes boldogságban Az élet úgy szép, ha benne boldogság van. És ha névünnepén csillagos lesz az est Szivembe a hála szép emlékképet fest. Visszavarázsolom azt a kedves mul*at, Melyre — ha gondolok — könyüim úgy hullnak. Bár régen volt, mégis oly sok idő alatt Az a régi emlék lelkemben megmaradt. S meg is marad mindig. (Lelkem Isten látja.) Lajos bátyám lészen annak koronája. De most már bevégzem e köszöntő versem, Ha jó, ha rossz a vers: arra ne tekintsen. Fő az, hogy — mit írtam — mind őszinte szavak Szavaim mindenkor, mind őszinték voltak. Vigadjanak hát jól becses nevenapján: Pohárcsengés mellett szép nótákra gyújtván, Lelkileg ott leszek és mindent a mi jó Szivemből kívánok: régi »fiat Sió. Magyar Sámson. A czeczei kálvinista temetőben piheni élete fáradalmait a múlt századbeli magyar Sámson, Dávid Péter, ki mint czeczei kálvinista p£ip halt meg. Sárospataki diák korában egyszer legátióba ment egy jó barátjával. Útjuk Miskolczon vitte őket keresztül, hol valami kurta kocsmába betértek pihenni. Azonban alig foglaltak helyet, im nagy zeneszóval odaérkezik a verbung. El lehet gondolni, hogy a strázsamester ur szeme a két termetes ifjú emberen mindjárt megakadt. Furfangos szerzet volt hajdanában az a ver- bungos katona. Ha valamelyik ifjú embernek fejébe nyomhatták a huszárcsákót vagy éppen megitathatták a verbung borából, abba belekapczáskodtak, hogy katonává kell lennie. Ugyanezért nagyon óvatosak voltak, kivált a helyes gondolkozásu ifjak és nem igen mertek barátságba ereszkedni a vitéz verbungos urakkal. — Titeket keresünk, szentem ! ebbeu a nagy városban ; gyertek katonának; nem is lesz a császárnak több ily katonája, tudom; esztendő múlva sarzsit kiptok; húzd rá czigány, most vedd elő, a mit tudsz, mert most megtaláltuk, a mit kerestünk 1 — Ekkép forgatva a strázsamester nyelvének könnyű kerekét, egy ügyes kanyaritással levette Dávid Péter barátjának, ki a korcsmái lóczán az asztal mellett kívül volt elhelyezkedve, éghasitó kalapját s a jelenvoltak nem kis mulatságára saját fejébe tette, a diák fejébe nyomva a huszár csákót. — Péter, ne hagyj ! esdeklett diák nyelven a megijedt legátus barátjának. Péter, ki az asztalon belül ült, odaszolt: hogy csak mulasson barátja a huszárokkal, ha azok éppen kedvüket találják benne. S ez nem is hagyta magát ránczigáltatni, hanem felált s a verbungosok- tól csakhamar beerőszakoltatott a toborzó körbe. — No fráter, te már katona vagy, mond a s rázsamester, most már pajtásodon a sor; s intett egyik legényének, hogy rántsa ki a diákot az asztal mellől. Dávid Péter hagyta, hogy a verbungos megfogja a kezét, de ez hiába ránczigálta őt, mert bizony Dávid még csak meg se mocczant helyéből.
