Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-28 / 30. szám
XXXII. évfolyam. 30a szám. Szekszárd, 1904. julius 28. KÖZIGAZGATASI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanitó-egyesüle tnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre...... 12 kor. — fill. Fél évre ...... 6 „ __ Ne gyed évre .... . 3 „ — ” Számonként 24 fill, e lap nyomdájában Szerkesztőség3 Bezerédj latrin-utcza 6. sz., hová a lap szellőm] részét illető minden közlemények intézendők. Kiadóhivatal s Moleir Mér könyvnyomdája, hori a lap réaxére minden- nsmn hirdetések és pénzkUdeméiiyek intézendők Megjelen: Hetenként egyszer, csötörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig ..... 3 kor. 74 fii, 100—200 „.....................5 „ 74 „ 200—300 ., ...... 7 „ 74 „ minden további 100 szó 2 koronával tSbb. Mintha hajnalodnék. I Már körülbelül két évtizede, hogy a j tolnavárraegyei helyi lapok hasábjait a I vasúti közlekedés elleni panaszok garmadája tölti be s vonja el azokat sokkal közérdekübb dolgok szellőztetésétől. Az a három csonkavasut, melyek mindegyike végpontjáról kíváncsisággal és vágyódással az egyesülésre tekintett a másik pálya csonkán végződő tagjaira, kétharmadrészben megszűnő félben van. A baja—bátaszéki dunai áthidalás elnyel kettőt s a harmadikat is úgy félig, csakhogy ez a harmadik: a mi csodás lassuságu csigavasutunk, a sárbogárd—bátaszéki nem arra nyeri az összeköttetést, mely irányánál fogva természetes végpontjául kell, hogy tekintessék, tudniillik, Baranyavárnál, hanem megkapja a Dunánál, csupán a Bácskával és a nagy magyar alfölddel. A mi szinte nem megvetendő dolog, csakhogy még sem az, mely a mi állapotainkon gyökeresen változtatni volna hivatva. Ez a minden vasúti bajainkat orvosolni hivatott összeköttetés: a baranyavári egyszerre bekapcsolná a mi csigavasutunk at a budapest—szerajevói, vagy tán szalonikii világforgalmu nagy vasút hálózatába s mi lennénk annak egyik nem éppen jelentéktelen közbeeső állomása, hol a közlekedő vonatok alkalmasint delelőt fognának tartani. Az ügy szerencsés lebonyolitásánák egyik nem legutolsó akadályát képezte, hogy a szomszédos Baranyavármegye befolyásos körei nem voltak ennek a természetes, rájuk nézve is rendkívül hasznos és fontos összeköttetésnek hivei, hanem mindig más utón, legtöbbször a bonyhád—pécsi vasút kiépítésével keresték a megoldást. Most azonban egyet nagyot fordult a világ s Baranyavármegye és Pécs városa egyesült küldöttsége, élén Fejérváry Imre báró főispánnal és K.o szíts Samu alispánnal, folyó évi julius 16-án tisztelegvén a kormányelnöknél és kereskedelmi miniszternél, arra kérte a kormányt, hogy a Bátaszék—Mohács—Baranyavár között tervezett vasúti vonalat mielőbb létesítse. Csakhogy mindjárt Pécs városa küldöttsége megint a régi vizeken hajőkázott s újra előhozta a pécs—bátaszéki,. vagy pécs—szászvári összeköttetést, mely a ba- ranyavárinak ellenlábasa. Tehát Tolna- és Baranyavármegye egyesültek a baranyavári összeköttetés kívánságában, mig Pécs fenntartotta korábbi vesszőparipáját s ma is azon lovagol; de nagy kérdés, váljon lehet-e ? egy oly világforgalmu vasutat, mint minőnek a budapest—szerajevói Ígérkezik, Pécs kedvéért harmincz kilométerrel meghosszabbítani. Eny- nyi tudniillik az egyenes és kerülő összeköttetés közti különbség. De ám mindenesetre örvendetes jelenség, hogy a bennünket oly közelről érdeklő ügy, mert ettől várhatjuk vasúti nyomorúságaink megszűnését, végre-valahára ismét napirendre került. Van ezenkívül még egy vigasztaló hírünk, mely szinte a jóravaló fordulat hajnalának tekinthető és ez az, hogy az osztálymérnökség utasítást kapott, hogy a rét- szilas—szekszárd—bátaszéki vonalra nézve sürgősen és pedig folyó évi augusztus hó 15-kig készítsen költségvetést az eddigi talpfáknak és síneknek erősebbekkel való felcserélésére vonatkozólag. Ez a rendelkezés mindenesetre azt jelenti, hogy az erősebb talpfák és sínek arra valók, hogy a gyorsabb közlekedés veszély nélkül lebonyolítható legyen. Megszűnik tehát, ha ismét csalódás nem követi reményeinket a mi csigavasutunk lélekölő koczogása. Nem lesz többé vidékünk arról nevezetes, hogy a ki egyszer az utat vasúton megfenni volt kénytelen, azt egész életében soha el nem felejtette. TÁRCZA. Annuskám névnapján! . . . (1904. juli 26.) Öröm köny ragyog szememben, Elszorul most szivem, lelkem, Pedig annyit akart szólni És most hangot sem tud adni. Mi az oka nem tudom, Találd ki hát angyalom! A nagy szeretet ez gyöngyöm, Melyben szivünk össze forrt; Boldogság sugárzik rólunk, Jaj, de ajkunk néma most. Éz ám lelkem angyalom, Édes szivem galambom. . . . Mit is szóljak, mit is mondjak; Vagy mit adjak hát én neked? Szivem, lelkem régen tied, így nincs nekem semmimsem! Édes piczi szerelmem. Aranyos kis hitvesem! Ami lelkünk rokon lélek, Érdek mentes, tiszta fényes. Nem fogott azon még rozsda, így hát ajkam csak azt mondja: Áldjon, tartson istenem Édek kis feleségem . . . ANTAL ISTVÁN. A gyémántmisés ozorai főpap. — A «TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» eredeti tárczája. — Irta: Stubenwoht Gyula. Verőfényes, ragyogó napnak néz elébe a közel jövőben Tolnavármegye közönsége, de első sorban Ozora lakossága. Nagy nap leend az, mely annak a gyémántnak a ragyogásától tündöklik, a mely a hatvan éves presbyteri nagy idő symbolumaként övez glóriafényt egy nagy ember feje köré. És ez a dicsőség és kösszeretetben megőszült tudós főpap a mienk; első sorban Ozorá-é : Bubics Zsigmond, kassai megyés püspök, egyházmegyéjének nagyeszű püspöke, a ki a múlt napokban töltötte be pappá szenteltetésének hatvanadik évfordulóját. Nagy lehet a ti büszkeségiek ozoraiak, mert ritka falvacska dicsekedhetik azzal, hogy falujának szülötte: gyémántmisés főpap. És majd ha a kassai dóm melancholikus búgásu nagy harangja megszólal a •gyémántmisére : lélekben siessetek ti is ozoraiak oda, hol az ősz főpap mutatja be áldozatát a Magasságbelinek. Mint a pásztorsip csendes, langy tavaszi alkonyaikor, oly édesen zeng ez ünnepre hivó szózat; hisz szelíd érzelmeknek a jóság, szeretet, altruizmusnak az ünnepe leszen ez. Egy tudós főpap áldástele életének nyitott könyve fekszik előttünk: abból olvasgassuk ki a tudós ősz főpap munkásságának temérdek tanúságait. S ebből megértvén humánizmusának számtalan jeleit, valami mystikus sugallat naturális erőszakosságával nyújtsuk neki az elismerés koszorúját. * Bubics Zsigmond kassai püspök született Ozorán, Tolnamegyében 1821. márczius 17-én, a hol édes atyja az Eszterházy herczegek uradalmának főtisztje volt. Pappá 1844. julius 22-én szentelték s ez időtől fogva káplánkodott Magyar-Ó váróit, honnan 1847-ben herczeg Eszterházy Pál angol nagykövet unokái mellé nevelőül hívta meg. Ez időtől kezdve az Eszterházy herczegi családnak szentelte egész működését és különösen később mint a hitbizomány utolsó zárgondnoka fejtett ki emberfeletti munkásságot. 1867-ben a győri egyházmegye szentszéki ülnöke, 1869-ben pápai kamarás, 1871-ben komárom-monostori apát, 1879-ben ráthóti prépost, majd-muzeumi igazgató őr, 1880-ban nagyváradi kanonok, 1881-ben a váradi római és görög szertartásu papnevelő intézet igazgatója, 1882-ben országgyűlési képviselő, 1884-ben pedig novi-i czimzetes püspök lett. Kassai püspökké 1887-ben lett s igy tizenhét esztendeje kormányozza századéves egyházmégyé- jét, melynek élén elődei közül ő áll legtovább. Kassa díszpolgára, az Akadémia t. tagja s 1898 óta valóságos belső titkos tanácsos; ugyancsak 1898-ban kapta a vaskoronarend ehő osztályát és nagykeresztjét. Bírja még a Lipótrendet és számos külországi kitüntetést is. Jeles historikus, kiváló festő és a munkaszeretete öreg napjaiban sem hagyja pihenni. Nesztora a magyarországi főpapságnak, aki a nemzet közkincsévé tette egy emberélet fáradalmaival egybehalmozott és rengeteg összeget érő fayencze és festménygyüjteményét. Cirkuláréi sok esetben keltenek érdeklődést.
