Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-03-12 / 11. szám
2. TÖLNAMEGYEI KÖZLÖNY 11. sz. 1903. márczius 1 — Boda Vilmos országgyűlési képviselőnek a katonai javaslatok tárgyalása alkalmával mondott beszéde a gyorsírói feljegyzés szerint a következő: Trubinyi János jegyző: Boda Vilmos I (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Szünetet kérünk! Nagy zaj.) Élrigk: Méltóztassanak helyüket elfoglalni I (Nagy zaj. Halljuk 1 Halljuk 1 jobbfelől.) Boda Vilmos: T. képviselőház 1 A most elhangzott nagyszabású beszéd után mindenesetre kérnem kell a t. képviselőházat, hogy engem is, e pártnak egyik igénytelen tagját meghallgatni kegyeskedjék. (Halljuk! Halljuk I) Kérem egyúttal a t. képviselőháznak kegyes elnézését az irányban is, hogyha beszédem folyamán olyan dolgokat is hozok elő, amelyeket egyik-másik t. képviselőtársam már szóvá tett; de meggyőződésem az, a mint Eötvös Károly t. képviselőtársam is az imént kifejezte, hogy vannak igazságok, a melyeket nem lehet elégszer hangoztatni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mielőtt azonban beszédem tulajdonképeni tárgyára áttérnék, engedje meg a t. képviselőház, hogy egy kérdést, amely manapság úgy a köz-, mint a magánéletet, valamint a hírlapokat is nagyban foglalkoztatja, szóvá tegyek. (Halljuk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Gyakran szellőztetik azt a kérdést, vájjon jogosult-e az ellenzéknek az a ténykedése, a melyet a katonai törvényjavaslatokkal szemben folytat, vagyis röviden szólva: jogosult-e az obstrukczió? (Zaj a jobboldalon.) Elnök csenget. Pap Elek: Halljuk Pap Gézát! Boda Vilmos: Nemrégiben is pártunk egy kiváló tagja az obstrukczió jogosultságára nézve a következő elméletet állította fel: Jogosult az obstrukczió három esetben. Először, ha a választások törvénytelenül hajtattak végre és igy a képviselőház összetétele törvényesség tekintetében kifogás alá esik. Másodszor jogosult az obstrukczió, ha az 1867-iki kiegyezésben foglalt jogok csorbítása szándékoltatik. Harmadszor végre, jogosult az pbstrukczió akkor, ha a közszabadság bizonyos biztosítékai támadtatnak meg. Azt hiszem, ha ehhez a három ponthoz egy negyediket is fűzök, nem vétek az obstrukczió jogosuliságának ily elmélete ellen. — Szerintem ugyanis jogosult az obstrukczió akkor is. ha a nemzettől oly teher viselése követeltetik, a mely a nemzet teherviselési képességét meghaladja, (helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ennek előrebocsátása után áttérek most már tulajdonképeni tárgyamra, t. i. a katonai javaslatokra vonatkozó nézeteim hangoztatására. (Halljuk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Az egész művelt világon nincs oly állam, ahol a hadseregnek olyan különleges czélja és rendeltetése volna, mint a Ezt tanultam én annak az öreg bácsinak meséiből! Ezért szeretem hazámat és büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok. Hogy a jó Isten áldja meg azt a bácsit, lent a sirban is, amiért ezekre megtanított . . . . , . Az én szemeim is könybe lábadtak. Arczom kipirult. . . Miért is sárgultak meg a levelek, eh miért hallottak le a fáról ? 1 Mért nem hirdetitek mindig csak azt, hogy tavasz is van, nem csak enyészet ? ! Mért nem daloltok örökké ti madarak? 1 Mért nem zeng az idők végéig pacsirta a te szabadságról szóló danád ? . . . Mért költöztök el fecskék, gólyák melegebb vidékre? Oh mért nem .maradtok itt örökké e szép hazában, amelynek minden röge meg van szentelve ... A hol minden a szabadságról álmodik! Mert a virágoknak megsúgja a lágy márcziusi szellő, a virágok a méheknek, a pillangóknak, csak a madaraknak és a madarak elzengik nekünk a dicső idők nagy emlékeit . . . Bár lehull a levél . . . Bár elhunytok .ti dicsők, kik megmutattátok, hogy kell a hazát igazán szeretni, a sírotok felől jövő szellő elhozza és elsusogja azt a szép danát, mely a szabadságról és a fényes napokról szól és szivünkbe oltja a ti örök emléketek — az igaz hazaszeretetet! magyar és osztrák monarchiában. — Más országokban a katonaság védi az ország területét és az ellenséggel megküzd, ha rákerül a sor. Ez a feladata. Nálunk még van egy külön rendeltetése és czélja és ez az, hogy egy fegyveres vasövet képezzen a magyar és osztrák monarchia körül, és pedig nem kifelé, hanem befelé fordított szuronyokkal, hogy ha a hozzátartozó népek vagy nemzetek valamelyikének eszébe jutna törvényes jogai iránt harczot inditani, elsősorban saját véreinek szuronyaiba ütközzék. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Az ily hadsereg természetesen bizonyos kedvezményeket óhajt a maga számára és kell is ezeket a kedvezményeket részére biztosítani, mert különben felmondja a szolgálatot é? nem teljesiti azt a feladatot, amely reá bízatott vagyis igy származik a katonai hatalom tultengése és a törvény iránt való tisztelet hiánya. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy a mi kettős monarchiánk úgynevezett közös hadserege már ilyen katonai hatalom-tultengési állapotban szenved, azt senki fényesebben és rikítóbban nem bizonyította be, mint a t. honvédelmi miniszter ur, aki nemrégiben- itt az országgyűlés színe előtt valamennyiünk hallatára jelentette ki,- hogy ő a képviselőház rendelkezésének csak előzékenységből felelt meg. Sajnálom, hogy nincs jelen, mert különben azt a kérdést intéztem volna hozza, hogy vájjon elismeri-e az 1848. III. t.-cz. 4. §-ának érvényességét, amely megállapítja a magyar miniszternek az országgyűléssel szemben való felelősségét. Ha nem ismerné el, akkor hivatkoznám a magyar királyra, aki Budapest egyik közterén esküt tett arra, hogy a törvényeket maga is megtartja és mások által is megtartatja. Ugyancsak a katonai hatalom tultengésének a jele, hogy a magyar és osztrák közös monarchia hadseregében elsikkasztották a magyar királyt. Nálunk minden középiskolai tanuló tudja, hogy a király hatalmát a nemzettől nyeri és az bizonyos ünnepélyes formaságok közt ruházza rá a hatalmat, nevezetesen Szent István koronájával megkoronáztatok, hitlevelet bocsát ki és a törvény és alkotmány megtartására esküt tesz. Ennek daczára épugy, mint Eötvös t. képviselőtársam előbb említette, a katonasághoz bevonult magyar ujonczczal elfelejtetik a magyar királyt, aki iránti hűséget már az anyatejjel szívta magába, hanem fejébe verik a császárt annyira, hogy évek múltán is, midőn a katonaságtól eljön, még veri a mellét és esküszik rá, hogy ő szolgálta a császárt; a magyar királyról többé szó sincs. Ugyancsak a katonai hatalom tultengésének a jele, hogy a hadseregnél felállították az elméletet, hogy a katonának más a becsülete, mint a polgári állású egyénnek. Nem is akarok a legközelebb lefolyt komáromi esetről megemlékezni, csak arra hivatkozom, amit egyszer mint szemtanú tapasztaltam és láttam, hogy egy közös hadseregbeli tiszt egy ügyvédet azért, mert mellette való elmenetele közben véletlenül hozzásurlódott, a fején karddal keresztülvágott. Ha egy polgári állású egyén követne el ilyen tettet, az a büntető törvénynyel jönne összeütközésbe és a bíróság előtt felelne, az a katonatiszt pedig büszkén sétálgatott az utczán és arról, hogy felelősségre vonták volna, szó sem volt. A katonának az ottani felfogás szerint még a becsülete is más, mint a polgári állású egyénnek. Ráíh Endre'. Nem vagyunk negyvenen! Boda Vilmos: Az már nem a katonai hatalom tultengésének a jele, hanem — nem akarok erős kifejezéssel élni, — egyenesen botorság, hogy a nemzeti lelkesedést teljesen kiküszöbölték a hadseregből. A hol nemzeti lelkesedés nincs, ott természe- sek azok a vesztett hadjáratok, a melyeket Eötvös Károly képviselőtársam is az imént oly szépen jellemzett és a melyek a mi hadseregünket különösen nevezetessé teszik. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) 1848—49-ben a mi fiatal honvédhadseregünk* &el szemben, amely úgyszólván a földből nőtt ki s alig bírt kellő előképzéssel és gyakorlattal, az osztrák hires ármádia a rövidebbet volt kénytelen huzni azért, mert honvédeinket a nemzeti lelkesedés h gta át, mig az osztrák hadsereg o volt, a .'ilyennek Mezőssy Béla képviselőta egy alkalommal jellemezte, t. i. zsoldos hadscicg. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ugyancsak 1859-ben a franczia gloire előtt volt kénytelen ez a hires hadsereg meghálálni épen azért, mert a nemzeti lelkesedés, nem foglalt helyet az ő szellemi életében. 1866-ban pedig a német nemzeti egység iránti eszme reszesitette őt olyan elbánásban, a melyet közönséges néven bizony vereségnek szoktak nevezni. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Kossuth Ferencs: Rückwertsconcentrirung! Boda Vilmos: T. képviselőház 1 A katonai hatalomnak tultengése igen számos alkalommal szomorú eredményeket szült, mert nemcsak a nemzetek és népek szabadsagai tiporta el a túltengett katonai hatalom, hanem egyúttal királyokat tett le, trónokat forgatott fel s más királyt és császárt tett helyükbe. Hogy ez igy van, erre legtöbb példát a történelemből meríthetünk. Nem is akarok a legrégibb időkre, a római korszakra es a pretori- ánusok szereplésére hivatkozni, hanem engedje meg meg a t. ház, hogy az újabb időkből hozzak fel néhány esetet egy megbízható történetiró feljegyzése alapján. (Halljuk! Halljuk*!) Vonatkozik ez a janicsároknak szereplésére az ozmán birodalomban. Azt mondja el ezekre vonatkozólag egy történetíró (olvassa): »A törökök kitűnő lovasok es a harczban vitéz katonák, elhagyván hazájukat, egyes csapatokban már korán szolgálatába léptek a ghazna- vida fejedelmeknek és kalifáknak, kiknél magukat eszélyességük és bátorságuk által csakhamar megkedveltették és lassanként oly hatalommá nőtték ki magukat az uralkodók környezetében, hogy azokat, miként egykor a pretoriánusok, letették és megválasztották, amint érdekük kívánta.* Ugyanezekre vonatkozólag az a történetiró egy másik helyen következőket irja (olvassa) : »Mohamed halálának hire nem maradhatott sokáig titokban, mint az érdekeltek óhajtották s a janicsárok, kik előtt a nagyvezér amúgy sem volt kedvelt egyéniség s kik azonfelül tudták, hogy Mirsáni pasa Dzsemet kivánja a trónra emelni, nagy zajjal a meghalt szultán fiát kiáltották ki a megürült trón örökösének. I. Bajazid kormányzását gyengeséggel kezdé s ezáltal minden későbbi tetteire reá nyomta a tehetetlenség bélyegét, mert ahelyett, hogy a fellázadt tömeget erélyes és szilárd elhatározása és ha kell bölcs mérséklete által igyekezett volna le fegyverezni, annak minden jogtalan követelését nemcsak megadta, hanem az elkövetett gyilkosságért és rablásért minden büntetést elengedett. Nem csoda, ha a már amúgy is nagyon elhatalmasodott pretoriánusi had ezentúl politikai tényezőként fog jelentkezni az ozmánok történelmében, a melylyel úgy a gyenge, mint erős uralkodóknak egyaránt számolni keilend.* Harmadik szereplése a janicsár-hadnak már a mi történelmünket is közelebbről érdekli és erre vonatkozólag a következő rövid feljegyzés foglaltatik ugyanezen történetiró munkájában (Olvassa) : »A magyar királyok régi fővárosa, t. i. Buda, nem volt oly állapotban 1528-ban, Szulejman hadjárata alkalmával, hogy ily erőnek ellentállni tudott volna, s Ferdinánd hadvezérei, Taubinger János és Be- szerer Kristóf, az első rohamok szerencsés visszaverése után, nyomatva az ellenség óriási többségétől, de kivált nagyszámú ostromágyui pusztító liatása alatt, már szeptember 8-án szabad elvonulás Ígérete mellett a szultán kezébe adták á várat. De a bősz vérszomjas janicsárok kevésre becsülték uruk adott szavát, mert a szerencsétlen őrséget két nappal a vár átadása után, midőn épen a várból kivonulandó volt, egytől-egyig legyilkolták.« Ugyancsak még egy rövid idézetet kívánok felolvasni, mely az orosz birodalom történetére vonatkozik. Ez tárgyalja azt a forradalmat, amely Oroszországban oly véres harczokra vezetett és a melyre vonatkozólag szintén azon történetiró munkájában a következő feljegyzések vannak (olvassa): »így nőtt nagyra a forradalom, tilalom, megszorítás, büntetés és megfélemlítés daczára s már 1825 elején minden elő volt készítve a kitörésre. Az Orosz és lengyel forradalmi párt teljes összhangzásban látszott lenni a teendők és czél iránt. Jablonovsky és Pestal Kiewben találkozott Wol"
