Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1903-11-05 / 45. szám

2.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 44. sz.

1903. október 29.

TÖVISEK.

A dobos.

A diplomáczia nagy tudomány. Az az nem is tudomány az: úgy születik az ember vele, mint az ökör a szarvával. Az embernek sejtelme sincs arról, hogy alacsony életpályáju emberek között hány igazi diplomata találkozik. De hát ez nem baj, mert utóvégre mindent nem sejthet az ember.

Néha megesik aztán, hogy egyik-másiknak világraszóló tehetségéről vesz tudomást a bámuló világegyetem.

lit van példának okáért a tolnai dobos esete, ő annyit tett a magyarosítás érdekében, olyan eredményt ért el, amilyent se tanító, se tanfelügyelő, se közigazgatási bizottság, se pedig az égy százalékos, a magyarositási alaphoz czimzett vármegyei pótadó, — elérni soha sem fog.

S gondoljuk, sőt fontoljuk meg jól, igen jól, hogy a nevezetes férfi, amit tett, azt a lelkek és kedélyek legkisebb megháboritása nélkül tette. Semmi csendőr, semmi végtárgyalás.

Gondoljunk csak a néhány év előtti szabad- ságharczra, ami Tolnán, a néme. hitszónoklat szent nevében kitört s amely a hamvazó szerdai halebédek e hatalmas emporiumát, a föld színéről majd elsöpörte.

Nem igy ami emberünk. Megrendítő még arra gondolni is, hogy a mostani válságnak régen vége volna, ha véletlenül, ő magas államférfiak között lett volna feltalálható ; de bár igaz az is, hogy a tolnai dolgot akkor, ki a kánya csinálta volna meg ?

Van az életben sok nehéz probléma, tessék elhinni igen sok. De a legnehezebbek közül való volt példának okáért azon kikötés, hogy két versenyző ló közül az le^z a nyertes, amelyik később ér a czélhoz. Persze amint hogy az egyik lovas lassabban nyargalt, a másik még lassabban próbál kozott, mig utóvégre is — mit lehetvén tenni — mind a kettő megállóit.

De mi ehhez képest azon feladat, amelyet a tolnai dobos hirdető férfi megoldott!

Tolnán ugyancsak egyformán tud minden ember fia magyarul és németül. De hát mikor a tolnai német szó oly szép, bájosan zengzetes, hogy annak jogaiból jóravaló tolnai ember, a világért sem engedhet. Inkább patakokban folyik a vér. Muszáj volt hát németül is hirdetni, ezt a szent kö;elességet elmulasztani nem lehetett, mert hát a dobot nem a fejjel szokás verni, de ellenkező esetben biztosan spanyolgallérnak kapta volna meg nyaka közé szeretett hangszerét.

De ime csodák csodája! Egy idő óta csak magyarul dobolnak. És semmi zaj, semmi felháborodás. Hogy csinálta ő ezt ? Senki sem vette észre, hogy miként történt a nagy átalakulás; a világ csak a kész, bámulatos eredménynyel állt szemben.

Bizony némi fáradságba került, ifiig a dolog mélyére lehatoltunk, mert senki sem tudott az államcsínyről semmit sem s emberünk hármennyire szokott is mindent dobra verni, jelen esetben a meglapulást még egy bizonyos időre nézve, czél- irányosnak tartotta.

De hát a legsötétebb bűn is kiderül, hogy maradhatna hát az ilyen sugárzó hazafias cselekedet elrejtve ?

No de nem akarjuk a kíváncsiság húrját az elpattanásig feszíteni; megmondjuk hát.

Az volt szokásban, hogy előbb német nyelven dobolódott, utána pedig magyarul. Bámuljanak hát, hogy mit tett a világ első dobosa. 0 egyszerűen megfordította a dolgot: először magyarul dobolt azután németül. S vajh’ mi lett az eredmény ? Az, hogy mikor a magyar szót bevégezte s a németre fogta a dolgot, minden hallgatója ott hagyta, azon egyszerű oknál fogva, mert mivelhogy mindenki, mindeneket megértett magyarul is, feleslegesnek tartotta, hogy ugyanazon dolgot még egyszer végig hallgassa. így aztán hát ő is odébb állt, anélkül hogy valaki észrevette volna, hogy német szó nem is esett. — Talán még maguk a tolnaiak zöme sem bír öntudatával annak, hogy németül immáron nem dobolnak.

*

No meg hogy ne eméssze magát senki, amiatt a lóverseny história miatt! A dolgott úgy igazították el, hogy minden lovas alá, ellenfelének lovát adták. Bezzeg szorította aztán amazét, hogy a saját lova hátramaradjon.

Milyen egyszerű és mégis milyen nagyszerű !

s.

KÜLÖNFÉLÉK.

— A gémeskut, a hivatalos ész és egy történet. Jó izó történetet mondunk el most, bár titokban tartották az esetet, de a hűvös esti szellő hirül hozta mégis a redakczióba a gémeskut esetét ; adjuk tehát a zamatos történetet a maga zamatos valóságában olvasóink szórakoztatására : Kutat csináltatott az érdemes község, — hogy melyik, az nem tartozik a dologra, — a határban a marhalegelőn s hozzá természetesen vályút is. A tudós tanács teljes számmal kivonult a kút ünnepélyes átvételére; az öreg biró körül járja a kutat kétszer-háromszor is, úgy szintén az esküdtek is.

— Ezer ördög, nincs asszistense, ki segédkezik neki?

— Nincs, ő maga végez mindent.

Ekkor kinyílt a fogorvos ajtaja, s Bátori mosolyogva dugja ki a fejét és int annak, kire a sor következik, hogy lépjen be.

Az óriás férfi az ajtónál terem, de a dagadt aiczu Mészáros elébe áll.

— Bocsásson meg uram, rajiam van a sor.

— Oh én egy pillanat alatt végzek.

— Az nekem mindegy, én előbb jöttem, tehát előbb fogok bemenni.

Bolla ekkor a fogorvoshoz fordul.

— Uram, van egy fogója kéznél 1 Nem állom ki a fájpalmat, inkább magam huzom ki.

— Mégis jobb lesz, ha várni méitóztalik, felelte Bátori orvos és a dagadt arczuval eltűnt az ajtó mellett.

— Nagyon sokat szenvedhet ugy-e, kérdé egy öreges ur az óriástól.

— Egy hét óta a szememet se hunytam le.

— Előbb kellett volna jönnie.

— Istenem, az ember mindig reménykedik, hogy majd csak megszűnik a fájdalom, s igy megtakarítja a fogorvosnak szánt dijat — jaj, most is hogyan szaggat. Képzelje csak egy hét alatt otthon összetörtem a bútoraimat.

— Mit nem mond ?

— Sőt az elmúlt éjjel elvertem a feleségemet is 1

— Az ördögöt! Ne mondja!

— Ah, az segített a bajomon, de nem sokáig, mert ma reggel annyit szenvedtem, hogy majd leugrottam a harmadik emeletről.

— Minő meggondolatlanság 1 És ki akadályozta meg e tettében ?

— A feleségem.

— Ah, csakugyan ő volt ?

— Ellenkezőleg, ő tanácsolta, hogy ugorjam ki az ablakon, de ez aztán észre térített. Úgy kedvesem, mondám nek:, te szeretnéd, ha ezen a rövidebb utón mennék a fogorvoshoz — nem, azért sem 1 Au 1 beh fáj 1 Csak legalább volna iit egy harapófogó, összetörném azt a fogat, legalább nem érezném a fájdalmat. Oh én nem félek! Láttam már, mikor valakinek a kezét, lábát levágták, s a szemem sem pislogo t. Az ördögbe, de sokáig babrál ott benn az orvos!

Az orvos szobájából kiáltás hangzik. A várakozók izgatottak lesznek. Bolla elhalványult 1

— Mi volt al ? kérdé az öreg ur elfojtott hangon.

— Bizonyára nem örömkiáltás, felelt egy fiatal ember, ki ezideig némán tekintett a földre.

— Nagyon fájhat, ugy-e? — kérdé az óriás az öreg ur:ól. Úgy ,‘átszik, ön már többször huza- tott fogat.

— Hát bizony irtózatos fájdalom, ami csak a \iligon van. Csuda, hogy az ember mégis kibírja.

— Hisz csak egy pillanaríg tart.

— Bocsásson meg u am, oly erős embernél,

I Nézegetik jobbról-balról, váljon nem-e találnak azon valami kifogásolni valót ? Amint igy vizsgálgatják, előkerül a szürdolmány alul a csu'ora, s sorba kóstolgatják a murcrít. Az ujbor csalfa, ravasz jószág, csúszik tovább is, mint elég lenne. A mint igy fogyasztják a hivatalos «igazságot», egyszerre csak megszólal az egyik esküdt:

— Én ammondó vagyok a yafi.k, hogy az-, vályú kesköny. Valamire való ökörnek nem tér el benne az feje 1

Megint nézik, körülállják, egyszerre csak az- öreg biró leböki botját a földbe, aztán beledugja a fejét a vályúba, meg visszarántja, aztán aszongya:

— No má’, esküdt uram, komán uram nincs igaza keenek, mivé’, hogy hivafalos esze sincsen az vályú eránt; mer’, ha ja zén fejem beletér i akkor ihatik ebbü a legnagyobb marha is 1

Az esküdtek elfogadták az igazságot, a kút átvétetett; a község pedig «patenu-ot kapott a. vályúra. Sió.

— Sikeres vizsga. Nagy László, a. szekszárdi állami számvevőséghez beosztott vármegyei könyvelő, múlt pénteken sikerrel letette Budapesten az államszámviteli államvizsgát.

— Kinevezés. A m. kir. igazságügyminiszter B e n k ő József m. kir. honvédgyalogsági I. oszt.. számvevő altisztet a t a m á s i i kir. járásbírósághoz írnokká nevezte ki.

Eljegyzés. Éber Sándor, a. bajai álL tanítóképző intézet rajztanára, Éber Márton szekszárd-belvárosi rk. tanitó fia, múlt szombaton jegyezte el Baján néhai dr_ Bartsch Samu volt tanítóképző intézeti igazgató leányát, Juliska kisasszonyt.

— Tanulmányi kirándulás. A szekszárdi álL főgimnázium összes tanulói a tanári kar vezetése alatt múlt szombaton a vonattal tanulmányútra mentek Tolnára, hogy ott megtekintsék és tanulmányozzák a selyemfonógyárat. A tanulmányi kirándulásból az esti vonattal tértek vissza Szekszárdra.

— Tanitónöválasztás. A zombai r. k. iskolaszék a megüresedett tanitónői állásra Sárközy Etel oki. polgáriskolai tanárnőt választotta meg.

— Esküvő. Wagner Andor, szekszárdi kir. törvényszéki aljegyző múlt szerdán esküdött örök hűséget E i c h a r d t Bella, kisasszonynak, Eichardt József bátaszéki, kereskedő leányának.

— Uj gazdasági ismétlő iskola. Bátaszék község is felállította az annyiszor sürgetett gazdasági ismétlő iskolát, melynek vezetésével Szán- József gazdasági tanfolyamot végzett községi tanitót bízta meg.

mint ön, nehezebben megy. A fogorvosnak háromszor is hozzá kell fognia, mig negyedszer kihúzza. Ha a fog eltörik, s az iny megdagad, ami gyakran előfordul, akkor ez olyan, mintha izzó vasat . . .

— Pfuj. beszéljen valami másról. Tudja, hogy minden fájdalmat kinevetek, de — gondolja, hogy az én fogfájásom talán el van hanyagolva ?

— Nem tudom uram, de vannak emberek,, kik csak akkor jönnek a fogorvoshoz, mikor későn van 1 Az is előfordul, hogy az a tudat, hogy fogorvoshoz készül valaki, a fájdalmát csillapítja, sőt el is mulasztja egy darabig, de aztán annál hevesebben tér vissza később.

— Igaza van, szólt egy asszony közbe, én semmi fájdalmat se érzek már. Bolondság volna, kihúzatni a fogamat. Van szerencsém magamat ajánlani.

— Majd vissza jön ez még, dörmögött magában az öreg ur. Eközben az egyik látogató a másik utáo tűnik el a fogorvos szobájába.

Az öreg ur van még hájra és a soron, de az óriás elébe állt, szétdult arccza’, villámló szemekkel és ökölbe szorított kézzel.

— Nem lehet már máskép- ordított, véget kell vetnem a dolognak. Iszonyatosan fáj a fogam. „ Meg kell őrülnöm 1

— Nem szép az ön feleségétől, hogy nem igyekezett az ön lajdalmát enyhíteni! jegyzé meg az öreg ur rejtett gúnnyal.

— Ah, az asszonyok oly önzők! Most ön^