Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-07-23 / 30. szám
jS. _________________________ virág b úsan hajtotta le fejecskéjét, mint a sebzett szivü szerelmes ; a pillangó pedig egyet-kettőt keringett a levegőben, s rácsapott egy estikére. Abban a pillanatban, midőn a lepke csápjaival a him- port szívni kezdé, az estike levelei bezárultak és a lepke fogva volt. Először nem vette észre, de midőn már a sok édes tápból jól lakva tovább akart repülni: elkábulva, tehetetlenül vergődött, mig végre megfult. Kora hajnalban a pásztorórák alatt aztan tündérek jöttek és törpék segélyével aranykoporsóba tették és eltemették ... — Pagát! — kiáltott most a bömbös Hor gossy, s azzal egy nagyot fújva, a másik oldalara fordult és hortyogni kezdett. Eme nemes szórakozásában azonban Liky megzavarta és nehány őszinte oldalba döféssel felébresztette. Felkelkelt. Gyürődött arczát vaskos tenyerével végig simogatta, s aztán egész flegmával csak annyit kérdett, hány óra? Laky elővette zsebóráját és megmondta neki, hogy hét óra van. Azután bementek a lakhazba. A bömbös kiadta a cselédségnek a rendeletet, hogy a vacsora kilencz órára készen legyen és hogy a verandán terítsenek fel. Gáspár az ugri- fules inas hozzá is látott mindjárt teendőihez s rövid idő múlva csábitó Ízléssel és dicséretes szakértelemmel díszített asztal állott előttük. Nyolcz óra után kezdtek szállinkózni a vendégek; az elsőnek az öreg Zarándy jött a plébánossal és a körorvossal, azután a lutheránus pap, a jegyző és ^z utbiztos érkeztek, végül pedig a patyikus az ispánnal. Mindjárt a verandán ültek le. Az öreg Zarándy méltóságteljesen sodorintott egyet a bajuszán, s aztán egy iv papirost húzott elő attilája zsebéből és egy hosszabb beszéd kíséretében elő- I adta, miként a helybeli (sió-horgosi) kaszinó intel- j ligencziája — ősi szokáshoz híven — szent István magyar király ünnepén, augusztus 20-án a kaszinóban batyubált rendez, mely alkalomra külön meghívók nem bocsájtatnak ki, hanem — mint régóta szokásban van — a részt venni óhajtók a nála levő ivén jegyzik alá neveiket. Bemutatja aztán, hogy már mindenki aláírta az ivet, csak a Horgossy Maki és Laky Vincze aláírása hiányzik még. Nyomban aláírták az ivet és kézzel-lábbal erősítették, hogy okvetlen jelen lesznek, s nélkülök meg sem történhetnék a bál. Aztán a vacsorához ültek. Kitűnő vacsorát szolgáltak fel, melyhez igen jól csúszott a bömbös Horgossy pénczéjéből előkerült finom bor. Először ó fehérrel kezdték a poharazást, s mikor a leleményes eszü Gáspár inas azt súgta a Muki gyereknek, hogy a mai estélyre lefejtett negyven pintes üveg ó-fehérből, még csak három teli üveg van, a Muki gyerek nagyot csapott a tenyerével az asztalra, hogy neki még csak most kezd jó kedve kerekedni; s visszasugta az inasnak, hogy kezdjen a jobbakból felhordani. A Gáspár igen ügyes és szófogadó gyerek volt, meg is fogadta a parancsot, a mennyiben meglehetős számban rakta a rizlinget, érmellékit és szilvássit az asztalra, melyeknek bő keletük volt. Fogyott a bor, felpezsdült a vér, tetőpontra hágtak a kedélyek; vidám nótára gyújtottak. Ráadásul, úgy tizenegy óra felé a szemfüles Bagoly Marczi czigányprimás valahogy megszimatolta a dolgot és ^beállított az egész bandájával a Horgossy-portára. Rázendítette a bömbös nótáját: »Mikor én még legény voltam . . .« aztán átcsapott az »Egy czicza, száz czicza . . .* csárdásba, melyek valósággal megvaditották a kedélyeket. Ezután jött még csak a java. Éjfél után a czigányoknak is mind keresztbe állt a szemük. A nagybőgős annyira elázott a sok jó nedűtől, hogy az előtte ülő pikulás nyakán húzogatta a bőgő- vonójat. Aztán kitantorgott egy kis friss levegőre; a folyosón a bömbös Horgossy telivér szakácsnője lejtett el mellette, miközben úgy a lábára hágott a jól táplálkozott némber az egyensúlyt, kereső Fáráófinak, hogy mentőkért kellett telegra- fáliii, a kik a megsántult bőgőművészt a-Ferencz- kórházba szállították. Az ispán az asztal alsó végén ült ; egyebekben, mint már említettük igen speciális ember volt : az országos »Borivó-egyesülete disztagja, mely egyesületnek legutóbbi három versenyén mindig a legelső díjat nyerte el, s a ki ma este, — egy pár deczi nedvesség bekebelezése után — azzal dicsekedett, hogy az elmúlt Szilveszter éjjelén gyűrűs alakú napfogyatkozást látott, mely állítását gesztusokkal erősítvén, abban sem hagyta, mig nehány palaczkot le nem kotort az asztalról. Már igen boldog állapotban volt; a józanságot csak szimulálta, a képesfele virult, mint a pipacs, a fali óra sétá'ását dongólégynek nézte, mely meggyőződésétől tizenkét missionárius sem lett volna képes eltántoritani. A nyelve már nem forgott, de azért ivott, s csak annyit tudott mokogni: hm! Aztán csak mosolygott; a kántor a búcsúztatót fújta a fülébe, bár látszott, hogy nem tetszett neki, de nem mert ülőhelyzetéből felkelni, mert attól félt, hogy a mellette ülőt felökleli. A doktor is izgett-mozgott a helyén, szeretett volna megszökni, de a bömbös Horgossy éjfélkor bezárta az ajtót és miután az ispánt egy talicskán haza tolatta, a kulcsot zsebredugta. A doktor összetett kezekkel könyörgött, hogy ereszszék ki, ígéri, miként — soha többé még csak egy pohár vízre sem tér be a Horgossy-portára. Az egyik pap is próbált szökési kísérletet: a szalon ablakán át akart kiszökni, mivel pedig az ivásban ő is elérhetlen preczizitással utánozta az ispánt, tévedésből a nagy konzoltükörnek ment neki, beleverte a fejét. A sok vértől alig tudták lemosni. Hajnalhasadáskor szétoszlottak. A kiváncsi Gáspár inas megolvasta az üres üvegeket: százhetvenegy volt. Aztán egyet nevetett. A »nehéz* éjszaka után a Horgossy-villa lakói is álomra tértek. Aludtak egész délig; ebéd után a gyász piccolóra kiültek a verandára. Javában szürcsölgették a kávét, midőn egyszerre nagy sikoltozás hallatszott ki a folyosóról. Berohantak, a szolgáló ijedt képpel ejtette ki kezéből a szemétlapátot. Az egyik »elszerencsétlenült* vendéget húzták ki a kályhalyukból, tele volt hamuval, azt sem tudta fiú e, vagy leány ; szendergett a szegény. (Folytatása köv.) VIDÉKRŐL. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3Q. sz. Tekintetes Szerkesztőség! Kérem szíveskedjék alanti sorokat becses lapjába közhirré tenni: A zombai önk. tüzoltó-iéstület saját pénztára javára f. évi junius hó 28-án egy anyagilag igen jól sikerült juniálist rendezett, mely alkalommal jegyeiket megváltották; Bernrieder Jáuos, Spiczer Gyula, özv. br. TVimmersperg Gusztáváé, Dóry Dénesné, Forster István és Dóry Elek 3—3 kor., Rosinger Klára, Waltner Ignácz 1 — 1 kor. Felülfizettek : Schmitz Gza 1 kor., Kallenberger Antal 40 fill., Paulay Kornél f K. dr. Láng Frigyes 2 K., Razgha Lajos plébános 3 kor., Müller Pál 10 fill., Polony János 3 kor., Schwarzkopf János 2 kor., Wenk József 40 fill., Meyer Aladár 1 kor., Kokn József 1 hor., Fergler Sándor 20 fill., dr. Kapp Viktor 2 kor., Steib N. 2 kor. és Nagy János 20 fill., mely kegyes adományokért ezúton mond köszönetét a rendezőség. Kelt Zombán, Í903. julius hó 15-ón. Hazafias üdvözlettel _____ Z—n. Teki ntetes Szerkesztő Ur! A decsi ónk. tűzoltó-testület által e hó 12-én rendezett népmulatság úgy erkölcsileg, mint anyagilag jól sikerült. Befolyt összesen 144 kor. 68 fillér, kiadás volt 86 kor. 36 fillér, s igy 58 kor. 32 fillér jutott a jótékony czélra. Felüllizettek: Dr. Káldi Gyula (Szegzárd) és Janosits Károly (Bátaszék) 1 korona 50 fillért; Szabó L^ijos 2 korona 20 fillért; K. Szél Mihály, Szalai Imre, özv. Weiszfeiler Gyuláné, Kleizner György 1 — 1 koronát, Babies Géza 1 kor. 40 fill., Kis Béla István, Till Sándor, Wirth István, Vermes Mihály, Csók István, Csatáry Istvánná és Simon Lajos 50—50 fillért. Fogadják e szives adakozók az egylet köszönetét. Kommándinger Kálmán, parancsnok. MULATSÁGOK. — A tolnai tűzoltók mulatsága. A tolnai önkéntes tűzoltó-egyesület 1903. évi julius hó 26-án i délután 3 órakor az őrtanyán zárógyakorlatot, annak végeztével a »Sörcsarnok«-ban pénztára javára nyári mulatságot rendez. Belépti-dij: személyenkint I 60 fillért. Rossz idő esetén a mulatság augusztus j 2-án lesz megtartva. i A KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL * 1903. julius 23. Tekintetes Szerkesztő Úr! Alulirt tisztelettel kérem, kegyeskedjék alábbi soraimat becses lapjában közzé tenni. E lap 28-ik számában egy nevemmel ellátott közlemény jelent meg, melyben a Bátaszéken megjelenő »Bátaszék és Sárköz* czimü lap 27-ik szá- I mában megjelent s a bátaszéki tanitó-testület igaz- : gatója elleni izgatással meggyanusitó sorai igazsága fölött kételyemet fejeztem ki, egyúttal kérve a »nem községi képviselőt«, hogy ne gyanúsítson, hanem álljon elő tényekkel s nevezze meg, ki izgatott iskolánk igazgatója ellen. A »névtelen nem községi képviselő* azonban a helyett, hogy férfias, nyílt kérelmemre tényekkel állott volna elő, a fönt nevezett lap 28-ik számában személyemet támadja s oly dolgokat tulajdonit nekem, melyek éppen oly kevés alappal bírnak, mint a tantestület meggyanusitó sorai. A »nem községi képviselő* a személyem ellen intézett kirohanását azzal kezdi, hogy: »Akinek a háza ég, az kiabál először*. — Hát t. névtelen úr, ez a közmondás nem minden izében olyan I igaz, a mint ön azt állítja; mert már számtalanszor i megtörtént, hogy valakinek a házát feje fölött meg- I gyújtották s ő csak akkor tudta meg a szomorú valót, midőn házának égő üszkei őt maguk alá 1 temették. Hát, t. úr, vegye tudomásul, hogy az én házam nem ég. S hogy nem ég, azt nem önnek köszönhetem, ki azt a békétlenség üszkével föl akarta gyújtani, hanem csak a saját éberségemnek, mely a veszélyt idejekorán észrevé.ette velem. Azt is mondja a névtelen hős, hogy én most i hivatalbeli főnökömnek, az igazgató úrnak tömjénezek. — Azt hiszem, azzal, hogy az ellene történt állítólagos izgatást elitélem, nem tömjénezek neki. Továbbá azt mondja, hogy én az igazgatónak rövid pár év előtt, nyakát szegtem volna s hogy a miniszter úrhoz fölterjesztett memorandumban azt állítottam volna, hogy »ő a tanügy kárára van*. Tessék elhinni, nincs annyira rossz memóriám, hogy mindezekre vissza ne emlékezném, ha csakugyan megtörténtek volna. Nekem az igazgató úr sohasem volt utamban, tehát nem is akarhattam nyakát szegni. Hogy a miniszter úrhoz intézett memorandumban azt mondtam volna, a mit ön nekem imputál, az a legaljasabb hazugság. Hanem, mint az ipariskolai felügyelő-bizottságnak akkori ! jegyzője, én Írtam a miniszter úrhoz — az igazr gatóság betöltése ügyében tölterjesztett felebbezést, de úgy, a mint a felügyelő bizottság az ebben az ügyben hozott határozatát akkor indokolta; tehát nem a magam véleményét Írtam meg. Végül azt mondja a t. »nem községi képviselő«, hogy képzelőtehetségem túlságosan kifejlett s bizonyos veszedelmektől félt. — Hát, t. úr, én nagyon köszönöm a szives figyelmét, habár meg vagyok győződve, hogy ön szeretné, ha már régen bele estem volna azon bajokba, .melyektől ön félt. Biztosítom azonban, hogy addig sem fog képzelőtehetségem sodorni, mint a hová önt az öné már sodorta. A mi pedig az én le’kiismeretes kötelesség- teljesítésemet illeti, arról majd az én fölöttes hatóságom, a tek. iskolaszék, mint ellenőrző hatóság fog nyilatkozni, a hová működési bizonjitványom kiállítása iránt mar beadtam kérvényemet. Soraim szives közléséért köszönetét mondva, vagyok a tek. szerkesztő úrnak Bátaszék, 1903 julius 15 alázatos szolgája: Szám József, közs. tanító. * Ezen rovat alatt közérdekű felszólalásokat díjmentesen közlünk, a felelősség azonban a bekűdőt terheli.
