Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-06-25 / 26. szám
— Tornavizsga a főgimnáziumban. Nagy élvezettel nézte végig az érdeklődő közönség a a múlt vasárnap d. u. fél 5 órakor megtartott tornavizsgát, mely a szegzárdi főgimnáziumban folyt le. A vizsga a jó megjelenésű ifjak felvonulásával kezdődött, akik egy szív- és lélekkel először is csendítették a Hymnust. A szabadgyakorlatokat katonai pontosságai igen ügyesen végezték a tor* nászók. A szabadgyakorlatok és az elvonulás után az V—VII. osztályokból válogatott csapat buzogánygyakorlatot végzett, amit ügyesen mutattak be. A butfogánygyakorlatok után volt az I. osztály versenymászása póznán 1-ső lett Molnár Endre, 2 ik Műbél János. A II-ik osztályból szintén pózna mászásban 1-ső bűzi József, 2-ik Zöld Márton. Ezután a 111. és IV. osztály kötélmászása, III. o. 1 sö lett Járó István, 2-ik Molnár Kálmán; a IV. o. 1-ső babies Sándor, 2-ik Pnncz János lett. Ezután rúdugrás V—VIII. osztályból a jelentkezők. 1-ső Perler Ferencz Vili. o. t. 2-ik Kopacsek Ervin VII. o. t. 2 m. 75 czm.; VI. osztály bakugrás 1-ső babus Sándor, 2-ik Stokmger János. A III. osztály növendékei tigris ugrással lovat ugrottak igen szépen, különösen kitűnt Főglein Vincze III. o. t. Izgalmas jelenet volt a kötélhúzás, a melyben felváltva győztek a csapatok. Szép haladásról tanúskodik az I—IV. osztály növendékeiből összeállított nyújtó és korlát csapat, akik a nekik előirt gyakorlatokat általános tetszés mellett végezték. A felső négy osztály válogatott nyújtó és korlát csapata Miklóssy János torna tanár vezetése alatt szép gyakorlataikat a lehető legnagyobb törekvéssel és tökéletességgel mutatták be, ami fölött a közönség igen sokszor nyilvánitotta nagy tetszését. Különösen kitűntek; Molnár Dezső Vili. o. t., Perler Ferencz Vili. o. t., Kopacsek Ervin VII. o. t., Rőihler Miklós VI. o. t. és Molnár Sándor V. o. t. Szép volt s általános tetszést aratott a korláton bemutatott gúla, a melyben részt vettek: Kopacsek Ervin, VII., Perler Ferencz Vili., Lovmusz József VI. és Molnár Sándor III. osztályú tanulók. Kár, hogy a közbejött nagy szél miatt nem lehetett befejezni teljesen az ünnepet s a Szózatnak eléneklése is elmaradt. Az elért meglepő siker kétségtelenül Miklóssy János jeles készültségü tornatanár érdeme, aki a szegzárdi főgimnázium tanulóifjúságát a legutóbb Sopronban megtartott kerületi tornyaversenyen is diadalra vezette. — Halálozás. Egy magas korú férfiú fejezte be folyó hó 19-én Pakson földi életét. Dénesfai Börzsöny Lajos nyug. kir. járásbiró hunyt el életének 70-ik évében. Kinek haláláról az alábbi gyászjelentést vettük: Özvegy dénesfai Börzsöny Lajosné szül. Behr Fanni a maga, valamint leánya özvegy kisjeszeni Jeszenszky Pálné ennek a leánya Margit és az összes rokonság nevében fájdalomtelt szívvel jelenti, hogy felejthetetlen férje, a legjobb atya, nagyatya és rokon, dénesfai Börzsöny Lajos nyug. kir. járásbiró f. hó 19-én áldásos életének 70-ik, boldog házasságának 36-ik évében rövid szenvedés után a halotti szentségek ájtatos fölvétele után jobb létre szenderült. A megboldogult hült tetemét f. hó 21-én d. u. 4 órakor fogják a halottas házban a róm. kath. egyház szertartása szerint beszentelni és a Kálvárián lévő családi ‘sírboltban örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmise áldozat a drága halott lelki üdvéért f. hó 22 én d. e. 10 órakor fog a róm. kath. templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Paks, 1903. junins 20-án. Áldás és béke drága poraira! Az örök világosság fényeskedjék neki I — Tanítói közgyűlés. A »Szegzárd vidéki rk. Tanitóegyesület« ma tartotta meg Pakson évi rendes közgyűlését, Fekete Ágoston prépost-plébános elnöklete alatt, melyen Schäffler Teréz dunaföld- vári tanítónő a phonomimikai tanítási módról tartott érdekes előadást, Schtreicher József apát-plébános pedig az iijusági egyesületekről értekezett. — Tej helyett marólúgot ivott. Pavalecz Jozefin szegzárdi lakos folyó hó 17-én hazulról eltávozott és magára hagyta 4 éves Mariska nevű kis leányát. A kis leányka egy pohárban fehér folyadékot pillantott meg s mivel azt tejnek gondolta, megitta. Az italtól a kis leányka rosszul lett, mivel az nem tej, hanem marólúg volt. A szegzárdi Ferencz-közkórházba szállították az életveszélyesen belsőleg megsérült leánykát. 4 ________________________________ TO LNAMEGYEI KÖZLÖNY 26. sz. 1903. junius 25. — A tanévnek uj beosztása. Mint értesülünk, Wlassics miniszter az állami középiskolákban beszüntette a tanévnek három időszakra (évharma- dokra) való beosztását és helyébe a jövő tanévtől kezdve a félévi rendszert léptette életbe. Ezzel kapcsolatban megszűnik a karácsonyi és husvé i osztályozás is, mely sok szülőnek megrontotta ünnepi hangulatát. Mi is, ha nem is ebből a szempontból, örömmel üdvözöljük a közoktatásügyi miniszternek újítását, mert a félévi osztályozás rendszere mellett több idő jut a tanárnak a tanulók szorgalma és előmenetelének kipuhatolására, főleg a fővárosi iskolákban, hol a nagyobb látszám mellett egy-egy tanuló eddig alig felelhetett évharmadon- ként egyszer érdemlegesen minden tantárgyból. A szülők nagyobb megnyugvással veszik majd a tanárok osztályozását és megszűnnék azok a panaszok, melyek eddig felhangzottak fel nem hivott, vagy csak egyszer kiszólitott tanulók osztályozásáról De tanulmányi szempontból is előnyt jelent Wlassics miniszter újítása, mert a tanár zavartalanul oldhatja meg a tanításra kitűzött anyagot és nem kénytelen a deczember havi osztályozás miatt egész heteket meddő kihallgatásokkal eltölteni, csakhogy a karácsonyi osztályozás követelményeinek eleget tehessen. — Öngyilkosság. Mindenki ismerte Dombóváron az öreg, kövér Molnár Antalt. Hordár volt az ujdombovári állomáson* Most másfél éve a szél üfötte s azóta munkaképtelen volt. Ezzel együtt járt az életunalom. Sokszor elpanaszolta, hogy teher neki az élet. Csütörtökön délután azután, mig a családja kint járt a szőlőben, felakasztotta magát az ajtó sarkára. Mikor hazajöttek, már meghalt. A vizsgálat megejtése után tegnap eltemették. — Verekedések. Ozorai István és Balog László aminap összevesztek Leperden, miközben Balog Andrást késével hátbaszurta. Utóbbit dr. Neuman Jónás körorvos, előbbit a csendőrség vette gondozásba. — Tüskén is volt verekedés múlt vasárnap, Szekeres Márton összeszurkálta .Csirke János és Freizik István legényeket, azután elszökött. A csendőrség keresi. — Leforrázott gyermek. Megrendítő szerencsétlenség történt még a múlt hó 29-én Döbrökö- zön. Juhász Mari, egy dombóvári vasúti alkalmazott három éves kis leánya, Döbröközön lakó nagyszüleinél időzött. Az udvaron, ahol a kis leány játszott, lúgos vizet készítettek egy nagy dézsában. A kis leány játszás közben hátrafelé menőben a dézsához ért és beleesett, a hol olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy sebeibe másnap belehalt. A tamásii kir. járásbíróság a kis hulla felbonczolá- sát rendelte el. — Lakodalmi lövöldözés. A lakodalmi lövöldözések által okozott szerencsétlenségek statisztikája ismét egygyel szaporodott. Hiába tiltja a törvény a lövöldözéseket, azért mégsem múlik el egyetlen falusi lakodalom sem, hogy üdvlövéseket ne tennének, melyek nem ritkán végzetesek szoktak lenni. így történt ez Kónyiban is, a hol Felinger István házában lakodalmat ültek. A diszlő véseket Felinger István tette, aki vigyázatlanságból úgy lőtte hasba Mauer Ferenczet, hogy az most élet halál között lebeg. A szomorú esetről rögtön jelentést tettek és a pisztolyt Felingertől elkobozták, őt pedig feljelentették a büntető bíróságnak. — Róka helyett önmagát lőtte meg. Révai József kajmádi lakos folyó hó 14-én délután rókalesre ment a határba. A keresett róka meg is jelent, de Révai oly szerencsétlenül sütötte el fegyverét, hogy a golyó saját testébe fúródott. Eleinte azt mondta, hogy más lőtte megde a csendőrségnek végre bevallotta saját vigyázatlanságát. — Automobil az ó-korban. Nincs uj dolog a nap alatt, mondotta1’ a bölcs Rabbi Akiba és ime kiderül, hogy még a magától szaladó kocsi, az automobil is olyan újság, ami már évezrekkel ezelőtt is megvolt valamikor. Csakhogy akkor nem Írtak olyan sokat róla, mint most. A Pertinak császár történetének 378-ik oldalán szóról-szóra ez olvasható : Pertinak császár mindent ami egykor elődjéé Kommodiuszé volt, eladatott. Igen sok ■kocsit eladtak, voltak ezek között olyanok, amelyeknek kerekei a tengelylyel egyetemben megfordíthatok voltak úgy, hogy a kocsi dereka és ülése nem fordult me'g. Voltak továbbá kocsik, amelyek maguktól szaladtak és egyúttal megmutatták azt is mekkora utat tettek meg. Szóval automobiljai j$ voltak Kommodiusz császárnak. — ÓlmOS bot. Régi haragosa volt Kled I Imre szegzárdi lakos Deli Ferencz ugyancsak szeg. I zárdi lakosnak, akit folyó hó 14-én este 9 órakor I saját lakása előtt egy ólmosbottal úgy helyben hagyott, hogy 10—12 napig gyógyuló sérülést szenvedett. Klézl Imrét a megvert Deli feljelentette a bíróságnak. MULATSÁGODÉI — A szegzárdi áll. főgimnázium tanuló if- jusága folyó hó 27-én szombaton, a »Polgári 01- vasókör» helyiségében az ifjúsági segitőalap javára nyári mulatságot rendez. — Tisztelettel kéretnek az iQuság baráta:, hogy akik esetleg tévedésből meghívót nem kaptak,, forduljanak eziránt a rendezőséghez, amely szívesen szolgál vele. — »A szegzárdi Kath. Legény Egylet« a vámerdőben múlt vasárnápon sikerült mulatságot, rendezett. Összes bevétel volt 187 kor. 12 fillér. Felülfizettek; Dr. Steiner Lajos 1 K. 20. Wilhelm Alajos 20 f., Hradeczky Gyula, Straub Ödön, Cse- lenkó József, Szabó Géza, Kiss Béla István, id. Tóth Pál, Adler N. János 40—40 fillért. Öllé Mihály 30 f., Stokinger János 2 kor., Zvonicsek József 80 f., Hivért Ignácz 1 kor., Pártos Zsigmond 1 K. 40 f., Wölfel Ferencz 3 K. 40 fi, Obernig Károly 1 K.. Ocskó 80 fillér. Fogadják az egylet nevében hálás köszönetünket. — Majális és verseny-lövészet. A decsi önkéntes tüzohó-testület a »kisfüzesben« folyó hó' 28-án saját pénztára javára nyári népünnepélyt rendez. Jó zene, halpaprikás, tiszta italok és kedvezőtlen idő esetén fedett helyiségről gondoskodva van. Belépti dij : személyjegy 50 fillér, gyermekjegy 30 fillér. Egyenruhában megjelenő tűzoltók belépti dijat nem fizetnek. — Kezdete d. u 3 órakor. TÖRVÉNYSZÉK. — Csodás találmány. Kádár Antal, gazdasági szakiró, hosszas fejtörés és tudományos kísérletezés után oly tápláló szert talált fel a selyembogarak számára, melynek az a bámulatos tulajdonsága van, hogy fokozott tevékenységre serkenti a hernyót, akár csak az abrak a paripát. A csodás szer pedig nem áll másból, mint krumpli- és liszt- • bői, melynek por alakú keverékét az eperfalévélre kell- hinteni. A feltáláló állítása szerint az igy nyert selyemnek az eddig termelt nyomába sem léphet, oly kitűnő minőségű. Találmányát fölajánlotta a föld-, mivelésügyi miniszternek, a ki Bezerédj Pál selyemtenyésztési biztos véleményét kérte ki. Bezerédj Szegzárdon,- az állami selyemtenyésztő intézetben próbálta ki a találmányt, mely éppenséggel nem vált be. A hernyók eleinte felháborodással utasi- tották vissza az uj kosztot, később akarva, nem akarva ráfanyalodtak s rövid sztájk után- rakásra döglöttek. A kísérletezés az államnak 300 írtjába került s nagyon természetes, hogy Kádár korszak- alkotó találmányáért egy fillért sem kapott s ezért levelet irt a miniszternek, a melyben szabálytalansággal vádolja Bezerédj Pált, s az ügynek a sajtó utján való szellőztetését helyezi kilátásba. Egy másik beadványban már szelidebb húrokat penget, s alázatos hangon 3000 korona segítséget kér. A miniszter a két beadványt elküldte a budapesti ügyészségnek, a mely zsarolással vádolta a föltalá- lót. A budapesti törvényszék nem látta beigazolva a zsarolást, a miért felmentő Ítéletet hozott. A pinczehelyi véres választás. A szegzárdi kir. törvényszék már a második hete, hogy Hőgyészen tárgyalja a pinczehelyi véres képviselőválasztásból eredt bünpert. Mint bennünket értesítenek, a tárgyalás eredménye már most is azt sejteti, hogy a vádlottak legnagyobb részét fel kell menteni, mivel a terhelő tanuk vagy visszavonták a vizsgálóbíró élőt tett vallomásukat, vagy pedig lényegesen módosították. A vád- és védbe- szédekre valószínűleg a jövő hó 1-én kerül a sor. az ítélet kihirdetését pedig julius 4-ére várják.