Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-30 / 5. szám
1898. január 30. 3 ép oly közönségesen dobogott, mintha valami nyugalmas éjszakán dobbant volna meg a domború melle alatt. f Es Dániel? Úgy e ezt kérdezi ? Dániel! Tagbaszakadt hatalmas férfi vala ő. Kezei húsosak és isren O szélesek, első asszonyát ezekkel fojtotta meg, régen, mikor még a maga kastélyában lakott, fönn valahol a Vág völgyében. Dániel nem szeretett vala dicsekedni, de azért mindenki tudta ennek a históriáját. Szőke asszony vala a régi és igen érzelmes. Dánielben pedig megmaradt valami a régi rablóvilág kíméletlenségéből és erőszakosságából. Egy este a kandalló mellett ültek és az asszony boldogan sugdosott férjének, jövendő boldogságról, édes szerelemről és annak gyümölcséről. Es bizonyítékképpen orra alá tartott egy félbenmaradt fejkötöt . . . Dani igen dühösen rúgta el a széket maga alól és elfordult asszonyától, ki is ment, vissza se nézett, sirhatott az utána egy álló héten keresztül. Végre megunta a hosszú várakozást és elfogadta az ispán kedveskedéseit. Egy este szintén a kandalló mellett ültek. Az ispán ott, hol két nappal előbb az ura. Csúf hóvihar verdeste az ablakokat és a kályhá.ban pattogtak a hasábok, de azért az asszony dideregve húzódott össze, a másik pedig horgasztotta le fejét. Ereztek valamit, valami borzasztót, minek nem tudtak nevet adni, de ráfeküdt a lelkűkre és agyukra ónsulyával . . . Ejfél felé támolyogva lépett az ispán az asszony elé. Búcsúzni akart és érzelmesen szorongatta fehér kezét az asszonynak. Sokáig igy maradtak és ez volt a vésztők. Egy kézszoritás! A vihar havasan csillogóit be kívülről és nagyokat böffentett, majd benyomta az ablakokat. Ordasok üvöltöttek hosszun és félelmetesen. De ők mindebből mit sem hallottak. Az ispán érezte alávaló gyávaságát, mely vért kergetett arczába, az asszony meg messze visszagondolt, arra az időre, mikor leeresztett hajával szabadon járta a világot. És menten valamennyi emlék eszébe jutott, elsőbb az, hogyan szöktette meg őt Dani. Nyár volt akkor és sokáig elbeszélgettek, ő meg az özvegy édes anyja, — a verandán. Dániel egy bokor mögött állt és igen türelmetlen vala. Szemei tüzesen* villogtak, kezével pedig letördöste virágos ágait a bokornak. Hogyan remegett az indulattól, óh! És ő féltette Danit, ezt az embert, ki már több egy hetinél, hogy magára hagyja kinos bánatával, kétségbeesett martalékául szerelmes vágyódásának. Könny csordult ki lassan a szeméből és úgy érezte most, hogy csak ezt az embert szereti, soha mást nem is szeretett, hogy képes volna megbocsátani minden bűnét, durvaságát, mikor nyílt az ajtó, csikorogva, erőszakosan s aztán dörögve becsapódott. Az asszony ellökte magától az ispánt és ura elé szaladt, de nem jutott odáig, mert a halálos fenyegetés, mit annak arczárói leolvasott, porba sújtotta. Dani hamar végezett mindkettőjükkel. Az ispánt puska-agygyal ütötte mennyei lovaggá, feleségét pedig, ah! . | . Az érzelmesen szőbe asszony úgy halt meg a két húsos kéz nyomásától, hogy a feje előrebicsak- lott, mint a galambé is, ha szivén szorítják . . . (Vége köv.) KÜLÖNFÉLÉK. ~~ — A Hetyey család aragoniai czimere. Hetyey Sámuel pécsi püspök birtokában levő eredeti aragoniai czimerlevél tanúsága szerint a nemes Hetyey család tagjai már a rég múlt évszázadokban előkelő szerepet vittek Magyarország közéletében s püspökünk kineveztetése alkalmát a tudós Fejérpataky arra használta, hogy a Hetyeyek aragoniai czimerlevelét a magyar heraldikusoknak bemutassa és kommentálja. Mert fölötte érdekes okmány ez. Zsigmond király külföldi utazásai idejéből miudössze csak két ismert eset van arra, hogy a magyar király kíséretének tagjai az idegen fejedelemtől, kinél a király látogatást tett, kitüntetéskép czimert kaptak. Garai Miklós nádornak VI. Károly franczia király adott czimert; Hetyey Péternek s fiainak Euszták, László, Illés és Balázsnak, Hetyey Miklós és Lőrincznek I. Ferdinánd aragoniai király 1415. október 20-án állított ki czimerlevelet Perpignanban, Zsigmond magyar király ottani látogatásának ideje alatt. A latin szövegű oklevél az adományozott czimert igy hja le : kék táblán négyszögü sárga keret van, minden sarkában kék mezőben kis vörös virágos ág. Ennek a táblának a közepén van egy vörös pajzs; ennek közepén koronás ezüst leopárd, mely szájában vérző nyulat tart. Sisakdisz a fél leopárd a nyullal. A koronás sisak takarója vörös (visszahajtásaiban fehér.) A nagyérdekü czimeradományt az aragoniai királyi kanczellária regisztereibe is beiktatták. Fejérpataky az uj pécsi püspök kineveztetése után Thallóczy Lajoshoz fordult, aki ez idő szerint Spanyolországban időz levéltári kutatások végett, — és kérte: lenne szives a még meglevő aragoniai királyi regisztereket a barcelonai állami levéltárban fölkeresni s utána nézni, vájjon a Hetyeyek említett czimerlevele előfordul-e a regiszterekben. Az eredmény az lett, hogy Thallóczy az oklevél szövegét tényleg megtalálta az aragoniai királyi regiszterek 2394-ik kötetében a 114—115. leveleken. A beiktatott oklevél szövege egyezik a pécsi püspök birtokában levő czimerlevél szövegével. Az okmány nem ad nemességet a Hetyeyeknek (de Hethye), mert őket a nélkül is nemeseknek mondja. A barcelonai regiszterekből kivette Thallóczy azt is, hogy I. Ferdinand aragoniai király a czimerlevélben felsoroltaknak a perpignani királytalálkozás alkalmával még kétszer adott oklevelet s kiváltságokat. Szóval a Hetyeyek Zsigmond magyar király kíséretének kétségtelenül előkelő és kedvelt tagjai voltak. — A belügyminiszter Szegzárdon. Perez el Dezső belügyminiszter múlt vasárnap Bonyhádról Szegzárdra érkezett s látogatást tett D ö r y Pál alisTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (5. sz.) ___ pá nnál. Szegzárdról Rajdacsra ment Stankovanszky János nagybirtokozhoz, a hol hétfőn1 nagy vadászatot tartottak. Küldöttség. Tolnavármegye küldöttségét Hetyey Sámuel pécsi püspök elé a beiktatási ün - nepély. alkalmából Döry Pál alispán vezette. A küldöttség tagjai voltak: Kämmerer Ernő dr. országgyűlési képviselő, S z é v a 1 d Móricz tamásii és P e r- czel Béla bonyhádi főszolgabirák. Az üdvözlő be-x szédre a főpásztor ezt felelte: „Kérem önöket, hogy azt a kapcsot, a mely Tolnavármegyét Baranya vármegyével eddig összekötötte, tartsák fenn és ápolják továbbra is. Házam és a szivem nyitva van mindenki előtt. Ha bajban vannak, keressenek fel bármikori — A pécsi püspök jótékonysága. Hetye]y Sándor pécsmegyéi püspök beiktatása alkalmából a pécsi humánitárius intézeteknek 3400 frtot adományozott vallás különbség nélkül. — Wosinsky Mór szeg- zárd-belvárosi esperes-plébánoshoz múlt szerdán érkezett a nemesszivü püspöktől egy 300 írttal terhelt levél, mely összeget székfoglalása alkalmából küldötté, hogy 200 frtot a szegzárdi népkonyhának, 100 frtot pedig a szegzárdi rk. óvodának juttasson. — Püspöki ebéd. A püspöki beiktatás után Pécsett fényes ebédet adott Hetyey Sámuel, mely alkalommal Döry Pál, vármegyénk ékesszavu alispánja, hosszabb beszédben köszöntötte fel őt. Fölemlítve, hogy valamikor az egyházmegyei püspök, egyúttal a vármegye, mint törvényhatóság feje is volt. Ma is — úgymond — kívánatosnak tartja, hogy az egyház és a törvényhatóság közt, habár külün váltak és külön hatáskörrel bírnak: meglegyen a hazafias czélok elérésében az összhang. A kettő között nem szabad ellentéteknek lenni. Azokért a czélokért, a melyeket a pécsi püspök zászlajára irt, Tolnavár- megye teljes őszintességgel lelkesült s a pécsi püspök zászlaja körül fogja találni mindenkor Tolnavármegye közönségét. — Közgyűlés. A „Szegzárdi Tisztviselői Társaskör“ ma d. u. 2 órakor egyleti helyiségében tisztujitó közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Elnöki jelentés. 2. A számvizsgálók jelentése a múlt évi számodások megvizsgálásáról. 3. Indítványok és előterjesztések. 4. Uj vendéglős választása. 5. Tisztu- jitás. — Uj postahivatal. A pécsi posta- és távirda- igazgatóság értesítette Tolnavármegye közigazgatási bizottságát, hogy a veszprém-dombovári vasút Fels ő-N y é k nevű állomásán legközelebb kir. postahivatal állittatik fel, mely a postatakarékpénztári teendőkkel is meg lesz bízva. — Fegyelmi vizsgálat. Tolnavármegye alispánja még a múlt év közepén felfüggesztette állásától F u c h s z József uj-dombovári jegyzőt, ellene a fegyelmi vizsgálatot megindította s számadásainak megvizsgálására szakértői közeget rendeltetett ki. Kovács Endre p. ü. számt. majd négy hónapig dolgozott a Ki legyen az? kié hát a fodrásznő, az az ál- nok frizőr, utóbb még itthon kell maradnunk miatta. Az atyus elindul ^fegyver nélkül frizőr vadászatra. Minden zajra kocsirobogásra, mely az ablakot megzörrenti, a két leány az ajtóhoz szalad; semmi senki! Ismét lárma, kocsi dübörgés, végre az az! A kocái megáll, s mint a szellő suran be a szobába a fodrásznő. A helyett hogy jól összeszidnák, szinte megölelik, megcsókolják. Utána fuldokolva jön az atyus, büszkén, megelégedetten lépve, mint egy hadvezér, mintha egy már elveszettnek vélt csatát nyert volna meg. A két leány végre készen áll, úgy néznek ki mint a tündérek, nem is állnak, hanem ugrálnak szinte repülnek, s azt hiszik, hogy az angyalok hozzák nekik a mennyei indulót. Elérték végre 17 év epedését, sejtelmét, vágyát, 17 év reményét ábrándját és óhajtását. Most változik valóvá az idegcsiklandó lábemelő zene, illatterhes, kabulatos báli levegő, fej- bóditó, észbontó zűrzavar, andalító ruhasusogás, halkan elmorajló nesz és közbül egy ifjú átkarolja a sohasem érintett derekat, magához szoritja az eddig elrejtett keblet, s a szédületes keringésben édessebbé válik az élet, fűszert kapott a lét, öntudatott a leány- sziv. Az első bál a fiatal leánynak ugyanaz, mint színházban a premiere; tetszik, vagy nem tettszik. A kis dolgozó-szobából kilépni abba a nagy, szédítő terembe, ahol a csillár lángjától, az ambra illattól elkábul a szív, ahol ezer ifjú nézi az eddig elrejtett ibolyát; aztán diserét ruha helyett decolettirozott derék, zene mellett átvirasztani egy (éjt, hogy is ne ábrándoznék az ezeregyéji tündéralomról a leányka lelke ? De mintha gomolygó gondolatok furakodnának a kis leányagyba, mikor átsimulja a lenge derék a derekát, azt hiszi, ezer szem tapadt reá, ő babonázta meg az ifjúságot, ő vált kívánatossá minden férfi előtt. Mint mikor az ifjú először gyújt szabadon szivarra, — szabad a vásár, szabad udvaroltatni magának, szabad magát bámultatni, szabad tetszelegni, sőt szabad hódítani is. A bálterem lépcsőház fokán fénysugárban, s déli növények sorfala közt hömpölyögnek fölfelé a szebbnél-szebb uszályok. Ott ahol a lépcsőház kétfelé válik, díszes, jelszallagos rendezők fogadják nagy haj- longással az érkezőket. Deli ifjak híres tánezosok, s mind — egy-egy szálig nagyon szeretetre méltó férfiak. Margit és Jolán szive hangossan kezd dobogni, nem tudják miért, de ugyan félnek. A sirás talán közelebb áll hozzájuk mint a nevetés. Jolán nem is bánná, ha menten megfordulnának és mennének vissza haza felé. Margit meg jobb szerette volna, ha az az átkozott fodrásznő el se jön.. Körülöttük velük egykorú leányok egész elfogulatlanul minden láz nélkül nevetgélnek és csevegnek. Könnyű ezeknek, ezek már gyakorlott báljárók, kik vígan néznek a táncz elé. „Úgy látszik ott bent még sem ölik meg az embert“ gondolá végre a két leány és a szorongás kapcsai, mely szivüket eddig fogva tartá, lassan-las- san tágulni kezdett, s mig az apa a ruhatárba áldozza fel magát családjáért, a síkos talajon karcsú ifjak futnak eléjük, és a négyeseket mind lefoglalják, s belépnek. Ezer ajk zsongása, a zenekar harsogása, a toi- lettek ragyogása, s vakító világosság áromol feléjük. Szemüket káprázat fogja el, alig mernek lélekzeni, felpillantani. A terem elkezd vélük forogni és nem tudják hol vannak. Talán nem is valóság, tündérmese az egész; ez a pompa, ez a ragyogás, csodaszép hölgyek serege, mind úgy tűnik fel előttük, mint a mesék országa, mintha az ezeregyéji tündérmesék valóságra keltek volna, hogy exotikus bübájukkal beragyogják szivüket. De végre mentő angyalként két tánezéhes ifjú jelent meg előttük ; a forgást-forgás gyógyítja, s jóformán le sem siklott még a két leány válláról a lenge belépő, már is kerengenék a száguldó párok sűrűjébe, úgy, hogy a mama meg a papa egy másodpercz alatt elvesztik őket szemeik elöl. Margit és Jolán tiz órakor még remegő bárány - kák, de tizenegykor már parancsoló királynők voltak. Csakhamar belehevültek, belefáradtak a tánezba. Szédület fogja el, valami lázas kábulat üli meg a lelkűket, kivált éjfél után, midőn már a húr szakad, a czigány fáradt, a ruha foszlik, a haj kuszálódik, a test bágyadt, de azért csak járják a tánezot, pedig ugyancsak nedves már kezükbe a kis csipkekendő. Áléit testükön mintha a fej is nehéz volna már. Fojt a levegő, nehéz a légkör, fejükbe zsong a zene, s idegessé teszi őket a folytonos moraj. Menjünk egy
