Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-10 / 28. szám
2 1898. julius 10. találják. Állattenyésztésünk uj, rettenetes bajokkal küzd, a gazdaosztályra ránehezedett a munkásbér óriási felszökkenése és a munkások vidékszerte tul- csigázott követelése, a közterhek minden évben megnőttek s éppen a válság napjain halljuk, hogy a kiegyezés nagyobb adótehert fog a gazda vállaira rakni. Mintha a gondviselés és az állami kormányzat egy nagy erőpróbára állitaná a magyart, hogy váljon mennyit is bir el hát? Bizony a magyar gazdának ide-oda újra aktuálissá lesz a rákosi szomorú dal: „Hazám földét sírva szántom!“ Ennyi halszerencse közt kiképzelhet áldásos esztendőt ? Szó sincs róla. A közép termésnél messze alólmarad az Alföld termése az eddigi hirek szerint Csongrádban öt, Csanádban négy, Békésben négy és fél m. m. termés átlagot produkálva az alföld e három első búzatermő megyéje. Ez tehát féltermés, mert e helyeken akkor gömbölyödött ki a gazda arcza, ha nyolcz mázsát termett a búzatábla egy-egy holdja. Még igy is kieviczkélhet a gazda valahogyan, ha a tavalyi horribilis árak felszöknek. De erre nincs kilátás és nemzeti veszedelme is van, mert mégis a társadalom egy osztályát, az iparost állítja a paupe- rizmus árka elé és téged te szegény hivatalnokot, állít nyomora nélkülözések gondtelt helyzeteibe. A mi kihasznált búzakészleteink közepette, az idén valami sok gabona aligha fog külső országokban elfogyni, a féltermés jó, ha az ország belső fogyasztását megbirja. Hozzávéve, hogy a külföldi nagy búzatermő államok is féltermésre számíthatnak és az amerikai kolosszális búza termésfajta humbug, alig lehet remélni, hogy olcsóbb kenyeret fogunk enni 1899-ben. / Es hozzá még mindennek nem a magyar föld- mivelő gazda látja a hasznát. Kerékpár verseny. A szegzárdi kerékpár-egyesület f. hó 24-én tartja bajnoki versenyét a bpest—eszéki utón 100 klméteren. Indulás reggeli 5 órakor lesz a „Szegzárd Szálló“ elől, forduló 98-8 klméter kőnél. A maximális idő a bajnoknál 5 óra a II. III. és időéremre jogot formálóknak 6 óra. Első dij aranyérem, bajnoki váll- szallag „Szegzárdi Kerékpár-Egylet bajnoka 1898. évre“ czimmel. II. ^s III-íknak nagy ezüst, 6 Órán belül érkezőknek időérem. Ezen versenyre csak az egylet rendes tagjai jelentkezhetnek. A versenyzők szorgalmasan készülnek, mint értesülünk a tavali időt szépen megjavítják. A bajnoki verseny délutánján a 146-ös klméter kőtől kezdődőleg a tolnai útvonalon, a tolna—bonyhádi utat összekötő és bonyhádi útvonalon, mely egy hatalmas háromszög, 5000, 10.000 méteres gyórsver- seny és 100 méteren lassú versenyt rendez. A közönség részére ülő helyekről és frissitőkről gondoskodva lesz. A versenyen kalocsai, dunaföldvári, tolnai és más tolnamegyei versenyzők is részt vesznek, az ünTÁRCZA. Ha gazdag volnék . . . Ha gazdag volnék, elvinnélek téged, Mint elviszi a sugár a harmatot; Elvinnélek, mint elviszi a szellő Szirász fölött a rózsaillatot; Mint hivő lelket túlvilág reménye, Mely túl a síron biztatón ragyog; Mint elröpiti a hajót, a tenger ... De nem vihettek, mert szegény vagyok! Ha gazdag volnék, ha én gazdag volnék Nem volna nálam Senki boldogabb, Nem égne földi vágy többé szivemben, Gyönyör, mosoly között kelne rám a nap Lábadhoz tennék minden földi képet Mi napkelet meséiben ragyog ... Ha gazdag volnék, ha én gazdag volnék! — Elősször érzem, hogy szegény vagyok. Ha gazdag volnék, mig a tél viharja Künn zugva-zugna holt mezőkön át; Kertedben a déli illatos viránya Testvéri csókod lehelné reád! Te átölelnél, én szemedbe néznék, Mint tüzimádő nézi a napot, S minden perez a meny országról regélne t Először, érzem, hogy szegény vagyok. Ha gazdag volnék, elhagyott szobámban Nem űzne lelkem őrült álmokat; népségét megtekinteni Kalocsai Biczikli-Club és Sport- Clubbon kivül tolnamegye minden részéből nagy számmal jönnek kerékpárosok. A délutáni verseny programra a következő. Délután 5 és fél órakor kivonulás a városvégén levő 146-os klméter kőhöz) hol a czélpont lesz. 6 órakor a versenyzők felvonulása. 6 óra 20’-kor a vendégek versenye 5000 méteren. Részt vehet a szegzárdi kerékpáros egylet tagjain kivül minden kalocsai, tolnamegyei kerékpáros. I. dij középeztist, II-nak középbronz, III-nak kis bronz. 6 óra 40’ 10.000 méteres verseny. Nevezhet minden kalocsai és tolnamegyei kerékpáros, a szegzárdi kerékpár-egylet tagjai is. I-nek nagy ezüst, II-nak kis ezüst, III-nak nagy bronz. Lassú verseny 100 méteren. I. kis ezüst, II. közép bronz, III. kis bronz. Résztvehetnek mint a 10.000 méter versenynél. Nevezési összeg1 minden egyes verseny számra 2 korona. Nevezési dijjak és nevezések írásban posta utján legkésőbb f. hó'20-ig Schneider János verseny- titkárhoz küldendők Szegzárdra. Este banket és “díjkiosztás leszen, melyet legnagyobb valószinüség szerint táncz követ. Tolnamegyei kérékpárosok figyelmét felhívjuk eme szépnek ígérkező versenyre és ünnepségre, melynek czélja amint a programúiból olvasni véljük az, hogy Tolnamegye kerékpárosait egyesítse, club életet támasszon ott hol még nincs, .növelje a lelkesedés és az összetartás, szerezzen a tolnamegyei kerékpárosoknak legalább oly nevet, hogy Pécs szabadkirályi városig is elhasson az, hogy Tolnamegyében kerékpár egyesület és kerékpározók vannak; legalább, ha jövőre X. Y. vármegyéknek, mint 10 vármegyének részére rendeznek versenyt, legalább megkérdezik tolnát is, hogy óhajt-e a versenyben részt venni, amit a pécsiektől ez időszerint is már megérdemeltek volna Tolnavármegye kerékpárosai, kik mindenkor a legkészségesebben viselkedtek a „Pécsi Biczikli Club“- bal szemben; sem egyesek, sem a szegzárdi kerékpáros egyesület nem vonta magát vissza semmiféle áldozattól, mikor a pécsiek érdekéről volt szó. A szegzárdi kerékpárosok mindent elkövetnek, hogy a vendég kerékpárosok jól érezzék magukat Szegzárd vendégszerető fajai közt, a versenyzők részére pedig a vezetőség a legszebb és legizlésessebb dijjakat hozatja meg.- Hisszük, hogy kedvező idő esetén nagyszerűen sikerül a verseny. Adja Isten! Cajus IRODALMI CSARNOK. T ametőlo sn. Irta: Kiss Béla István. Olyan jól érzem magam, ha a temetőben a sírok között el-eljárkálva elmélkedhetem az emberi gyarlóságon.. így, amint egykor a sírok között jártam, láttam ott egy asszonynak látszó öreg, megtört alakot, ujjáTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (28. sz.) Nem buknék el a perez egy-egy reménynyel Gondterhes éltem és a kin alatt; Ha bölcsőm felett máskép álltak volna . A jövendőt intéző csillagok: Nem kellene titkolnom, hogy szeretlek, És megsiratni, hogy szegény vagyok. Tóth Béla. Hliáizsbs éjszsűszátUs:Irta: Ábrahám Ernő. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — I. Terra. Akiket érdekel j ez a történet, azoknak tud- niok- kell, hogy mi a tavasz első ibolyájától fogva egészen izolált életet élünk a Mária-domb egyik guny- hójában. Még ki se’ mult a tél, már fölpakoltuk sátorfánkat. Sevér gipszfiguráit és vésőit meg egyéb alkalmatosságait rakta az öreg János ölébe, — Barabás ecsetjét mosta és vásznat göngyölgetett, — jó magam pedig pennámat hegyezgettem le az álomszuszék rozsdától, I® igy nekikészülődve aztán megindultunk a zafándokuton, serkenő vetések között, szikkadó sárban, halavány kékségü ég alatt, tele kíváncsisággal és reménységgel. Sevér mélységes melankóliával ballagott föl a dombon, hatalmas fejét ingatván és megittasult a természet szépségeitől, —- pedig csúf idő volt, — szeles, párás, ünneprontó. Kéjjel szívta magába az illat- talan levegőt, a sarat pedig húzta maga után, — mire czélhoz értünk, egészen beleizzadt .... val integetvén egy sirdomb felé, hívogatván a halottat. Szegény, őrült1 volt. Kérdezgettem, de nem felelt, csak nevetett. Végre megindultak könyei s igy kezdé: — Bizony, mikor még Pista — aki ide a sírba van temetve — még élt, olyan boldog voltam, mint egy uraság! Édes apám jómódú ember. Van fél helye, két szőlője, meg egy szép háza bádogfödéllel. — Hogy hiyják az édes apját? — Igaz Mihály. Akkor biró volt. Ha baj érte édes apámat, mindjárt ott termett Virág Pista, akit édes szülém úgy szeretett, mint a tulajdon fiát. Nem ellenezték soha, ha a kis kertben a pádon beszélgettünk. Pista szegény legény volt, s mégis úgy tudtam szeretni. Százszor is elmondtam neki: hogy nagyon szeretem! „Mennyi gazdag legény kinálgatott ezukor- ral, czukmissal — mondá sokszor Bogiás Juli neném — s mégis az a Pista gyerek a kedves, kinek talán egy jó inge sincs!“ Pista szegény legény volt, de legszebb a faluban. Édes apám úgy örült, ha együtt látott bennünket. Meg is ígérte, hogy szüret után megtartja a lakodalmunkat. Még hat hét volt hátra. Megkészült mennyasz- szonyi ruhám szép fehér selyemből, de akkor . . . oh ... az a rut nyavala elvitte . . . Elragadta a kegyetlen halál fiatal virágomat . . . Most szegény, átölelte a sírkeresztet, zokogott. Gondosan megfésült haját leeresztvén, erős hanggal kiabálta: — Gyere ! gyere! Aztán felém fordulva igy folytatta: — Látja az ur, hogy milyen kegyetlen ? Hiába hívom, nem jön! — Pedig ha eljönnél, kalapodnál piros pántlikával . . . Fölvenném szép selyem ruhámat s úgy mennénk a díszes esküvőre! . . . Jöjj! Meg van vetve mennyasszonyi ágyam . . . Fejed alá két vánkost helyeztem . . . De Virág Pista nem megy, alussza csendes siri álmát. — Majd eljön — mondám — csak várjon. — Ugye, hogy eljön ? Édes szülém azt mondja : nem; de én azt nem hiszem! — Jöjjön velem, nézze meg mennyasszonyi ágyam, föl van veivé magasan, gyönyörű huzattal ... Szegény lélek,!! Az utczán csintalan gyermekek sereglettek körűié s kiabálták: „A Bolond Hermina jön a temetőből!“ Én elváltam tőle, mig ő szépen haza ment. Veti mennyasszonyi ágyát még ma is s várja az ő szeretett Pistáját. Majd találkoznak ott fönt az örök hazában! ITog'a.clsts. Irta: Prigl Olga. Vermes Ilka lehetett már harminezöt esztendős s még mindég szép leánynak tartották. S tudja Isten, És most már innen-onnan három hónapja, hogy egy helyben vagyunk. A szerszámok még ott hevernek, hova az első unalmas munka után félredobtuk, — Sevér Herkulese törött orral bámul ki az ablakon, haldokló asszonya meg bajszával rontja el a hatást, mit jogosan várhatna, lévén a haldokló asszony mestermű.. Hogy ki pingálhatta oda?! Barabás az öreg Jánosra gyanakodott, magam Barabásra, Sevér pedig mindhármonkra. János, az nem szólhatott, máskor sem. Vén cseléd. volt pedig és szivesen regélt volna a régmúlt és közelmúlt időkből naiv mese-történeteket, de Sevér hatalmas atléta-alakjától mindig visszarettent s mivel többnyire együtt jártunk, ritkán jutott mesemondásában tovább a kezdetnél. Teszem: „Volt egyszer egy gyémántszemü királylány . . . .“, vagy: „Ki né hallott volna a Ha- mupipejkéről . . . .“. így is és ilyen sokáig: „Élt Dunántúl egy öreg asszony, — ősz volt minden haja szála, de ajka kicsattanó, szeme élénk és bőre bársonyosan süppedő, — ebbe a vén asszonyba beleszeretett egy gyerek. Nyomába’ járt, leste ajkáról a szavakat, rímbe szedte túláradó érzelmeit és hetekig boldog volt, ha felfoghatott egy vékonyka sugarat tekintetéből . . . .“ Az öreg János meséjét szivesen hallgattuk volna tovább is, de a virágba borult fák alatt Sevér törtetett előre és ajtóstul lépett közibénk, ledobván magát vetetlen tábori ágyára . . . . Elnémult János és mulató ujját bohókásan illesztvén szája fölé.’Balázs agyonszáradt ecsetei, meg poros és gyürődött vásznai körül szorgoskodott. Pe-
