Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-03-07 / 10. szám
XXV. évfolyam. IO. szám. Szegzárd, 1897. márczius 7. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóElófizetési ár: frt — kr. Egész évre . . 6 Félévre . . \. . . 3 „ — „ Negyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr, Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Me gj elen: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. hová a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. lemények intézendők. szólamlások küldendők. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . ! 1. frt 87 kr. 100—200 I . . . 2 „ 87 „ 200—300 r ... 3 * 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több Köves utat a Sárköznek. Mikor a természet örök, változhatatlan törvényei szerint a szép kék égboltot gyakori esó és ködfelho boritja s azok, hogy a növényvilág gyökérzetét a forró nyári napok idejére is tápláló nedvességgel lássák el, beteken, hónapokon keresztül ontják terhüket a felázott földre, szóval úgy télviz idején a központi járás négy sárközi községe : őcsény, Decs, Pilis és Alsó-Nyék hónapokon át el van a világtól zárva utainak járhatatlansága folytán. Ezt a tarthatatlan állapotot különösen kidomborította az idei enyhe tél, midó'n immár hat hónapon keresztül kocsi nem közle- kedhetik Szegzárd és a Sárköz közt s ez utóbbi lakossága még postáját is csak lovas ember utján képes rendeltetése helyére juttatni. Igaz ugyan, hogy épül a Sárköz vasútja s ez a körülmény némileg javítani fogja az ottani helyzetet, de annak jótékony hatása is csak akkor lesz érezhető', ha az a vidék is részesül a polgárosodás azon már az ókorban is létező' áldásában, hogy az akadálytalan közlekedés köves ut létesitésével a számára is biztosittatik. Tolnavármegye még aránylag szerencsés helyzetben van, mert hisz majd egész hosz- szában átszeli a buda-eszéki államut, mely kedvező körülmény lehetővé teszi, hogy egész erejét egyéb vidékeken átvonuló úthálózatának kiépítésére fordítsa. Sok vidék kapott is már törvényhatósági jókarban tartott utat; még a Bonyhád és Bátaszék közti kevés forgalom is részesült azon kedvezményben, hogy egymással kövezett utón közlekedhetik; csak egy vidék tapasztalhatott mindenha kedvezőtlen elbánást s ez kétségkívül a Sárköz. Pedig a Sárköz a vármegye székhelyének ez időszerinti egyetlen éléskamrája s ha a Sárköz akadályozva van abban, hogy élelmi czikkeit Szegzárdra szállítsa, az rögtön érezhető az amúgy is drága hirben álló szeg- zárdi piaczon. Ismeretes előttünk, hogy a vármegyei útadó alap majdnem teljesen le van kötve a részint már kiépült, részint tervezett helyi érdekű vasutak számára, amelyek csaknem kizárólag úgy voltak létesíthetők vagy jövő létrejövételük csak úgy biztosítható, hogy a vármegye az útadó alap terhére kilométerenként, törzsrészvények kiszolgáltatása ellenében, 3000 frt segítségben részesíti a vállalatokat. Az útadó alap ily állapotában természetesen gondolni is alig lehet arra, hogy uj útvonalok kiépítése a törvényhatósági közgyűlésen megnyerje a szükséges többséget, mikor a vármegye azon veszedelemben forog, hogy a már kiépített útvonalak fentartási költségeit is alig lesz képes a legközelebbi jövőben fö- dözni. Ezen helyzetből kifolyólag merült fel már több ízben illetékes körökben az az eszme, hogy a vasúti járulékok által lekötött útadó alap felszabadittassék olymódon, hogy egy hosz- szabb időre felveendő nagy kölcsön által fedeztessenek a vasúti dotácziók s igy a tiz éves terhek az évjáradékos kölcsönök szokásos ötven évére kiterjesztessenek. Ha ez a kétségkívül életrevló eszme, mely a mostani bajoknak egyedüli orvosszerét képezi, meg nem valósittatik, akkor még azon jogos, méltányos és igazságos kérelmeknek sem lehet eleget tenni, minő a Sárközé, hogy valahára ő is vétessék fel az édes gyermekek sorába s részesüljön a szabad közlekedés áldásaiban. Majd midó'n ez a kérdés napirendre kerül, számszerint ki fogjuk mutatni, hogy a Sárköz minő horribilis összegű útadót fizetett már be a vármegyei pénztárba annélkül, hogy ez az alap egy kapavágással járult volna hozzá tür- hetlen helyzetének javításához. A sárköziek most sem támasztanak valami teljesithetlen igényeket, csak azt kérik és pedig teljes jogosultsággal, hogy útadójuk egy bizonyos időszakra engedtessék át nekik, hogy abból végre valahára járható utakat csinálhassanak maguknak. Ezzel az ügygyei nem sok idő múlva alkalma lesz a vármegyei intéző köröknek s magának a törvényhatósági közgyűlésnek is foglalkozni. Nem kételkedünk benne, hogy egyik tényező sem fogja a hagyományos szellemet cserbenhagyni s melengető szülői keblére fogadja azt a gyermekét is, ki eddig méltán nevezhette magát mostohának. Mi részünkről nem csak mint érdekelt fél, hanem mint az igazság mindenkori védői a legmelegebb támogatásban fogjuk a Sárköziek jogos kérelmét részesíteni b. Böjtben. Az abstinenczia, vagyis a hús eledelektől megtartóztató napok bekövetkeztek. De mi nem arról a böjtről akarunk írni, melyekről TÁRCZA. A palacsinta zsebkendő. • (Szigligeti Ede „L e 1 e n e z“ czimü színmüve után.) Volt Nyakad községnek egy jó tanítója, — Sok a mende monda a hagyomány róla — Nem volt ilyen ember — nem messze a gáton __ Én őt hamvaiban sírjában is áldom. Sokat krónikázott tetteiről nékem .... Egy virtusát tehát ime elbeszélem! Családos ember volt a jó Gergely bácsi, Voltak leányai: Milcsi, Julcsa, Sári; Szerette is őket példás szeretettel .... Mit bebizonyitott szóval — soha tettel. Mert szegény leányok, ha fontak úgy éltek . . . Legalább őróluk ilyesmit beszéltek! Fukar volt az öreg egész életében, Otthon sóhsem evett paczalt habart lében; Egész heteken át sült krumplival éle, Ő kávéba nem sok kuglufot metéle. Egy kis „papramorgó“ früstökre bejárta, S nem volt nagyobb ur a viczispán se nála! Szerette az öreg a húsos czobákot, Bár otthon ő fogat ilyenbe nem mártott! A jó piros egrit pedig úgy nyakalta, Hogy már tiszteletes komja is sokalta! Másutt megevett ő csiga biga férget, Mint szokták az otthon válogatós férjek! Kálvinista nép közt több helyt ősi szokás Hogy midőn eljött az „Úrvacsora osztás“ Tanító, kurátor a papnál ebédel Öblögetik torkuk a Krisztus vérével. Én is valék jelen többször ily ebéden, Itt a hol divatos, Szatmárvármegyében! Egy ilyen ebédnél jött a palacsinta, — Gergely bátyám szeme duplán rákacsinta — Jó kedvét a jó bor még jobban tetetézte . . . Ilyenkor a napot már pitykének nézte . . >. Hasa domborodván, szijján jót bocsátott, Palacsinta színben látván a világot! Lekvárral volt kenve meg a palacsinta, Fekete lekvárral, mint a finom tinta; Be vala czukorral jó vastagon hintve . ' . Nem úgy mint Áziknál ott a „Betekints“-be; Végig ette Gergely bátyám az ebédet, S egy pár palacsintát zsebbe is csempészett! Elmúlván az ebéd pipára gyujtának, — Jól esett a pipa mindenik komámnak. — Egyszer elközelgett „Canonica óra“*) Nem lévén közelben diák ki lerója Predikálás terhét; — tehát maga ment be, Gergely bátyám bajszát hegyesre kifenve. *) Mely a ref. tanítókat kötelezi az Úrvacsora osztás napján a délutáni isteni tisztelet végzésére, oly helyeken hol káplán nincs K. E. Prédikált erősen hatalmas stentorral, Verejték lepetten pipacs szinü orral; Zsebkendőjét veszi — letörölni magát, Templomi közönség ejtett nagy hahotát, Gergely bátyám arcza bekenve lekvárral Megtörölte magát a palacsintával! Azon vette észre meghökenésiben Hogy szava elakadt s már nincs a szószéken, Felzendült a diskánt, kontrázott a bassó . . . Szerencséjére már közel volt az ajtó, Esküdt ellensége lett a palacsinta, Egy se kellett többé! — még rá se kacsinta! Kosa Ede. I Hogyan bukott meg a mucsai hus- szövetkezet. — A „Tolnamegyei Közlöny*' eredeti tárczája. — Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy a mai tárczában legaktuálisabb lesz, ha a mucsai husszö- vetkezet történetét mondom el. Mert — tetszik tudni — én Mucsáról való vagyok s jól ismerem az ottani viszonyokat. Jó barátom volt például dr. Vesei, a ki Mucsán a nyolczvanas évek közepén a husszövetkezetet alapította. Micsoda remények fűződtek ehhez a szövetkezethez. A mint dr. Vesei a Mucsai Trombitában — melyet én szerkesztettem — megpendítette az eszmét, másnap mindenki ezzel üdvözölte egymást I Mucsa főterén:
