Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-09-19 / 38. szám
1897. szeptember 19. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (38. sz.) 3 János Öcsényi tanítók mint uj tagok, végül az egyház keriiletbeli közgyűlésbe: Molnár Sándor lelkész, Kovács S Endre világi tag rendes-, Dr. Müller János és Széhy Géza lelkész póttagokul választattak meg. Délután 2 órakor a kaszinó disztermében bankett tartatott, melyen mintegy 50 gyűlési tag vett részt. Ebéd alatt volt néhány sikerült felköszöntő is; így Szil assy Aladár gondnok a lelépő és az uj esperesre, Pap István mórágyi lelkész az uj aljegyzőkre, Kálmán Dezső kölesdi lelkész a 3 fejű elnökségre, Ágoston István táblabiró az uj esperesre, Máthis Kálmán főszámvevő Szilassy Aladár világi gondnokra, végül Szilassy Aladár a buzgó lelkészi karra mondottak szellemes beszédeket. Szilassy Aladár világi gondnok ez utóbbi felköszöntőjében megemlékezett m. havi oroszországi útjáról is, s mint érdekes körülményt emlitette fel, hogy Moszkvában a császári kincstárban franczia és magyar zászlók mint hadi zsákmányok láthatók, magyar zászlót, melyet Világosnál vettek el tőlünk 63 darabott olvasott meg. Bizony ennek is jobb helyé volna a mi mu- zeomunkban, mint a czáréban. Nincs tanoncz. — Kereskedők és iparosok baja — Kereskedő és iparos egyaránt panaszkodik, hogy nincs elég tanuló, sőt a mi anyag rendelkezésre áll, — az sem megfelelő. Ez a panasz nem helyi, igy van az nálunk, igy az országban, sőt még a külföldön is. társadalom felfogása és nézete érvényesül ez állapotokban, melyet végeredményében még inkább rosszabbitják a deteil- kereskedő és a kis ipar amúgy is silány helyzetét. Ezer ok játszik közre, hogy a tanonczhiány beállott. Maga a kereskedő és iparososztály is egyik főhibás abban. Annyit panaszkodik évek óta a megélhetés, az üzlet folytathatás lehetetlensége ellen, a kereskedés és ipar tönkre jutása miatt, hogy egy csöppet sem csoda, ha a szülők megrémülve a panaszok miatt, lehetőleg kerülik e foglalkozást, mely -az érdekeltek állitása szerint is a megélhetést nem biztosíthatja. S hogyan kívánhat a kereskedő és iparos eleg számú és minőségű tanonczot, mikor maga is ilyennek tartja pályáját, a helyet, hogy nyíltan és őszintén kijelentené, miszerint a karakteres, képzett, szorgalmas és takarékos kereskedő és iparos boldogulása elé az újabb kor sem támaszt több akadályt, mint annak idején a régibb kor saját kora gyermeke elé. A kereskedő és iparos a túlzott és hibás magatartása nagymértékben visszahatott a társadalom felfogására. A társadalom nem ad uj erőt. De nem hajlandók különösen az u. n. jobb házak s igy a minőség évről-évre szemmelláthatóan csökken, mert a kereskedő és iparos pályára azon rétegek gyermekei kerülnek, melyekre az életpálya is felfelé haladó mozgást jelent: a falvak, puszták, mezőgazdasági osztályoké. De nem teszszük kizárólag felelőssé a kereskedő és iparos osztályt, mert a társadalom nézetei az állami, ipari politika, az óriási hivatalnok-sereg gyarapodása, az egy éves önkénytesi jog, az úgynevezett kvalifi- kaczió túlzott alkalmazása a legkisebb pályákon is — de főként a társadalom felfogásában — a kereskedés és kisipar létjogosultsága tekintetében érvényre jutott okok mind közrehatnak e sajnos állapot előidézésére, mely nagy veszedelmét képezi a deteilkereskedésnek és a kisiparnak. Nem gyarapszik uj, tartalmas és friss elemekkel, mert nem fölülről nyer uj alkatelemeket, hanem alulról, mely természetesen lehúzza. A szülők felfogása is merőben téves. Azt t. i., a ki nem tanul, küldi kereskedőnek, iparosnak a tehetségesebbet, jobb tanulót neveli urnák. Pedig a nézet félszeg. Mig a jobb tanuló kinlódik, mig hivatalba jut, kinlódik a nagy verseny folytán mint orvos és ügyvéd is, — addig a képesebb fiú a kereskedői vagy iparos pályán nagy eredményeket inkább elérhetne, mint a gyöngébb, kit éppen megfordítva, inkább kellene hivatalnoknak nevelni, mint a hol megélhetése bizonyosabb, mint a nagyobb egyéni önnállóságot kívánó anyagi pályán. Hiba, a mi a jobb elemeket a pályáktól elriasztja a kereskedő és iparos, de főként az előbbi osztály avult felfogása, a tanonczképzés ügyében. A tanonczot nem képezik alaposan, a mi a saját érdekük is, hanem mindenféle, a törvény által is tiltott házi, cselédi munkákra alkalmazzák. Természetes, ha a jobb családból való fiú, ki képesebb és tanultabb, nem akarja magát alávetni ennek. Valóban szégyenteljes állapotok ezek. A kereskedő, iparos nem tanonczot nevel saját iparága számára, hanem neki ingyen munka kell. Azért kiáltozik a tanonczidő meghosszabbítása után. Pedig tessék csak az első naptól beállítani s igazán tanitani a tanulót, nincs az a tanuló, ki egy év alatt a szükséges kézügyességet s jártasságot el ne sajátítaná. S akkor aztán nem panaszkodnának a képzettlen segédek miatt, a mi onnan ered, hogy letelik a tanoncz idő s föl kell szabadítani a fiút, a ki jártas a gyermekdajkálásban, piaczi kosár vitelében, sepregetésben, de; nem az üzleti dolgokban. Szégyenteljes, hogy a kereskedő és iparos hogyan csalja meg önmagát s a tanulóját, midőn elvonja a fiút az iskolától s minden ürügyet felhasznál áz iskola ellen, csak az ingyen munka legyen meg. Botrányos állapotok azok, a mikor egy felöl jajgatnak ez osztályok a képzettlen segédek miatt, másfelől bírságokkal és büntetésekkel kell visszaszorítani, hogy nevelje és iskoláztassa. S maguk a munkaadók bűnösök abban, ba száz tanuló közül 8—10 kifogástalanul ki van képezve, mig kilencz-tizedrészét e nélkül szabadítják föl s igy megkárosítják a tanulókat is s azokat kik, a fiatal segédeket alkalmazzák. így aztán nem csoda, ha nincs tekintélye, ha lenézett ez az osztály, ha tönkre megy, mikor önmaga igyekszik mindezeken. IRODALMI CSARNOK.-A- kvaJsoricza, pásztor. Künn, messze a határban, dülönt mellett, Zöld, hullámzó tengeri között, Kisded kunyhó áll, — szalmával, gazzal fedett, Hogy visszatartson szelet, esőt. Belsejét nem védik zárak, kőfalak, Mindez mire való is volna ? Hisz minden bútora mit magában foglal: Egy jól megkopott őrházbunda. A kunyhó mellett a látófa áll, f Elénk kis gyermek játszik lábánál A pásztor pedig el el mélázva Egykedvűen néz a nagy világba. S mért hogy e fiatal erőteljes férfi, Kerülve a nehezebb munkát, — Napjait heverve — magának igényli Az aggottak kenyér adóját? Ne gyanúsítsd. Lázasan munkáskorunknak, — Melynek nincs szive, nincs irgalma. Az emberrel versenyző egy gép motornak Ma már nem ritka áldozata, így pedig mi legyen ? koldus vagy csősz ? Választhatott; de mert itt van az ősz, Mint csősz táplálja magát, s családját, S ez alamizsna képzi nyugdijját. Alkonyodik, felbüzeg a Játófára Es előtte áll a nagy térség. Az átláthatlan síkság, melynek határa Nincs más, csakis e végtelenség. A föld mindenütt pusztán áll, — letarolva Nem lát rajta boglyát, kepéket, A munka s Isten áldása már behordva, Pihenni készül a természet. A nap is már nyugta felé halad, Mi sem zavarja a szent nyugalmat. Elkötözött már a vándor madár, Csak maga czirpel az őszi bogár. Nyűgöt felül, a már már eltűnő napnak Arany sugarában fürődve, Látja jöttét egy fürge női alaknak Keblén csüngve kisebb gyermeke, Mig a nagyobbik — anya szoknyáját fogva Szaporán aprózza lépteit. És most mosolyra vonul a pásztor anya, S öröm deríti fel szemeit. Családja jő, kedves felesége, Fején, bögrében estebéde. — Elhagyja a szellős, magas helyet, S — a hogy tud — az érkezőkhöz siet. Eggyütt ül a család a kunyhó tövében, Az estebéd is kitálalva. Kiváncsi vagy tudni, mi van a bögrében ? Bableves, az egész vacsora. No de mégis, ezenfelül csemegézik: Van sült kukoricza és krumpli Csutoráján, — bár bor helyett csak viz telik — Nagyot huzva, azt kiüriti. Bevégezve rövid vacsoráját A kunyhónak neki veti hátát, S gondolkodva — tudj’ Isten mifelett Elnézi a szép, csillagos eget. Kérlek művész, te, kifested a boldogságot, Vedd vásznadra e kis csoportot. — Bableves, s boldogság együtt, hogy lehet? Kérded; — látom gúnyos mosolyod S mégis, boldog a csősz. — Azzal nem törődik: Olcsó-e vagy drága a búza? Eladásra úgy sem — csak kenyéré — telik, Kijár csekély conventiója, S e kevéssel meg van elégedve. Nem üldözi az éhség félelme: Mig a föld befogad ekés, kapát, És terem kukoriczát, burgonyát. _______ Horváth Imre. Az apró hirdetés. Irta: Herczeg Jenő. Bajor Mariska azok közé a lányok közé tartozott akik okosak, nagyon — okosak. Ebből aztán kitalálhatni azt is, hogy daczára 26 évének még mindig pártában van. De hát az ilyen vagyontalan leánynak kit szegény, napi keresményéből élő apja, olyan pályára iskoláztatott, hogy ha a szülők kidülnek oldala mellöl, mégis tiszteségesen kereshesse meg kenyerét: tehát az ilyen leánynak végzete az, hogy ritkán megy férjhez. A mai viszonyok mellett ez természetes is Az iparos és csekély részben a kereskedő tartozik csakhogy, kik asszonyt keresnek, mert szükségük van a feleségre, ki megossza velük az élet terhét, a munkát a mindennapi kenyérért; csak ezek azok, kik otthont keresnek; egy otthont hol a napi munka faradalmai után szerető feleség váija őket, kinek keblén kipihenhetik magukat. Az ügyvéd, az orvos, a hivatalnok — a társadalomnak eme szintén jelentékeny részé kitevő faktorai, — már nem asszonyt keres; hivatásánál fogva nincs reá szüksége és csakis akkor ha már végig játszott a garcon élet minden skáláját, ha kivette részét a földi élet minden élvezetéből, csak is ekkor; elfárodtan testileg, lelkileg; úgyszólván bele kell botlania egy leányba, hogy férj legyen belőle. Már most egy minden tekintetben müveit leánynak, — daczára hogy tudásánál egyebe nincsen — az iparos, a kereskedő kevés, mert soh’ se tudná magát beletalálni abba a légkörbe, melyben ez a koszt mozog; az ügyvéd az orvos, a hivatalnok pedig mikor már a fent vázolt módón reáadja fejét a nősülésre, a legtöbb esetben nem az asszonyt, de an nak kíséretét keresi, mert anélkül nincs szüksége arra, hogy megnősülve, csorbitsa szabadságát, tehát nem e az ő végzete egy olyan leánynak mint Bajor Mariska, hogy — megvénüljön .... De mindezeken kivül még önmaga is némileg hibás volt abban hogy 26 éve daczára még leány. Tanulmányai alatt egyike volt a legjelesebbeknek. Mintha csak reá lett volna bízva a nőkérdés problémájának megoldása, kiválló szeretettel foglalkozott ezzel a tárgyal Mindig csak tanult, olvasott, anélkül hogy ezt a tudást a szerzett alapos műveltséget alkalma lett volna nagyobb mértékben érvényesíteni. Társaságba nem járt, de nem is járhatott, ebben akadályozták némileg anyagi viszonyaink. Leánytársaival nem érintkezhetett mert mind messze mögötte maradt tudás dolgában. De ha néha-néha bele került egy müveit társaságba, akkor elemében volt, odaadással, hévvel tárgyalt oly kérdéseket, melyeket még müveit férfiak sem mertek megbolygatni, attól félve hogy álláspontjukat bebizonyitani nem lesznek képesek. Mariska előtt azonban nem volt irtás kérdés. Éles szellemével találó frappáns ötleteivel, meggyőzött mindenkit. S mig egyrészt csodálattal adóztak tudásának másrészt ebbe a csodálatba belevegyült a tiszteletnek az a neme, mely félénkké teszi az embereket, kicsiségük tudatában felsőbb helyre emeli a műveltebb lényt, hova nem is próbálkoztak feljutni. Arról pedig eleve meg voltak győződve, hogy a neki emelt piedentálról nem fog hozzájuk leszállani és igy nem is igyekeztek — szeretni ............ Ha valakit talán meg is rezektetett volna az a bizonyos isteni szikra, mely csak arra vár hogy lángra lobbantsák, ha valaki gyengédebben, a megsebzett szív elen gyulásával közeledett is volna hozzá, elég volt egy elejtett szóban kifejezett esetleges ferde nézet; tudásának meggyőző, fenséges erejével, de azért némi gőggel helyreigazítva — elrettentette. Pedig a szerelem is olyan virág, mely a legfőbb esetben ápo
