Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-03 / 1. szám
3 kortes bortól becsipett hangosabb választó találkozott ugyan, de ezek is engedelmeskedtek a rend őreinek s így nem kellett őket a „dutyiba“ lecsukatni. Választás előtt az a hir volt elterjedve Szeg- zárdon, hogy az alakult pártok felveszik egymás ellen a harczot és arra fognak törekedni, hogy a községi birától kezdve a kisbiróig minden ember az ő pártjukból kerüljön be a városházába. A hir csak annyiban felelt meg a valóságnak, hogy az erősen szervezett néppárt a választás előtti napon küldöttségileg megjelent Nunkovich Ferencz főszolgabírónál, kérve őt, hogy az első bírói állásra az ő jelöltjüket is kandidálja. Miután a főszolgabíró kívánságukat nem teljesítette, teljes erővel a három birójelölt közül id. Zsigmond Ferenczet támogatták, a kit győzelemre is segítettek. Tehát sikenült id. Zsigmond Ferencznek rég táplált óhaja, hogy 15,000 lelket számláló Szegzárd nagyközség ügyeit vezethesse. A választók óriási többsége ültette őt a bírói székbe, mely tisztséggel, különösen a mostani válságos gazdasági viszonyok között, nehéz feladatok vannak összekötve. Szegzárd nagyközség ugyanis el van adósodva, lakosai magas pótadóval megterhelve és e mellett oly elvállalt kötelességei vannak a főgimnázium felépítése, a menedékházak, ipariskola s a polgári leányiskola fentartása, valamint a községi utak és hidak jó karban tartása körül, hogy bizony nagy körültekintést igényel ezeknek megoldása a most megválasztott birótól és elöljáróktól. A szükséges ambiczió tagadhatatlanul meg van id. Zsigmond Ferencz uj bíróban s ha ehhez kitartás és energia is járul, úgy a működéséhez fűzött remények meg fognak valósulni. Minden ügyben, ha boldogulni akar, tartsa szem előtt a község érdekeit és lakosainak jólétét. Soha se az egyesek, hanem az összes lakosság jól felfogott érdekét istápolja, hogy még inkább megerősödjék iránta az a közbizalom, mely őt kétségtelenül felemelő bizalmi állásba helyezte. A megválasztott elöljárók legyenek odaadó támogatói a község fejének, hogy a község vitális ügyeit méltányosan és igazságosan vezethesse. A választás különben múlt szerdán ejtetett meg a polgárság nagyá érdeklődése mellett. Nunkovich Ferencz központi járási főszolgabíró pont 9 órakor jelent meg a városházán s erre nyomban meg is kezdődött a választás. Bizalmi férfiakul megválasztattak felkiáltással: Bóvári László, Frei János Takler, Majsai József és Csötönyi István. Ezután kihirdette, hogy törvény értelmében az I-ső bírói állásra kandidálta: Grószbauer Ferenczet, id. Zsigmond Ferenczet és Hauk Antalt s nyomban kijelentette, hogy írásban névszerinti szavazást kértek, a mit a többi tisztség betöltése után fog elrendelni. 1897. január 3. Felállottam. A megtaposott igazság ébredt föl bennem, vagy a gondviselés engem rendelt ki megtorló feladatra. Elhatároztam, hogy az emberi bestiával végezni fogok. A részeg emberek balsorsa még segített. Az ember velem akart kötözködni. Minden retorikai szépitgetés nélkül kell kijelentenem, hogy a magával tehetetlent egyszerűen kiakol- bólitottam. Nem tudom miért a társadalmi jogrend korcsmái kiegyenlítése nem hozott lelkemre enyhületet. Azóta egy emlék kínozz: egy megfagyott halottat látok folytonosan, a kinek figyott keze mintha ökölre szorulna. r Es én futok, mig agyam kimerül a rémes emlékekre. Hallani vélem az asszony jajveszékelését, midőn hírül vitték neki, hogy az ura a kávéház előtt megfagyott. Látom a didergő porontyokat, a midőn utánozzák anyjukat, ők is kétségbeesetten mennek a koporsó után. És felszólal bennem a vád, üldöz kegyetlenül. A halottra vetett szememet feledékenységgel akarom betakarni, de nem lehet. Pedig talán oka se vagyok, hogy megfagyott a hóban. ő akarta az én életemet, kést rántott reám s én jogos önvédelemből cselekedtem. 1 szivemet mardosó kínnal facsarja az a megA másodbirói állásra közfelkiáltással ismét Nagy György Hangonyi választatott meg, a ki iránt osztatlanul nyilvánult a közbizalom. A régi esküdteket nagyon megrostálták, csupán négyet hagytak meg közülök ; pótlólag azonban még kettőt beválasztottak a régiekből, mivel Vesztergombi István és Dittrich János uj esküdlek leköszöntek. A megválasztott esküdtek ezek: Steiner Ferencz Frei, Nagy József Takács, Vesztergombi György, Czéh Antal, Doroghi Mihály, Mészáros Károly, Steiner József, Tatai Mihály, Sipos Márton, Dittrich József, Majsai József és Csötönyi István. Pénztárnoknak megválasztották: Angyal Ferenczet, közgyámnak Kunczer Jánost, számvevőnek pedig Bencsik Kálmánt. Ekkor megkezdődött az első bírói állásra László Lajos elnök, dr. Hangéi Ignácz és Főglein János bizalmi férfiakból álló bizottság előtt a névszerinti szavazás, melynek az lett az eredménye, hogy leszavazott 422 szavazó, kik közül 360 id. Zsigmond Ferenczre, 56 Grószbauer Ferenczre, 6 pedig Hauk Antalra szavazott, s igy id. Zsigmond Ferencz 298 abszolút többséggel választatott meg. Amicus. ________TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (1. sz.) Ör ültek karácsonya. Rég volt . . . enyémnek mondhattam egykor egy forrón szerető atyai szivet, most föld alatt por ladoz az én gyönyörűségem. S még sem vagyok boldogtalan. Van, aki szeret; van, a ki megvéd; van a ki visszatart; van a ki kisér; van, a ki átölel; van, a ki mindenem — édesanyám. S bár csak képzeletem sebes szárnyain repülök eléje, látom szelíd tekintetét, érzem az anyai szív melegét. Yannak elhagyottak, kik senkit nem ismernek ; vannak, kik mindeneket elhagytak és szereti őket az Ur. Ott él szivökben, vele vannak, társalognak, eget kereső lelkek ezek, kiket nem lánczol le a föld pora — az önmegtagadás-, a lemondásnak hősei. Ki merné őket boldogtalanoknak mondani. Nem boldogtalanok, mint nem azok, a vakok, kik átkutatják minden földi ragyogás mellőzésével az egek fényho nát; mint nem azok a némák és siketek, kiket nem zavar a világ lármás hiúsága. A szenvedés töviseitől kinzottak Krisztus-vetette rózsaágyon pihennek s mily jóleső megelégedettség mosolyog a gyérvilágu viskók egyszerű szegényein, hol eleven a hit s a szeretet lobogó lángja önti el rózsapirral a mindennapi kenyérért imádkozok halvány arczát. Van tehát szegény, szerencsétlen, elhagyott és szomorú, de közülök egyik sem boldogtalan. Megváltó Isten! mekkora a te irgalmad, szerelmed boldogító szárnya. Lehet-e, vannak-e, kiket nem ré- szesitél sz. születésed által a megváltás nagy örömeiben V Avagy boldogok-e azok, kik boldogságuknak törött cserepeivel mosolyogva, sírva játszanak, kiknek arczán most a semmitmondó öröm közömbös vidámrugdalt asszony, azé az asszonyé, a kit megrugdostak, kilöktek a hórakásra s a ki mégis váltig igy siratja korhely urát: Édes drága uram! Asszony, mily talányos, különös lelked van neked. Minden keserved feledni tudod egy két pillanatért, melyben zsarnokod kegyesen részesite. A magam vád alá helyezése, védekezése, a király kegyelemig menő pör megkegyelmezésemért nem foglalt el oly benső lélekmegindulással, mint látni egy bánatos, fekete ruhás asszonyt kisirt szemekkel, sápadt arczán démoni bosszuállás vágyával, ha a törvényházban találkoztunk. Én a megtiprott jogrend hívatlan őre, igyekeztem jóvátenni hibámat s a kenyérkereső nélkül maradt nőnek és gyermekeinek havi segélyre köteleztem magamat, a mire a sápadt asszonynak csak egy kijelentése volt: Vérdij nem kell. Férjem gyilkosának aranya sem kellene, ha az örök üdvösséget váltanám meg vele. Soha sem felejtem el, mikor a harmadbirósági Ítélet kihirdetésekor összekulcsolt kezekkel elém borult s az őrület fájdalmával szorította össze szivemet : Az uramat add elő nekem, az áldott emlékű uramat, az édest, a kit felednem nem lehet. Hugó Viktor, igazad van: az égnél is van nagyobb látomány; az emberi lélek. sága pihen, melyet csakhamar bomlottfekü vihar haragos felhője sötétít el . . . Közöttük voltam . . . Ott ragyogott előttünk a karácsonyfa titokzatos gyertyafénye, arczukon az értelmetlen bohóság megtörött sugara. Az a ki bejárta az egeket, kinek megzavart képzeletében angyalképü gyermekei elevenednek meg nagy olvasóval nyakán letérdel s foszlányos imát re- beg, mig a másik sírva borul szomszédja az élet terhének viselésétől elszokott vállaira. Itt egyik karácsonyi sz. éneket dudol, amott az, gyermekes örömmel bíbelődik a Jézus-adta keszkenővel. A zokogás tompa sóhajaiba siketitő hahota czikázik; a lélek világ nélkül való éjjelében eltévedt csillag pillanatnyi fénye ragyog fel. Örültök s örömötöknek alanya nincsen, sirtok és könyeitek forrása ismeretlen előttetek; boldognak láttalak, kik boldogságtoknak romjain mint virágos mezőben jártok s boldogtalanoknak hittelek, kik a biborpalástnak vélt zubbonyban meg nem értitek a boldogitó szeretet szavát. S ti tudjátok mindezeket, érzitek nyomoruságtoknak mérhetetlen kínját, de szabadulni nem tudtok; Prometheus vad haragja tépi lánczait mig csöndes zápor nem hull alá fénytelen szemetekből, — ki képes leirni veszteségteket | Feleletül hallgassátok társnőtök szavát: Mélyen tisztelt gyülekezet! A mai szent est elértével egy igen szép és megható jelenetnek vagyunk szemtanúi. A könyör és adakozás oly nemeslelküségének, mely a legszerencsétlenebb élő lények szemeiből is örömkönyüt csal. A karácsony, Krisztus Urunk születése, gazdagnak- szegénynek, a paloták és viskók lakóinak örömöt hozand; hogyne okozna tehát nekünk is, mikor oly szerencsétlenek vagyunk, mentek a világ- és társadalomtól, szülőink- és szeretetteinktől. A karácsony az az ünnep, a melyen a legkisebb gyermek is kérdi: mondd Mama, mit hoz a Jézuska | Mi is azt kérdeztük lelkűnkben, mit hoz ? és ime előttünk áll a karácsonyfa teljes pompájában. Örömünk leírhatatlan. Oly jól esik tudnunk, hogy az emberi szív oly gondos, oly figyelmes nagylelkűségüknek irányunkban tanúsított határtalan jósága. A miért elmulaszthatatlan kötelességemnek tartom a magam -és szerencsétlen társnőim nevében, kik a maguk tehetetlenségében képtelenek erre, legforróbb köszönetemet nyilvánítani. A mi első sorban is az intézet igazgató jó orvosát dr. Tánárky Árpád urat illeti, a ki buzgó tevékenységének és erélyének, mint indítványozónak köszönhető | mai esti öröm; példája az orvosi és emberbaráti szeretetnek. Mélyen tisztelt jó orvos ur, kegyes pártfogónk! A jó Isten, az ég ura fizesse vissza jóságát és nemeslelküségét, legyen pályája tövistelen. A Mindenható gördítsen annak utjából minden göröngyöt, hogy szép és nemes czélját elérhesse úgy, mint jó lelke megérdemli. Mert mi szegény szerencsétlenek az élő emberek legszánandóbbjai, megfosztva a józan észtől, rendes lelkiállapotunk- és önuralmunktól mire sem vagyunk képesek. A viszonzás csak durvaság, brutális bánásmód és támadások; és főorvos ur mégis oly jó és kegyes. Hisz bennünket hozzánktartozóink is csak sajnálni tudnak j segíteni — legjobb akarat mellett — vagy enyhíteni még sem tudnak kinainkon. Helyünk a tébolyda és izgatottságunkban annak czel- lája. Ó, be van előttünk zárva az élet és társadalom ajtaja, az emberek futnak előlünk, csak itt nyerünk enyhet és vigaszt, itt dühös kedélyünk némi megnyugvást. Oly jól esik a jószivü bánásmód és különösen a mai megemlékezés, bár kevesen tudnak róla. Egy nemeslelkü főorvos szép tette. Ezt csak az tudja megérteni, kit a sors és balvégzete ide üldözött . . . Köszönet és hála érte! Beteges kedélyem nem engedi meg a hosszasabb beszédet, ép azért fogadja tőlem m. t. főorvos ur lelkem egyszerű, őszinte szavait: Mindazon sok öröm- könyet, a melyet jótékony terve ma szemeinkbe csalt koszorúba fűzöm s közepébe hálánk rózsáját letéve átnyújtom Önnek köszönet fejében, továbbá kívánok boldog ünnepeket és minden jót. A m. t. orvos urak és gondnokság, ép úgy a megbecsülhetetlen kedves nővérek, kik oly sokat fáradoztak, fogadják leg- szivélyesebb köszönetünket. A boldogságos szűz Mária és a jó Isten fizessen meg minden lépésükért. Legyenek mind boldogok és megelégedettek, óvja meg az ég Önöket minden veszélytől; ragyogjon éltük vezércsillagától. Imában kérem ezt Istentől! Egy szerencsétlennek ime ezek karácsonyi gondolatai. Pillanatra megvilágosodó elméjének elragadó megható megnyilatkozásai. S miként e szerencsétlen ki most talán már ezer darabra tépte az őrület ro-
