Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-03 / 1. szám
4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (1. sz.) 1897. január 3. hamában a testét fedő ruhadarabokat, úgy ti mindnyájan érzitelc nyomoruságtokat — de szabadulni nem todtok. Szegények valóban ti vagytok a legszerencsétlenebbek, mint a kikhez csak elvétve juthat el az Isten vigasztaló szava, szerencsétlenebbek a föld össze's nyomorékainál. S mégis csak kevés azoknak száma, kik reátok gondolnak, kiknek fohásza értetek is felszáll az egek Urához. Virág Ferencz. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. A legutolsó divat. Budapest, 1896. decz. 25. Divat! — divat! e legzsarnokabb fogalom, mely még a legjózanabb főt is uralma alá hajt, ha nem akar nevetség, és pedig a méltatlan nevetség tárgya lenni, e fogalom uralkodik a szépnem milliói felett s ezek hódolnak kérlelhetlen zsarnokuknak. Ha végig sétálunk a Váczi-utczán, ha szemléljük a bécsi-utczai confectió üzleteket, telve vannak újévi occasióval. Már látni .a bálszezon divatját. A hosszú uszály ismét bejelenti örökös uralmát. Az idén az áttört szövetek akarnak rettentő mód hódolni, de szembe áll a selyem, mely már rég occupálta a bálközönség ízlését. De mit firtatjuk tovább az elite szezont; Van, illetve volna mit szólni a téli-, főleg pedig a karácsonyi szezont. Jómagam a sorrendet sohasem kedveltem, mert a rendetlenséget, mit tán épp a divat kedvéért költőinek neveztem, sokkal inkább hozzám valónak tartottam, de ha most úgy hirtelenébe rátekintek, illetve ha végig tekintek a belvárosi tündéri villamvilágitás pazar fényözönében tüzkérező, főleg a legújabb divat első szolgáin, önkénytelen bizonyos sorrendet kell tartanom a méltatásban, illetve méltatlan elkeseredésem kitörésében. A kalapot illetőleg jóleső megnyugvásban ringat azon hölgyeink érzésére igazán jó világot vető ízlés, hogy már alább hagyták a madár díszt, s megelégszenek ha a strucztollat állítják fel az égnek, hogy némelyiknél majdhogy ezredévi emlékfának nem néztem a felállogatott tollakat. Amint mondom, ez még csak teszi, de hogy miért tüntetnek, a spanyol fénykorra emlékeztető impert csúnya gallérokkal, mely az anyagot eltekintve, miben sem különbözik az üveg nyaktól. Egyébként igen Ízléses minden, főleg a test alakját el nem rutitó, s többségileg hátra húzott harang aljak igen csinosak. Az idei szezonban igen nagy tevékenységet fejtett ki Zviebak és társa czég, mely nem kiméit fáradságot sem pénzt, hogy kirakatát, mely kincseket ér, Váczi-utcza legelső látványosságává emelje. Monaszterli és Kuzmik szokott szolidságával hódit. Egyébként is, ha végig megyünk a belváros nagyobb utczáin, a bámulat, a meglepetés vesz erőt a roppant kincshalmaz felett, mi betölti a kirakatokat. S ha sokáig bámulom még, s elgondolom, hogy ez mind a „divat“ oltára, jómagam is azon találom magam észrevenni, hogy szolgálok e zsarnoknak, s már már csak az bánt, hogy nem vagyok „első szolgája,“ de- hát mit tehetk róla, ha a pénz meg nem akar az én „első szolgám“ lenni. —y —a. TÖVISEK. Bíró választás után. »Nem a kakas szavára kezd viradni, De a kakas kiált, mert hogy virrad!« mondja Madách. Én meg azt mondom, hogy bár minden reggel Íróasztalomnál talál a kora hajnal télen- nyáron, de most, az 1896-ik év utolsó napjának hajnalán, mikor e sorokat irom, valósággal ellestem a kakas-titkot s úgy találtam — nemes büszkeségemre! — hogy mikor én ma kora'reggel felkeltem, még az egész város kakasai mind mélyen aluvának, de az én Maxim (e néven vezettetik a kakas, kis leányaim polgári tyuk-matrikulájában !) már egy madáchi hatalmas kukorékolással jelenté az alvó-világnak az alkonyodó év utolsó hajnalát. Azután a gyorsan forralt thea mellett, bodor szivarfüst közt igy kezdék gondolkozni: De vájjon az én Maxim magától ébredt-e arra a gondolatra, hogy neki, mint pap-kakassának előbb kell ébrednie? Vájjon világos tudatával bir e ő annak, hogy neki dukál a világosság első, hivatalos hirdetőjének lenni? Vagy hogy Sándor, az én öreg harangozom pontos 5 órai konditásara ebredt fel a Maxi urfi is — miként én — s igy lett véletlenül az ő kiáltásával első hirdetője az utolsó napnak?! Ez esetben: Sándoré, harangozómé az érdem, ki pontos az öt órai barangozás szigorú betartásában. Azután párolgó theám mellett igy füzém tovább gondolataimat: Ennek a mai sornak sem a kakasom, a fiatal Maxi, sem a harangozóm, az öreg Sándor: nem okai és nem eszközlői. Máskor talán igen, de ma nem!. . . Épp e pillanatban is rekedt nótázással, banális trágár frázisok mondásásának éktelen zajával vonul el ablakom előtt egy jókedvű, pityókos, hajnali tisztelt tömeg, harsányan hirdetve a szegzárdi világnak abbeli nagy örömét, hogy hát! »Habemus pápám! Habemus judicem! Van bírunk megint; — éljen Zsigmond Ferenc»!“ En tehát jelenleg, nagyon komoly természetű, nyugodt vérü, kényelmet szerető flegmatikus Maxi kakasom hajnali első hirdetését e szokatlan zajnak tulajdonítom, melyhez 1 — e filloxerás világban s különösen az ártatlan és csendes református városrészben egyáltalában nincs szokva! . . . # No de boszéljünk már valamit voltaképpeni tárgyunkról is, a biró és elöljárók választásáról. Megyei központi nagyközségünkben (szégyen ránk a czim- ért!) ez nagy esemény. Sűrűn esik és mégis ritka dolog. A magyar ember igen szereti a ritka dolgot, mentül sűrűbben. Szeret választani, válogatni, szavazni. Ez másként ennyit tesz: »dobjuk ki a régit és próbáljunk újat, mert a hivatal, ha teher: viselje más is; ha tisztesség: részesüljön benne más is! Helyes, csak azt az igaz elvet ne felejtenék, hogy a valódi érdem gyakorlati szakképzettséggel párosulva, mindig nagyobb biztositéka a közállapotok fellendülésének, a közboldogságnak, mint a jó jövővel kecsegtető szép remény! No most már, mikor én szivemből üdvözlöm a bírói tehintélyes széken, az általam igen tisztelt, kedves, jó embert, Zsigmond Ferencz urat és bízom benne, hogy nagyközségünknek minden tekintetben érdemes bírája leszen: nem tehetem, hogy őszinte elismerésemet ne nyilvánítsam a volt biró Grószbauer Ferencz ur iránt, ki minden tekintetben megtette kötelességét s köztünk magának örök érdemeket szerzett. Zsigmond Ferencz urat üdvözlöm — jó reménnyel! — mint uj birót; Grószbauer Ferencz úrtól pedig a fájdalom szeretetével veszek búcsút! . .3$ /> Es most tréfáljunk is egy kicsit. így követeli a »Tövis«. így hozza magával az örvendetes uj év. Miért bukott el a bíróságban Grószbauer és Hauk ? Ellestem a titkát a nép között ennek is! Egyik »aszongya, hogy: »Grószbauer igen sovány ember, nincsen testbéli tekintete, mert a bírói pálcza bémarkosithatásához bizonyos külső teijedelmi magasztosabb térfogat kívántatik ! (Teszem azt: nagy has ! — Szedő.) Hauk Antal pedig — szól a másik — már túl is lőtt a czélon, erős, nagy termetű, most is félünk tőle, hátha még bírói pálcza lenne a kezében ? Most is kővér, hátha még a község zsírján élne ?“ A másik aszongya, hogy: »Grószbauer és Hauk német nevű becsületes emberek, miért nem magyarosítják meg Bati János ur által a nevüket? Hiszen Bati ur épp ezért mondott le az anyakönyvvezetésről, hogy e szent munkájára több ideje legyen ? Éljen tehát a magyar nevű és szivü Zsigmond Ferencz ! . . .. Olyant is hallottam, — a mi népünk tul-loyali- tására és royalitására vall — hogy hát: „az uj bírónak, a mint dukál is, két' kereszt-neve van, épp úgy, mint a királynak. O felsége neve ott kezdődik, a hol az uj bíróé végződik: (Ferencz József — Zsigmond Ferencz!) És igy méltó, hogy a földi legfőbb biró és a szegzárdi első biró legalább névrokonok legyenek félig! Nohát, még olyan bolondos, de éretlen vicz ezeket is hallottam, hogy ha — úgymond — alig van manapság liszt és^kenyér: hát minek a szita? Ha nincs bor: minek a hús ? (Tudvalevő dolog ugyanis, hogy Grószbauer ur, igen szorgalmas, becsületes és értelmes szitás-mester; Hauk ur pedig teljesen hasonló mészáros-mester.) Most Hideg tél van, hát éljen a jó meleg bunda! (Tudvalevő, hogy Zsigmond ur meg igen becsületes szücsmestef.) Mondom, ilyen ártatlan élczelések is napirenden vannak jelenleg, de én ezeket ki se irom, csak abbeli nagy örömömnek adok kifejezést, hogy — a mint hallom — egy pár néppárti polgártársunk is bejutott a tanácsosok sorába! No, hiszem, majd jól megpuhitják ezeket pár év alatt az igaz balpárti tanácsos kollegák ! . . . B. u. é. k.! Palást. Felhivás. A midőn az alábbiakban Simoncsics Béláné ő Méltósága által létesitett szegzárdi népkonyha működését a múlt télen át, a t. közönség tudomására hozom, legyen nékem megengedve a legmelegebben kérni a t. közönséget, hogy ezen tényleg áldásosán működő intézménytől hazafias és emberbaráti támogatását a jövőben se méltóztassék megvonni különös tekintettel azon majd páratlan csapásokra, melyek vármegyénk székhelyét a múlt nyáron több Ízben is érték és melyek habár mindnyájunkat érzékenyen érintettek de kétszeresen sújtották azokat, kik köztünk a legszegényebbek és támogatásunkra a leginkább szorulnak. A szegzárdi népkonyha 1896-ban január hó 2-ától márczius hó 24-ig működött és ezen idő alatt 14,682 adag meleg étel és kenyér lett a szegények között kiosztva, vagyis átlag naponta 176 adag. 1896-ban természetben adakoztak a népkonyhára: Gróf Apponyi Sándorné 100 klgr. babot, 300 klgr. burgonya 300 drb. vöröshagyma. Döry Dénes Paradicsom. 2 zsák krumpli, 3 zsák káposzta. Gróf Apponyi Géza I. küldemény 1 drb. birka, 3 zsák krumpli. Tóth Károlyné Szegzárd. Egy kis hordó (15 liter) eczetet. Salamon Testvérek Szegzárd. 25 kiló árpakása. Bezerédj Pálné Hidja. 1 zsák liszt, egy fazék (18 liter) zsir. Perczel Lajosné 12 liter zsir, 8 liter hajdina kása és 5 fogás vöröshagyma. Éber Márton Szegzárd. 30 liter boreczetet. Özv. Theodorovits Lajosné Szegzárd. 1 zsák liszt és két zsák burgonyát. Ágoston Károlyné Szegzárd. 8 fej káposztát, egy fogás vöröshagymát, 2 liter lencsét. Stankovánczky János 5 zsák búzalisztet. Bernrieder József 5 drb. füstölthus, 50 liter bab, 8 liter zsir. egy fogás vöröshagyma, 50 liter köleskása. Döry Jenőné 5 zsák burgonya, 200 kiló bab. Pécsi Jánosné Szegzárd. 100 fej káposzta, egy zsák burgonya, 14 liter bab. Dorogi István. Orbán Szegzárd. 1 zsák burgonya, 8 liter bab, 3 fogás vöröshagyma, 1 fogás foghagyma. Gróf Apponyi Géza Il-ik küldemény egy levágott ürü és 3 zsák burgonya. Wosinsky Mór 100 drb. kenyér. Singer Viktor Szegzárd 10 pakli makaróni, 3 kiló rizskása, 1 kiló só. N. N. Szegzárd. 30 kiló rizs, 1 kiló magyar bors, 1 liter paprika, fél klgr. szegfübors, Bezerédj Pálné 3 zsák burgonyát, egy birkát. Tóth József pék Szegzárd. 100 drb. sütemény. Szegzárd község elöljárósága egy öl fát. Gróf Apponyi Géza Ill-ik küldemény egy levágott ürü és 3 zsák burgonya. Fischof Károly Szegzárd. 22 kiló árpakása, 18 kiló borsó, 3 kiló só. Szegzárd község elöljárósága fél öl tűzifát. Gróf Apponyi Géza IV-ik küldemény egy levágott ürü és 3 zsák burgonya. Tóth József Szegzárd 100 drb. régi sütemény. Készpénzben adakoztak: Krön S. Szegzárd2, Zichy M. lós Kis-Tengelicz 5, dr. Kramolin Emil Szegzárd 5, Tolnamegyei Takarék és hitelbank Szegzárd 10, dr. Komáromy Gyula 5, Györky Lajos és neje Kölesd 10, Deutsch Zsigmond Nosztán p. 5, Szegzárdi Népbank Szegzárd 20, Szegzárdi takarékpénztár Szegzárd 15, Bezerédj Andor Jegenyés 20, Döry József Dombóvár 5, Zavaros Gyuláné Kölesd 3, Dezseö- ffy Béla Szegzárd 10, Steinecker Ferencz Szegzárd 5, Pir- nitzer czég Szegzárd 5, Leopold Sándor Szegzárd 10, Rausz Antal Ilögyész 2, Bischitz Mór Ozora 10, S. J. L. Szegzárd 5, br. Jeszenszky József Tengelicz 5, Goldberger Mór Szegzárd 10, Mehrwerth Lajos Szegzárd 2, Döry Vilmos Kocsola 2. özv. Szépauer Jánosné Szegzárd 5. özv. Nagy Lajosné Bölcske 5, Dombóvári járási takaréktár Tamási 5, dr. Drágíts Imre Szegzárd 5, Rozenfeld Mór Szegzárd 5, Szeghy Sándor 2, Tenzlinger Lajos Tolna 2, Szemenyei Mihály Regöly 1, dr. Hilbert István Szegzárd 3, Geisz László Alsó- Hencse 5, Leitersdorfer József Szegzárd 5, Wolf Henrik 2, Fink Kálmán 5, Krammer József 5 irtot, iparos ifjak bál jövedelme 4 frt 40 kr, Szegzárdi Hitelbank 10, Ahaffy Gyuláné 5, a Pernicz-féle tánczmulatság 3, Wosinsky Mór 10, Hirsch Mór Tamási 1 frtot. Összesen 259 frt 40 krt. A midőn e kegyes adományokat a legbensőbb bálával újból is nyugtatom, egyszersmind kötelességemnek tartom biztosítani a kegyes adakozókat arról, hogy adományaik legjobb meggyőződésünk szerint lelkiismeretesen lettek felhasználva. Hogy pedig ez iránt megnyugtathatom a nemes adakozókat, mindenek előtt azokat illeti meg őszinte hálánk és küszönetünk, kik személyesen közreműködtek. Ezek voltak: Udvardy Sándor ur ki az egész intézmény vezetését volt kegyes magára vállalni, továbbá Tribler Ilma kisasszony és Steiner Lajosné szül. Boda Klotild úrnő végre a katholikus ovódát vezető testvérek, kik magasztos hivatásuknak megfelelően, e téren is működtek a szegények érdekében. Midón meg végül arra kérném a t. közönséget, hogy készpénz adományaikat nevemre Szegzárdra czimezve, természetbeni adományaikat pedig egyenest a szegzárdi róm. kath. gyermekmenhely és óvóhoz küldeni s ez utalli adományt nékem csak" pár szó
