Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-05 / 14. szám
XXIV. évfolyam. ±4=. szám. Szegzárd, 1896. április 5. TOLNAHEGYEI közlöny KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt — kr. Félévre . . 3 „ — „ Negyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Me g j elec: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben' 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig ... 1 frt 87 kr. 100—200 „ ... 2 „ 87 „ 200—300 r . . . 3 , 87 , minden további 100 szó 1 írttal több Előfizetési felhivás TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1896. évi XXIV. évfolyam II. negyedére. Egész érre 6 frt == 12 korona, félévre 3 frt = 6 korona, negyedévre 1 frt 50 kr = 3 korona, egy hóra 50 kr =1 korona, mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. Husvét ünnepén. / Aldassék a Főhatalom, hogy a tavaszi riigyezés, lomb-hajtás és virágnyilás szép idejére engedé esni a husvétot, a lelki világ és benső hitélet eme szépen ragyogó kikeleti pár ünnepnapját, mikor a szivek érzelmei, a lelkek gondolatai, levetvén viseltes, köznapi ruháikat, mint egyetlen disz-köntöst felöltik a hit és remény fényes szárnyait és mennek és emelkednek és röpülnek a virágillattól terhes levegőn keresztül ama magasabb tájakig, hová a testi szem be nem lát, hanem csak az isteni szikra, az égi szármasásu lélek. Szép, szép a természet tavaszi ujraébre- dése, virágfakadása, csalogány danája, fecske érkezése, langy szél suttogása —; de bizony mondom, jóval szebb az a lelki tavasz, mely husvétkor az emberi szivekben nyitja a hitnek szent virágait! . . . A kikelet illatos rózsáját lehervasztja a forró iryári napsugár, a a szív megszentelt hit-virágai még az örökélet kertjében is nyílnak, — sőt ott diszlenek igazán ! — Bizony mondom, többet ér egy mus- tármagnyi hit-virág, mint az a tavaszi virágözön, mit Jézus lábai elé szórt egykor a je- ruzsalemi, ingatag hitti nagy sokaság. — Azok elhervadtak azonnal, a Krisztusi hit virága pedig ma is él, illatozik s mind sűrűbben termi az égi szeretet és szent jótékonyság magasztos gyümölcseit! . . . És ha szép a kikelet hervatag virága és ha szebb a hitnek húsvéti rózsája: legszebb az, hogy e kettős tavasz, Isten bölcse- ségéből! — éppen összeesik s a húsvéti öröm, mint mosolygó arczu, ártatlan gyermek, ott ringatózik a bájos fiatal anya, a virágkoszo- rus tavasz keblén, körülvéve illatártól, csókolgatva napsugártól! — — — Vagy ki tudja — nincs e megfordítva? — Hogy t. i. a húsvéti hit magasztos öröme, — a feltámadás és öröklét édes reménye teszi oly bájossá a természeti tavaszt? . . . Tény, hogy a keresztyény czivilizáczió befolyása által vezérelt népeknél nagyobb jelentőségű, örvendetesebb a tavasz, mint az egészen. vagy félig vad népeknél, hol a természeti Nap gyér melegét nem főfeőíPRT^Ő^gos hit mennyei sugára. Akárhogyan van, annyi bizonyos, hogy a legszebb tavaszi ünnepünk: a húsvéti magasan fellángoló hit öröm-ünnepe! . . . De a mily szép és szivemelő, épp oly tanulságos is a husvétnak s általában véve a husvét hetének története. íme a virágvasárnapi hozsánna-zajt, virágszórást, lelkesült fogadtatást már 4 nap múlva felváltja a „feszítsd meg!“ vad or- ditozása, a tövis-koszvru, az elitélés. Csakhamar beborul a virágvasárnapi ragyogó fényes nap s lesz belőle nagypénteki sötét éjszaka. — Ám azonban e sötét éj csak egy rövid napig tart s újra előcsillan a húsvéti öröm sugaras nappala, mely fényesebb a virágvasárnapnál s képes teljesen elűzni a nagypénteki sötét világ-gyászt. Kéznél fekvő s már kétezeréves szent igazságként tűnik ki ebből, hogy valamint a tavaszi napot sokszor borítja hideg felhő, sötét borulat: épp igy a lelki élet terén is az örömöt bánat, a felmagasztaltatást nem érdemelt kicsinylés, az éljent „feszitsd meg!“ — a jólétet nyomor, — a jó kedvet szomorúság, — a szeretetet gyűlölet, — egyszóval, a világvasámapot nagypéntek szokta felváltani, ma is, — mely azonban éppen nem kétségbeejtő, még csak le sem verő tudat, annak meggondolása mellett, hogy a Nagypéntekre meg csaknem azonnal következik a Husvét, — a bánatra az öröm, a sülyedésre az emelkedés, — a háborgásra a szivvidulás, az árnyra a fény! ... ' Örök időkre' szóló"örömhir irát a húsvéti evangelinm mindnyájunknak, mert azt jelképezi, hogy édesebb és tartósabb a munka és becsület által kiérdemelt boldogság, mint a mily sötét az a gyász és boldogtalanság, mit a most éljenző, majd megfeszíteni vágyó kaján emberi indulat okoz! . . . A virágvasárnapi alaptalan öröm egét hamar elborítja az emberi élet áprilisi, változatos világában, az emberi irigység és roszzakarat hidegen- fagyos, zordonon-sötét fellege j de a szívnek, a nemes szívnek igaz bánatára még hamarabb esik a vigasztalásnak enyhitő sugára! — — Csak egy rövid nap: 1 az elnyomott TARCZA. Dal a milleniumra. Szálljon az égbe, zendüljön az ének! Napja lehunytán hosszú ezredévnek. Zengje a róna, orma a hegyeknek Hálaimáját a magyar nemzetnek. Hadd legyen a dal ezer év visszhangja Búnak ürömnek hirdető harangja; Bunak örömnek nyíljék szóra szája Érezze újra magyarok hazája. Harsogjon a harc harsány riadója Lengjen a szélben Árpád lobogója ; S győztes csátáknak áldomását ülve, Búgjon a síkon Lehel hadi kürtje. Hol annyi hősnek véreznie kellett Sirjon az ének Sajó vize mellett; S hol sirt az ármány egy nemzetnek ásott Öntözze könynyel Világost, Mohácsot, S vészbe, viharba, im most is a fégi, Kinek erőben Árpád ivadéki, Dürghet az ágyú, harcok riadója Hadúr a magyart megvédi megójja. Szálljon az égig, zendüljön az ének Napja lehunytán hosszú ezredévnek Isten ki által hazát nyert e nemzet Engedd megérnünk a második e.zret. Balog István. BUl b ü I. — Török história. — — A „ Tolnám egy ei Közlöny“ eredeti tárczája. — Közel a tengerhez, imbolygó cziprus lombok árnyalta kies helyen állott Mehmed basa palotája. Ma csak rom. A márvány oszlopok helyét vadfü nőtte be, gyikokat aranyoz meg a nap sugara. Ezek a gyikok az egyedül élő lények. Ha leszáll az alkonyat, vad lárma, kísérteties zugás hallatszik föl a föld alól s nehéz sóhaj kél az esti szélben a romok között. Egy jövevény örménytől hallottam mesélni: — Mikor Mehmednek egyetlen leánya Aida megszületett, ugyan akkor a basa néger szolgája egy halvány arczu szőke fiúcskát talált a tengerparton, ki ott czéltalanul bolyongott föl és alá. Nyilván szegény hajótöröttnek gyermeke, kit valamely távol szigeten fedezett föl egy arra vitorlázó hajó s most ideszállitotta emberlakta földre. A fiú mintegy négy éves lehetett. Nagy, sötét szemei félénken csüggtek a szolgán, ki öt Mehmedhez vezette. A basa tanult, képzett ember volt, kétféle nyelven értett s beszélt. Mind a két nyelven megpróbálta szólásra bírni a fiút, de hasztalan. Annak ajka csukva maradt s a beszéd és szó iránt nem mutatott semmi fogékonyságot. Ellenben annál nagyobb figyelemmel hallgatta a madarak énekét. Aroza fölvidult s olyan szépen csicaergett közbe, hogy Mehemednek s vele J _____^_____________ az e gész udvarnak szeme, szája nyitva maradt bá- multában. Csodának tartották a gyermeket. A basa Bülbülnek nevezte s nagy öröme telt benne. Szabad bejárást adott neki palotája legbelsőbb termeibe s az ő bűbájos dala altatta el rendszerint Aidát. így teltek az évek. A talált gyerek erőteljes ifjúvá nőtt, a szunyadó csöppségből deli viruló hajadon vált. Aida szép volt, mint egy tündér szeme maga a bűvös menyország, lábait verő, leomló haja, mint koromfekete éjszaka. Válla alabástrom, orczája piros mint a hajnál. Két ifjú égett érte vágygyal, olhatatlan szen- vedélylvel. Egyik a persa király fia. Szelid, költői lélek. A másik erős, csaknem vad, marczona alak, | távol India lakója, ki tengeren nőtt föl s kinek több kincse volt egymagának, mint Európa összes fejedelmeinek. Aida a szelidebbet szerette s vőlegényének vá lasztotta. Már ki is volt tűzve a menyegző napja. Aida merengve dolgozott menyasszonyi fátyolán, ezüst szállakból liliomokat hímezve beléje. Bülbül lábainál ült s hallgatagon szakgatta fel a pázsit bársonyos gyepének szálait. — Mért nem énekelsz édes madaram ? — kérdé Aida gyöngéden félresimitva az ifjú homlokról annak
