Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-15 / 11. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (11. sz.) MEGYEI IRODALMI CSARNOK. Márczius 15-ike 1896. Üdvözlünk téged múlt nagy idők emléke! Lelkesítsd, a honfi kebleket, Felvirul benned a jövőnek reménye, Hogy vívmányod el nem enyészhet. Majdnem fél század — s mégis mintha ma lenne, Látom előttem mint vonulnak Bölcsek, honfiak, hősöknek serege Küzdeni a honért, a honnak. Hadd idézzem fel magamban tehát Eme .szép múltnak halvány vázlatát. Hogy az agg, ha múltján csüng merengve Küzdjön az ifjú, tettre hevülve. Oh igen! szép napok voltak midőn a szent szabadság Egyenlőség és testvériség Nem üres, puszta szó volt, de valóság S uralkodó volt a népfelség. Hinni a jogban, reményleni jövőnkben, A hazát hűn, forrón szeretni, Ez volt vallásunk és e közös hitünkben Eggyé lett dús, szegény, mindenki. Három szin volt e vallás jelvénye: Fejér a hit, zöld a remény; végre A piros szin haza szeretetet Kibontott lobogóval hirdetett. De nem igyen ajándék a népszabadság, Küzdelem s hősi vér az ára. Fegyverzajtól viszhangzik hegy, völgy, bérez, [síkság Száz ezerek rohannak halálba. Hát hőseink — e névtelen félistenek ? Mit szólljunk ? . . . beszélnek tetteik. Branyitzko, Komárom, Nagysarló, Isaszeg ? Mind dicsőségüket hirdetik. A nemzet-Atlasza az uj kornak Hordozza két nagy birodalomnak Terhét hatalmas erős vállain S a világ bámul diadalmain. De a zsarnokság és önkény szövetkezve, — Lépteinek nyomán a halál — S összeroskad a hős. A Titan legyőzve Vérzik a győztes lábainál. S most’ .... De borítsuk a feledés fátyolát E veres, rém látványra, Ne halljuk egy haldokló hős nemzet jajját Miként hurczolják Golgothára. S mégis — ha fellebbented a leplet Mit lát — mitől vissza borzad — szemed? Vért, árulást, hitszegést és golyót, S a keresztfaként szentté lett bitót. Elhulltak jobbjaink s mégis él e nemzet S létének nem leszen határa. H isz felvirad — im a második évezred Hajnala, annyi vész daczára. Belviszály, kül ellen dúltak kebelében S Sajó, Mohács, Világos után El megújult ifjúsága erejében El s élni fog nemzet e hazán. Lengjen hát a nemzeti lobogó, Harsogjon trombita, tárogató Hadd hallja, tudja meg a nagy világ: Nem csak volt, de lesz is Magyarország. S mért e kettős ünnepen nem 0 haladhat Előttünk? Oh bár csak tarthatnánk Elve köztünk Őt, a legjobb-legnagyobbat! Nincs többé itt, nincs Kossuth apánk Kit még nem rég jobbjaink felkeresének Kérve hogy hallatná bölcs szavát —jj Átadta nagy szellemét az öröklétnek, S mély gyászba boritá a hazát. Igen visszatért eredetéhez A végtelenség örök szelleméhez Hogy élvezze érdemlett jutalmát: Az örök nyugalom boldogságát. Örök nyugalom, — örök tétlenség — neki ? Büntetés volna, nem jutalom. El ő, nemzetét szelleme vezeti, E szellem pedig nagy hatalom. Jutalmat mi adunk neki, — mi, — nemzete Ha híven, követjük nyomdokát, S a szabadságot minden felett szeretve Ha szeretjük — mint ő — a hazát. Halld meg hát Kossuth apánk eskünket, Mit ez órában teszünk előtted: Kossuth szent hamvaira esküszünk Esküszünk: rabok soha nem leszünk. Horváth S. A szerelem birodalmából. Nagyon kis legényke voltam még, a mikor először hallottam emlegetni a szerelmet; füleltem, figyeltem s mégsem értettem. Nem tudtam elgondolni, mi lehet az a szerelem s hiába magyarázták nekem, hogy most ez a lány, ez a szőke vagy barna, kék vagy feketeszemü nagyot pislant a mellette elhaladó szőke, barna, monoklis vagy nem monoklis fiatal emberre, tehát szerelmes bele, — azt feleltem ühüm, — s nem értettem. Hiába mondták nekem, hogy az a fiatal ember — aki ott az ablak alatt lót-fut, mintha csak megkeveredett volna s a hazmadik háznál jobbra s balra egy világért sem menne tovább s folyton az ablakra tekintget — azért szalad, azért tekint, mert szerelmes — ühüm, és nem értettem. Azt hittem az a kis lány azért pislant oly nagyot, mert neki ez úgy tetszik, — s az a fiatal ember azért futkároz az utczán föl s alá, mert jót tesz az egészségének. Az ember csak akkor tudja meg, hogy tulajdonképen mi is az a szerelem, amikor nem akaija, nem is gondol rája, amikor véletlensegből belecseppen ebbe a fura állapotba, s akkor, ha észrevétlenül esik meg vele e história, amire elég egy kis lány egyiknek szőke, másiknak barna — hisz a napsugara nem keresi a rózsát, egyaránt bearanyozza fényévéi az ibolyát is, akkor, ha az embernek eszeágában sem volt, hogy szerelmes legyen, megtudja az ember, mi a szerelem; érezhet menyországot, vagy poklot, boldogságot s bánatot, a szerint, a mint az a bizonyos O mosolyogva vagy haragosan pislant reá. Az akaratnak minden téren meg van a tekintélye, s üdvös eredménye, de a szerelemben az akarat meghalt. Üde, tiszta kedély s a szív nemes érzése ha megtermették a szerelmet, akkor az akarat felvette a néhai nevet s mi úgy tánczolunk, ahogy ő fütyül (pardon ő nem fütyül, nem illik, hanem a hogy neki gondoljuk hogy tetszik). Az első szerelem leginkább magán hordja a szívből szívért jelleget, — pedig — valljuk csak meg őszintén — az első szerelem még ugyancsak gyerek dolog ám (minden diák s kicsi-kicsi kis leány szerelmes) de erről nem tehetünk, megterem a szívben a szerelem s ennek nincs ellenszere (doktor uraimék ezen segitsenek). S ha egyszer a szív megtermetté a szerelmet, nem is hagyja elaludni e lángoló tüzet s ha erővel akarják elnyomni, lángja éget, pusziit, mig amúgy enyhe meleggel sugároz s ennél a melegségnél a világ minden kályhája sem képes jobban hevíteni, gyújtani. Melegedtem én is valamikor ennél a jó (banya) kemenczénél s ha rágondolok, most is érzek belőle valamicskét baloldalt a kabátom alatt. Hej milyen nehezen értettem meg addig mig mások magyarázták s mily könnyen megtudtam, mikoi?.1' éreztem, mi a szerelem. j<\. * Nagyon fázós volt a szivem, ha egy lány csak rám tekintett, haragudtam érte s inkább a seprőnyéllel tánczoltam az ajtó sarokban, semhogy én egy lányhoz csak kis ujjam is hozzáértessem, hát még hogy derekát megfogjam! No az lett volna aztán táncz ! Mikor aztán nagyobb legény lettem, megesett velem, hogy egy kis lányba annyira belehabarodtam, hogy a „haragszom rád£‘-ban, mikor szerelmet kellett vallanom, már nem játékból, de komolyan csináltam a sorokat s megvallottam ő neki — persze lábaihoz térdelve, (nem kellett már seprőnyél; ugyan nem ártott volna, ha jól hátbavágnak vele) hogy úgy szeretem, mint a galamb a tiszta búzát; — s ő megértette, hogy a játék igazánba megy (már akkor a polgári iskolába járt). Nem is lett volna ebből a dologból soha nagy baj, ha az aranyos kicsike —: persze pár év múlva — másnak is meg nem tetszik s egy kapzsi adófelügyelő 1896. márczius 15. usticzia szobrát. Délután már Metternich tarthatat- innak látta helyzetét. A császár pedig megígérte, ogy nem fog erőszakot használni. Másnap már 12 zerre ment azok száma, akik elhatározták kivívni szabadságot és meghalni érte, ha kell. Öt óráig ingadozott a császár teljesitse-e a nép ívánságát, de ekkor a sajtószabadság megadatott, lásnap valóságos diadalmenet volt, midőn a császár 'erencz József főherczeggel nyilt kocsiban kihajtani, délután megjelent a császári manifestum, mely lkotmányt kért s midőn ez kihirdettetett, érkezett íeg hajón a magyar küldöttség. Maga Kossuth íondja, hogy ilyen lelkesedést az osztrák néptől nem itott és várt. A bécsiek és magyarok összecsóko- iztak, akkor bátran lehetett volna talán örök időre s sokkal kedvezőbben a kvótára kiegyezkedni. Este a féklyásmenet Kossuthot tisztelte meg, ki émet dikezióban egységre és összetartásra szóllitotta népet. Az osztrákoka szabadság első napjaiban in- ább szabadosak voltak, mint szabadok, olyan forra- almi sajtó keletkezett, mely szinte botrány volt. A sabadosság volt oka, hogy a polgárság légiója fel- izlásra szóllittatott, melynek természetesen ellen állt. . tömeg a censur nélküli választói jogot követelte, í erre Ferdinánd császár lemondott. Innsbrukkba vonít. — Bécs sem kerülte el a forradalmi jeleneteket. . táviró oszlopokat ledöntötték. a síneket felszedték, [öfnert és Tuvorát, kik a köztársaság kikiáltása .iatt börtönben sínylődtek kiszabadították. A forradalom ügye teljes diadalt vívott ki, hogy ésőbb oly vérengzéssé fajuljon, mely árnyat borított márcziusi napok dicsőségéreis. * Berlinben is a nép politikai öntudata a párisi forradalom hírére kezd ébredezni. A nép heveskedett de a katonaságot is erélyesen concentrálták. Márczius 13-án indult egy népküldöttség a királyi kastélyba, hogy alkotmány kívánó kérelmét előterjessze. Kilencz pontban foglalták össze a kívánalmakat. De a király nem fogadta a küldöttséget. Ágyukat szegeztetett ki, s a királyi kastélyt katonasággal rakatta meg. Ettől kezdve azonban mindaddig, mig a bécsi forradalom hire meg nem érkezett, csak apró csetepaték folytak. A nép fölszedte a járdaköveket, s azzal dobálództak. A királyhoz újabb küldöttség ment, kinek a király a kérelmek teljesítését megígérte. A nép örömének kifejezéséül köszönő küldöttséget menesztett s akkor minden látható indok nélkül a lovasság kardot rántott s a népet üldözni kezdték. Egész Berlin talpra állott. Torlaszok emelkedtek. Hiába jött Arnim miniszter fehér zászlóval, e szóval „Félreértés“ későn volt. Soha a hősi önfeláldozásnak szebb jeleit nem produkálta a nép, mint e napokban. Zinner Ernő 17 éves kovácslegény, egy maga védett egy torlaszt a Jäger és Fridrichstrasse szögletén egy zászlóalj katonaság ellen. Gyerekek öntötték a golyókat. Öt óráig tartott a harcz, végre a király, bár tanácsosai ellenezték, a katonaságot visz- szavonatta, mert megiszonyodott a mészárlástól. És erre történt oly jelenet, mely példátlan a világtörténelemben. A nép ravatalra terítette halottait s követelte a királynét, a királyt, hogy lássák a gyászt, melyet ők okoztak. Ez az ön müve szólalt meg egy torok s követelte a királytól, hogy levegye kalapját. És a királynak s beteg nqjéüek végig kellett hallgatnia, mig „gyászéi \ elénekelte a nép. A királyné napokon át beteggé lett az izgalomtól. Berlinben a szabadság- harcz megvívása nem szorítkozott a márcziusra, még Júniusban egyes kitörések voltak, a fegyvergyárt a munkások megrohanták, de az elrablóit fegyvereket még az nap visszavitték. Ebből olyan szoczialis bün- pör lett, a minőnek még nem volt párja. * A márcziusi napok még Nápolyban, Milanóban és Rómában okoztak forradalmi tüneteket. Milanóban a lazzaronik követték el a legbecs- telenebb vandat jeleneteket, ezek formálisán a vérengzésben és fosztogatásban merültek ki. A milánóiak ügyes fogással gyűjtötték a falvak segítő erejét. Léggömböket bocsájtottak föl, melyek belseje fegyverre szóllitotta a népszabadságért, ennek mindenütt meg lett a maga foganatja. A spanyol kormány azzal segítette elő a márcziusi forradalom ügyét, hogy kiutasított nehány egyént, a kik túlzott elveikről voltak ismeretlenek. Ebből zavargas lett, melyet eleinte a kormánynak sikerült elfojtani. Gyilkos harcz vette kezdetét, Ful- gosio Kristina királynő sógoi’a halálosan megsebesit- tetett. A madridi zavargás nem népszabadságért, mint inkább a kormány megbuktatása miatt volt és szomorú eredménynyel. A levert forradalom következtében tizenhét polgárt és tizenhét katonát ítéltek halálra. Historicus.
